információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
A sokat tapasztalt Roy (Nicolas Cage) és ambiciózus védence, Frank (Sam Rockwell) profi szélhámosok. Kispályás svindlerek. Csalók. Nevezhetjük õket bárminek, tény, hogy az üzlet virágzik. Most éppen vízszûrõ rendszerekben utaznak: a leértékelt felszerelést többszörös áron sózzák a gyanútlan delikvensek nyakába. Közben elhúzzák elõttük a mézesmadzagot, és nem létezõ díjak, autók, ékszerek, tengerentúli vakáció és más értékes nyeremények ígéretével kecsegtetik be õket, melyeket természetesen sohasem kapnak meg. Az átverések egész jól mûködnek: néhány száz dolcsi itt, pár ezer ott - a kapcsolat határozottan jövedelmezõnek mondható.
Roy magánélete azonban messze nem ilyen sikeres. Rögeszmés-kényszeres tünetei vannak, agorafóbiában szenved, láncdohányos, és nincs egyetlen igazi, személyes kapcsolata sem. Amikor kóros érzékenysége és a tünetei már "munkája" sikerességét kezdik veszélyeztetni, kénytelen pszichoanalitikushoz (Bruce Altman) fordulni. Gyors segítséget vár, de a terápia váratlan fejleményeket hoz az életébe. Megtudja, hogy van egy 14 éves lánya, akinek létét sejtette ugyan, de sosem szerzett róla bizonyosságot. Ami azonban még zavarbaejtõbb, Angela (Alison Lohman) találkozni akar apjával, akit sosem ismert.
Jelenléte feldúlja a neurotikus férfi rendezett lakását és gondosan felépített napirendjét, de Roy élvezi is az újonnan felfedezett apaságot. Angelát pedig elbûvöli apja nem mindennapi "munkája". Végül Roy, jobb meggyõzõdése ellenére, elkezdi tanítgatni néhány cselfogásra, a szakma trükkjeire, és rémülettel vegyes büszkeséggel veszi észre, hogy az alma nem esett messze a fájától, mert lánya figyelemre méltó tehetséget tanúsít az átverés terén. Angela pedig egyre többet akar: partnere szeretne lenni az üzletben...
A filmrõl
"Az embereket éppúgy lenyûgözik ezek a csalók, ahogy õket lenyûgözik a filmekbõl ismert gengszterek. Van bennük valami mitikus vonás, mely hozzájuk vonz, és látni akarjuk õket munka közben" - vélekedik Eric Garcia, akinek Matchstick Men címû regénye alapján a film készült. A könyvet még meg sem jelentette a Random House kiadó, máris jó esélye volt a megfilmesítésre. "Talán az az elképzelés foglalkoztatja az embereket, hogy a ravaszságukat használják a megélhetéshez, míg mások kemény munka és fárasztó gürcölés árán jutnak hozzá a napi betevõhöz - folytatja Garcia. - Azt hiszem, az életstílus hat a képzeletünkre, hiszen eljöhet a nap, amikor elbocsátanak vagy esedékes lesz a jelzálog, és szeretjük elképzelni, hogy ha lehetõség adódik, megvan az esélyünk, hogy könnyen, gyors pénzhez jussunk."
Garciát ugyanaz az ügynökség képviseli, mely Ted Griffin és Sean Bailey producer-forgatókönyvírókat is. Mivel Garcia ügynökének nagyon tetszett a könyv, abban a reményben küldte tovább, hogy Griffin és Bailey is vevõ lesz rá. Griffint, aki legutóbb a Tripla vagy semmi forgatókönyvén dolgozott, nagyon megragadta a sztori. "Ez elsõsorban egy férfi története, aki a lányával való találkozás és kettejük kapcsolata révén jön tisztába saját magával - mondja. - A háttér, a svindlik világa lényegi, mégis másodrendû elem."
A forgatókönyv írásába Nicholas Griffin, Ted bátyja is bekapcsolódott - ez volt az elsõ hivatalos közös munkájuk. A felkészülés során Nicholas két FBI-ügynökkel beszélgetett el a szélhámosokról. "Nem is olyan túlzó vagy elavult ez a történet, mint sokan hihetnék - oszlatja el az esetleges tévhitet, hogy ilyen kisstílû csalók csak A nagy balhé típusú, harmincas évekrõl nosztalgiázó mûvekben léteznek. - Ezek a figurák ma is köztünk élnek, és ugyanazokat a jól bevált játékokat ûzik, csak azóta még szélesebb terep nyílt számukra az internet és a telemarketing révén."
