A Faun Labirintusa

a cikk első részét lásd itt

A "sápadt ember" próba a film legfélelmetesebb része, a néző szinte nem is érti, hogy egyáltalán miért szerepel a filmben, és miért ennyire hangsúlyos. Gyakorlatilag megfejthetetlen a legtöbb néző számára, és az egyetlen értelmes magyarázat az, hogy ez az a pont, ahol a kislány engedetlen, ahol megtagadja a parancsot (ami fontos motívum fasizmussal kapcsolatban). Ez magyarázat azonban bármilyen jól hangzik is, nem állja meg a helyét, hiszen ha megnézzük ezt a jelenetet, egészen másról szól. Nem az engedetlenségről, nem szembeszegülésről, hanem arról, hogy a szőlőszemek szinte hipnotikus módon a hatalmukba kerítik, és egyszerűen nem foglakozik a rá leselkedő veszéllyel - mintha direkt csinálná (hogy a nézőket idegesítse). Miről lehet itt szó?


Először is, rendezői szándék szintjén nyilván felmerül Goya Szaturnusz-képe, amelyen a címszereplő konkrétan gyermeket eszik. A jelenet azonban egy festmény reprodukcióján nyilván túl mutat. A filmben ez a töréspont, itt fordulnak meg az események. Eddig a kislány tökéletesen teljesít. Innentől viszont a dolgok elindulnak a lejtőn. Eddig ő gyakorlatilag támadó, behatoló volt, aki sikerrel hajtotta végre a küldetést ellenséges területen. Pszichológiailag úgy tekinthetné, mármint azt a képzetet táplálhatná magában, hogy a szörnyeteg, amivel szemben áll, nem látja őt, hisz nincs is szeme, sőt, alszik. Bár a fenyegetés nyilvánvaló, hiszen elmagyarázzák neki, hogy nem szabad ennie a lakomából, egyszerűen figyelmen kívül hagyja, és átkapcsolva egy más üzemmódba, pontosan úgy tesz, mintha nem is lenne éhes, mintha csak szórakozásból, unottan csipegetne a finomságokból, a szőlőből - abból is csak egy-két szemet. Bár a filmet áthatják a metaforák, a legkülönbözőbb utalások, ne feledjük el, hogy egy-egy jelenetnek (különösen annak, amely ennyire hangsúlyos), az elsődleges funkciója az kell, legyen, hogy a kislány pszichéjében lejátszódó folyamatokat ábrázolja, mintegy belülről. Ilyenformán e jelenetet kivételesen tételezhetjük úgy is, mint egy "sima" álomjelenetet, mondjuk, egy Bunuel-filmben, amit mi, nézők, egyszerű pszichológusokként elemezhetünk.

Amit látunk, ami történik, az nem más, mint hogy a kislány elengedi magát. Minden tiltás, illetve fenyegetés ellenére elengedi magát. Nem bírja tovább a feszültséget, illetve nem bírja a feszültség további fokozódását. Nem bírja tovább - és kikapcsol. Pontosan az történik vele, mint amikor egy Jack London történetben valaki leül egy kicsit megpihenni (kimerülve a mínusz 30 fokban). Csak leülök egy percre. Csak megpihenek egy kicsit. Csak behunyom a szemem egyetlen pillanatra.

A fenyegetés mértéke meghaladja az általa kezelni bírt fokozatot. Kezelhetetlen, feldolgozhatatlan, hogy attól kell félnie, hogy valaki, aki nem lát, akinek nincs is szeme, ráadásul alszik, sőt, nem is él, meglátja, észreveszi, hogy elcsen egy szem szőlőt. Kezelhetetlen, feldolgozhatatlan a fenyegetés is, hogy ez a szörnyeteg gyermekeket eszik. Ez általa már nem értelmezhető, nem elképzelhető dolog.




A jelenetben a kislányban lejátszódó pszichológiai mozgás az lehet, hogy a kislány egy ponton túl azt mondja: jöjjön, aminek jönnie kell. Nem képes (tovább) úgy létezni, hogy hacsak egy szőlőszemet is magához vesz, a létező legfélelmetesebb szörnyeteg veti rá magát. Egy pazar lakomáról van szó, ahol a gyümölcs csak egy fogás, a gyümölcsök közül a szőlő meg csak egy, a sok fürt szőlő közül ő csak egyetlen egy fürtről vesz le egyetlen szemet (meg egy másikat).

A fenyegetés úgy szól, hogy ha a világ legkisebb egységét, akárcsak egyetlen szem szőlőt magához vesz, magára szabadítja a fenevadat (akinek a kezén van a szeme, azaz kvázi a cselekvés aktiválja a látását). A gnú is tudja, hogy a sáros folyóban krokodil van, de a szomjúsága lehetetlenné teszi, hogy engedelmeskedjen a fenyegetésnek - de nem azért, mert már annyira szomjas, hogy már nem bírja tovább, hanem azért, mert minden racionális mértéket meghaladó alkalmazkodást támaszt vele szemben a helyzet. A gnú tudja, hogy előbb, utóbb innia kell. Bírná még tovább is, ha ígéretet kapna, hogy a krokodil egy idő után odébb áll, de tudja, hogy nincs ilyen ígéret, és hogy ez a dolgok rendje, egyszerűen nincs menekvés, ignorálnia kell a fenyegetést, másképp nem létezhet (így mellesleg még van is némi esélye, mert a krokodilok a sok gnú közül válogatnak).

