információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Mi történik, ha mérgezõ hulladékban gázolsz, amiben hemzsegnek az egzotikus pókok?...
Vacsora leszel!
A klasszikus katasztrófafilmek minden rajongója tudja, hogy a növekvõ kémiai befolyás következtében a pókfélék elõbb-utóbb hatalmasra fognak nõni és elpusztítják az emberiséget. A Mérges pókokban egy vidéki bányaváros lakói felfedezik, hogy egy kémiai baleset miatt kis pókok százai növekedtek óriási méretûre.
És ezek a pókok nagyon éhesek.
Amikor kitör a pánik, Chris McCormick bányamérnökre (DAVID ARQUETTE) és Sam Parker serifre (KARI WUHRER) vár a feladat, hogy összeszedjenek egy csapatot, amelyik szembeszáll a vérszomjas nyolclábú szörnyekkel. A vállalkozó szellemûek közt van a serif fia, Mike (SCOTT TERRA) és lánya, Ashley (SCARLETT JOHANSSON), egy paranoiás rádióbemondó, Harlan Griffith (DOUG E. DOUG) és Pete Willis képviselõ (RICK OVERTON).
A Mérges pókok csúcsmodern vizuális effektjeit a CFX kivitelezte (A függetlenség napja, A hazafi), a film a mûfaj olyan klasszikusait idézi, mint a "Them" és a "The Black Scorpion".
Bon appetit.
A PRODUKCIÓRÓL
Három alkotó - egy vad ötlet
ROLAND EMMERICH és DEAN DEVLIN 10 évvel ezelõtt találkoztak Németországban, ahol Emmerich Hold 44 c. filmjét forgatta és Devlin játszotta benne az egyik fõszerepet. A rendezõt lenyûgözte a színész improvizációs készsége, ezért felkérte, hogy vegyen részt következõ filmjének megírásában, ez volt a Tökéletes katona c. akció sci-fi, és innen datálható hosszantartó munkakapcsolatuk kezdete. A páros ezt követõen még számos filmet készített együtt a Centropolis Entertainment égisze alatt, Emmerich rendezõként, Devlin producerként (Csillagkapu, A függetlenség napja, Godzilla, A hazafi).
Moziõrültek lévén, rendszeresen meg szokták vitatni egymással kedvenc filmjeiket. Kiderült, hogy mindketten nagy rajongói az 50-es és a korai 60-as évek alacsony költségvetésû B-kategóriás thrillereinek, mint pl. a "Them" és a "Tarantula". Ezek a filmek új mûfajt teremtettek, és szûnni nem akaró népszerûségük az évek során klasszikus státusba emelte õket. "Kíváncsiak voltuk, hogy újra lehet-e éleszteni ezt a stílust kifinomultabb vizuális effektek segítségével és a legmodernebb gyártási körülmények között - meséli Devlin -, hogy átemeljük ezeket a filmeket mai környezetbe, de ne veszítsék el azt a bájt és humort, amitõl olyan egyediek."
Alapvetõen fontos volt, hogy ne essenek a remake-készítés gyakori hibájába, vagyis a produkció a "leporolás" és a csúcstechnika alkalmazása következtében "ne vegye magát túl komolyan és ne veszítse el az eredetiségét" - teszi hozzá Emmerich.
A páros azonban ekkor még nem tudta, hogy egy Új-Zéland-i filmes, ELLORY ELKAYEM, nemrégiben írta meg és forgatta le "Larger Than Life" c. filmjét, ami egy 13 perces, fekete-fehér sci-fi az 50-es évek stílusában. Ebben a filmben egy kis pók kémiai anyag hatására hatalmasra nõ, és terrorizál egy nõt a házában. A film világszerte nagy sikert aratott a különbözõ fesztiválokon és 50 ezer dollár bevételt hozott.
A "Larger Than Life"-ot vetítették a 98-as Telluride-i Filmfesztiválon, itt látta PETER WINTHER executive producer és mutatta meg Emmerichnek és Devlinnek. "Ellory kisfilmje pontosan az volt, amit mi is kerestünk - mondja Devlin. - Azonnal tudtuk, hogy itt a lehetõség életet lehelni ebbe a szunnyadó stílusba, amiért mindketten rajongunk."
