információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Attilio, a költõ, költészetet tanít külföldi hallgatók részére egy római egyetemen. 2003-at írunk; az iraki háború még nem tört ki, bár már a fezsültség érzékelhetõ. Attilio teljesen a maga világában él, bezárkózva elefántcsont tornyába, melyen nem hatolhat át semmi, csak a legkedvesebb költõi. Egyfajta hírnévre is szert tett nemrégiben megjelent verseskötetével, A tigris és a hó címûvel, mely mind a kritika, mind a közönség köreiben kiváló fogadtatásra talált.
A jelen eseményei alig érintik meg a költõt. Éjjelente egy nõrõl álmodik, akit feleségül szeretne venni. A lány neve Vittoria, és a valóságban semmi közük sincs egymáshoz. Tulajdonképpen Vittoriát nagyon is bosszantja ennek a javíthatatlanul vidám férfinak az állandó figyelme, aki soha nem szûnõ kitartással vallja meg iránta érzett halhatatlan szerelmét. Attilio mindenhová követi a lányt, naphosszat vár rá. Azonban minél inkább próbálja meghódítani a lányt, õ annál jobban ellenáll. Vittoria szintén az irodalmi világban tevékenykedik: jelenleg egy híres iraki költõ életrajzát írja, aki sok éve él Párizsban, és most készül hazatérni Bagdadba, hogy ha kitör a háború, a honfitársaival lehessen. Vittoria és Attilio egy kis idõre találkoznak vele Rómában.
Attilio gondtalan és szétszórt természete megnehezíti számára a mindennapi életet. Minduntalan bajba keveredik, így ügyvéd barátja ideje nagy részét azzal tölti, hogy megpróbálja õt tisztázni. Naphosszat a mobiltelefonján keresztül próbálja valamelyest észhez téríteni ügyfelét.
Egy napon Attiliót borzalmas hírekkel hívja fel a Bagdadba visszaköltözött iraki költõ. Vittoria, aki követte õt Irakba, hogy befejezze az életrajzot, súlyos fejsérülést szenvedett az elsõ angol-amerikai bombázások során, és életveszélyes állapotban van.
Attiliónak több se kell ennél. Mindent elkövet, hogy még aznap eljusson Irakba: egy Vöröskeresztes csoport tagjaihoz csatlakozik. A szerencsének, valamint a Vittoria iránt táplált szenvedélyes szerelemnek köszönhetõen Attilio kapcsolatba lép az iraki költõvel, és megtalálja a korházat, melybe Vittoriát szállították. Az eszméletlen, inkább halott, mint élõ lány, Attilio álmai asszonya a kórterem egy eldugott sarkában fekszik, ahol a legalapvetõbb feltételek sem adottak, nincs se gyógyszer, se más szükséges eszköz. A helyzet kétségbeejtõ. Ahhoz, hogy a lánynak egyáltalán esélye legyen a túlélésre, mindenekelõtt gyógyszerre van szüksége. Tekintve, hogy a közelben semmi ilyesmi nem áll Attilio rendelkezésére, a városba siet orvosságért, ahol csak egy bombatámadás sújtotta város romjait, és elhagyott gyógyszertárakat talál. Õ azonban nem adja fel a reményt. Ha nincs gyógyszer, akkor készíteni kell. Felkeres egy idõs iraki gyógyszerészt, saját állítása szerint egy alkimistát, aki hosszas unszolás után elárulja neki a hõn áhított orvosság házi receptjét.
Végül omladozó házak és folyamatos bombazápor között fel-alá futkosva, útlezárások, aknamezõk és fosztogatók közt bolyongva - Attiliónak sikerül megmentenie Vittoria életét. A kórház egyik lépcsõje alatti helyet rendezi be számára. Nem csak a gyógyszerre sikerült szert tennie, hanem oxigénre és a tápláláshoz szükséges szondára is. Amikor épp nem a Vittoria ellátásához szükséges alapanyagok beszerzését végzi, Attilio minden idejét szerelmének ápolásával tölti, aki - lévén, hogy eszméletlen - mit sem sejt az egészrõl.
