Zorro Legendája

A film címe kicsit érdekes, mert folyton abban a tudatban vagyunk, hogy a Zorro Legendája az első film címe, és értelemszerűen a második film fut a Zorro Álarca címmel, hiszen mostanra már ismerjük a legendát, vagyis elvileg most mennénk bele a részletekbe. Ez talán így lenne logikus, de nincs nagy jelentősége, hogy fordítva van. Cserébe annyi mindent kapunk, hogy igazán nem lehet panaszunk. A filmet ugyanaz a Martin Campbell rendezte, aki kb. a Goldeneye (1995) óta az egyik kedvenc (új-zélandi) rendezőnk, és még csak azután forgatta a Jég és Föld Között-et, illetve a Zorro Álarcát.

Campbell tényleg kivételes rendező, könnyen tud egy saját világot teremteni, rá jellemző látványvilággal és megoldásokkal, arról nem is beszélve, hogy az ő filmjeiben mindig jól kidolgozottak és élők a karakterek, akik között érzelemdús kapcsolatok vannak, úgymint barátság, szerelem, ellenségesség, testvériség, szülő-gyerek kapcsolat. A Jég és Föld Között-ben Chris O'Donnell az életét kockáztatja a húgáért, miután mindkettejük életét megváltoztatja az apjuk halála, az idős sziklamászó a felesége halálát akarja húsz év után megbosszulni, és Annie megmentésére egy csapat vállalkozik, akiket nem a pénzjutalom, hanem a barátság és szolidaritás tart össze. Bár nyilvánvaló, hogy Martin Campbell mint rendező nem szól bele a forgatókönyvekbe, mégis azt gondoljuk, nem lehet véletlen, hogy mindig kiszúrja a legjobb történeteket, és a legjobban megírt könyveket.

A Zorro Álarca azért volt csúcs film, mert sokrétű élményt tartogatott a nézők számára. Előszöris, indításképpen helyrerakta a romantikus kalandfilm műfaját, vagyis egy új formát adott neki. Azt a Zorro-történetet, ami (60-as évekbeli) tv-sorozatként kicsit bugyuta és uncsi volt, egy olyan filmként tudta feldolgozni, amitől (pici túlzással) a lélegzetünk is elállt. Romantikus kalandfilm: vagyis van benne egy erőteljes szerelmi szál, kosztümös, plusz vannak benne korabeli konfliktusok, hősies cselekedetek. Elvileg ennyit tud ez a műfaj, legalábbis Martin Campbell (és csapatáig) ennyit tudott. A Zorro Álarcában mindez élettel telt meg, igazi szerelemmel, izgalmas kalandokkal, gyűlölettel és bosszúval, sok-sok látványos összecsapással, és ezek az elemek együtt egy feszes, és lenyűgöző filmet alkottak.

Most ugyanez folytatódik a Zorro Legendájában, úgy, hogy a történet szerint azóta eltelt 10 év. Alejandro (Banderas) és Elena (Zeta-Jones) boldogan éldegélnek, 10 éves fiúkat nevelve, bár a film elején éppen egy családi veszekedésbe csöppenünk. A karrier vs. család-konfliktus bontakozik ki, ami Zorro esetben azt jelenti, hogy döntenie kell, vagy a kaliforniaiak szabad életéért dolgozik éjjel-nappal, vagy a feleségével, kisfiával törődik, a lehető legtöbbet. Bár ez kissé mesterkélt problémának tűnik számunkra, azért jól tesszük, ha nem akadunk le rajta, mert egyrészt a film hevében ez is megoldódik, másrészt pedig alapban nem rossz ötlet Zorro-t, mint családapát bemutatni. A forgatókönyvet dicséri az is, hogy egyenként szépen kibontakozhatnak a Zorro-család tagjai: Zorro-n kívül, aki mit sem változott 10 (gyakorlatilag 7) év alatt, láthatjuk Elenát is, ahogy szó nélkül leüt két férfit, de a kisfiúk is kitesz magáért, egy külön erről szóló jelenetben tanúi lehetünk, honnan érkezik a Zorro-utánpótlás, a gyengék (egyelőre kicsi) segítője.