A projektet az ImageMovers Productions karolta fel, melyet Robert Zemeckis, a producerként is aktívan tevékenykedõ rendezõ, valamint partnerei, Jack Rapke és Steve Starkey producerek alapítottak. Mindannyian örömmel fogadták a hírt, hogy a háromszoros Oscar-jelölt Ridley Scott érdeklõdést mutat a film iránt. "Hosszú évekig mozogtam az ügynökségi bizniszben - mondja Rapke -, mert szerettem együtt dolgozni a mûvészekkel és segíteni elképzeléseik valóra váltását. A mostani munka különleges fordulat számomra, hiszen Ridley a kliensem volt, ez viszont teljesen másfaja együttmûködés, közösen részt venni a teljes produkciós folyamatban. Ridley jó néhány epikus filmjérõl is ismert, mint például a Gladiátor vagy A Sólyom végveszélyben, melyekkel egyértelmûen bizonyságát adta kivételes vizuális képzelõerejének. Ugyanilyen jó azonban az intimebb, erõs történetek elmesélésében is, elég, ha a Thelma és Louise-ra gondolunk."
A neves rendezõt idén ütötték lovaggá hazájában, Angliában mûvészeti munkásságáért. Pályája során valóban sokféle mûfajban jeleskedett, így például rendezett sci-fit (A nyolcadik utas a halál, Szárnyas fejvadász), történelmi drámát (1492), pszichohorrort (Hannibal), fantasyt (Legenda), hogy csak néhányat említsünk. "Vígjátékot még nem készítettem, így a Trükkös fiúk tovább színesíti repertoáromat - mondja Scott. - A jelenetek fõ eleme az a fajta nagyon száraz humor, amit annyira szeretek. Ugyanakkor ez a film erkölcsi mese is, hiszen csupa olyan szereplõnk van, akik nem éppen egyenes úton járnak. Nekik az számít jó napnak, amikor sikerül kicsalniuk pár száz dollárt egy gyanútlan háziasszony zsebébõl a mosodában. Nem kifejezetten rossz életûek, de közel járnak hozzá. Az egyetlen mentségük az lehet, hogy áldozataik java olyan ember, akik maguk is könnyû pénzre vágynak..."
A filmnek fontos része a humor, és Alison Lohman egyetért a rendezõvel abban, hogy Nicolas Cage személyisége különösen alkalmassá teszi õt a szerepre. "Nagyszerû érzéke van a humor és az abszurd iránt - mondja a színésznõ, és hozzáteszi: - Cage a forgatás során gyakran kuncogott és nevetett, olyan dolgokban látta meg a humort, melyekben mások nem."
"Õszinte filmet készítettünk nem õszinte emberekrõl - foglalja össze Bailey. - Ez nem a százmillió dolláros álomzsákmányt meglovasító, szuperintelligens mestertolvajokról szóló akciófilm, inkább szemlélõdés az átlagos emberek világában. Ilyen fickók valóban léteznek, és nagyjából úgy élnek, ahogy bemutatjuk."
Svindlerek, pénzeszsákok és a jó doktor
"A fõszereplõ, Roy azt szereti, ha lakásában a szõnyeg rendesen áll, és a legapróbb foltot is letörli az üvegrõl, különben nem jön álom a szemére - mondja Starkey. - Egy csomó ideges mozdulata van. Olyan színészre volt szükségünk, aki biztos érzékkel közelít ezekhez a dolgokhoz, és többet is tud kezdeni mindeme külsõleges megnyilvánulásokkal, mint hogy pusztán megnevettesse a közönséget. Nicolas Cage-nek van kommikusi vénája, emellett képes sebezhetõnek mutatni, így a közönséghez közel hozni a figurát."
"Elõre eldöntött tény volt Nic kiválasztása - mondja Scott. - Évek óta figyelem a munkáját, elképesztõen sokoldalú színész."
Cage elmondta, hogy Ridley Scott részvétele volt az egyik legfõbb oka, hogy elvállalta a szerepet. Mivel ebben az évben mutatkozott be rendezõként a "Sonny" címû filmmel, most különösen érdekelte a lehetõség "megfigyelni egy mestert munka közben. Ridley magabiztos, mindig tudja mit akar, ezért elég egy-egy jelenetet kétszer vagy háromszor felvenni. Ez frissítõen hat a színészekre, mert nem vesz el tõlük fölösleges energiát."
