Anyád Napja

Hiába bukkannak fel folyton negatív vélemények Lopez kisasszony színészi, vagy énekesi képességeiről, díva-stílusáról, és egyebekről, mi azt vettük észre, hogy mindig jó őt viszontlátni egy-egy filmben. A Mint a Kámfor-ban egy olyan remek stílust kevert ki magának (Soderbergh rendező segítségével), ami több filmjén keresztül hatott, és amit leginkább a profi, talpraesett dolgozó lány és a szeretetreméltó, "szomszédlány" keverékeként írhatnánk le. Ez a stílus segítette ki a Szeretném, Ha Szeretnél-ben, esküvő-szervezőként, vagy az Álmomban Már Láttalak-ban, szobalányként.

Most ismét erre a Lopezre épít a film (Charlie szerepében), aki ezúttal egy alkalmi munkákból élő lány (kutyasétáltató, pincérnő, stb..), aki persze tehetségesen rajzol és fest, hogy ezzel ellensúlyozhassa a társadalmi periférián való életét. Érdekes egyébként, hogy a film milyen felületesen kezel fontos elemeket, cselekményszálakat: így például nagyon furcsa, hogy a film legvégén nem derül ki semmi Charlie festési hobbijából, ez a szál úgy elhal, mintha ott sem lett volna, pedig egy valamirevaló romantikus filmben ebből egy happiend-szálnak kellene kifejlődnie, úgy, hogy a tehetséges pincérlány befutott festőnő lesz (az orvos férje oldalán). Nem ez az egyetlen ilyen "elsikkadás" a filmben, amiért alapvetően a rosszul megírt forgatókönyvet hibáztathatjuk.

Látható, hogy a forgatókönyvíró a humor-vonalra erősített rá, ami ennél a filmnél olyan helyzetekből adódik, amikor a leendő meny és anyós egymást szadizza, válogatott módon. Kétségtelen, hogy lehet nevetni azon, hogyan talál ki mindenféle fondorlatot a Jane Fonda által alakított önző anyós, hogy elüldözze a fia mellől a kutyasétáltató Lopezt, vagy, hogyan vág vissza Lopez mindezekért, de az is igaz, hogy ezeknek a gegeknek kell egy körítés, egy érzelemtelített alap, ami kitölti a viccek közti helyet. Ez itt némileg ingatag talajon áll, tele fura megoldásokkal, és nem kidolgozott karakterekkel: így például mesterkélt, ahogyan Lopeznek épp egy meleg srác a legjobb barátja (plusz egy trendinek kinéző lány), vagy az az asszisztensnő karakter is, aki Jane Fonda-t segíti, de nem derül ki róla, hogy tulajdonképpen leszbikus-e, vagy sem, és hogy miért tűri el évek óta Fonda hisztijeit.

A film eleje azzal telik, hogy látjuk, Charlie-Lopez csakis farmer-csipkés top összeállításban jár kutyát sétáltatni a tengerparton, és hogy az otthona a napfényes szétszórtság jegyében berendezett. A szerencsés véletlen egy jól kinéző sráccal hozza össze (Kevin/Michael Vartan), és az első látásra való szerelemből hamar komoly kapcsolat kerekedik ki. Szinte észrevétlenül ugrunk 3 hónapot az időben, amikoris Kevin hirtelen feleségül kéri Charlie-Lopezt, és ezzel elkezdődhet a geg-sorozat, amiről szól tulajdonképpen a film. A vőlegény karakter hamar a háttérbe szorul, de az mindenképp pozitívuma a filmnek, hogy Kevin karakterét jól írták meg, nincs benne semmi olyan, ami zavaró lehetne, például a túlzott anya-függősség, vagy az az önző vonal, ami miatt egy adott ponton magára hagyná a menyasszonyát. Kevin elutazik, Jane Fonda pedig akcióba lendül, a maga kicsit túlzott modorában.

A rendezés használja azt az elvileg vicces, gyakorlatilag viszont totál béna megoldást, ami az alternatív jelenetképzésről szól: látjuk, hogy Jane Fonda egyik másodpercről a másikra beleveri Lopez fejét az asztalba, és kiabál vele, majd egy gyors vágás után látjuk a valós jelenetet, amiben nyájasan beszélgetnek. Ez az effekt még eleinte (pár éve) humoros volt, de már egyre kevésbé az, ráadásul ebben a filmben még azért is sül el nagyon rosszul, mert a rendezés gyengesége miatt több olyan jelenet is felbukkan, amiről csak utólag tudjuk eldönteni, hogy valóban megtörtént-e, vagy már megint egy ilyen effekt áldozatai vagyunk. Jobb lett volna kihagyni ezt a játékot, és inkább a főszereplők (gonoszkodó) gesztusaira kellett volna ráfókuszálni, és azokat erősíteni.

Apropó, gesztusok: Jane Fonda remek színésznő, mindig is az volt, de most szinte minden egyes megnyilatkozásánál túlzásba esett. Az a tény, hogy ő egy vígjáték főszereplőnője, láthatóan mázsás súllyal nehezedett rá, amitől modoros lett a játéka. A kiborulásai, a dívás megjelenései, az önző kirohanásai, mind egy fokkal erősebbek voltak, mint amilyen még optimális lett volna. Mellette Lopez már rutinosan játszotta a szabad dolgozó lányt, akit mindenki kedvel a közvetlensége miatt, bár lehet, hogy ő pedig elszakadhatott volna csöppet ettől a rutintól. Érdekes, de leginkább a ruha-összeállításai maradtak meg bennünk, a gondosan kiválasztott szerelések, amik hosszú percekig el tudták terelni a figyelmünket a Charlie-féle akciókról.

Valami miatt Lopez tényleg kellemes jelenség a filmvásznon, nehéz megfogni, hogy miért, de tény, hogy most is szórakoztató volt őt nézni, ahogy jött-ment, gonoszkodott, és a közvetlen kisugárzásával feldobta ezt a filmet is. Michael Vartan is jól játszott a maga kis szerepében, vagyis a színészi játékokkal általában nem volt gond, ami miatt mégsem lett egy tuti romantikus vígjáték ez a film, az a történetnek-forgatókönyvnek, illetve a rendezésnek köszönhető.

Egyrészről több humoros akciót vártunk volna a főszereplőktől, másrészt kihagyhattak volna a forgatókönyvből olyan zavaros túlzásokat, mint a Charlie allergiájára épített szándékos mérgezés, ami egyáltalán nem lett vicces. A történet egy kissé darabos párharcot festett le, ami időben korlátok közé szorítva, pár nap alatt zajlik, és ami inkább néz ki egy leszámolásnak, mint egy nőies szurkálással, rafinériával kialakított párbajnak, meny és anyós között. Persze így is szórakozhatunk a filmen, sőt, nevethetünk is a Fonda-Lopez akciókon, de ehhez az kell, hogy ne legyenek túlzott elvárásaink. Nem szabad leakadnunk például azon sem, hogy a Fonda-karakter nem vág vissza azért, hogy film legelején kidobták a tv-műsorából egy fiatalabb szőke kedvéért (pedig ez is kötelező dramaturgiai elem lett volna), vagy azon, hogy nem derül ki végül, milyen rejtett jó tulajdonságai vannak Kevin mamájának, ami miatt Charlie-nak érdemes vele kibékülnie.

Ha kicsire (és közepesre) nem adunk, illetve ha nem várunk egy korszakos vígjátékot ettől a filmtől, akkor végül jól szórakozhatunk. Ja, és az sem árt, hogy kedveljük Jennifer Lopezt, mert végülis ő tölt a legtöbb időt a filmvásznon...