Ez idõ alatt Attilio római ügyvédje minduntalan hívja õt mobiltelefonján, abban a hitben, hogy ügyfele Rómában tölti nyugodt és boldog napjait.
Az iraki költõ, aki ráébred, hogy barátja és kollégája számára ennek a nõnek az élete éppen olyan fontos, mint neki a nemzet élete, Attilio állandó társává válik minden megpróbáltatásában. Amikor Vittoria végre magához tér, Attilio már nincs mellette, amerikai csapatok fogságába esett.
Egészségét visszanyerve Vittoria hazatér Olaszországba, míg Attilio - akit ellenséges katonának hisznek - egy börtönben köt ki. Végül azonban neki is sikerül hazajutnia, többé-kevésbé épen és egészségesen. Otthon újra találkozik Vittoriával, aki majd’ kicsattan az egészségtõl, és mit sem sejt arról, hogy az õ bizarr, vers-firkász udvarlója mentette meg az életét. Egy valami azonban bizonyos: Attilio soha nem fogja elárulni neki...
A rendezõ vallomása
Ezzel a filmmel nem volt más tervem, csak a szerelem bemutatása. A fõszereplõt a szerelem hajtja: a világ leghatalmasabb, legpusztítóbb és legforradalmibb ereje. Kizárólag azért készült, mert szerettem volna egy olyan filmet készíteni, ami oly tiszta, akár a hó, és oly vad, akár egy tigris.
Egy olyan férfi, aki kész meghalni, valóban kész meghalni a szerelméért, és egy olyan nõ, kapcsolata, aki valójában nem vonzódik a férfihoz, nagyon különös. Egy érzékeny, különc költõ, aki a verseibõl él, és naphosszat egy szót keresgél, ami ha megdobogtatja a szívét, megdobogtatja mindazokét, akik hallják. Épp csak annak az egyetlen nõnek a szívét nem képes megindítani, akit halálosan szeret. Hiába követi mindenhová, beszél vele mindenhol, szeretné minden éjjelét és nappalát vele tölteni, hogy szerelmérõl és az élet szeretetérõl beszélgessenek.Arról az életszeretetrõl, mely írásra sarkallja minden olyan dologról, amit csak meglát, pusztán annak öröméért, hogy ezek a dolgok léteznek. Arról az életszeretetrõl, mely azt mondatja vele: még holtan is mindig emlékezni fog, milyen is volt élni.
Egy olyan férfiról szól, aki álmai asszonya miatt napjaink legabszurdabb és legborzalmasabb háborújában találja magát: a 2003. márciusában kitört iraki háborúban. A férfi minden értelmet nélkülözõ szerelme, egy olyan szerelem, ami arra készteti , hogy megvívja a maga harcát komikus és tragikus paradoxonok, aknamezõk, engedetlen tevék, fosztogatók, bombazápor és útlezárások közt, kizárólag azért, hogy néhány órával meghosszabbíthassa annak a nõnek az életét, akit szeret, abban a szent meggyõzõdésben, hogy ennek az egyetlen embernek a halála, a világ végét jelentené.
Attilio szerelme azonban nem egy gyengéd szerelem. Olyan mint egy tigris, amely mindenre képes, hogy elfogja zsákmányát, ami felülmúlja az elképzelhetetlent, mert nem ismer félelmet. Számára, aki fél a szerelemtõl, az fél az élettõl, és aki fél az élettõl, az olyan, mintha nem is élne.
Ezt a hitet költõként tovább kívánja adni. Meg van gyõzõdve arról, hogy minden férfiban ott rejtõzik a szerelem. Ez a költészet, és minden mûvészet, értelme. Felfedezni, feltárni, ami legbelül rejtõzik .
Õszintén remélem, hogy a történet valóban meglep, felkavar, szórakoztat és megindít majd mindenkit. Lehetséges, hogy sokat kérek. Nem számít. Ha a fent említettek egyikét sikerül elérni, már az is nagyon rendkívüli egy filmtõl.
Beszélgetés Roberto Benignivel
Honnan származik a film ötlete?