A fasizmus emberre gyakorolt nyomását ábrázolja szürreális allegória formájában e jelenet. Ha engedelmeskedsz a fenyegetésnek, nem marad semmi. Semmi az életből - egy szem szőlő sem. Egyetlen atom sem. Ahogyan a terroristákat fanatizálja a halálbüntetés fenyegetése, ugyanúgy az embert is fanatizálja az embert a fasizmus nyomása, aminek engedelmeskedni hasonlóképp értelmetlen, lehetetlen.



A legfélelmetesebb a "sápadt szörny"-ben az, hogy nem támad meg, csak ha csinálsz valamit. Ez eredetileg az ember cselekvőképességének megbénítását célozza, mint egy szögesdrót, amelyben áram fut, mégis bizonyos személyeknél úgy hat, hogy pontosan cselekvést vált ki belőlük, mert szembesülnek a ténnyel, hogy vagy így, vagy úgy, de az élet számukra nem lehetséges. Mert szembesülnek a ténnyel, hogy a szörnyeteggel szemben a védekezés, a passzivitás, majd a támadás esetén adott válasz nem alternatíva, hiszen támadását a cselekvés váltja ki. A szörny tehát ott ül, és arra vár, hogy vagy tegyél valamit, vagy nyugodj bele, hogy soha többé nem fogsz tenni semmit. A legdurvább pedig az, hogy amíg ne teszel semmit, addig az idő kereke nem is mozdul előre. Azaz: nincs más lehetőség, csak a cselekvés és menekülés (a nem cselekvés, és az elmenekülés úgyis lehetetlen kettőse helyett). A kislány menekülés közben a járatlan utat választotta, sikerült emberi módon viselkednie (evett a szőlőből), és sikerült megmenekülnie is, mert ügyes volt, és mert nem hitte el, hogy lehetetlen.



A jelenetben külön izgalmas az, hogy a kislány hátat fordít a szörnynek - de miért is ne tenné, hiszen egy olyan szörnnyel van dolga, akivel nem lehet szembenézni. Emberi módon viselkedett, nem engedve a minden határt meghaladó fenyegetésnek. Emberi módon viselkedett, mondván, lesz, ami lesz, ő ezzel már nem tud tovább foglalkozni. Nem arra akar fókuszálni, amitől fél, nem akarja, hogy a szörny moccanása befolyásolja az ő mozdulatait, hanem arra koncentrál csak, amit tenni akar (eszik egy sem szőlőt, mint egy gyerek, akit nem a fasizmus vesz körül, hanem normális világban él).

Ennyit a sápadt emberről ... (eme allegória mélységét mutatja, hogy gyakorlatilag végtelenségig lehetne elemezni).

A film végkifejlete és vége konkrét szembefordulás a fasiszta tiszttel. Szembefordulás és menekülés - életre-halálra. Kifulladásig. Amit az önvédelemből használt kés Mercedes kezében nem tudott elintézni, az most a kislányra hárul, neki kell mérget cseppentenie az italába, ráadásul ekkor a kislány már teljesen egyedül van, nincs anyukája, és Mercedes sem lehet jelen. Ő, egymaga, szemben a szörnnyel, a fasiszta tiszttel. Nem egy jelentéktelen szem szőlővel, hanem a fasiszta tiszt gyermekével a karjaiban - aki az ő testvére. Mindkettőjük számára csak ő maradt, a kisfiú. A fasiszta tiszt az életet reméli megkapni a kisfiútól (utókor, utód formájában), a kislány viszont a saját életét is feláldozza kistestvéréért (halált megvető bátorsággal), és egyetlen csepp vérét sem fogadja el a saját érdekében.

Bár a szörnyeteg tiszt egy pillanatra úgy tűnik, elragadja tőle a kisfiút, a történet egy kíméletlen vagy-vagyra van kiélezve. Egyszerűen nem lehet, lehetetlenség, nonszensz, hogy a kislány, aki ennyi mindent megtett, aki ennyire jó, aki szemben a szörnyeteggel a kisfiút nem használta saját élete érdekében, hanem ellenkezőleg, önmagáért adta az övéért, ha elnyeri az örök életet, akkor a szörnyeteg ugyanúgy elnyerje. Egyszerűen vagy-vagy van. Ha a kislány mindenről lemond, feláldozza magát, ha a kislány mindent elveszít, és Krétakörös módon megérdemli, hogy mindent elnyerjen, akkor valaki, aki az ő negatív képe, aki egy szörnyeteg, aki nem is ember, ugyan hogy nyerhetné el ugyanazt? Nincs alku. Ezt a szélsőséges helyzetet, hogy nincs alku, maga a fasizmus teremtette (lásd a szőlőszemet), és saját maga esett áldozatul neki, hiszen nincs alku, nem lehet alku, és ha a kislány elnyeri az örök életet, hogy nyerhetné el az ő negatívképe is? A szörny végül az órával és a fiával el akarja játszani az általa ezerszer elképzelt nagy jelenetet, mégpedig az emberek emberségére alapozva. Ez azonban nem lehetséges. Egy óra összetört, valaki megszűnt létezni - ennyi. Illetve mégsem: egy embertelen rendszer összeroppant, és senki és semmi nem maradt utána, csak a pusztítás, amit okozott.


Az elején azt reméljük, a mese ereje segít majd ... De ne feledjük, mindaz, amit láttunk, a film elején már megtörtént, befejezett jelen volt ... Ami pedig megtörtént, azt nem lehet semmissé tenni ... Egyetlen dolgot tehetünk, újra és újra visszautazunk abba az időbe, amikor történt - hogy együtt lehessünk azokkal, akik némán és mosolyogva hívnak bennünket ... Akik emberek voltak az embertelenségben ... Akik elnyerték az örök életet ...