Azt Beszélik

Persze azt már előre lehetett sejteni, hogy egy olyan film, aminek a története valamiképpen a Diploma Előtt c. klasszikus történetét folytatja (?), vagy ahhoz kapcsolódik, nem lehet az évszázad filmje. Nem is lett az, de ettől még kikaphattunk volna egy jó vígjátékot, amiben mondjuk, Aniston egy humoros harmincas csaj, Kevin Costner egy 50-es szívtipró, és köztük történnek mindenféle érdekes-érzelmes dolgok. Bár Aniston tényleg egy harmincas lányt játszik, Kevin Costner pedig egy több generációt elcsábítani képes 50-est, a film végül mégsem áll össze egy szórakoztató darabbá.

Még egy hibátlannak tűnő forgatókönyvvel a zsebünkben is nehéz elkészíteni egy igazán jó, működőképes romantikus vígjátékot, talán ezért is lehet az, hogy már egy-két éve hiányolnunk kell az ilyen filmeket. Az Azt Beszélik leginkább a tavaly megjelent Lagzi Randi-ra emlékeztet, egyrészt mert ebben is egy harmincas csaj a főszereplő, másrészt a történetben hangsúlyos esküvői hétvége miatt, illetve azért is, mert az sem sikerült annyira, amennyire lehetett, és kellett volna. A Lagzi Randi is bővelkedett erőltetett motívumokban, idő-kitöltő jelenetekben, miközben az egész filmet nem vonta be a romantikus filmek sajátos hangulata. A Rumor Has It-nek már az első percei sem stimmelnek: Aniston és Mark Ruffalo (aki most már tényleg túl gyakran szerepel romantikus filmekben ahhoz, hogy uncsi legyen) ülnek egy repülőgépen, és spontán beszélgetésbe kezdenek. Bár megtudjuk, hogy Aniston karaktere (Sarah) szexuálisan nagyon beindult, viszont érzelmileg nem eléggé elkötelezett vőlegénye, Ruffalo (Jeff) iránt, a párbeszédük se nem vicces, se nem döcögés-mentes, ami nem túl jó jel, tekintve, hogy még csak a film legelején tartunk. Aztán túljutunk ezen, de ez a döcögős stílus megmarad a film végéig.

Sarah és Jeff a lány húgának esküvőjére érkeznek (ez az esküvő-vonal is kezd kissé túl-sokat használt lenni mostanában), miközben Sarah most mutatja be a vőlegényét a családjának. Mivel szükség van valami humoros megnyilatkozásra így a bemutatkozás idején (lsd Apádra Ütök, Kőkemény Család, Lagzi Randi, stb..) a forgatókönyv jobb híján azt ötlötte ki, hogy Sarah apja az alagutakkal szokott viccelődni. És bár abszolút nem vicces, ahogy Jeff és a leendő apósa visszatartják a lélegzetüket, amikor egy-egy alagút alatt hajtanak át, ebből az apró motívumból is látszik, mennyire igyekezett szórakoztató lenni ez a film, és hogy mennyire nem jött össze neki.

A kitaposott film-ösvényen haladva Sarah húga egy felhőtlen szőke lány (most éppen Mena Suvari előadásában), aki annyira rajong az esküvőért, hogy látatlanban megszavazunk neki legalább egy nagy kiborulást még a film első felében (és tényleg). Szóval semmi meglepetés, az események olyan mederben zajlanak, ahogy azt bármelyik mozinéző megírhatta volna, de még mielőtt konfliktus-hiányban múlna ki a film, kiderül, hogy Sarah mamája az esküvője előtt eltűnt néhány napra, egy másik férfival, aki kifejezetten nem Sarah apja. Szerencsére Sarah újságírónak vallja magát (bár csak a halálozási rovatban ír, csakúgy, mint ahogy a Closer-ben Jude Law tette), ezért elkezd nyomozni anyja kb. 30 évvel ezelőtti félrelépése után. Jól tudjuk, hogy a végeredménynek valamiképpen kötődnie kell majd a Diploma Előtt c. 1967-es filmhez (hogy miért kell, nem világos, de a forgatókönyv erre épült, nincs mit tenni), viszont ez az összekötés nem megy egy-könnyen. A kulcsfigura ezúttal Shirley MacLaine, aki Sarah nagymamáját játssza el, alias Mrs. Robinsont a Diploma Előtt-ből.

Talán MacLaine az egyetlen, aki kicsit is vicces ebben a filmben, bár ez nem véletlen, egy őstehetség színésznőről van szó, aki még egy bukdácsoló projektben is feltalálja magát. Szóval MacLaine lesz Mrs. Robinson (akit a Diploma Előtt-ben Anne Bancroft játszott), aki annak idején elcsábította az akkor 21 (?) éves Dustin Hoffmant, akit viszont ebben a filmben már Kevin Costner alakít.