A hármas összeült, hogy megvitassák a film lehetséges egészestés változatának részleteit, amiben nem egy óriáspók szerepelne, hanem sok száz. Emmerich és Devlin Elkayemet kérték fel rendezõnek. "Szerettük volna, ha éppolyan hatásosan sikerül filmre vinnie a történetet, ahogy a kisfilmben - mondja Devlin -, csak nagyobb méretek között, egy teljes produkciós csapattal a háta mögött, egyesített filmes tapasztalatainkkal és a legjobb technikai feltételek mellett. Más szóval: lássuk, mi történik, ha egy Porche motorját betesszük egy Volkswagenbe."
BRUCE BERMAN, a Village Roadshow Pictures vezetõje, aki számos világsikerû filmben közremûködött (Mátrix, Kiképzés, Ocean’s Eleven - Tripla vagy semmi), ellenállhatatlannak találta a koncepciót, lévén õ maga is régóta nagy rajongója a mûfajnak. Megmutatta a forgatókönyvet Lorenzo di Bonaventurának, a Worldwide Production elnökének a Warner Bros. Pictures-nél. "A Village Roadshow és a Warner már jó ideje szeretett volna az alkotókkal dolgozni - mondja Berman. - Tudtuk, hogy ennél a különleges produkciónál nagyon sokat fog számítani a mûfajban való jártasságuk."
Elkayem azonnal nekilátott a történet kidolgozásának RANDY KORNFIELD segítségével, késõbb csatlakozott hozzájuk a forgatókönyvíró JESSE ALEXANDER.
"Ez a film egyfelõl tisztelgés azok elõtt a sci-fik elõtt, amiken sokunk felnõtt, de emellett annak a generációnak a figyelmét is fel kell keltenie, amelyik valószínûleg soha nem találkozott ezekkel a filmekkel, sõt magával a mûfajjal sem."
Elkayem és Alexander olyan egyedülálló módszert dolgozott ki a közös munkára, amire az 50-es évek forgatókönyvírói álmaikban sem gondoltak volna. Az internetetet használták fel a könyv át-meg átdolgozott verzióinak küldözgetésére. "A mi esetünkben ez volt a legcélravezetõbb módszer - magyarázza Elkayem. - Színekkel jelöltük meg a javításokat, így mindannyian pontosan tudtuk követni, mit csinált a másik, és anélkül tudtunk kihúzni részeket, hogy végleg kitöröltük volna, így ha kellett, késõbb újra elõ tudtuk venni õket. Ezzel a módszerrel különbözõ helyeken és idõben, és mégis hatékonyan tudtunk dolgozni."
A pókokkal kapcsolatos ellenérzésekrõl mindenki ugyanazon a véleményen volt, noha többféle teória alakult ki arról, hogy ezek a tulajdonképpen ártalmatlan állatok miért tartják akkora rettegésben az emberek többségét.
"Szerintem a lábaik miatt van - mondja Elkayem fintorogva. - Ahogy mozognak azzal a nyolc hátborzongató lábbal. És mert gyorsak és kiszámíthatatlanok: bármikor bárhol felbukkanhatnak, akár a fejed fölött a plafonról lógva vagy a ruhádon vagy a cipõdben, és mindaddig tudatában sem vagy a jelenlétüknek, amíg a szemed sarkából véletlenül meg nem pillantod õket, és meg nem ijedsz. Az ember ilyenkor elkezd töprengeni, hogy vajon több is lesben áll a közelben, csak még nem vette észre... és egyáltalán pontosan hol vannak?"
Devlin magyarázata szerint az archnofóbia egy olyan primér félelem, ami már legrégebbi õseinkben is élt. Elméletét a stáb egyik tagjától hallott történetre alapozza, aki nemrégiben csimpánzokkal dolgozott egy filmben, és elmesélte, hogy amikor a majmok megláttak egy pókot, mindig nagyon feldúltak lettek. A producer férfiasan bevallja, hogy rá is épp ilyen hatással vannak: "Ki nem állhatom a pókokat! Borsózik tõlük a hátam."
