Ünneprontók Ünnepe

Pedig a film erről szól: két fiatal ügyvéd kéretlenül állít be mindenféle esküvőkre, hogy ott jókat egyen-igyon, majd felszedje azokat a koszorúslányokat, vagy csak sima vendég csajokat, akik az esküvői hangulatban - a film szerint - sokkal jobban hajlanak egy egyéjszakás kalandra, mint amúgy. Remek sztori, tényleg, de miután a forgatókönyvíró páros (akiknek egyébként ez az első megvalósult munkájuk) is úgy érezhette, hogy ez még kevés egy filmes boldogsághoz, a történetet úgy folytatták, hogy az egyik esküvőn a páros romantikusabb tagja (naná, hogy Owen Wilson) beleszeret a menyasszony húgába.



Íme tehát a konfliktus, a folytonos férfi-bulizás kerül szembe egy lehetséges szerelemmel és párkapcsolattal, illetve ott van még a komoly lebukás-veszély, mint izgalmi forrás, hiszen hőseink családtagoknak adják ki magukat, közben pedig nem is azok! Láthatjuk, nem babra megy a játék, közben pedig Wilsonnak és Vaughn-nak megállás nélkül kell vicces képet vágnia, humorosakat beszólnia, és elszánt bulizós gesztusokat tennie, különben kiderül, hogy egy gyenge történet próbál megállni a lábán, de nem nagyon megy neki.

A film úgy indul, hogy belecsap a közepébe: láthatjuk hőseinket munka közben, majd tanúi lehetünk annak, hogyan viselkednek egy esküvőn, ahol ők a hazudós, hívatlan vendégek. Bár a film elvileg többféle esküvői szertartást is be akar mutatni nekünk, hogy tisztán tükröződjön, csaló hőseink mennyire jól feltalálják magukat a különböző kultúrákban, igazából csak egy zsidó esküvőt követhetünk végig, a többi (ír, japán, stb..) esküvő csak jelzésszerűen bukkan fel, egy-két sztereotípia mentén. John (Owen Wilson) és Jeremy (Vince Vaughn) tehát mindenre el vannak szánva, már ami a bulizás terepét jelenti, és ők is előadják a jól ismert "jó zsaru/rossz zsaru" felállást, a 2 méteres Vaughn adja a gátlástalan csajozógépet, míg az egy fejjel kisebb Wilson lesz a visszafogottabb figura, aki hajlamos romantikus érzelmeket is táplálni a leendő partnerei iránt.

Ha már a történet nem nagy dobás, jöhetnek a gegek, a vicces beszólások, és egyebek, amikből még összeállhat egy vígjáték, ha nagyon megerőlteti magát. Itt ilyenekből elég sok van, Wilsonék idétlenkednek, Vaughn meggyötört képet vág, miután a menyasszony összes testvére őt akarja magának, egyszóval helyzetkomikumokban nincs hiány. Az alap humor-vonalat egy szerelmi szál árnyalja, ami Owen Wilson és Rachel McAdams (Bajos csajok, Éjszakai Járat) között szövődik, mérsékelten érdekesen. A lánynak egy bunkó, macsó és jellemtelen barátja van, aki folyton megcsalja a menyasszonyát, és csak Claire apjának (Christopher Walken) kapcsolataira hajt. Ezek után biztosra vesszük, hogy egy olyan nagy Wilson-visszavágás és leleplezés lesz a film végén, hogy csak na, a bunkó vőlegény megsemmisül a leendő apósa, Claire, és mindenki előtt, de persze nem igazán így történik. A történetvezetés addig is eléggé lanyhán működik, de a végére már tényleg nem maradt elég szufla, úgyhogy ez a remekül adódó jelenet elmarad, mint ahogy elmarad Christopher Walken apai jobbegyenese is, és csak olyan tessék-lássék lezárása lesz a dolgoknak.

Mivel mostanában ritkán bukkannak fel olyan filmek a mozikban, amiken lehet nevetni is, ezt a filmet biztosan sokan fogják élvezni. Bár szerintünk nem igazán történik semmi a filmben, és a humorok nagy része is inkább egyszerű, mint nem, azért egyszeri mozi-alkalomra elmegy, de még így sem 100 százalék, hogy közben nem fáradunk le nagyon a sok erőltetett jópofaságtól. Valami biztos, hogy nem stimmel a filmmel, hiszen akkor mi más lenne az oka, hogy Vince Vaughn, eddigi totál kedvencünk most még nagyobbat zuhant a ranglistánkon, mint a Mr. És Mrs. Smith-beli haknizása után? Akárhogyis, ez egy egyszerű vígjáték, szimpla poénokkal, némi erőltetéssel, és kevés értelemmel. Simán feledhető.