2008-05-19
Indiana Jones és a Kristálykoponya Királysága
Harmadik típusú Indy
Izgatottnak kellene lennünk, hogy itt az új Indy-epizód, és most, hogy a startpisztoly eldördült, rohanhatunk a jegypénztárakhoz, hogy fixáljuk magunkat, mert ez nem csupán egy újabb Indy a sorozatból, ez egy különleges darab, mint az Alien VS. Predator, két mozi-birodalom, a Lucas és a Spielberg gyárak összeállnak az új produkció kedvéért, amelyben a jó öreg Indy találkozik a Harmadik Típusú Találkozásokkal.
A mozgókép nem egy konkrét műfaj (persze, ez az első M-betűs szó már önmagában elárulja, hogy cikkünk nem lesz nagyon kedvező), hanem egy találmány, amely lehetővé teszi, hogy közönségnek vetítsünk
dolgokat, és az, amit vetítünk, széles skála mentén változhat - vetíthetünk közönséges látványosságokat, mint gőzmozdonyok, cápa-állkapcsok, de vetíthetünk történeteket is (vicceseket, szomorúbbakat), sőt, akár olyan történeteket is, irodalmiakat vagy vizuálisakat, melyek művészi minőséget képviselnek. Igen, a mozgókép még művészet is lehet (na, tessék, még egy ronda, M-betűs szó).
Ami az Indiana Jones sorozat darabjait illeti, ezek a látványosság alapú szórakozás fajtájába tartoznak - és ezt mindenki tudja is. Ezért annyira zavarbaejtő, amikor ez az új Indy-film Cannes-ban éli világpremierjét. Cannes a művészetről szól, nem igaz? Vagy többé már nem is? - jut eszünkbe, az idei vezető hír Cannes-ból az volt, hogy Jolie és Pitt ikrekkel terhesek (2 petéjűekkel).
A legújabb Indy-eposz, úgy tűnik, azzal a kérdéssel játszadozik, hogy vajon Harrison Ford öreg-e mint Indy, vagy mégsem. Furcsa egy felvetés ez, hiszen ismerjük Harrison Fordot, tiszteljük a tehetségéért, a művészi teljesítményeiért, amit eddig is végbevitt, tiszteljük a kora miatt is, és azért is, hogy ennyire jól néz ki. Szóval az az igazság, hogy egyáltalán nem érdekel minket Mr. Ford kora, vagy kondíciója, azt azonban nagyon is megértjük, hogy a film producerei miért helyezték
ezt a kérdést előtérbe - lévén, hogy ez egy látványosság alapú mozi, olyasmi, amire kíváncsinak kellene lennünk, és az, hogy Mr. Ford ismét látható Indy szerepében, elegendő nézőcsalogató attrakció tud lenni.
Ezen a mondvacsinált kor-konfliktuson túlhaladva megtaláljuk a valódi kérdést, hogy tudniillik mennyire lenne furcsa megnézni egy vadiúj Indy-epizódot. Igen, ez az igazi kérdés, amely ráadásul egy trükkös darab, hiszen a választ mindenki csak maga adhatja meg rá - és csakis miután megváltotta a mozijegyet:)
Elvileg már felnőttünk, és úgy, hogy közben Indy-epizódokat néztünk. Elvileg jó párszor láttuk már az epizódokat moziban, párszor tévében, és számtalan sok alkalommal DVD-ről is (amit ugyancsak megvásároltunk). Mára már elvileg lefolytattuk az összes Indy-ről szóló beszélgetéseinket, elolvastuk az összes Indy-sorozatról szóló olvasnivalót - úgy értve, hogy kapjunk az agyunkhoz: Indy mára már múlt idő.
