információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Joel Campbell FBI-ügynök (James Spader) hosszú éveken át pszichopata gyilkosok után nyomozott Los Angelesben, ám most úgy érzi, elérkezett a visszavonulás ideje. Az összetört és kiborult ember stresszmentes, új életet próbál kezdeni Chicagóban. Ám nem olyan könnyû a bûnügyekkel terhes múlttól megszabadulni. Még csak néhány hónapja, hogy letelepedett a városban, amikor kiderül, a lakosságot borzalmas gyilkosságok sorozata tartja rettegésben. Campbell számára azonban a legszörnyûbb felismerés, hogy mind ugyanazt az émelyítõen ismerõs mintát követi, mely kétségtelenül egyetlen ember, David Allan Griffith (Keanu Reeves) keze nyomát viseli. Griffin éveken át volt szálka Campbell szemében, mert Los Angelesben mindig kisiklott a keze közül, de most mégis õ jött utána Chicagóba.
Griffin a fiatal nõk könyörtelen legyilkolását csupán egy ördögi játszma részének, a Campbell és közte zajló macska-egér játék ürügyének tekinti. Mindegyik gyilkosság elõtt elküldi a nyomozónak a következõ kiszemelt áldozat fényképét, és arra biztatja, hogy találja meg, mielõtt újra lecsapna. Campbellt ezek a gyilkosságok egy-egy múltbeli kudarcára emlékeztetik, és felszínre tör benne a veszteség és kiúttalanság érzése, melyet eddig megpróbált elnyomni.
Griffin számára régi ellenfele válogatott kínzása az egyetlen ok a gyilkolásra. Gondosan megrendezi a nagy finálét, utolsó bûntettét, mely szembesíti Campbellt a múltjával, s ha a nyomozónak nem sikerül idõben megállítani, végül õ maga lesz az áldozat...
A FILMRÕL
A LESKELÕDÕ izgalmas pszicho-thriller, mely rendhagyó módon nemcsak a sorozatgyilkos, hanem kényszerû üldözõje elméjébe is bepillantást enged. Már-már Hitchcockra emlékeztetõ módon a film hamar bemutatja a gyilkost, aki évek óta vadászik magányos, fiatal nõkre Los Angeles környékén. "Ritka az olyan film, amelyben ennyire korán kiderül, ki a gyilkos - mondja a producer Nile Niami. - Ebbõl következik, hogy a feszültség egészen más irányból éri nézõt."
A történet egy kegyetlen macska-egér játék, mely a két fõszereplõ, a gyilkos Griffin és az FBI-ügynök Campbell között zajlik. "Ez az a ritka alkalom, amikor a gyilkos jár üldözõje sarkában, mert már unja azt, amit csinál - mondja Joe Charbanic rendezõ. - A maga beteges módján szüksége van nagy ellenfelére, hogy folytassa. A gyilkos tehát játszik, az üldözésben leli örömét. És Campbell az egyetlen ember, akit méltónak érez magához. Ez egyfajta perverz hõsimádat."
Campbell, a sorozatgyilkosok szakértõje ugyanakkor a maga súlyos problémáival küszködik, mert a foglalkozásával járó stressz idõvel megtette romboló hatását. "A film mélyrehatóan ábrázolja egy efféle ember belsõ világát - mondta Charbanic, aki az elõkészületek és a forgatás során valódi FBI-ügynökökkel és a chicagói rendõrséggel dolgozott együtt. - Az FBI-ügynökök nem ritkán kapnak idegösszeroppanást. Az egyik ügynök például, aki konzultánsként mûködött közre a filmben, háromszor is összeomlott. Rendkívül profik a maguk területén, de a magánéletük gyakran maga a káosz. Mivel állandóan a sorozatgyilkosok módszereit tanulmányozzák, és megpróbálják beleélni magukat bizarr gondolatmenetükbe, egyoldalúvá válhat a gondolkodásuk, s ez személyes kapcsolataikat is megterheli. Nem is beszélve az örökösen vállukra nehezedõ súlyról, hiszen tudják, ha nem kapják el idõben a gyilkost, valaki megint meg fog halni."