Ez a film érzéseket és vágyakat ábrázol. A fõhõs kész arra, hogy egy háborúban álló országban megvívja csatáját szerelméért. Napjainkban az iraki háború valamennyi rémálmunk reprezentációja. Számomra ideális díszletet jelentett a szerelem õrültségének bemutatásához, úgy, mint a hajdani mesékben. A film abból a hatalmas vágyból született, hogy egy olyan szerelmi történetet készítsek, amely egyszerre nevettet és sírásra késztet. A szerelemnél nincs semmi, ami nemesebb.
A filmben megjelenik a költészet és a háborús rombolás összehasonlításának gondolata is.
Valóban ez a kérdés a film témáinak egyike. Az ellenõrzési pontnál Attilio és az amerikai katonák között a háború és a költészet találkozik. Két egymástól oly távoli világról van szó, amelyben senki nem érti, hogy mi történik. Oscar Wilde mondja, hogy a háború az emberek szívében születõ vulgaritást jelképezi. Itt, ebben a filmben a vulgaritás és a báj konfrontálódik.
A filmben a nyelv áttöri a határokat, a szereplõk arabul, olaszul, angolul beszélnek, de ez mégsem zavarja a kommunikációt.
Így van. Azt akartam megmutatni, hogy Bábel tornyának, az összes nyelv bölcsõjének bombázása milyen pusztító cselekedet. Ez egy szent ég, a világon a legõsibb. A filmben a nyelv nem akadály. Szimbolikusan mindenki ugyanazt a nyelvet beszéli. Szerintem valakit, aki a világgal költõi kapcsolatban áll, mindenhol megértenek.
Fouad öngyilkossága tekinthetõ-e úgy, mint egy utolsó költõi tett?
Igen, ez az utolsó tette egy olyan szellemnek, amely már nem tud mást létrehozni. Sajnos, ez minden háborúban elõfordult, különösen a II. világháború folyamán. Sok értelmiségi, filozófus, költõ követett el öngyilkosságot, mivel képtelenek voltak elviselni a mérhetetlen erõszakot és közönségességet. Fouad öngyilkossága, az egyetlen válasz minderre: olyan, mintha az egész világ meghalna.
Ezzel szemben Attilio egy olyan tettet követ el, mely ennek ellentéte:: megmenti barátnõje, Vittoria életét és a szerelem õt magát is megmenti.
Így van, Attilio ragaszkodik az élethez, mert szerelmes Vittoriába. Ha az ember szeret, olyan, mintha újra születne. Fél ugyan a haláltól, de a szerelem olyan erõt kölcsönöz neki, amellyel le tudja gyõzni félelmét. Bárki bármit bármilyen háborúban képes legyõzni azért, hogy megvédje azt, akihez mélyen kötõdik.
Fouad azt mondja a filmben:"A világ ember nélkül kezdõdött és nélküle ér majd véget." Attilio viszont az embert helyezi a középpontba.
Lévi Strauss-t idézve, Fouad az emberi természet antropológiai és nem ideológiai elemzését adja. Az õ mondanivalója egyetemes: tagadható-e, hogy a háború a világ keletkezése óta az emberek legmélyebb szenvedélye. A háború az emberek szívében születik meg. És az is igaz, hogy Attilio alapvetõen szereti az életet.
Ha irodalmi formában kellene elképzelni a filmet, akkor szerelmi elégia vagy társadalmi szatíra lenne a mûfaja?
Minden kétséget kizáróan ez egy film a szerelemrõl! A szerelem, ahogy Racine mondja, olyan, mint egy vadállat, amely elkap, felemészt és magával ragad, mint egy megvadult ló. A figurát az õrület vezérli: szereti ezt a nõt és a pokolra is képes szállni érte. Mint Orpheusz, aki a pokolban keresi Eurydikét, mint Csipkerózsika, mint minden mese, amelyben az embernek mindenféle próbát kell kiállnia azért, hogy megmentse szíve választottját.
Több költõi idézet van a filmben: Neruda, Hikmet, Montale, Eluard stb. Milyen kritériumok alapján választotta ki és alkalmazta ezeket a szövegeket?