Igen, láttuk a Csillagok Háborúját újraélesztve, feltámasztva - láttuk, és csak picivel később döbbentünk rá, hogy valami nem kóser. Amikor a kis Portman-lány első szexuális élményeiről beszélget a jövő Darth Vaderével, éreztük, hogy valami nagyon nincs rendben. Igen, a show-nak folytatódnia kell - mondja ezt az ipar. De számunkra, emberi lények számára ronda dolog kedvenceinket, klasszikusainkat látni, amint tovább peregnek - mint sétáló zombik. Annak, ahogyan a történeteket megemésztjük, feldogozzuk (akár olyan olyan nagyszerűek, mint a Gladiátor, akár csak szórakoztatóak, mint az Indy-filmek) megvan a rendes menete nálunk, embereknél: miután párszor megnézted, többé nem lesz szükséged arra, hogy újból
megtekintsd, és miután még DVD-ről is megnézted (amit megvásároltál), onnantól kezdve a polcodon folytatják életüket, meg az emlékeidben, a képzeletedben - de egy biztos, egy ponton túl az ipar egyszerűen nem kérhet el több pénzt tőled ugyanazért a filmért (és akkor most gondoljunk bele abba a fura helyzetbe, hogy Ridley Scott a Gladiátor feltámasztásán töri a fejét).
Ezek az új menetek, ezek a feltámasztások egyébként sosem lesznek az igaziak, ahogyan Goldie Hawn és Meryl Streep sem az a Jól Áll Neki a Halál-ban. Tetejébe mindennek, még tönkre is teszik a történetet, amit annyira kedveltünk. Olyan ez, mint amikor egy fotót hívnak elő, és túlhívják, annyira, hogy már beég, és végül az egész kép felismerhetetlenné válik. Hogy tehet ilyet valaki egy történettel? Hogy tehet valaki ilyet a közönséggel, akik annyira szerették ezeket a történeteket, és annyiszor fizettek is érte?
Milyen lenne, ha Coppola előállna egy olyannal, hogy "Keresztapa - az új generáció", elölről kezdve az egészet? Milyen lenne, ha David Lynch elkészítené a "Kék Bársony - a visszavágó" c. filmjét, Spielberg pedig egy új Columbo sorozatot indítana el, miközben a nagyszerű Robert Altman fia a "Játékos - az új játszma" című produkcióban utazna, vállvetve Scorsese-vel, aki a "Krisztus Utolsó Megkísértése - a legutolsó (becsszó)” c. új filmjén dolgozna?
Egy dolog máris tisztán látszik ezekkel a lehetetlen post humus folytatásokkal kapcsolatban, éspedig, hogy az ipar képes erre, illetve, hogy csak az ipar képes erre - művészek nem. Az ipar is csak a szórakozás-alapú filmeken tudja ezt a feltámasztást alkalmazni, és nem olyan filmeken, amelyek a művészet birodalmához tartoznak. Ezzel együtt megjegyezzük, hogy szerkesztőségünk nagyon boldog lenne, ha elkészülne a Holtpont 2 Patrick Swayze-vel és Keanu Reeves-szel (de ha rosszul sikerülne, annál nagyobb lenne a bánat). Olyan ez, mint megcsókolni valakit újra, akivel korában szerelmesek voltatok - károkat is okozhat, ami nagyon nem éri meg.
Amit azonban a Lucasfilm csinál, az egy eléggé átlátszó taktikának tűnik csupán, amelynek lényege, hogy továbbra is a piacon maradjon (Soderbergh, aki korábban remek rendező volt, ugyanezt csinálja az Ocean's sorozatával). Amikor a Lucasfilm magasságában gondolkodunk, ne feledjük, odafönt a filmek már az üzletről és színtisztán az üzletről szólnak. Ha nem így lenne, ha művészetről volna szó,
Lucas minden bizonnyal örömmel engedne át némi teret új filmeknek és filmeseknek. Ezzel szemben a Lucasfilm összeáll a Spielberg családdal (Kaminsky-ra gondolunk), hogy az új terméket létrehozzák, amely majd hatalmas bevételeket produkál. Ők együtt, erőiket egyesítve harcolnak a piaci részesedésükért, mind az USA-ban, mind a tengeren túl. Össze re-mixelik Indy-t és a Harmadik Típusú Találkozásokat, hogy nagy pénzt csináljanak a jegypénztáraknál, Sean Connery-t pedig kétszer is a mennybe menesztik (ami kifejezetten pimasz és érzéketlen dolog), csak hogy a marketingesek által jóváhagyott sztorijukat megtámogassák.