Hármuk közül Emmerich az, aki legavatottabb póktémában és a velük járó izgalmakban, ugyanis elég közeli kapcsolatba került velük egy utazás során, pár hónappal a forgatás elõtt. "Maja romokat látogattam Mexikóban - meséli -, és egy kis hotelban laktam a dzsungel szélén. Egy reggel, amint húztam fel a nadrágomat, az egyik szárából valami szõrös izét rúgtam ki a lábammal. Csak miután felocsúdott és megmozdult, jöttem rá, hogy egy tarantella az!"
Az ellenállhatatlan humor hoz megkönnyebbülést arra a sokkra, amit a vásznon dáridózó méretes tarantellák és épületekrõl lecsapó óriásszörnyek látványa ébreszt a nézõben. "A nevetés jó kikapcsolódás, ugyanis minden pillanatban rettegni nagyon fárasztó - mondja Elkayem. - A nézõk többsége valószínûleg idõnként eltakarja majd a szemét, de mi ezt bóknak fogjuk venni."
A stáb kétlábú tagjai
Devlin szerint mindegy, milyen látványosak egy film vizuális efektjei, "semmit nem érnek, ha nem figyelünk oda a figurákra. Sok idõt és energiát fordítottunk arra, hogy valódi személyiséggel ruházzuk fel a karaktereket, hogy amikor belehelyezzük õket egy szituációba, hihetõ legyen egymásra utaltságuk és életveszélyes helyzetük" - magyarázza.
Az alkotók csak azután kezdtek el szereplõket válogatni, miután kidolgozták a történetet és elhelyezték egy eldugott kisvárosban, aminek elhagyatott bányajáratai földalatti hálózatában könnyedén rejtõzhetnek és tenyészhetnek a mutáns pókok.
A szereplõválogatásnál elsõdleges szempont volt az a tény, hogy ebben a mûfajban a humor nagyon fontos elem. "Ha az ember olyan színészeket szerzõdtet, akik értenek a humorhoz, az átjön - állítja Emmerich. - Még ha a szöveg maga nem is vicces, a színész akár játékába és reakcióiba is rejthet finom humort."
Miután DAVID ARQUETTE elolvasta a forgatókönyvet és megnézte Elkayem filmjét, beleszeretett a fõszereplõ Chris McCormick figurájába, aki a város formális vezetõje, és csak nemrég tért vissza apja, a bánya tulajdonosa halála után. Chris csendes, befele forduló fiú, akin egyfajta beszédhiba is kitör korábbi szerelme, Samantha jelenlétében, de aki elég gyorsan magára talál, amikor elszabadul a pokol.
"David stílusa nagyon természetes - jegyzi meg Elkayem a sokoldalú színészrõl. - Nem eljátssza a szerepet, hanem azzá a figurává válik, akit játszik." Ez az egyszerûség jól mûködik Chris esetében, aki meglehetõsen visszafogott a film elején. "Chris csak most tért vissza a szülõföldjére 10 év távollét után - magyarázza Arquette. - Le van sújtva apja halála miatt, nyomasztja a kérdés, hogy eladja-e az öreg bányát, újra találkozik a nõvel, akit szeretett, majd elvesztett és egészében véve magányos és talajtvesztett."
Amikor azonban lerohanják a várost a hatalmas pókok egy sokkal magabiztosabb Christ ismerünk meg, és Arquette ennek megfelelõen vált eszközt. Devlin szerint "David lenyûgözõen tud komédiázni, ugyanakkor megvan benne egy jól képzett színész mélysége. Ez a kettõsség megvan Chris McCormik szerepében, ami egy tradicionális férfi fõszerep egy nagyon is rendhagyó filmben."
