Túl a Barátságon

Kertelés helyett nyomban előrebocsátanánk, hogy a film egyrészt sokkal jobb, mint amire számítani lehet, másrészt sokkal hétköznapibb is. Egy lassú, hosszú dráma, amivel kapcsolatban, mire a végére érünk, az lesz a legkisebb problémánk, hogy két meleg férfi csókolózik, és közösül benne. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy később ennél is extrémebb aktusoknak lehetünk szemtanúi:) Csupán csak az a helyzet, hogy ehhez a melegséghez hozzászokik a szemünk, mint a sötétséghez, és egy idő után nem azzal vagyunk elfoglalva, nem az a központi problémánk, hogy ők ketten mit csinálnak, hanem az, hogy a film cselekménye mennyire jól, vagy kevéssé jól van megkomponálva.

De hogy az elején kezdjük, amely téren a lehető legtöbbet vártuk volna a filmtől (férfi szerelmi-romantika), ott kaptuk a legkevesebbet. Azt képzeltük, hogy mint, mondjuk a Madison Megye Hídjai-nál, itt "is" egy eszméletlen szép ívű pályán halad majd a szerelmi történet, hogy a vonzalom keltette feszültség itt is mindent elsöprő lesz. Ehelyett meglehetősen egyszerűre vették a figurát, egyik éjjel, gyakorlatilag minden előzmény nélkül belecsaptak a lecsóba. Ez nem feltétlenül hiba, csak, mondjuk tényleg érthető lenne, ha valaki a szimpátia, a vonzalom kibontakozásának egy hosszú szerpentinére számított volna - e rövidzárlat helyett.

Sebaj, a sztori ezzel együtt egészen normálisan van felépítve, különös tekintettel arra, hogy itt végre nem egy hetero-kapcsolat meleg-szereplőkkel behelyettesített verzióját látjuk. Ebben a kapcsolatban, ebben a történetben érezhetően van valami meleg, valami speciális, amit a hetero-filmek nem tudnak (és talán nem is akarnak:)) megjeleníteni. A felvezetés nélkül bekövetkező első szexuális aktus tulajdonképpen abszolút a helyén van. Jake Gyllenhaal karaktere egy tudatos meleg, aki abszolút tudja magáról, hogy mire van beindulva. Heath Ledger ezzel szemben abszolút kezdő, sőt 99%, hogy még minden téren az, tehát még csajjal sem volt együtt. Bár tényleg hiányolhatjuk a hosszú rávezetést, az utat, amely végül szexbe torkollik (amitől a romantikus filmek romantikusak), a cselekmény mégis rendben van, hiszen itt egy rutinos meleg fickó és egy szűz srác történetéről van szó. Jake Gyllenhaal már korábban is szemet vetett Heath Ledger-re, amíg Heath Ledger csak naivan terelgette a juhokat. Heath Ledger ekkor már tudta, hogy hamarosan megnősül majd, szóval azt mondhatjuk, hogy egy tudatos meleg fickó alkoholmámorban tulajdonképpen megrontotta a szűz társát. Mindez így, ebben a formában nem a film történetének sajátos értelmezése, hanem éppenséggel maga a történet, amit a vásznon látunk.

Heath Ledger később, amikor elválnak a közös birkapásztorkodás után (amit a hegyekben, a Brokeback-hegyen végeztek), egy drámai erejű hányingert kap, és eszeveszetten mérges magára, mint aki, ha tehetné, visszacsinálná az egészet. Heath Ledger sosem keres, és nem is talál magának másik férfit, szemben Jake Gyllenhaal-lal, aki meglehetősen aktív (homo)szexuális életet él. Már csak azt kell figyelembe vennünk, hogy Heath Ledger karaktere egy tipikus zárkózott, lelkileg sérült, másokkal kapcsolatot teremteni nem igazán képes srác, aki számára Jake Gyllenhaal az első és egyetlen lény volt, aki valaha megértette. Így tényleg úgy tűnik, hogy ha Jake Gyllenhaal nem vet szemet rá, akkor Heath Ledger élete ment volna (normálisan) a maga útján.

Mindezzel csak azt akartuk bizonyítani, hogy bár a film romantika szintjén meglehetősen alulteljesít, a történet értelmesen van kitalálva, és fölépítve, sőt még abszolút tanulságos is. A jelenetek zöménél a lassúságra lehet panaszkodni, s legtöbb esetben Heath Ledger zseniális déli akcentusa kárpótol minket, meg a remekül megírt szövegei, melyekben a déli szóhasználat (mint "figure") mindent visz, annyira jól van megírva. Ezzel együtt a direkt meleg jelenetek olyanok, hogy az ember nem nagyon tudja elképzelni, hogy a Spartacus (a melegek alapfilmje) mellett a Brokeback Mountain is olyan lesz a számukra, mint a Tőzsdecápák a brókerek számára - a kötelező film, amelynek mindenki kívülről tudja a párbeszédeit.

A Brokeback Mountain egy eléggé szélesvásznú -, meglehetősen művészfilm jellegű alkotás, amely azért került az érdeklődés középpontjába, mert melegfilm, s közben éppen ezen a téren ad kevesebbet annál, amit a néző remélne (gondolunk itt továbbra is a romantikára). Ha úgy vesszük, sokkal szélesvásznúbb, sokkal művészfilmesebb, mint amekkora erőbedobással dolgozza fel a melegség élményét. Ha arról akarna valaki filmet készíteni, hogy milyen melegnek lenni, milyen az, amikor két meleg szerelmes egymásba, biztosan nem 1963-ban kezdődne a film, és az is biztos, hogy nem az USA déli államaiban játszódna. Az is valószínű, hogy nem egy eltérített, sérült hetero srác lenne az egyik meleg, hanem inkább két abszolút meleg fickó.

Napjainkban, a nagyvárosokban ezer és ezer (millió és millió) meleg románc zajlik, ezekben a percekben is, ám ezek felderítése kívül esik a Brokeback Mountain hatótávolságán - sajnos. Jó lett volna látni egy igazi meleg-filmet, ahol a 60-as, 70-es évek és a déliek világa nem korlátozta volna a film kiteljesedését. Jó lett volna egy igazi meleg-film, amelyből a heterók tanulhattak volna, a melegek számára pedig egy dedikált élményt jelentett volna. Amit így láthatunk, az sem rossz, csak inkább Oscar-díjas, inkább Hollywood-i, inkább szélesvásznú, inkább művészfilm, mint amennyire meleg-film. Ezzel együtt, mint film, mint dráma abszolút értékelhető, megható, és mély, csak nagyon lassan oldódó nyomot hagy a nézőben.