Együtt küzdenek - olyan versenytársak ellen, akik között fiatal filmesek, új filmek, plusz művészfilmek, európai filmek szerepelnek - ezért delegálják magukat Cannes-ba, hogy termékük uralhassa az európai piacokat is. Ez vajon rendes dolog, ilyet tenni? Az ipar nagyon durva tud lenni - ez a Lucas-Spielberg kartell pedig - a két óriás, akik álruhában, mint két filmes jó barát Cannes-ban turistáskodnak - tényleg nagyon azok.
A mozgókép a látványosság szintjéről indult - aztán felegyenesedett a történetmesélés magasságába (látványos pillanatok mutogatása helyett), onnan pedig villámgyorsan művészeti formává nőtte ki magát - attól függetlenül, hogy üzleten alapul. Meg kell mondani, egyáltalán nem örülünk, amikor azt látjuk, hogy az ipar és a pénzemberek igyekszenek lefokozni ezt a kifinomult művészeti ágat, visszaküldve a kőkorszakba, a látványosságok mutogatásának szintjére.
Ha már itt tartunk, a mozgókép ma, amikor kezd átmenni digitálisba, filmesek százezreinek ad lehetőséget arra,
hogy remek filmeket hozzanak létre - kevés pénzből, ez pedig nagyon komoly fenyegetés az üzlet csataterén a Lucasfilm, az Industrial Light & Magic, a Walt Disney, a Paramount, a Viacom és a DreamWorks jellegű cég-óriások számára. Az egyetlen lehetőségük az, hogy felvegyék a küzdelmet a friss, új és kis költségvetésű filmekkel szemben, hogy a mozi-kultúrát olyan irányban befolyásolják, hogy a méregdrága 3D-s és computer generált képek kínálta látványosságok elsőrendű döntő tényezőt képezhessenek a jegybevételek alakulásánál. Ehhez csupán rá kell szoktatniuk a közönséget ezekre a drogokra - és ez az, amiben a reklámok, a média és a nagy pénzek jó szolgálatot tesznek.
Hát nem ironikus, hogy ezek a giga cégek, mint Lucasfilm a színen maradnak anélkül, hogy új dolgot kínálnának? Megállítják az időt, hogy önmagukat ismételgethessék, és a giga-bevételeiket. A színen maradnak, elzárva az utat sok-sok új dolog előtt, és a maradéktalan siker érdekében még Cannes-ba is jól lemennek. Hát nem ironikus? A pénz csak pénz, és úgy is kellene kezelni - csakis úgy.
dolgokat, és az, amit vetítünk, széles skála mentén változhat - vetíthetünk közönséges látványosságokat, mint gőzmozdonyok, cápa-állkapcsok, de vetíthetünk történeteket is (vicceseket, szomorúbbakat), sőt, akár olyan történeteket is, irodalmiakat vagy vizuálisakat, melyek művészi minőséget képviselnek. Igen, a mozgókép még művészet is lehet (na, tessék, még egy ronda, M-betűs szó).
Ami az Indiana Jones sorozat darabjait illeti, ezek a látványosság alapú szórakozás fajtájába tartoznak - és ezt mindenki tudja is. Ezért annyira zavarbaejtő, amikor ez az új Indy-film Cannes-ban éli világpremierjét. Cannes a művészetről szól, nem igaz? Vagy többé már nem is? - jut eszünkbe, az idei vezető hír Cannes-ból az volt, hogy Jolie és Pitt ikrekkel terhesek (2 petéjűekkel).
A legújabb Indy-eposz, úgy tűnik, azzal a kérdéssel játszadozik, hogy vajon Harrison Ford öreg-e mint Indy, vagy mégsem. Furcsa egy felvetés ez, hiszen ismerjük Harrison Fordot, tiszteljük a tehetségéért, a művészi teljesítményeiért, amit eddig is végbevitt, tiszteljük a kora miatt is, és azért is, hogy ennyire jól néz ki. Szóval az az igazság, hogy egyáltalán nem érdekel minket Mr. Ford kora, vagy kondíciója, azt azonban nagyon is megértjük, hogy a film producerei miért helyezték
ezt a kérdést előtérbe - lévén, hogy ez egy látványosság alapú mozi, olyasmi, amire kíváncsinak kellene lennünk, és az, hogy Mr. Ford ismét látható Indy szerepében, elegendő nézőcsalogató attrakció tud lenni.