KARI WUHRER játssza Samantha "Sam" Parker szintén tradíciókat döntögetõ szerepét, aki a város serifje és gyermekét egyedül nevelõ anya. A Mérges pókokat inspiráló filmekre nem voltak jellemzõek az erõs nõi karakterek. A "Them", a "Tarantula" és a "Black Scorpion" színésznõinek leginkább sikítania, futnia és elájulnia kellett. "Amikor a történeten dolgoztunk - meséli Devlin - nem az volt a szándékunk, hogy egy az egyben lemásoljuk ezeket a filmeket, hanem hogy hódolatunkat fejezzük ki azáltal, hogy korszerûsítjük õket, és ennek az újszerûsítésnek a része volt, hogy kidolgozzunk egy vezetõ nõi szerepet, aki hiteles az akciójelenetekben."
"Kariban az a nagyszerû - teszi hozzá Elkayem -, hogy egyrészt iszonyúan profi volt az akciójelenetekben, és emellett hiteles, mint szülõ, mint serif, akinek erõs a kötõdése a közösséghez és mint nõ, aki egykor nagyon szeretett és talán újra szeretni fog."
Pisztolyt hordani és pókokat irtani nem volt túl nagy megerõltetés Wuhrer számára. A színésznõnek nem volt idegen a fegyverek világa, hiszen a papája rendõrtisztként dolgozott, az akciójelenetekhez pedig olyan korábbi filmekben edzõdött, mint az Anaconda. "Nagyon szeretem a fizikai kihívást jelentõ szerepeket - ismeri be. - Lövöldözni és egyenruhát viselni, ez pontosan az, ami nekem való."
Sam Parker nem szokványos szerep, és a mód sem az, ahogy Wuhrer felépíti. "Sam egyedülálló anya és a város serifje, és mindkét feladatát komolyan veszi - szögezi le Wuhrer. - Egy nõ, aki megszokta, hogy gondoskodnia kell magáról, a családjáról és a közösségrõl. A probléma az, hogy már csak a kötelezettségeivel van elfoglalva, és nem törõdik a saját életével, ezért amikor Chris újra feltûnik a városban, át kell gondolnia a korábbi döntéseit."
SCOTT TERRA, akit Devlin "a nagy felfedezés"-nek nevez, Mike-ot játssza, Sam Parker fiát. Õ kelti életre a mûfaj egyik jellegzetes figuráját, az "intelligensebb a koránál" típusú fiút, aki tudja a válaszokat azokra a kérdésekre, amikre a felnõttek nem. "Általában a kölykök azok, akik pontosan tudják, mi folyik, de senki nem hisz nekik, csak amikor már túl késõ" - jegyzi meg Elkayem.
"Scott könnyedén elbánt a pókok tudományos neveitõl és egyéb információktól hemzsegõ ijesztõ és tekintélyes szövegmennyiséggel - mondja Devlin. - Ez gyakorlatilag egy felnõtt szerep, és Scott humorral és intelligenciával dobta fel."
DOUG E. DOUG színész és komikus, leginkább a Jég veled! c. filmbõl valamint a népszerû Cosby-sorozatból ismerheti a közönség. Õ játssza a paranoiás rádióbemondó, Harlan Griffith szerepét, aki a város szélén álló lerobbant lakókocsijából tölti meg a helyi rádióhullámokat homályos elméleteivel kormányösszeesküvésekrõl és idegenek inváziójáról. Harlan mûsorain a város lakói csak mulatnak, ezért hisztérikus közvetítését a mamutméretû pókok érkezésérõl senki nem veszi komolyan.
Dougot elsõsorban azért vonzotta a történet, mert "vicces volt" - ahogy õ mondja.
Színpadi elõadói tapasztalattal a háta mögött, Doug méltányolta, hogy az alkotók szabad mozgásteret hagytak neki. "Mint elõadó, az ember szereti, ha hagyják érvényesülni, és Ellory olyan rendezõ, aki ezt szem elõtt tudja tartani."