Az FBI-ügynökök problémáit tovább súlyosbítja a tény, hogy egyidejûleg több sorozatgyilkos garázdálkodik egy városban, és mindnek megvan a maga sajátos stílusa és módszere. "Beszéltem a forgatáson részt vevõ egyik ügynökkel - mondja Charbanic. - Elmesélte, hogy jelenleg négy sorozatgyilkos van a chicagói övezetben és kb. egy tucat 100 mérföldes körzetben."
A LESKELÕDÕ ezt a sûrû atmoszférát használja fel, hogy már-már elviselhetetlen feszültséget teremtsen. Griffin minden reggel küld egy fotót Campbellnek leendõ áldozatairól, és 24 órát hagy az ügyönknek, hogy megtalálja õket. "A rémisztõ tempóban futó másodpercek teremtik meg a történetben a fenyegetõ közelség, a tapintható feszültség érzetét, s ez az, ami igazán rémítõ" - mondja Charbanic.
"A Griffin és Campbell közti kölcsönhatás dramaturgiailag egy szokatlan és erõteljes emberi interakciót tesz lehetõvé a fõhõs és üldözõje között - teszi hozzá David Elliot forgatókönyvíró. - A film nem a bosszúról szól. A gyilkos és az FBI-ügynök valójában egyfajta különös és hátborzongató keretet, struktúrát adnak egymás életének."
A rendezõ számára James Spader szerepvállalása elsõrangú fontosságú volt, mert véleménye szerint megvan benne az a karizmatikus erõ, mellyel bármely szerepet el tud játszani. A két karakter felcserélhetõsége - az egyik jóra használja intelligenciáját és ravaszságát, míg a másik pusztításra - tükrözõdik az õket játszó színészekben. "James az a fajta színész, aki nagyon ért ahhoz, hogy különös figurákat játsszon - vélekedik Naimi. - Ezért látszott jó ötletnek, hogy egy kiégett, lerobbant FBI-ügynök alakját öltse magára. Teljes mértékben elkötelezte magát a szerepének."
"Sosem láttam még színészt ilyen keményen dolgozni egy figurán - ért egyet Charbanic. - Hihetetlen finomságokat épített bele a szerepbe."
A másik kulcsfontosságú szereplõ Polly (Marisa Tomei), a Campbellt kezelõ fiatal pszichológus. "A forgatókönyv elsõ változatában eredetileg jóval idõsebb nõ volt - mondja Elliot -, késõbb azonban újragondoltuk a szerepet, és egy pályája elején álló szakembert választottunk, aki kevés pénzért vállal munkát. Azzal, hogy fiatalabbá és tapasztalatlanabbá tettük, kevésbé tekintélyes, viszont sokkal emberközelibb lett alakja." E változtatás révén a filmben párhuzamba lehetett állítani egy, a közönség által flashbackben látott szituációt - melyben Campbellt legyõzi a sorozatgyilkos - egy másik esettel, mely állandóan kísérti. Ez adja Griffin kezébe az eszközt, mellyel egyre szorosabb hurkot vonhat a detektív köré a film tetõpontján.
"Az a legcsodálatosabb Marisában hogy fiatalságot és sebezhetõséget vitt Polly alakjába, ezért a nézõ ugyanúgy aggódik érte, ahogy Campbell teszi" - teszi hozzá Charbanic.
A FORGATÁSRÓL
A film forgatása 1999 õszén kezdõdött Chicagóban, és röviddel karácsony elõtt ért véget. "A város maga is »szereplõje« a filmnek - magyarázza David Elliot. - Szándékosan választottuk Chicagót, mert ez a nagyváros rendkívül személytelennek látszik. Nagyon is könnyen hihetõ, hogy fiatal nõk nyomtalanul eltûnhetnek itt, és a gyilkos könnyûszerrel elrejtõzhet egy pillanat alatt."