Ezen a mondvacsinált kor-konfliktuson túlhaladva megtaláljuk a valódi kérdést, hogy tudniillik mennyire lenne furcsa megnézni egy vadiúj Indy-epizódot. Igen, ez az igazi kérdés, amely ráadásul egy trükkös darab, hiszen a választ mindenki csak maga adhatja meg rá - és csakis miután megváltotta a mozijegyet:)
Elvileg már felnőttünk, és úgy, hogy közben Indy-epizódokat néztünk. Elvileg jó párszor láttuk már az epizódokat moziban, párszor tévében, és számtalan sok alkalommal DVD-ről is (amit ugyancsak megvásároltunk). Mára már elvileg lefolytattuk az összes Indy-ről szóló beszélgetéseinket, elolvastuk az összes Indy-sorozatról szóló olvasnivalót - úgy értve, hogy kapjunk az agyunkhoz: Indy mára már múlt idő.
Igen, láttuk a Csillagok Háborúját újraélesztve, feltámasztva - láttuk, és csak picivel később döbbentünk rá, hogy valami nem kóser. Amikor a kis Portman-lány első szexuális élményeiről beszélget a jövő Darth Vaderével, éreztük, hogy valami nagyon nincs rendben. Igen, a show-nak folytatódnia kell - mondja ezt az ipar. De számunkra, emberi lények számára ronda dolog kedvenceinket, klasszikusainkat látni, amint tovább peregnek - mint sétáló zombik. Annak, ahogyan a történeteket megemésztjük, feldogozzuk (akár olyan olyan nagyszerűek, mint a Gladiátor, akár csak szórakoztatóak, mint az Indy-filmek) megvan a rendes menete nálunk, embereknél: miután párszor megnézted, többé nem lesz szükséged arra, hogy újból
megtekintsd, és miután még DVD-ről is megnézted (amit megvásároltál), onnantól kezdve a polcodon folytatják életüket, meg az emlékeidben, a képzeletedben - de egy biztos, egy ponton túl az ipar egyszerűen nem kérhet el több pénzt tőled ugyanazért a filmért (és akkor most gondoljunk bele abba a fura helyzetbe, hogy Ridley Scott a Gladiátor feltámasztásán töri a fejét).
Ezek az új menetek, ezek a feltámasztások egyébként sosem lesznek az igaziak, ahogyan Goldie Hawn és Meryl Streep sem az a Jól Áll Neki a Halál-ban. Tetejébe mindennek, még tönkre is teszik a történetet, amit annyira kedveltünk. Olyan ez, mint amikor egy fotót hívnak elő, és túlhívják, annyira, hogy már beég, és végül az egész kép felismerhetetlenné válik. Hogy tehet ilyet valaki egy történettel? Hogy tehet valaki ilyet a közönséggel, akik annyira szerették ezeket a történeteket, és annyiszor fizettek is érte?
Milyen lenne, ha Coppola előállna egy olyannal, hogy "Keresztapa - az új generáció", elölről kezdve az egészet? Milyen lenne, ha David Lynch elkészítené a "Kék Bársony - a visszavágó" c. filmjét, Spielberg pedig egy új Columbo sorozatot indítana el, miközben a nagyszerű Robert Altman fia a "Játékos - az új játszma" című produkcióban utazna, vállvetve Scorsese-vel, aki a "Krisztus Utolsó Megkísértése - a legutolsó (becsszó)” c. új filmjén dolgozna?
Egy dolog máris tisztán látszik ezekkel a lehetetlen post humus folytatásokkal kapcsolatban, éspedig, hogy az ipar képes erre, illetve, hogy csak az ipar képes erre - művészek nem. Az ipar is csak a szórakozás-alapú filmeken tudja ezt a feltámasztást alkalmazni, és nem olyan filmeken, amelyek a művészet birodalmához tartoznak. Ezzel együtt megjegyezzük, hogy szerkesztőségünk nagyon boldog lenne, ha elkészülne a Holtpont 2 Patrick Swayze-vel és Keanu Reeves-szel (de ha rosszul sikerülne, annál nagyobb lenne a bánat). Olyan ez, mint megcsókolni valakit újra, akivel korában szerelmesek voltatok - károkat is okozhat, ami nagyon nem éri meg.