SCARLETT JOHANSSON játssza Ashley Parkert, Sam tinédzser lányát. Egyik jelenete kulcsfontosságú a filmben, az a pillanat, amikor az emberek ráébrednek, mivel is állnak szemben. Egy óriáspók sarokba szorítja a hálószobájában és szó szerint odaragasztja a falhoz a hálójával. Noha meghökkentõ élmény volt számára, Johansson mosolyogva mesél a forgatáson szerzett tapasztalatról. "Tetõtõl talpig beborított ez a ragacsos izé, ez volt a legundorítóbb dolog, amit valaha filmben csinálnom kellett. Hideg volt, nyálkás és nedves."
Terra, aki az öccsét játssza és szintén jelen volt ennél a jelenetnél, egyetértõen bólogat: "Rémes volt. Minden tbeborított. Még mindig ott van a cipõmön."
Devlin szerint Johansson kellõen szerethetõvé és finommá formálta a karaktert, ezért "amikor Ashley veszélyben van, a nézõ szíve tényleg a torkában dobog. Scarlett hajlandó volt végigcsinálni ezeket az õrült jeleneteket a pókokkal, pedig komoly színésznõ. Nem sokan vállalkoztak volna erre."
Johansson, aki korábban Robert Redford A suttogó c. filmjében dolgozott, le volt nyûgözve a csapatmunkától, amit Elkayem, Emmerich és Devlin mellett tapasztalt a forgatás során. "Mind ott voltak a díszletben és újabbnál újabb ötletekkel rukkoltak elõ - meséli. - Elõfordult, hogy három különbözõ irányba akartak menni, és csodálatos módodn mégsem keresztezték soha egymás elképzeléseit."
A kemény munka eredménye: effektek, amiktõl borsódzik a hátunk
A mûfaj klasszikusaiban fellelhetõ csekély mennyiségû vizuális trükk mutat némi hasonlóságot napjaink számítógéppel létrehozott vizuális effektjeivel. Devlin és Emmerich számára, akik az elmúlt tíz évben sokat fáradoztak a technológia tökéletesítésén, ez csak még vonzóbbá tette a feladatot. Tudván, hogy a Mérges pókok sztárjai maguk a pókok lesznek, azonnal elkezdtek dolgozni rajtuk.
A vizuális effektekért hárman feletek: KAREN E. GOULEKAS (Godzilla, Apolló 13, Terminator 2, Az ötödik elem, Pókember), aki a hathónapos utómunkát vezette, THOMAS DADRAS (Csillagközi invázió, Háborgó mélység) és DREW MCKEEN (Armageddon, A hazafi), akik fõleg az elõkészítést. Õk hárman szervezték meg azt a szakértõkbõl és animátorokból álló kb. 70 fõs csapatot, amelynek a pókszörnyek életre keltése volt a feladata.
Dadras és McKeen azonnal belevetették magukat a munkába. "Elkezdték járni a boltokat és pókokat vásároltak, hogy tanulmányozzák õket" - meséli Emmerich nevetve, aki bevallottan irtózik a pókoktól, ezért mindig kényelmetlenül érezte magát, amikor meglátogatta a csapatot. "Jöttem megnézni, hogy állnak az effektekkel, és minden tele volt pókokkal teletömött akváriumokkal."
A kutatás nagyon alapos volt. Az animátorok száz meg száz órát töltöttek a pókok tanulmányozásával, hogy megértsék a mozgásukat, a viselkedésüket és megfigyeljék a karakterjegyeiket. A filmben öt különbözõ fajta pók bukkan fel, mindegyikük világosan elkülöníthetõ külsõvel és vadászmódszerrel.
A stáb külön ehhez a filmhez fejlesztett szoftvereket használt, és egy egész virtuális világott létrehozott digitális kamerák, fények, színész- és pókmodellek segítségével. "Elkészítettük a város utcáinak és épületeinek 3D-s modelljét számítógépen, ezért nyomon tudtuk követni, hogy merre mozognak a pókok és mindig tudtuk, pontosan hol kell lenniük."
A stábtagokat lefotózták különbözõ méretû tárgyak mellett, mint bicikli, autó, teherautó, aztán az animátorok ezekez a fotókat és tárgyakat mutatóként felhasználva különbözõ dimenziókban helyezték el a pókokat a képen, amíg meg nem találták azt a méretet, ami egy-egy jelenetben a legmegfelelõbb.
