Human Traffic

A Human Traffic (amely magyar címet nem kapott) érdekes képződmény ezek közt a generációs, drogokat is szerepeltető filmek közt. Először is feltűnik a nézőnek, hogy noha a lehető legközelebbről akarják nekünk megmutatni az angol fiatalok partizási szokásait, egyetlen darab mobiltelefont nem látunk az egész filmben. Később, egy ízben egy lány felkiált, hogy "isten hozott a 90-es években", amely révén kiderül, hogy filmünk nem egy 2000-es termék. A mobiltelefonok hiányát természetesen még ez sem magyarázza, hiszen a Ponyvaregény éve, 1994 óta az esti szórakozásba a mobilok is belefolynak, szóval hiányukat egyszerűen nem tudjuk mire vélni. Előfordulhatna, persze, hogy a film egy 70-es, 90-as években játszódó regény alapján készült, de a cselekményt tekintve biztos, hogy ennek a filmnek semmiféle regény nem szolgáltatott alapot.

A filmet narrációs betétek, szubjektív, valamint cselekményes jelenetek alkotják - ez utóbbiakból van a legkevesebb. Narrációs részek azok, amelyekben valakinek a hangját halljuk, aki elmondja nekünk, hogy hogyan mennek a dolgok. Ezen felül vannak olyan jelenetek is, amelyekben nem pont azt látjuk, ami a valóságban megtörténik, hanem annak egy szubjektív alternatíváját, ilyenből meglehetősen sok van. Mindez a kis technikai áttekintés egyedül azért érdekes, hogy lássuk, milyen természetű filmre vállalkozunk. A Trainspotting-ban is például nagyon erős és hangsúlyos a cselekmény, és bár egy csomó szubjektív rész és narráció is van benne, arányait tekintve mégis egészen más film, mint ez. A Human Traffic ehhez képest sokkal kevésbé cselekményes, sőt, éppenséggel meglehetősen kevés dolog történik benne, s azok is inkább csak jelzés-szerűen.

A film gyakorlatilag egyetlen péntek története. Napközben megismerjük a filmben résztvevő karaktereinket, akik között van egy ruhabolti eladó (Jip, a főszereplő), egy gyorsétteremben dolgozó lány, aki lázad a rendszer ellen, és ezért kirúgatja magát (viszonylag uncsi és közhelyes szitu). Van még egy fiatalkorú dealer-ünk, és egy lúzer DJ-nk, aki nem tud rendesen szkreccselni, és ezért már most lehet tudni, hogy sosem fog befutni. Máris látszik, hogy 4 szereplőből 3 nincs kitalálva. A ruhabolti-, illetve a gyorséttermi melók csak melóhelyek, és nem jellemzik azokat, akik végzik. A DJ-ség már valami, s ha úgy tetszik, a dealer-ség is az, de egy szüleinél pecózó 17 éves srác, aki állandóan be van lőve, és alig tud magáról, nem egy komolyan vehető egyéniség. A film első harmada az esti party-ra való készülődés, ami látványos, érdekes, még ha időnként fel is merül bennünk, hogy baromira erőltetett. A problémánk mindössze annyi, hogy szereplőink nagyon sokat beszélnek, és alig mondanak valamit.

Persze, a fűtől való betépés (ami könnyű drog) egyik fő sajátossága, hogy az alanyok a nagy semmiről beszélgetnek, és közben folyamatosan csak röhögnek, vihorásznak, de itt nem erre gondolunk. A minap ment az egyik tv-ben a Fűbenjáró Bűn, amelyben két boltosnéni nagyon betépett a marihuánától, és egyetlen olyan közlésen is, mint hogy "ma még nem étkeztem", eldobják magukat, és őrült módon röhögni kezdenek. Ebben az esetben nem kifogásolnánk a közölt gondolatok csekély mennyiségét :) Itt azonban kicsit másról van szó. A szereplőkön látszik, hogy jól alakítják a betépett fiatalokat, különösen Jip, aki a nyakán az ereket is ki tudja dudorítani, és minden egyéb tekintetben is úgy tud megnyilvánulni, mint aki épp most szívott el egy jó nagy füves cigit, de az is látszik, hogy itt csak valaminek az imitációjáról van szó. "Act as if" (ahogy Ben Affleck tanítja a Brókerarcokban) - csak úgy csinálnak, mintha.

Később jön a kora esti partizás, egy sörözőben, amely meglepően csöndes szórakozásként jelenik meg - ám le a kalappal, mert teljesen valószerű. Nem értjük persze, hogy a nagy bulizásra készülő, maximálisan felpörgetett, beszívott srácok hogy mennek át hirtelen egy szolid sörözésbe, de tényleg nem panaszkodunk. Ráadásul a későbbiekben még táncos részek is következnek, ami még magával is ragadja az embert, mert tényleg van benne érzés. Valódi partizókat látunk mozogni, valódi zenére. Ez mindig jó. Most is. Kár azonban, hogy a magyar szöveg megírására nem az egyetlen avatott specialistát, Speier Dávidot kérték fel.

Ez követően azonban a film (mintha a rendezője rádöbbent volna, hogy eddig még nem mondott semmit) különféle inzert-jelenetekkel kezd el traktálni minket, melyek annyira műtermiek az alájuk rakott zenékkel, mintha valami tévésorozatot néznénk. Az sem érthető ráadásul, hogy Jip és a szőke csaj hogy kerülnek hirtelen egy franciaágyba, teljesen intim körülmények közé. Aztán meg kicsivel később autóban utaznak hazafelé a többiekkel. Persze lehet rá magyarázatot gyártani, csak nem annyira működik.

Az az igazság, hogy mivel nem nagyon történik benne semmi, a film eléggé unalmas, de nem ez az egyetlen hibája. A sok színlelt betépettség, a sok betépettségre való rájátszás még ennél is inkább zavaró. Harmadik, és nem elhanyagolható hibájaként pedig azt róhatjuk fel neki, hogy noha konkrétan generációs filmnek titulálja magát, e téren egyszerűen semmit sem nyújt. Mozaikosan felemleget ugyan dolgokat, de semmilyen irányt nem mutat, leszámítva a film egyetlen olyan jelenetét, amelyben valaki le akart szokni a drogokról. A srácot jól körberöhögték. Mindenki más pedig, aki a drogokról rosszat mondott a filmben, öltönyös, vaskalapos, demagóg figurának volt beállítva. Ami azt illeti, ebben a filmben nem ám csak a füvekről van szó, hanem extasy-ról, vegyi drogokról, szintetikus drogokról, kemény drogokról, miközben a heroint szemérmesen kerülik, még említés szintjén is, úgy látszik, az nem eléggé fotogén.

A Human Traffic egy videóra készült, pár szereplős, trendi, drogos tinifilm, amiben a legtöbb pénzt vélhetően a zenékre költötték, s mint ilyen, eredendően és abszolút mértékben szimpatikus. Lévén azonban, hogy a film nem túl szórakoztató, és nem is valami tanulságos, enyhén szólva nem tekintjük egy jól sikerült alkotásnak.