2009-03-17
Puskás Hungary
Egy legenda - nagyon közelről
Bár jól tudjuk, Puskás Ferenc egy valódi magyar legenda, egy olyan ember, akit nemcsak mi, de a külföldiek is elismernek, ez nem akadályozott meg minket abban, hogy tulajdonképpen majdnem nulla ismeretekkel üljünk be a róla készült Almási Tamás-filmre. A film végére ez a kép megváltozott.
Almási Tamás több munkájával bebizonyította már, hogy született dokumentumfilmes, olyan érzékenyen és intelligensen dolgoz fel témákat, ami
megnyerő. Bár készített játékfilmeket is (Ballagás, Márió, a Varázsló), ezek furamód nem sikerültek annyira jól, mint a dokumentumfilmjei. Igazából nem is az a fura, hogy a doksik jobbak lettek, hanem hogy ezek több érzelmet mutattak be, több drámai érzést indítottak be a nézőkben, mint a játékfilmjei. Ha csak a két legutóbbi munkáját nézzük, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Puskás Hungary többszörösen lekörözi a Máriót.
Most, hogy elkészült, és már a mozikban van a film, egyből felmerül bennünk a kérdés, hogy eddig miért nem dolgozták fel az Aranycsapatot és Puskás Ferencet egy rendes, "nagy", látványos, rendes játékfilmben (Tímár Péter 6:3 c. filmjét nem tudjuk idesorolni)). Nem tudjuk, miért nem, de egyrészt még megtehetik a magyar filmesek, másrészt pedig egyelőre örüljünk annak, amink van: egy igazán jó Puskás-filmnek, ami olyan érzékenységgel és tisztelettel dolgozta fel a focista legenda életét, amennyire ez lehetséges.
A film előtt csak homályos fogalmaink, képeink voltak róla, a vége stáblista után viszont úgy távozunk a moziból, mintha "élesben" eltöltöttünk volna vele egy estét, folyamatos beszélgetéssel, intenzív ismerkedéssel. Ezzel a filmmel tényleg megtudjuk, ki volt Puskás Ferenc, milyen ember volt, a személyiségjegyeit tekintve, hogyan viszonyult az akkori itthoni szocialista diktatúrához, hogyan töltötte ki az életét a futball, és hogy pontosan mit is jelenthetett számára a játék. Kétszer néztük meg a filmet, nem sokkal egymás után, és mindkétszer élmény volt végignézni. Mindkétszer ugyanott hatódtunk meg az adott jeleneteken (amikor először hazajött, és a repülőtéren több évtized után találkozott régi barátaival, ismerőseivel, vagy amikor 83-ban (vagy 82-ben ?) öregfiúk mérkőzésre készült, hatalmas rajongói éljenzés közepette, itthon, ahova haza sem mert jönni...), ugyanott éreztük, hogy most a lehető legközelebb engedett minket a film egy emberhez, szinte intim közelségbe.
Mert nemcsak érzelemdús ez a film, hanem igazán informatív is, és mindezt Dés László hihetetlenül jó repetitív zenéje festi alá. Két megnézés
után már akadtak kedvenc részeink is, ilyen például az, ahogy a görög Panathinaikosz csapat akkori tagjai mesélnek róla, mint edzőről, vagy amikor visszaemlékezéseiből kiderül, mennyire sokat tudott edzeni még tizen-huszonéves korában, és milyen erősen akarta a 30-as éveiben a visszatérést a Reál Madrid berkeiben.
A film kicsivel több, mint két órája gyorsan elrepül, és bár hallottuk, hogy Almási Tamásék egy 10 órás filmet is ki tudtak volna hozni ebből az anyagból, a másodszori megnézésnél talán még rövidebbnek tűnt a film, mint először.