Amikor eljött az ideje, hogy belerakják a CG (computer generated) képeket a felvett filmanyagba, "fogtuk az eredeti filmnegatívot - magyarázza Dadras -, és beírtuk a számítógépbe, így gyakorlatilag képrõl képre megvolt a pixeles hátterünk, amibe csak bele kellett illeszteni a 3D-s pókokat, így megkaptuk az új eredeti negatívot a pókokkal együtt."
Errõl a labor-eljárásról szólva Devlin azt mondja: "Azelõtt az animációt próbáltuk a leforgatott anyaghoz illeszteni. Ma már elõre meg tudjuk csinálni az animációt 3D-ben, így a virtuális kamerát mozgatva el tudjuk helyezni a képeket a felvételen.. Ezzel a módszerrel a munka tekintélyes részét még a forgatás elõtt el tudjuk végezni."
A karakteranimátorok csapata a forgatás elõtt, alatt és után is dolgozik a horda összeállításán és tökéletesítésén. Egy másik csapat rakja hozzá a színeket, anyagokat, világítást, az árnyékokat és egyéb részleteket, és végül a kompozitorok feladata összeilleszteni a CG-képeket a leforgatott anyaggal. Ebben a munkának egyetlen unalmas pillanata sem volt.
Amikor Karen Goulekas a forgatás utolsó hetében csatlakozott a stábhoz, ami igazán készen volt, az a leforgatott anyag. "Az animáció még elég félkész állapotban volt" - emlékszik vissza.
Goulekas minden napját azzal kezdte, hogy az animációs stáb vezetõivel végigjárta a különbözõ animációs, világítási és kompozíciós munkafolyamatok részlegeit, ellenõrizve a munka minden egyes fázisát. Ezt követõen Goulekas és az alkotók megegyeztek, hogy pontosan mire is van szükségük és azt milyen gyorsan lehet kivitelezni. Goulekas filmes berkekben jól ismert odaadásáról és munkatempójáról, ezért a stábból jónéhányan, akik korábban már dolgoztak vele a Godzillában, fogadásokat kötöttek arra, mikor kezdi felpörgetni a tempót. "Miután megérkeztem, rögtön átváltottunk a hatnapos munkahétre - vallja be nevetve. - Hétfõn érkeztem, és csütörtökre már túlórába csúsztunk."
Goulekas megértetteaz alkotók szándékát. "Azt akarták, hogy a pókoknak legyen személyisége és magatartása - magyarázza. - Ez nem a számítógépes trükkökön vagy a pókrajok mozgatásán múlik. A mi pókjaink nekimennek dolgoknak, lelövik õket, embereket támadnak meg, kapcsolatba lépnek és harcolnak egymással. Fel kellett ruháznunk õket érzelmekkel és érzelmi reakciókkal, meg persze egyéniséggel. És mindennek nem volt szabad komolynak lennie, hiszen az a lényeg, hogy megnevettessük az embereket."
Régi animáció-rajongóként elsõként azt szúrta ki a film egyik produkciós vetítésén, hogy nincs a vásznon elég nyálka. "Szerintem a, hogy is mondjam... a gusztustalanság alapvetõ fontosságú egy ilyen filmben, éppúgy, mint azokban, amelyek elõtt tiszteleg, ez hozzátartozik a humorához - magyarázza Goulekas. - Amikor ezek a szörnyetegek támadnak, rengeteg zöld nyálkának kell szerteszét repülnie és odaragadnia mindenre. Hetekig hívtak nyálkaistennõnek, amiért ez volt az elsõ kommentem."
Csak semmi nyálka - jelentették ki kezdetben az alkotók, mivel realisztikusan akarták ábrázolni a pókokat. "Mivel mérgezõ anyagok befolyásával magyarázzuk a történetben a mutációt, olyan lényeket varázsolhattunk volna a pókokból, amilyeneket csak akarunk - mondja Elkayem. - De azt gondoltuk, hogy sokkal hatásosabb meghagyni õket olyannak, amilyenek, csak nagyban, hiszen a pókok már önmagukban is elég rémesek. Nem akartunk annyira elrugaszkodni a valóságtól."