"Ha a színészed jól felkészült, már az elsõ jelenet elõtt is ugrásra kész - mondja errõl Scott. - Akkor pedig minek vacakolni? Gyerünk! Ezért is nem próbálok a jelenetek elõtt, a próba maga a rögzített jelenet. Az esetek döntõ többségében ugyanis az elsõ változat a jó, a rendezõ meg idegbajt kap, ha nem lett rögzítve."
Cage a következõképpen írja le Roy életvitelét: "Roy élete tele van speciális rituálékkal és mindent kidolgozott rutin szerint végez. Valójában nagyon egyszerû lenne az életstílusa, ha nem a kolosszális erõfeszítésekrõl szólna, melyekkel a legegyszerûbb dolgokat is végzi."
Megmagyarázhatatlan módon Roy kizárólag azokra a rövid idõszakokra képes kiszabadulni a kényszercselekvései börtönébõl, amikor teljesen beleveti magát egy csalási akcióba. Amikor "dolgozik", elég önuralommal bír ahhoz, hogy bárkit meggyõzzön arról, hogy a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság képviselõje. "Ha ilyenkor felemeli a kagylót, egy egészen más Royt látunk - mondja Scott. - Nehezére esik átvergõdni a nyílt téren a kocsija és az ajtó között, aztán le kell törölnie a kilincset és sterilizálni a telefont, de amikor végül nekilát, akkor ura önmagának. Az egész viselkedése megváltozik. Fél a szabadban, a nyílt terektõl. Csak hagyományos külvárosi otthonában érzi biztonságban magát, vagy az autójában, melynek mindig szigorúan be vannak zárva az ablakai. A fehérnemûi és zoknijai takaros rendben állnak a szekrényben. Jószerével tonhalon él, melyet a konzervdobozból eszik ki, hogy ne kelljen összepiszkítania a konyhát.
Be kell vallanom, Roy jó néhány vonását magamban is felfedeztem - teszi hozzá a rendezõ. - Rögeszmésen finnyás tudok lenni. Ha egyedül tartózkodom otthon, és éhes vagyok, nem fõzök magamnak, mert utána ki kéne takarítanom a konyhát. Szóval van bennünk sok közös vonás, és a forgatás során kezdtem azonosítani vele magam, amit elõször meglepõnek találtam, de aztán már igazán szórakoztatott."
Cage és Scott nagyon vigyáztak arra, hogy ne torzítsák el a lelki zavarok és a fóbiák ábrázolását. "Roy néhány megnyilvánulása egyáltalán nem vicces, ha a konkrét helyzeten kívülre helyezzük - mondja Cage -, de megpróbáltuk úgy bemutatni, hogy a közönség megláthassa benne a humort. Ez nagyon finom egyensúlyozást követelt tõlünk. Jack Nicholson hasonló figurát játszott a Lesz ez még így se! címû filmben, és szórakoztató pillanatokkal ajándékozta meg a nézõket, de sosem gúnyolta ki azokat az embereket, akik valóban ilyen problémákkal küzdenek. Mi ugyanezt a célt tûztük magunk elé. A humor a valóságban rejlik. Amikor Roy látja, hogy a medencéjébe egy falevél esett, azonnal kihalássza onnan. Már a látvány is kényelmetlen érzéseket kelt benne.
Ez a figura lényegében olyan magányos férfi, aki beletörõdött abba, hogy õ bizony szélhámosként keresi a kenyerét. 14 éve elvált, és azóta sem volt senkivel kapcsolata. Csak a napi rutinjával foglalkozik, becsap idõs embereket, akik a legkevésbé számítanak erre, és legtöbször hozzá hasonlóan magányos emberek. Érez emiatt bûntudatot, és ez nagyban hozzájárul a neurózisához."
Társa, Frank nem szenved ilyen tudati zavarokban. Õ testesíti meg a tökéletes szélhámost: nagy dumájú, sima modorú, megnyerõ, jó kedélyû és sokoldalú. Már javában a telefonon lóg, amikor Roy reggelente felbukkan az irodában. Frank sokat köszönhet pártfogójának az értékes tanácsaiért, de Roy ugyanúgy sokat köszönhet neki. Royban Frank tartja a lelket, különösen akkor, ha Royra rátörnek a rohamai.
