2009-03-17
Puskás Hungary
Röpke gondolatok a film kapcsán
A film Puskás Öcsiről szól, és ezt a vonalat megtartva, nem részletezi, nem emeli ki az Aranycsapat többi tagjának sorsát, jellemét, illetve sikereit. De ez így rendben volt.
Az alapgondolat, ami szeretettel kíséri végig a nagy focista életútját, nem szakad meg. Minden megszólaltatott ismerős mosolyogva, büszkén, szeretettel és megértéssel beszél Puskásról. Úgy tűnik, a csapattársai, barátai nem irigyelték, nem bántották, vele voltak, elfogadták, olyannak szerették, amilyen volt.
A film által jobban megértettük, hogy miért lett Puskás emigráns. A focihoz értett csak, de ahhoz nagyon, a politika, vagy később az üzlet nem az Ő világa volt.
A filmzene (Dés László munkája) nagyon illett az izgalmas életút lepörgetéséhez, szinte éreztette az idő múlását.
Az Aranycsapat dicsősége az egész ország dicsősége volt sokáig, akkor, amikor még nem volt tv, és a szomszédok rádiójánál gyűltek össze a családok, izgulva, bíztatva, ujjongva. Minden gyerek úgy rúgta a labdát, hogy Szepessy szavait idézte, "Puskás lőőőő, gól!". A gombfoci is akkor élte fénykorát az Aranycsapat játékosaival. Szép focirajongó évek voltak azok, és sokáig melengette az emberek szívét a magyar csapat és Puskás kivételes teljesítménye.
A film hangvétele, a főhőséhez való hozzáállása nagyon barátságos, tiszteletteljes, és nagy emberismeretről árulkodik - ez Almási Tamás igényességét tükrözi.
A történelmi események csak olyan mértékben bukkannak fel a filmben, amennyire Puskás életét, sorsfordulóit befolyásolták, a filmben bemutatott dokumentumok is emberi tulajdonságaira koncentrálnak, pl. nem az adott szocialista rendszerrel való viszonyát taglalják.
Az alkotók jól kezelték az időrendet, lineárisan haladtunk előre a visszaemlékezések segítségével, ahogyan múltak az évek látjuk, hogyan változott Puskás élete, mennyi eredményt ért el. Megismertük a filmből a családját, barátait, tisztelőit, láttunk részleteket sikeres meccseiből. Az utolsó évekről az utolsó képek is szelíden, szépen mutatták meg a már beteg Puskást.
Nagyon jól sikerült Almási Tamás Puskás-filmje, érzésem szerint a fél ország meg fogja nézni, és mindenki számára élményszerű lesz ez a találkozás Puskás Öcsivel, a magyarok nagy focistájával.
A film által jobban megértettük, hogy miért lett Puskás emigráns. A focihoz értett csak, de ahhoz nagyon, a politika, vagy később az üzlet nem az Ő világa volt.
A filmzene (Dés László munkája) nagyon illett az izgalmas életút lepörgetéséhez, szinte éreztette az idő múlását.
Az Aranycsapat dicsősége az egész ország dicsősége volt sokáig, akkor, amikor még nem volt tv, és a szomszédok rádiójánál gyűltek össze a családok, izgulva, bíztatva, ujjongva. Minden gyerek úgy rúgta a labdát, hogy Szepessy szavait idézte, "Puskás lőőőő, gól!". A gombfoci is akkor élte fénykorát az Aranycsapat játékosaival. Szép focirajongó évek voltak azok, és sokáig melengette az emberek szívét a magyar csapat és Puskás kivételes teljesítménye.
A film hangvétele, a főhőséhez való hozzáállása nagyon barátságos, tiszteletteljes, és nagy emberismeretről árulkodik - ez Almási Tamás igényességét tükrözi.
A történelmi események csak olyan mértékben bukkannak fel a filmben, amennyire Puskás életét, sorsfordulóit befolyásolták, a filmben bemutatott dokumentumok is emberi tulajdonságaira koncentrálnak, pl. nem az adott szocialista rendszerrel való viszonyát taglalják.
Az alkotók jól kezelték az időrendet, lineárisan haladtunk előre a visszaemlékezések segítségével, ahogyan múltak az évek látjuk, hogyan változott Puskás élete, mennyi eredményt ért el. Megismertük a filmből a családját, barátait, tisztelőit, láttunk részleteket sikeres meccseiből. Az utolsó évekről az utolsó képek is szelíden, szépen mutatták meg a már beteg Puskást.
Nagyon jól sikerült Almási Tamás Puskás-filmje, érzésem szerint a fél ország meg fogja nézni, és mindenki számára élményszerű lesz ez a találkozás Puskás Öcsivel, a magyarok nagy focistájával.
-J-Klara-
2009-03-17