"A rettegés sokkal intenzívebb, ha valóságosnak érzed ezeket a lényeket - teszi hozzá Berman egyetértõen - , és ezt úgy lehet elénrni, ha minden részletükben megfelelnek a valóságnak, aztán olyan hatalmasra növelni õket, hogy a nézõ végül csak a részleteket lássa."
A tarantella precízen arányos megnövelése egy kicsit problematikus volt, ugyanis nagy méretben valahogy olyan ennivaló lett. "A tarantella eredetileg úgy 25-30 cm-es, és ha 3 méteresre növeled, 9 méteres kerülettel, a természetes karakterjegyek egy része épp az ellenkezõ hatást váltja ki, mint amit kellene - mondja Dadras. - Egy példa: a tarantella szõrös, ami normál méretben rendben is van, de egy traktor méretében ez a szõr már kezd barátságos bundának tûnni, olyan lesz tõle a pókunk, mint egy ennivaló plüssfigura."
Ennek orvoslására az animátorok leborotválták a szõrzet egy részét a tarantella lábáról és kapott néhány kopasz foltot a feje és az elülsõ lábai környékén. "A szõrzet az egyik legnehezebb dolog a komputergarfika szempontjából - meséli Dadras. - Figyelembe kell venni a vizuális hatásait, a fényét, a fényvisszaverését és a tényt, hogy különálló szálak millióiból áll össze." A csapat végül kifejlesztette a produkcióhoz a maga szõrszoftverét.
Goulekas becslése szerint legalább 50 vadiúj felvétel került a filmbe az utómunka során. Nagyon hálás volt az alkotóknak, amiért kaphatóak voltak a kreatív közös munkára, így õ és az animátorok bátran dobálózhattak az ötletekkel. "Ellory-val és Deannel minden egyes nap ellenõriztük a munkát. Nem féltem kezdetleges formában eléjük tárni munkafázisokat vagy ötleteket, mert nem csak hogy nyitottak voltak mindenre, de azonnal kiszúrták és továbbgondolták, ha valamiben tényleg volt valami. Valaki feldobott egy ötletet, egy másik rákontrázott és így tovább. Kelvin bátorította az animátorokat, hogy õk is rukkoljanak elõ a saját ötleteikkel. Mindannyian nagyon lelkesek voltunk és sokat nevettünk."
Az egyik ilyen ötletbörze során született egy jelenet, amiben egy macska összecsap egy óriáspókkal a ház falain belül, miközben annak döbbent lakói rémülten és hitetlenkedve bámulják õket. Devlin felhívta az ötletre Goulekas figyelmét, aki ugyan nem készített elõ ilyen jelenetet, mégis azonnal nekiült kidolgozni, és nagyon elégedett volt az eredménnyel. Végül magát a csatát nem látjuk, de az élethalálharc drámája egyértelmûen nyomon követhetõ a falon látható macska- és pókalakú ütõdésnyomokon.
Több mint kétezer animált pókféle készült a filmhez. Miközben a pókok a virtuális térben vártak színrelépésükre, a valódi színészeknek maguk elé kellett képzelniük õket, és rettegve meredniük a puszta levegõbe.
"Mutattak nekünk tesztet az animációs anyagból - meséli David Arquette -, ezért tudtuk, hogyan fognak kinézni és mozogni a pókok. Ezeket a képeket elraktároztuk a fejünkben, és rábíztuk magunkat az Ellory-tól kapott információkra, aki ilyenek mondott: ott a pók az orrod elõtt, veszélyben az életed. És használtuk a képzeletünket."
"Volt, amikor felragasztottak a falra egy X-et, máskor teniszlabdát vagy pókmodellt használtak, hogy érzékeltessék a pókok pontos helyét egy-egy jelenetben, de ezek a jelzések inkább a kamerának kellettek, mint a színészeknek - meséli Scott Terra. - Nem könnyû eljátszani, hogy halálra vagy rémülve, miközben egy teniszlabdát bámulsz."