"Azt hiszem, Roy fedezte fel Franket - mondja Cage. - Megkedvelte, meglátta a benne szunnyadó lehetõségeket, és mindenre megtanította, amit csak tud. Valószínûleg büszkén figyeli, milyen sokat fejlõdött."
Sam Rockwell nagy élvezettel játszotta el Frank szerepét. "Õ a feltûnõbb a két férfi közül. Tisztelettel viseltetik Roy iránt, de vigyáz is rá, és tisztában van vele, hogy nagyon fontos Roynak, hiszen évek óta tulajdonképpen õ az egyetlen emberi kapcsolata.
Nic nagyon szereti a spontaneitást, így aztán sokat rögtönöztünk. A párbeszédek elég kötöttek voltak, ott nem volt szükség improvizációra, de arra azért alkalmunk nyílt, hogy a személyes dolgainkat más, sokkal finomabb módokon belevigyük az alakításba."
"Az a poén, hogy ezek a fickók a csalás mûvészeinek tartják magukat, és nem bûnözõknek - mondja Scott. - Különösen Roy, aki szerint tehetsége nem más, mint mûvészi érzék."
Az a filozófiájuk, hogy az áldozatok maguk is kapzsik, és arra számítanak, hogy egy "túl szép, hogy igaz legyen" alkut kötnek. "Nem én vettem el a pénzüket, õk adták nekem" - hangoztatja gyakran Roy, különbséget téve ezzel önmaga és az általa közönséges tolvajnak tartott emberek közé.
Egyvalaki biztosan nem értene egyet az álláspontjukkal: a milliomos Chuck Frechette, akit Bruce McGill játszik. Mikor a színész olvasta a forgatókönyvet, különösen az abból áradó természetes humor fogta meg. "Nagyon vicces volt, mégpedig anélkül, hogy mindenáron a poénokra utazott volna."
A rokonszenves pszichiáter szerepét Bruce Altmanra osztották. Roy korábbi orvosa elköltözik a városból, ám Dr. Klein - elõdjétõl eltérõen - nem elégszik meg azzal, hogy pirulákat ír fel betegének. Ragaszkodik a terápiához is, és bátorítja szûkszavú páciensét, hogy kicsit pozitívabban tekintsen önmagára. Klein szelíd állhatatossága végül elvezeti Royt ahhoz a felismeréshez, hogy egykori felesége valószínûleg állapotos volt, amikor elhagyta õt, és az elmúlt 15 évben végig bizonytalanságban élt, hogy vajon van-e valahol egy gyereke vagy sem. Képtelen összeszedni magát annyira, hogy kapcsolatba lépjen ex-nejével, ezért Klein teszi meg helyette, és kiderül, hogy van egy lánya, aki alig várja, hogy végre találkozhasson az apjával.
A 14 éves meglepetés
Angela szerepét Alison Lohman kapta, aki 23 éve ellenére teljesen hitelesen játssza el a kamaszlányt. A forgatás során egyáltalán nem viselt sminket, kivéve egy kis alapozót a szeme alatt. "Mikor felmerült a neve a szerepre, mondtam Ridleynek, hogy okvetlenül nézze meg a Fehér leandert, mert hihetetlen volt benne - mondja Rapke. - Egyszerre képes fiatalnak és érettnek mutatkozni, és nekünk éppen erre volt szükségünk."
Angela elõször egy parkban találkozik az apjával, ami a férfi számára nem éppen ideális terep. "Eleinte azt hiszi, kicsit dilis, ahogy öltözik, és ahogy pislog; nem igazán tudja, mit tartson felõle - mondja Lohman. - De minél több idõt töltenek együtt, annál jobban megkedveli. Szeret vele lenni, mindig megnevetteti. Angelának tetszik Roy õszintesége. Vállalja önmagát, nem próbál elrejteni semmit, és azt hiszem, elsõsorban ez az, amit a gyerekek a szüleiktõl várnak.
Angela fiatal és unatkozik, éppen nyári szünidõ van - folytatja a színésznõ. - Mikor megtudja, hogy az apja egészen közel van, ugrik a lehetõségre, hogy találkozhasson vele. Tudni akarja, hogy milyen, és mikor kiderül, hogy egy szélhámos, az nagy hatást gyakorol rá.. Természetes, hogy minél többet meg akar tudni róla."
"Mikor Angela betoppan Roy életébe, az a férfi szemszögébõl rettentõ tragédia - mondja nevetve Scott. - Zûrzavar, pusztító zûrzavar! Roy nyugalmát egy csapásra feldúlja a leányka megjelenése."
