keresés



  home   | szocio |  hírek   |  filmekről   |  kult   |  urban/enviro   | 

  fehér
tartalom
















  2002-11-07

Mérges Pókok
 Eight Legged Freaks 2002.

Pókleárazás

A horrorfilmekhez nem kell túl sok minden, csak valami, amitől nagyon lehet félni, akkor ezt jól fel lehet nagyítani, és már kész is a film. A Mérges Pókok szemlátomást ezt az egyszerű receptet követte, mégpedig betűről betűre.



A film elején egy nyuszi eléugrik egy kamionnak, az kicsit megborul, és egy hordó lerepül a platójáról, egyenesen a kis falucska kicsi tavába. Ezzel a kocka el is van vetve, és innentől már csak azt kell várnunk, hogy a pókok egyre nagyobbak legyenek. Ja, még mielőtt úgy igazán növésnek indulnának, a filmben szereplő kisfiú tesz egy látogatást a furcsán viselkedő pók-buzi haverjánál, aki úgy 40-50 éves lehet. Ez a haverja jól elmagyarázza neki (mintha ő nem tudná), hogy hogyan működnek ezek a pókok. Hogyan támadnak, hogyan táplálkoznak, satöbbi. A Néző számára nem is kérdés, hogy ezek az információk hamarosan aranyat fognak érni.

Aztán elszabadul a pokol, és pókok lepnek el mindent. Egy-egy horrorfilm első gyilkossága az egész film alaphangját meg tudja adni, és itt ez eléggé viccesen alakul. A pók-őrült figurát még nem számoljuk, mert őt még egy kicsi pók támadta meg, így az első horror-áldozat egy cica lesz. Egy cica, de hogyan! Mint valami rajzfilmben! A cica bemegy a fal mögé (egy házban), és hirtelen iszonyat zajt hallanak a gazdái. Reng az egész ház, majd hirtelen a falból kidomborodik a cica feje, mint valami dombormű, vagyis pont úgy, ahogyan ezt egy rajzfilmben mutatnák. A következő rengésnél egy pók domborodik ki a falból, és így folytatódik a meccs, míg végül a pók nyer, kábé 9:8 domborodásra. Hát most ezzel a horror-élménnyel mit kezdjünk, hova tegyük ezt a filmet?

Fura, tényleg furán indul. Már a pókőrült csávónál kezdődött, aki nagyon erőltette a humort, hogy "I see dead people" (Hatodik Érzék), mi pedig helyette is pirultunk, mert ez már nem olyan jó poén egy 2002-es filmben. A következő dolog, amiből kiderül, hogy ez film, hogy úgy mondjuk, kicsit "furán" van megírva, a gyerek-szereplőnél bukkan felszínre. Ő ugyanis elmegy a pók-mániákus csávóhoz, és miután persze holtan találja, némi stoppolás után beszáll David Arquette furgonjába, és előadja az infót: "Óriáspókok támadták meg a várost, persze, tudom, hogy nem fog nekem hinni a bácsi, mert én egy gyerek vagyok, és (a filmekben) sosem hisznek a gyereknek". Ennyi? Tényleg ennyire egyszerűen be lehet vezetni a horror-film lelkét, az infót, ami körül az egész történet forog? Nem is érdemes szépíteni, ez a forgatókönyv két komolytalankodó főiskolás stílusára emlékeztet, akik horrort is írnak, meg nem is. A horrort magukhoz képest túl silány műfajnak találják, ezért jönnek a Hatodik Érzékkel mint humorral, és ezért kezelik flegmán a horror-motívumokat. Az összhatás nagyon rossz, és ez csak így megy tovább, egészen a végéig.

A filmben nincs feszültség, gyakorlatilag folyton a vígjáték határát súrolja, de persze nem valami jó vígjátékét, hanem egy kicsit erőltetettét. Nincs benne feszültség, sem pedig koherencia. Ez utóbbit úgy értjük, hogy eléggé hanyagul kezelik a mellékszereplőket, de a főbb karaktereket is. Itt van például ez az Arquette fickó, aki 10 év után most hazajön a kisvárosba, és nagyon be van indulva a sheriffre, aki persze egy csini nő (Kari Wuhrer), akit mi valószínűleg leginkább a pár éve futott tv-sorozatból, a Sliders-ből ismerünk. Arquette meg akarja neki mondani, hogy 10 éve miért kopott le egyetlen szó nélkül, és azt is, hogy szereti. Ez a dolog jó sokáig húzódik, a végén éppen ott vannak a bányában, mindenki menekül a pókok elöl, Arquette pedig (ismét) belefog a mondókájába, mire a nő átveszi tőle a szót, és elmondja az egészet, és hozzáteszi, tudja, a srác apja annak idején elmondta neki, szóval semmi szükség az időhúzásra, irány a pókirtás. A néző itt nagyon érzi, hogy hanyagul bántak a forgatókönyvvel, és az írói ekkor tulajdonképpen elröhögték a saját sztorijukat. Ez nem jó.

A filmben minden nagyon lapos, silány, végig megy a poénkodás, de csak annak leplezésére, hogy a film abszolút másodosztályú, ha nem éppen alacsonyabb besorolást érdemel. Az egyetlen, ami Zavarbaejtő, az a pókok jó minősége. Nagyon sok pókot mutatnak, nagyon nagy mennyiségben, és mi, naiv, keleti nézők azt hisszük, hogy "na ez a film, így, sztárok nélkül is benne volt egy 60-asban". Erre kiderül, hogy a film 30-ból készült! Hoppá. Úgy látszik ezek leárazott póktrükkök voltak. Egyébként úgy is használták őket, orrba-szájba, ész nélkül. A pici kis faluban a film végére már annyi embert öltek meg a pókok, mint amennyi hulla a Függetlenség Napjában volt, szorozva 3-mal.

Ez a film akkor lehetett volna (kicsit) jó, ha a Szörny vagy méginkább az Evolúció finoman humoros vonalát követi, de ehelyett maradt a B-filmes poénkodás. Az egyetlen jó dolog Scarlett Johansson volt, az Amerikai Rapszódia, és az Ember, Aki Ott Sem Volt sztárja. Ő nagyon jó csaj, nagyon jó színésznő, neki, mint fiatal kezdőnek még biztos nem ártott annyit ez a film, mint David Arquette-nek, aki most már lehet, hogy rendesen megrekedt a horrorfilm szintjén.

-jepe-
2002-11-07
 




oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14