Nagyon jó, hogy Almási Tamás és kis csapata kitalálta ezt a Puskás-projektet, és remek, hogy ilyen érzékenyen és mégis informatívan sikerült feldolgozniuk a csoda-focista életét. Akármennyit is tudtunk a film előtt Puskás "Öcsiről", a film megnézése után mindenki számára összeállhat egy kép róla, egy pontos életrajz, csúsztatások és ítélkezések nélkül, baráti hangnemben és a csodálat attitűdjével. Jó film, méltó Puskáshoz.
megnyerő. Bár készített játékfilmeket is (Ballagás, Márió, a Varázsló), ezek furamód nem sikerültek annyira jól, mint a dokumentumfilmjei. Igazából nem is az a fura, hogy a doksik jobbak lettek, hanem hogy ezek több érzelmet mutattak be, több drámai érzést indítottak be a nézőkben, mint a játékfilmjei. Ha csak a két legutóbbi munkáját nézzük, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Puskás Hungary többszörösen lekörözi a Máriót.
Most, hogy elkészült, és már a mozikban van a film, egyből felmerül bennünk a kérdés, hogy eddig miért nem dolgozták fel az Aranycsapatot és Puskás Ferencet egy rendes, "nagy", látványos, rendes játékfilmben (Tímár Péter 6:3 c. filmjét nem tudjuk idesorolni)). Nem tudjuk, miért nem, de egyrészt még megtehetik a magyar filmesek, másrészt pedig egyelőre örüljünk annak, amink van: egy igazán jó Puskás-filmnek, ami olyan érzékenységgel és tisztelettel dolgozta fel a focista legenda életét, amennyire ez lehetséges.
A film előtt csak homályos fogalmaink, képeink voltak róla, a vége stáblista után viszont úgy távozunk a moziból, mintha "élesben" eltöltöttünk volna vele egy estét, folyamatos beszélgetéssel, intenzív ismerkedéssel. Ezzel a filmmel tényleg megtudjuk, ki volt Puskás Ferenc, milyen ember volt, a személyiségjegyeit tekintve, hogyan viszonyult az akkori itthoni szocialista diktatúrához, hogyan töltötte ki az életét a futball, és hogy pontosan mit is jelenthetett számára a játék. Kétszer néztük meg a filmet, nem sokkal egymás után, és mindkétszer élmény volt végignézni. Mindkétszer ugyanott hatódtunk meg az adott jeleneteken (amikor először hazajött, és a repülőtéren több évtized után találkozott régi barátaival, ismerőseivel, vagy amikor 83-ban (vagy 82-ben ?) öregfiúk mérkőzésre készült, hatalmas rajongói éljenzés közepette, itthon, ahova haza sem mert jönni...), ugyanott éreztük, hogy most a lehető legközelebb engedett minket a film egy emberhez, szinte intim közelségbe.
Mert nemcsak érzelemdús ez a film, hanem igazán informatív is, és mindezt Dés László hihetetlenül jó repetitív zenéje festi alá. Két megnézés
után már akadtak kedvenc részeink is, ilyen például az, ahogy a görög Panathinaikosz csapat akkori tagjai mesélnek róla, mint edzőről, vagy amikor visszaemlékezéseiből kiderül, mennyire sokat tudott edzeni még tizen-huszonéves korában, és milyen erősen akarta a 30-as éveiben a visszatérést a Reál Madrid berkeiben.
A film kicsivel több, mint két órája gyorsan elrepül, és bár hallottuk, hogy Almási Tamásék egy 10 órás filmet is ki tudtak volna hozni ebből az anyagból, a másodszori megnézésnél talán még rövidebbnek tűnt a film, mint először.
Nagyon jó, hogy Almási Tamás és kis csapata kitalálta ezt a Puskás-projektet, és remek, hogy ilyen érzékenyen és mégis informatívan sikerült feldolgozniuk a csoda-focista életét. Akármennyit is tudtunk a film előtt Puskás "Öcsiről", a film megnézése után mindenki számára összeállhat egy kép róla, egy pontos életrajz, csúsztatások és ítélkezések nélkül, baráti hangnemben és a csodálat attitűdjével. Jó film, méltó Puskáshoz.
-lido-
2009-03-17