"Minden megváltozik, amikor Roy tudomást szerez a lányáról - teszi hozzá Cage. - Elõször nem tudja, hova tegye a dolgot, egyszerre ideges és felvillanyozott. Hogyan válhat hirtelen egy tinédzser apjává, különösen olyan idõszakban, amikor önmagára is vigyáznia kéne? De vállalja a feladatot, és ez az egyik legszeretetreméltóbb vonás benne. Rögtön megszereti a lányt, és vállalni akarja az apasággal járó felelõsséget, bár nincs felkészülve erre. Angela megjelenésével kis dolgok kezdenek megváltozni Roy életében. Kicsit nyíltabbá válik, erõfeszítéseket tesz, hogy többször menjen ki a házból, és lasan kezd tudomást venni az emberekrõl."
A helyszínek
"A könyv valójában nem kötõdik egyetlen konkrét helyszínhez sem - mondja a regényíró, Garcia. - Szándékosan nem neveztem meg egyetlen helyet sem, mert azt akartam érzékeltetni, hogy ilyen események bárhol megtörténhetnek, ilyen emberek bárhol feltûnhetnek. Nem számít, hogy egy Miamihoz vagy Los Angeleshez hasonló nagyvárosról van szó, vagy egy kis, kansasi kertvárosról. Akárhol élsz, bárhol behúzhatnak a csõbe. Az életed egy csapásra meg tud változni."
A filmet Los Angelesben vették fel, de Scott hû maradt Garcia szándékához, és olyan helyszínt választott, mely számos más amerikai városra jellemzõ - lakóházak, bevásárlóközpontok, bowlingpályák, kávézók, mosodák, és a hozzájuk tartozó nyugodt kertvárosi atmoszféra -, mindezt fellelte a kaliforniai San Fernando völgyben, melynek "szép csúnyasága" nagyon megragadta. A könyvben eredetileg szerepelt egy floridai helyszín, a stáb oda is utazott, ám a rendezõ végül feleslegesnek ítélte, és visszatértek Los Angelesbe, ahol Scott saját bevallása szerint nagyon szerette forgatni a Thelma és Louise-t. Úgy érzi, az a film áll legközelebb a mostanihoz.
Mindehhez a háttérhez Tom Folden látványtervezõ készített eredeti díszleteket: Dr. Klein rendelõjét és Roy steril, jellegtelen otthonát. Roy házának külsõit két helyszínen vették fel, az egyik egy ranch-stílusú otthon volt Woodland Hillsben, a másik pedig annak az 52 sajátos épületnek az egyike, melyet Gregory Ain, a kaliforniai építész tervezett 1948-ban. Történetesen a film egyik kameramanja az egyik ilyen házban lakik. "Megnéztük a házat, benne azt a fantasztikus kandallót - mondja Scott. - Nicolast annyira lenyûgözte a nyugalmával, hogy meg akarta venni, és áthelyezni Hollywoodba."
Mivel közel egyhónapos forgatásra lehetett számítani, Foden és csapata a mûteremben is felépítette Roy ideális házát. Scott ugyanis már sokszor megtapasztalta, hogyan fogadják a filmes stábokat a külsõ helyszíneken. "Az elsõ napon nagyon népszerû vagy azok körében, akik szeretnének közelrõl, munka közben látni egy stábot - mondja. - Aztán a harmadik nap körül kezdesz útban lenni és utálják a képedet. Három és fél hét forgatás után már mindenkinek az idegeire mész a házban, ezért inkább újra felépítettük a házat a stúdióban is, és még a medencét is mellé tudtuk tenni. Ez a nyugalom szigete Roy számára, ahogy a víz felszíne éjszakánként visszatükrözõdik a nappali falán. Fantasztikus megvilágítási lehetõségeket nyújtott."
Mivel a Los Angeles-i nemzetközi repülõtéren biztonsági és logisztikai problémák miatt nem lehetett forgatni, Fodenre várt a feladat, hogy a csupa üveg és acél Anaheim Kongresszusi Központ ötemeletes épületét alakítsa át egy kulcsjelenethez. A három éve készült épületet most elõször használták forgatási célokra. "A hosszú folyosók, magas belterületek adottak voltak - mondja Folden -, csupán annyit kellett tennünk, hogy elhelyezzük a reptéren megszokott feliratokat, jegykezelõ pultokat, és benépesítsük a helyiségeket."
"time is not money"
