Házasságközvetítő

A történet egy visszaemlékezés. 2006-ban egy egy 50 körüli férfi (Arik) apjával együtt elmegy egy ügyvédhez, aki a fiúnak egy nagy örökséget ad át, Yankele Bride-tól, a házasságközvetítőtől. Arik visszaemlékezik a nyárra, a 16 éves korára, és elmeséli a történetét.

Arik egy helyes 16 éves srác volt akkoriban, aki bár benne van mindenféle ugratásokban a haverjaival, azért kicsit mégis magába húzódó, fantáziadús, írói alkat - aki legszívesebben mindenféle történeteket ír a füzetébe. Yankele Bride-dal is mint rossz kölyök ismerkedik meg, ám szimpátia alakul ki kettejük közt, Yankele munkát ad a fiúnak.
Yankele különös foglalkozást űz, embereket hoz össze egymással, párokat boronál össze, boldogtalan embereket segít a boldogsághoz - a szegénynegyedben (ahol azok a szerencsétlen emberek is élnek, akiket a város közössége nem fogadott szívesen, amikor visszatértek a haláltáborokból).

Arik története egy vidám és érzelemdús történet. Egy igazi kamasz igazi nyara, amikor életre szóló élményekben van része. A kalandos nyár azzal kezdődik, hogy Arik munkát kap Yankele-től. Különböző emberek után kell nyomoznia, követni őket és megfigyelni. Mindezt a lehető legjobb párválasztás érdekében, tehát mondhatni, a szerelem nevében. Yankele ugyanis tudni akarja, hogy akiket összehoz tényleg egy életre egymáséi lehetnek-e, vagy csak felelőtlenül, a szex kedvéért mennek bele a párkeresésbe. Ariknak tetszik az új munkája, megihletik a különböző történetek, és sok életbölcsességet tanul a mentorától.

Bár a történet tényleg életvidám, a szomorúság ott kavarog a mélyben. Arik újra és újra szembesül a Holokauszt utóhatásaival, azzal, hogy emberek egyszerűen képtelenek kimondani, hogy haláltábor, és leggyakrabban csak homályosan utalnak rá, hogy „ott”. Senki nem beszél róla, mert nem tud. A fiataloknak pedig jóformán fogalmuk sincs az egészről. Amikor Arik az apját arra kéri, hogy beszéljen róla, az egész roppant gyorsan egy családi drámába torkollik, és az anya gyorsan berekeszti a beszélgetést. Ebbe a traumatikus helyzetbe ékelődik be egy ponyvaregény, amely lényegében minden túlélőt megvádol és megbélyegez - különösen és legelsősorban a nőket.
E roppant komoly szál ellenére a film egy szórakoztató történet, amiben egy 16 éves srác szemén keresztül látjuk a 60-as évek végének izraeli valóságát - amelynek e traumatikus szál is a része.

Bár elvileg Arik karaktere a főszereplő, hasonlóan fontos személyiség Yankele is (Adir Miller), aki egyfajta melankolikus jóakarattal próbálja meg összeboronálni a legkülönfélébb embereket egymással, nem szűnő lelkesedéssel és elhivatottsággal (az illegális munkája, amivel a pénzt keresi - csempészáruval kereskedés, kártyabarlang üzemeltetés - nem okoz neki ennyi örömöt). Adir Miller remekül volt jelen a filmvásznon, és pontosan érzékeltette a karaktere összetettségét, a sok-sok árnyalatot, Yankele szomorú és reménytelen boldogság-keresését, a Holokauszt túlélő magába fordult keserűségét, az élet szépségének értékelését, a szerénységet, s a párkapcsolati szakértő magányosságát.

A két főszereplő mellett van még két remek női karakter is. Az egyik Arik szerelme, Tamara, aki európai szabad stílusú viselkedésével felforgatja az itteni rokonok életét, és aki nem adja fel, hogy összejöhessen Arikkal, a másik pedig Clara, Yankele plátói szerelme, aki egy kedves és derűs személyiség, azzal együtt is, amin keresztülment a háborúban. A főbb szereplők közti érdekes viszonyok, és Arik folytonos munkái kitöltik a cselekményt, a vége felé még egy kisebb izgalom is adódik, úgyhogy alig vesszük észre, hogy majdnem két órás a film.

Egy jól átgondolt, mély és emberi film a Házasságközvetítő (aminek a címe angolul: Once I Was), ami egy hálás témát (egy 16 éves izgalmas nyarának történetét) kever egy társadalomképpel, a Holokauszt vége után huszonhárom évvel az izraeliek fejében levő gondolatok és érzések lenyomata, miközben érzékenyen bemutatja néhány ember sorsát. Jó film, de korántsem csak mint szórakozás, hanem leginkább mint emlékezetes élmény, amely hosszú időre megmarad az emberben.

Adir Miller (37) jelen volt a film magyarországi első vetítésén (vagyis az Izraeli Filmhét nyitóvetítésén), és meghatottan beszélt arról, mennyire sokat jelent neki, hogy itt lehet Budapesten, és a közönséggel együtt nézhette meg a filmet. Elmondta, hogy ha nem lett volna a háború, akkor itt nőtt volna fel, ezeken az utcákon mászkált volna gyerekkorában, itt járt volna iskolába, s ma is itt élne. De a háború és a Holokauszt közbeszólt, családjának nagy részét itt veszítette el. Mégis, most boldog, mert itt ül a nézők közt az édesanyja, és itt ül a felesége, aki e város szülötte, és együtt látták a filmet, amelyben ő Holokauszt túlélőt alakít.

“Isten a legnagyobb rendező” - mondta, s hozzátette, hogy egy kör most bezárult. Budapesti sétái során pedig elment a Zserbóba. Nagymamájától sokat hallott a Zserbóról – arról, hogy minden vasárnap oda mentek. Mosolyogva hozzátette: kár, hogy ez a nap most nem pont vasárnap volt ...