Szent Lajos Király Hídja

Ilyen a Szent Lajos Kírály Hídja is, ami első látásra egy krimi, a 18-ik századból. Öt ember megy át egy hídon, mind lezuhannak, és történet elvileg ennek a balesetnek a hátterét vizsgálja meg. Jobb előre leszögeznünk, mielőtt valaki rossz filmre váltana jegyet, hogy ez a film bizony távolról sem krimi, nincs szó rendes nyomozásról, sőt, még konklúziónk sem lesz a film végén, vagyis ne nagyon számítsunk ilyesfélékre. Ami a legjobban megzavarhatja az embert, az a kivételes színész-stáb, akik felbukkannak a filmben, mivel az olyan nagy nevek, mint Robert De Niro, Harvey Keitel, Gabriel Byrne, Geraldine Chaplin, Kathy Bates nem véletlenül szoktak összegyűlni egy film-projektben, vagyis a sztorinak eredetileg egészen biztosan vonzónak kellett lennie. Ha az is volt, számunkra ez már nem derülhetett ki, mivel mi egy egészen unalmas, és főként egy sehova sem tartó történetet szemlélhettünk végig 120 percben.

Peru, 18-ik század, egy inkvizíciós per, aminek Gabriel Byrne a vádlottja, és ami elvileg választ ad a Szent Lajos-híd leszakadásának körülményeire. Ez a per adja a keretét a cselekménynek, ami visszaemlékezésként jelenik meg, Gabriel Byrne kommentálásával. A cselekmény maga is több szálon fut, kár, hogy egyik szál sem tűnik érdekesnek. Látunk egy anyát (Kathy Bates), aki a lánya figyelméért küzd folyton, és annyira túlfokozza a rajongását a hideg és közömbös lánya iránt, hogy már csak ez az érzés irányítja az egész életét. Tényleg nagyon ötletes történetszál, bár, miután kívülről egy reménytelen szerelem képét ölti ez a rajongás, a néző nem tud vele mit kezdeni. Drukkoljunk Kathy Bates-nek, vagy inkább az önző lányának, vagy inkább hagyjuk őket a csudába, és koncentráljunk a maradék cselekményszálainkra? Így teszünk, de ebből a kirándulásból is üres kézzel térünk vissza.

A másik két szál egyrészt az akkori spanyol király udvarát mutatja be (ismert francia színészekkel benépesítve), vagy inkább vázolja fel, másrészt egy limai színésztársulat fiatal sztár színésznőjének drámai sorsát vetíti elénk. Hinnénk-e, hogy ebből a két szálból sem sül ki semmi megfogható, átélhető, érdekes, vagy érzelem-telített dolog? Jönnek a jelenetek egymás után, és néha még azt is nehéz belőnünk, hogy hol vagyunk éppen. Több szereplő életébe "belekapunk", ami azt jelenti, hogy megtudunk részleteket róluk, de ezekből nem áll össze egyetlen személyiség-kép sem, úgyhogy az egész hiábavaló.

Olyan, mintha szabadjára engedtek volna egy forgatókönyvet, ami nem tartja be a szokásos normákat, ide-oda ugrál, semmilyen történetet nem tölt meg tartalommal, felületesen kezeli a szereplőket, és ezzel a kavarodással a jelek szerint a rendező sem bírt már el.

Nem elég, hogy szó sincs krimiről, de még igazi drámáról sem, sem egy a 18-ik századi Perut bemutató filmről, sem egy színésznő (vagy egy anya) időtlen történetéről - amit kapunk, az egy szétszórt jelenetsor, két órában, összekötő anyag nélkül (a külön csalódást okozó negatív végkifejletekről nem is beszélve).

A fentiek fényében érthető a tény, hogy a film anyagilag hatalmas bukás lett, a 24 millió dolláros költségvetésű film (ami azt jelenti, hogy a nagy sztárok még eléggé olcsón vállalták el benne a szerepeiket) mindössze 1.4 millió dollárt bírt összeszedni a jegypénztároknál. Ebben szerepet játszhatott az érthetetlen történeten, a lehangoló fordulatokon, és a filmbeli, számunkra térben, időben is távoli világ nem-feldolgozottsága mellett a színészek kimért, majdhogynem vértelen játéka is. Robert De Niro mint inkvizíciós pap csakis rigorózus, kemény tudott lenni, ami emlékeztetett a Showtime-beli, vagy az Apádra Ütök-beli játékára, Kathy Bates sem tudott egy többoldalú személyiséget bemutatni, mint ahogyan Harvey Keitel sem erőltette túl a dolgot.

A film végén, a moziból kijövet a bizonytalanság érzése kerített minket a hatalmába, nem értjük, milyen film volt ez egyáltalán, miről szólt, és főként, kiknek készült? Egy spanyol-angol-francia film, amiben egy Robert De Niro kaliberű amerikai sztár az egyik főszereplő, ami 200 éve játszódik, Peruban - ez vajon egy európai gyártású művészfilm akart lenni, csak a szereposztás siklott félre, és ezzel együtt a költségvetés is? Talán az egzotikumával, a nézők számára ismeretlen világával kívánt hódítani, főként Európában, mivel az USA-ban csak korlátozott megjelenése volt a filmnek? Nem tiszta a helyzet, mert mindig arra lyukadunk ki, hogy itt több dolog összekavarodott: az európai gyártás, az amerikai sztárok, a nem-művészfilmes stílus, a mainstraim-filmhez képest nagyon eldugott téma és környezet. Akárhogyanis, az eredmény nem működőképes: nem érthető, és nem szimpatikus a film. Felejtős.