Vannak közvetlen idézetek is, de gyakran verset alkalmaztam a prózai beszédhez. Ez olyan, mint amikor Visconti azt akarta, hogy valódi ékszerek legyenek a mindig zárt fiókokban, mert ettõl szerinte a színészek jobban játszanak. A filmemben több dialógusban versidézetek vannak, ugyanúgy, mint Viscontinál a valódi ékszerek. Lényegesek, még ha nem is ismert a forrásuk.
A filmnek van egy onirikus oldala is...
Nem lehet költészetrõl, de más mûvészetrõl sem beszélni anélkül hogy ne beszélnénk az álmokról. Az álom mindenfajta alkotás gyökere, a legnemesebb dolog, amivel rendelkezünk. Victor Hugo mondta, hogy a költõk a felhõkben járnak. De a felhõk közt villámok is vannak, és valóban a költõknek az erõszak is "feladatuk", vihar van a zsebükben. Attilio minden éjszaka Vittoriáról álmodik. Íly módon a film a valóság és a rémálom keveréke.
Van egy jelenet, amely Chirico festményét idézi: egy lefejezett szobor egy tér közepén...
Lehetne szó Chiricoról vagy Daliról, de akár egy gyermekrajról is, mert a vonalak nagyon egyszerûek. Számomra ez a film egyik legmeghatóbb pillanata. A bombázások közepette, mialatt mi egy diktátor fején ülünk, egy lefejezett szoborén, amely a semmit szimbolizálja, Jean Reno azt mondja nekem, hogy Isten idõnként visszatér a földre, hogy lentrõl nézzen fel a csillagos égre... Számomra mindez hatalmas erõvel bír.
Beszéljünk filmbeli munkatársairól. Vannak köztük olyanok, akikkel régóta együtt dolgozik, mint Nicoletta Braschi, Nicola Piovani, Vincenzo Cerami. Hogyan esett Jean Reno-ra a választása?
Jean Reno az egyik legfilmesebb arc, amit valaha ismertem. Bármit is csinál, akár az életben is, abból rögtön film lesz. Teljesen lenyûgözött az arcából és a tekintetébõl sugárzó hatalom és erõ. Ez ritka dolog. Az õ számára, aki mindig akciófilmekben szerepelt, a költõ figurája, ezé az elveszett emberé, ellentéte azoknak az erõs embereknek, amilyeneket eddig mindig alakított. Ugyanakkor Fouad figurája talán a legerõsebb és leghatalmasabb egyéniség, akit eddig megformált.
Hogyan ajánlotta fel neki a szerepet?
Egy este éppen valakit kerestem a szerepre. Egy olasz adón véletlenül Jean Reno-t láttam, aki éppen azt mondta:"Szeretnék Roberto Benignivel dolgozni". Tehát elmentem Párizsba, hogy találkozzam vele, ami nem volt könnyû, mivel õ nemzetközi sztár, sztár a szó legnemesebb értelmében, olyan, amilyen hiányzik a mai filmmûvészetben. Tökéletlen franciaságommal elmondtam neki a film történetét. Nem tudom, pontosan értette-e a történetet. Mindenesetre, mielõtt befejeztem volna, azt mondta. "Benne vagyok!", anélkül, hogy elolvasta volna a forgatókönyvet.
Vitt-e valami olyat a figurájába, amit ön nem tervezett el?
Igen. Az elején jóval idõsebbnek képzeltem. Jean kiválasztása a forgatókönyv átírását vonta maga után. Nagyon sok erõt és gondolatot adott nekem, hiszen õ olyan valaki, aki nagyon bölcsen szemléli és végtelenül szereti az életet.
Hova helyezné ezt a filmjét többi rendezései sorában?
Ez a legszebb!