A hangeffekteket, amelyek még tovább borzolják az idegeket, SCOTT WOLF dolgozta ki. Az õ feladata volt kitalálni, milyen hanghatásokkal jár az extra-méretû pókraj feltûnése a kisvárosban, az áldozatuk után kapó metszõfogak csattanásától a nyál baljóslatú szörcsögéséig a hatalmas állkapcsok között. Aki valaha is összerezzent a hálószoba falán lecsapott pók finom kis roppanására, értékelni fogja azt a reccsenõ hangot, amit a csatákban kettétörõ póklábak keltenek.
Természetesen rengeteg valódi pókot szerzett be a produkció a forgatáshoz. Az Arizona’s Pets Incorporation egy olyan cég, ami pókfajok százainak tenyésztésével és gyûjtõknek való eladásával foglalkozik, kb. 200 pókkal látta el a produkciót a pókok mutációja elõtti jelenetek leforgatásához. Többek közt egy óriás madárevõ tarantellával, amirõl a szakemberek elmondták, hogy a létezõ legnagyobb tarantellafaj, és hozzátették, hogy csak a tarantellának "több mint kétezer ismert fajtája létezik, és ezek közül mindössze négy veszélyes. Többségük teljesen ártalmatlan."
Aha, persze.
Néha egy helyszínkeresõnek is lehet szerencséje
Milyen kényelmes is lenne, ha egy helyszínkeresõ egy tágas, kihalt bevásárlóközpontra és egy elhagyatott bányára vadászva mindkettõre talál alkalmas helyet, nem messze egymástól. A jó szerencse ALAN BENOIT location manager mellé állt, aki rátalált a Superior nevû történelmi bányavárosra Arizonában, és egy bevásárlóközpont épülettömbjére a közeli Glendale-ben, aminél álmodni sem lehetett volna alkalmasabbat a filmhez.
A bánya eredetei elemeinek egy részét felhasználtak a bánya belsõ felvételeinél, többek közt egy a bejárat fölött magasodó lenyûgözõ hatméteres acéltornyot, amit még 1910-ben emeltek, hogy a munkások onnan ereszkedjenek alá a bánya többszintes aknáiba, és amit a Magma Copper Company "ezüsthercegnõjének" neveznek.
Sajnos nem lett volna praktikus a bánya valódi járataiban forgatni, mivel majdem egy km mélyen húzódnak a felszín alatt és rendkívûl szûkek, ezért a produkció a bevásárlóközpontba való visszatéréssel hidalta át a problémát. Mialatt az alkotók leforgatták a központi csarnokokban, ahogy a pókok lecsapnak a város lakóira, a mûvészeti részleg azzal volt elfoglalva, hogy több mint 46 méternyi üveggyapotból és fából rekonstruálja a bányajáratokat az áruház tágas folyosóiban.
Tökéletes volt az idõzítés. Superior kihalt rézbányájának restaurálását már elõjegyezte a tulajdonos, de a munkálatok megkezdéséig hátravolt még pár hónap. "Egy héttel utánunk érkezett egy geológuscsoport, hogy összeállítson egy tanulmányt a bánya újramegnyitásáról" - mondja Benoit.
Maga a város is kulturális felújítás elõtt áll, aminek keretében egy új modern iskola építését tervezik, a városba csapatostul szállingózó mûvészek pedig galériákat akarnak építeni, a régi iskolában pedig mûtermeket akarnak kialakítani. De az adott pillanatban a produkció még szabadon használhatta a régi iskola épületét. "Két év múlva már lehetetlen lett volna ugyanezt a filmet itt leforgatni" - állítja Benoit.
Az arizonai helyszín külön fõnyeremény volt lenyûgözõ sivatagi tájai és elhagyatott országútjai miatt, amik kiváló helyszíneket szolgáltattak a film jeleneteihez.
"time is not money"