Amit azonban a Lucasfilm csinál, az egy eléggé átlátszó taktikának tűnik csupán, amelynek lényege, hogy továbbra is a piacon maradjon (Soderbergh, aki korábban remek rendező volt, ugyanezt csinálja az Ocean's sorozatával). Amikor a Lucasfilm magasságában gondolkodunk, ne feledjük, odafönt a filmek már az üzletről és színtisztán az üzletről szólnak. Ha nem így lenne, ha művészetről volna szó,
Lucas minden bizonnyal örömmel engedne át némi teret új filmeknek és filmeseknek. Ezzel szemben a Lucasfilm összeáll a Spielberg családdal (Kaminsky-ra gondolunk), hogy az új terméket létrehozzák, amely majd hatalmas bevételeket produkál. Ők együtt, erőiket egyesítve harcolnak a piaci részesedésükért, mind az USA-ban, mind a tengeren túl. Össze re-mixelik Indy-t és a Harmadik Típusú Találkozásokat, hogy nagy pénzt csináljanak a jegypénztáraknál, Sean Connery-t pedig kétszer is a mennybe menesztik (ami kifejezetten pimasz és érzéketlen dolog), csak hogy a marketingesek által jóváhagyott sztorijukat megtámogassák.
Együtt küzdenek - olyan versenytársak ellen, akik között fiatal filmesek, új filmek, plusz művészfilmek, európai filmek szerepelnek - ezért delegálják magukat Cannes-ba, hogy termékük uralhassa az európai piacokat is. Ez vajon rendes dolog, ilyet tenni? Az ipar nagyon durva tud lenni - ez a Lucas-Spielberg kartell pedig - a két óriás, akik álruhában, mint két filmes jó barát Cannes-ban turistáskodnak - tényleg nagyon azok.
A mozgókép a látványosság szintjéről indult - aztán felegyenesedett a történetmesélés magasságába (látványos pillanatok mutogatása helyett), onnan pedig villámgyorsan művészeti formává nőtte ki magát - attól függetlenül, hogy üzleten alapul. Meg kell mondani, egyáltalán nem örülünk, amikor azt látjuk, hogy az ipar és a pénzemberek igyekszenek lefokozni ezt a kifinomult művészeti ágat, visszaküldve a kőkorszakba, a látványosságok mutogatásának szintjére.
Ha már itt tartunk, a mozgókép ma, amikor kezd átmenni digitálisba, filmesek százezreinek ad lehetőséget arra,
hogy remek filmeket hozzanak létre - kevés pénzből, ez pedig nagyon komoly fenyegetés az üzlet csataterén a Lucasfilm, az Industrial Light & Magic, a Walt Disney, a Paramount, a Viacom és a DreamWorks jellegű cég-óriások számára. Az egyetlen lehetőségük az, hogy felvegyék a küzdelmet a friss, új és kis költségvetésű filmekkel szemben, hogy a mozi-kultúrát olyan irányban befolyásolják, hogy a méregdrága 3D-s és computer generált képek kínálta látványosságok elsőrendű döntő tényezőt képezhessenek a jegybevételek alakulásánál. Ehhez csupán rá kell szoktatniuk a közönséget ezekre a drogokra - és ez az, amiben a reklámok, a média és a nagy pénzek jó szolgálatot tesznek.
Hát nem ironikus, hogy ezek a giga cégek, mint Lucasfilm a színen maradnak anélkül, hogy új dolgot kínálnának? Megállítják az időt, hogy önmagukat ismételgethessék, és a giga-bevételeiket. A színen maradnak, elzárva az utat sok-sok új dolog előtt, és a maradéktalan siker érdekében még Cannes-ba is jól lemennek. Hát nem ironikus? A pénz csak pénz, és úgy is kellene kezelni - csakis úgy.
-jepe-
2008-05-19