Csak Barátok
Just Friends 2005.
Csupán idétlen
Ryan Reynolds egyszer már bizonyított az elröppent tini-vígjátékok terepén, ő volt a Buliszervíz főhőse, Van Wilder, aki egy egész gimi magánéletét profin eligazgatta. Akkor ismertük meg ezt a kanadai srácot, aki egyszerre tud helyes és idétlen lenni, és általában nagyon jól keveri ezt a kettőt. Most, a Csak Barátok-ban leginkább idétlen volt, és nem igazán szép.
Ez az idétlen-vonal egyénként az egész filmre áll, többször nem 
hittünk a szemünknek, miért bonyolódik ilyen furán a cselekmény, miért bukkannak fel benne ennyire mesterkélt elemek, ahelyett, hogy követné a rendes huszonéves-vígjátékok vonalát, és úgy lenne vicces, hogy film közben nem kellene a fejünket fogni egyes jelenetek láttán. Talán az a baj (a nem túl ötletes forgatókönyv mellett), hogy alapvetően egy szerelmi történetet akartak filmre vinni az alkotók, de a jobb eladhatóság miatt a vígjátéki verzió mellett döntöttek, viszont ehhez nem illeszkedett a történet, és a filmbeli gegek is többnyire bénán sültek el. Tisztán látszik, melyek azok a jelenetek, amelyeknek a humort kellett volna szolgálniuk, de amiknek csak kis százalékuk bizonyult valóban viccesnek a végén. Ezek a geg-ek jól mutathatnak a film trailerében, de ennél többet nem tudnak, hiszen itt leginkább szerencsétlenkedéseket látunk főhősünktől, Chris Brander-től (Ryan Reynolds), és ezek hosszabb távon fárasztóak, plusz nehéz jól összekötni őket, úgy, hogy ne oltsák ki egymás hatását.
Chris Brander a gimiben boldogan éldegélt barátnőjének, Jamie-nek
az odalán, aki egyébként csak barátjának látta a 150 kilós srácot, míg ő totál szerelmes volt a lányba. Ez a kövérség-szál élből nem vicces (hiába énekel Chris teljes átéléssel korabeli slágereket) , és persze rosszul sül el a ballagási partin való szerelmi közeledése is. A következő jelenet már 10 év múlva játszódik, hősünk szépen lefogyott, és a befutott cool csávó képében tündököl. Nyilvánvaló, hogy a külső szépségért belső (un. lelki) töréssel fizetett, és a gimis megaláztatást még mindig nem heverte ki. De filmünk nem erre koncentrál, hanem arra az egy fixa ideára, miszerint a „csak barát”-kategóriából nincs átmenet a „pasi”-szekcióba. Ez lesz Chris Brander legfőbb elmélete, az ő esetében egyfajta átok, amit mindenféle kerülőutakon próbál Jamie-nél megtörni.
Elvileg ezeken a kerülőutakon kellene majd nevetgélnünk,
de nem áruluk el nagy titkot, ha azt mondjuk, Ryan Reynolds végig idétlen lesz, viszont nem vicces, a cselekmény dettó, és az egyetlen élőlény, akin néhányszor mosolyoghatunk a filmben, az Anna Faris, a Scary Movie-paródiák főszereplőlánya. Faris itt egy Paris Hilton-típusú popsztárt játszik, aki magát művésznek tartja, viszont az összes hisztis-elszállt HP-attitűddel (a Feketék Fehéren c. film nyomán) rendelkezik, ami egy ilyesféle poplányról gondolható. Cserébe viszont helyenként tényleg vicces, ahogy vadmacska-hangokat ad ki magából, hamisan énekel, és mindenhol, még egy eldugott New Jersey-i kisvárosban is úgy érzi, mintha kamerák pásztáznák minden lépését. Anna Faris nagyon jó ebben a szerepben, úgyhogy miatta érdemes talán megnézni a filmet.
Mert amúgy a többiek nem
valami nagy dobások, és ez főként a bénázó forgatókönyvnek köszönhető. Ryan Reynolds nem tud kibontakozni, végig be van szorítva ebbe a "barát" vs. "több, mint barát"-játékba, úgyhogy jobb híján vagy az öccsével verekszik folyton, vagy mindenféle sorsüldözött arcot vág. Amy Smart Jamie szerepében semmi különöst nem nyújt, ő az átlag szőke lány, aki egy-két barátságos kapucnis ruhadarab, meg egy-két normális jelenet miatt igazinak tűnik, olyannak, akibe bele lehet szeretni, illetve akit 10 évig is észben tart főhősünk.
A film közepefelé érezhető, hogy már nem sokáig tart ki a muníció, a történet lassan nem tudja mivel kitölteni a filmidőt, ezért jönnek a katasztrófa-hangulatú Chris-szerencsétlenkedések, amiben viszont, úgy tűnik, nincs nagyon határ.
Nem tudni pontosan, miért, de a film végére szabályosan elfáradtunk, és itt most nem a sok izgalom, vagy nevetés vett ki belőlünk energiákat. Talán az az erőfeszítés, amivel próbáltuk követni a történetet, és főleg a motivációkat, valahogy érthető mederbe terelni a cselekményt, legalább magunkban, ha már ezt a film alkotói kihagyták.
Pedig Ryan Reynolds amúgy tényleg nagyon jó kisugárzással rendelkezik, és remek vígjátéki vénája van, csak ezt most nem tudta annyira jól aktivizálni. Van egy olyan érzésünk, ha Reynolds és Amy Smart rögtönözték volna a jeleneteket, és nem kellett volna ragaszkodniuk a nem jó értelemben elröppent szorihoz, akkor egy sokkal szórakoztatóbb film sült volna ki belőle. Egy jó szerelmes vígjáték lehetett volna, jeges, karácsonyközeli környezetben...
-olasz-
2006-10-27