"A legtöbb külsõt éjszaka vettük fel - folytatja Christopher Eberts producer -, amikor ugyan sok ember ját-kel az utcákon, mégis el lehet veszni a tömegben. Szerintem a film egyik fontos témája, hogy az ember a nagyvárosokban eltûnik. Évek óta lakhatsz egy hatlakásos házban úgy, hogy még a szomszédok nevét sem tudod."
A filmben amikor Campbell az egyik áldozat után kutat, mielõtt még Griffin utolérné, megmutatja egy nõ fényképét néhány embernek. Kiderül, hogy nem sokkal azelõtt ott állt a nõ mellettük, anélkül hogy bármelyikük is észrevette volna.
Az elsõfilmes Charbanic örömmel fogadta a lehetõséget, hogy a tapasztalt, kétszeres Oscar-jelölt operatõrrel, Michael Chapmannel forgathatta a filmet. Ugyanígy vélekedett Christoper Eberts is. "Nagy szerencse, ha sikerül megnyerni egy ilyen fogékony és érzékeny mûvészt - mondja. - Külön szerencse volt, hogy Michael nagyon jól ismeri Chicagót, hiszen korábban itt készítette A szökevényt is."
"Rendkívül szoros menetrendhez kellett igazodnunk - veszi át a szót Charbanic. - Michael mindig pontosan megérkezett a forgatás kezdetére. Nagy megbecsüléssel viseltetett a stáb összes tagjával szemben, bár legtöbbjükkel most dolgozott elõször. Mindenkit teljesen lenyûgözött. Engem úgy kezelt, mint egy tapasztalt szakembert. A film látványvilágát egyfajta idõtlenségben, az akciós képregények szellemében képzeltem el, amikor a közönség nem lehet teljesen biztos abban, hol jár és voltaképpen mikor is történik mindez. Így csak a történetre koncentrál. Michael pontosan tudta, mit várok tõle, és hamar megvalósította. Közös munkánk minden egyes napján tanultam valamit tõle."
Chapman azért is volt a legjobb választás, mert itt arra volt szükség, hogy Chicago a lehetõ legszemélytelenebb városként jelenjen meg, s az operatõr ezen a téren már mesterien bizonyított - a Taxisofõr forgatásakor.
"Bámulatos elemeket hozott a filmbe, melyek mind az elszigeteltség témáját erõsítették - mondja Charbanic. - Semmi sincs túlvilágítva. Ugyanazt a nyersfilmet használtuk minden egyes jelenetnél. A film kilencven százalékát éjszaka vettük fel, Michael pedig lehangoló, kétségbeejtõ atmoszférát jelenített meg a külsõ felvételeken - olyan helyként ábrázolva a várost, ahol mindez a gonoszság megtörténhet. Michael ezt mind meg tudta csinálni. A késõbbiekben, ha forgatok, az összes filmemhez õt szeretném megnyerni."
A LESKELÕDÕ forgatását 75 napra tervezték. "A felvételeket október elején kezdtük, és karácsony elõtt végeznünk is kellett a chicagói idõjárási feltételek miatt - mondja Niami. - Ezért népes másodstábot vettünk igénybe, melyet Jeff Jensen irányított. Az elsõ stábbal egyidejûleg õk is minden nap dolgoztak."
Ez a csapat volt felelõs a film legtöbb akciójelenetéért, így például a helikopteres és autós üldözésekért, valamint a város közepén lévõ benzinkút robbanásáért.
"Napközben fél Chicagót átszeltük - mondja Naimi -, éjjel pedig a másik felét. Rendkívül nagyratörõ feladat volt, de megoldottuk."
Charbanic szerint Chicago azért is szerencsés helyszínnek bizonyult, mert számos tapasztalt színész él itt. "Olyan sok tehetséges színészt találtunk, hogy az összes mellékszereplõt a városból válogattuk - mondja. - Ez nem elhanyagolható logisztikai szempontból, de sokkal fontosabb, hogy úgy érzem, a legjobb embereket találtuk meg minden szerepre."
"time is not money"