Ezt a csöppet sem bonyolult felállást ötlötte ki Ted Griffin forgatókönyvíró (Trükkös Fiúk, Ocean's Eleven), csak hogy kellőképp elszórakoztasson minket. A kissé kelletlenül előrehaladó cselekményben Sarah megismerkedik anyja 30 évvel ezelőtti titkos szerelmével, Beau Burroughs-szal, vagyis Kevin Costner-rel. Costner teljesen váratlan módon szinte csúcsformáját nyújtja ebben a filmben (szemben Jennifer Anistonnal), igazán jól adja a csábító 50-es férfit, aki sokat van egyedül, gyakran iszogat is, de azért helyén van a szíve és az esze. Róla el tudjuk hinni, hogy nemcsak Sarah nagymamájával jött össze, de a mamájával is, hogy a továbbiakról ne is beszéljünk...

Beau Burroughs tehát egy szimpatikus férfi, aki a teljesen sótlan Sarah-val is el tud lenni, és az is pozitív fejlemény lesz, hogy míg Sarah és Jeff között egy mákszemnyi szerelmi töltetet nem éreztünk, addig Sarah és Beau között már egy fokkal több vibrálás bukkan fel. A cselekmény persze eközben nem pezsdült fel, tartja a megszokott lassú-víz-partot-mos formáját, és ezen az sem változtat, hogy Mena Suvari menetrendszerűen kiborul, vagy hogy időként előjön Jeff is, mint leendő vőlegény, akibe Sarah egyáltalán nem szerelmes.

Az amúgyis nehézkes forgatókönyvet még azzal is megbonyolította Griffin, hogy 1997-be helyezte a cselekményt, vagyis a majdnem jelen időt, mert bár Sarah visszaemlékezéséről van szó, az az idő, amikor ezt elmeséli, sincs túl messze 97-től. Erre az időbeli kavarásra azért lehetett szükség, mert igazodni kellett a Diploma Előtt cselekményéhez (67-es filmről van szó), ezért Sarah 64-ben született, és miután nem akarták az alkotók egy 41 éves főszereplőnőre írni a filmet, ezért vissza kellett húzni a jelen idő kerekét pár évvel. Láthatjuk, sok mindent bedobott ez a film, hogy összejöjjön neki egy kis siker, de azt kell mondanunk, mégsem eleget.

Összesen kb. négyszer tudtunk mosolyogni a látottakon (ebből kb. 2 jelenet MacLaine-hez kötődik, pl. az, amiben megtiltja az unokájának, hogy nyilvánosan nagymamának szólítsa), és ez nem túl jó arány egy vígjátékhoz képest. Hiába tett meg mindent Costner, vagy MacLaine, ebből a történetből nem tudott egy igazi romantikus film kisülni, hogy a vígjátéki vonalról ne is beszéljünk. Jennifer Aniston úgy játszott, mintha azt a közvélekedést szeretné éppen cáfolni, miszerint a Jóbarátok színészei közül ő az egyedüli színész(nő), aki filmekben is megállja a helyét. Ebben a filmben leginkább semmilyen sem volt, mintha nem lett volna benne elég életerő, hogy eljátsszon valakit, aki nem ő. Lassú volt, a gesztusai nem voltak kifejezőek, és szinte egyetlen egyszer sem sikerült humorosnak lennie.

Szerencsére nemcsak Aniston volt az, aki visszavetette a produkciót, Rob Reiner rendező (Velem vagy Nélküled, Szerelem a Fehérházban, A Mississippi Szirénjei) is negatív módon vette ki részét a munkából. Bár a Szerelem a Fehérházban-t bírtuk annak idején, Reinert mégsem tartjuk egy tehetséges rendezőnek, ebben a filmben sem tapasztaltunk semmi sajátos látásmódot, csak azt, hogy valaki nem képes összefogni ezt a produkciót, és ezért minden szál mintha kifele tartana a filmből.

Érdekes módon nem lehet tudni, mennyi pénzből készült el ez a film, ami ritkaság, mindenesetre eddig világszerte 75 millió dollár bevételt produkált, ami nem tűnik valami fényes eredménynek. A filmeket nem a pénz-termelő képességük miatt szeretjük, vagy sem, de sokatmondó, hogy egy ennyi sztárral "megküldött" film ennyire mérsékelt sikert ért el a jegypénztáraknál.

Mindent összevetve egy jó-közepes film lett az Azt Beszélik, amit persze jó társaságban simán végig lehet (egyszer) nézni, de utána ne csodálkozzunk, ha másnapra már szinte semmi sem marad meg belőle. Egy könnyen feledhető film, ami nem eléggé humoros, szinte egyáltalán nem romantikus, és aminek a főszereplőnője valószínűleg félálomban csinálta végig a forgatást. Nem baj, mert mi meg a filmnézést...