A film remek tempóban halad előre, a folytonos izgalmak között egy percre nem lehet elbambulni, vagy látványos Zorro-kardvívások jönnek, vagy az Elena-vonal tartogat meglepetéseket, vagy egy Amerika méretű összeesküvés zajlik, de mindig van valami, ami eléggé leköti a figyelmünket, miközben a történet teszi a dolgát, és sok szálon bonyolódik előre.

Hinnénk-e, hogy ebben a filmben is egy francia lesz a legfőbb ellenség? Pedig igen, ez a film is követi azt a kb. 5 éve meglevő tendenciát, ami arról szól, hogy a Hollywood-i filmekben előszeretettel osztják a rosszfej szerepet a franciákra, vagy magyarázzák egy karakter furcsaságait azzal, hogy ő egy francia. Itt a főgonosz lesz európai, illetve, mint később kiderül, ezen belül is francia, akit nem más, mint Rufus Sewell alakít. Sewellnek vannak már tapasztalatai a negatív szereplők sötét oldalán (Lovagregény, A Velencei Kurtizán), és ezt a feladatot is tökéletesen sikerült megoldania, stílusos volt, de besimuló, kívül elegáns, belül pszichopata.

A két főszereplő épp csak annyira változott meg az előző film óta, amennyire kell, Banderasnak hosszabb lett a Zorro-haja, Zeta-Jones pedig átment vadóc lányból asszonyba (a filmvásznon, és azon kívül is). A filmbeli gyerekük, akit egy Adrian Alonso nevű 11 éves mexikói gyerek alakít, egy nagyon aranyos kölyök, és ráadásul olyan jól volt megírva a szerepe, hogy egyszer sem volt sok a jelenléte, és a mindig megmaradt a természetesség határán belül.

Ha másért nem is, a csúcs vívás jelenetekért mindenképp megéri megnézni a filmet, az ember (lánya) órákig képes lenne elnézni ezeket a látványos összecsapásokat, amik után Banderas legtöbbször valamilyen sokatmondó arcot vág. Nemcsak Banderasnak, hanem Zeta-Jones-nak is jól áll a vívás, bár ő akkor is jól mutat, amikor lapátokkal ront neki az ellenségnek.

A történetet most is nagy gonddal találták és dolgozták ki, talán a korai FBI-ügynökök szerepeltetése némileg túlzás volt, mint ahogy a terrorizmus-párhuzam is leheletnyit erőltetett, de ezeket nem számolva, ismét toppon volt a cselekmény. A teljeskörű élvezetünkhöz nagyban hozzájárul még a remek operatőri munka, és a nagyon hangsúlyos filmzene. A zene minden egyes jelenetben rásimul a cselekményre, és közben felfokozza azt, amit közben érzünk.

Nagyon jó dolog, hogy a Zorro Álarca egy ilyen pompás folytatást kapott, egy olyan filmet, ami minden szempontból megállja a helyét az első film mellett. Nemcsak végig izgalmas, tartalmas és látványos, hanem szimpatikus a világa is, ami mellesleg hűen ragaszkodik a 7 éve bemutatott Zorro-képhez. A kaliforniai hős most már családapaként védi a szegényeket és a kiszolgáltatottakat, talán ennyi a különbség, de a mítosza ugyanaz, hiába kerül le néha a kendő az arcáról, ugyanúgy megmarad a titokzatos fekete segítő lovagnak, mint amilyen volt. A Zorro-sztori megkapta a lehető legjobb feldolgozását, és ezek után azt várjuk, hogy kb. 4 év múlva megjelenjen a folytatás, a harmadik rész, amiben Zorro-éknak már van egy kislányuk is, akit az addigra már nagy Joaquin-nal együtt hárman próbálnak megvédeni a gonosz ellenféltől...