Filmográfia
1 TIGRIS A HÓBAN (Le tigre et la neige) - r. és fõsz: Roberto Benigni
1KÁVÉ ÉS CIGARETTA (Coffee and Cigarettes) - r: Jim Jarmusch
1PINOCCHIO (u.a.) - r. és fõsz: Roberto Benigni
1ASTÉRIX ÉS OBÉLIX CÉSÁR ELLEN* (Astérix et Obélix contre César) - r: Claude Zidi
1AZ ÉLET SZÉP (La vita è bella) - r. és fõsz: Roberto Benigni
1A SZÖRNYETEG (Il mostro) - r. és fõsz: Roberti Benigni
1A RÓZSASZÍN PÁRDUC FIA (Son of the Pink Panther) - r: Blake Edwards
1JOHNNY STECCHINO (u.a.) - r. és fõsz: Robert Benigni
ÉJSZAKA A FÖLDÖN (Night on Earth) - r: Jim Jarmusch
1A HOLD HANGJA (La voce della Luna) - r: Frederico Fellini
1A KIS ÖRDÖG (Il piccolo diavolo) - r és fõsz: Roberto Benigni
1TÖRVÉNYTÕL SÚJTVA (Down by Law) - r: Jim Jarmusch
1NINCS MÁS HÁTRA, MINT A SÍRÁS (Non ci resta che piangere) - r. és fõsz. Roberto Benigni és Massimo Troisi
1ZAVARBA EJTESZ* (Tu mi turbi) - r: és fõsz: Roberto Benigni
SZEMÉLYES HATÁSOK* (Effetti personali) r: Giuseppe Bertolucci és Loris Mazzetti
A ZÖLDSÉGLEVES (Il minestrone) - r: Sergio Citti
MÉG A TOLVAJOKNAK IS VAN SZENTJE* (Anche i ladri hanno un santo) - r: Giampiero Tartagni
1*(Il pap’occhio) - r: Renzo Arbore
1*(Les monstresses) - r: Luigi Zampa
*(I giorni cantati) - r: Paolo Pietrangeli
*(Pipicacadodo) - r: Marco Ferreri
SZÁLLÁST KÉREK (Chieda asilo) - r: Marco Ferreri
NÕI FÉNY (Clair de femme) - r: Costa-Gavras
A HOLD (La Luna) - r: Bernardo Bertolucci
1977 KEDVELLEK BERLINGUER (Berlinger, ti voglio bene) - r: Giuseppe Bertolucci
Beszélgetés Jean Renoval
Hogyan került bele ebbe a filmtervbe?
Valahányszor Olaszországban jártam, jelentkeztem Robertonál. TIGRIS A HÓBAN c. film miatt viszont õ jött el hozzám Párizsba.
Mi ragadta meg önt legjobban, amikor a film tervérõl beszélt?
Az, hogy vele dolgozhatok.
Hogyan mutatná be azt a figurát, akit a filmben alakít?
Fouad költõ, aki szereti a szépet, az érzelmek, és az élet szépségét. 18 évvel azelõtt hagyta el Irakot, mert elviselhetetlenné vált számára az ország állapota, de még kevésbé tudja elviselni azt az állapotát, amelyben viszontlátja. A kulturális emlékezet egy részének elpusztulását, ezen emlékezet tárgyi bizonyítékainak megsemmisülését kell végignéznie, mindannak a pusztulását, ami számára a szépséget és saját emlékeit jelentette. Ez az, amit nem bír elviselni, s ezért vet inkább véget az életének . Fouad az élet szerelmese.
Ugyanakkor különlegesen bátor is...
Vagy hihetetlenül reménytvesztett. Mindenesetre nem látja, mi lesz Irak jövõje és nem találja a helyét az országban, annak jelenlegi állapotában.
Egy költõ szerepét alakítja. Ez szokatlan az ön számára?
Valóban ez az elsõ olyan film, ahol az erõszak csak körülöttem jelenik meg, de nem rajtam keresztül. Fouad ereje a szavaiban van.
A film kedvéért megtalnult olaszul és arabul?
Olaszul már beszéltem a NAGY KÉKSÉG (Le grand bleu) óta és azért is, mert gyakran járok Olaszországban. Ami pedig az arabot illeti, az túl összetett nyelv ahhoz, hogy ennyi idõ alatt meg lehessen tanulni, azt csak fonetikusan betanultam.
Vannak a forgatással kapcsolatos anekdotái?
Igen, fõleg egy. Amikor Roberto a háttérbõl replikázott nekem , nemcsak a saját szövegét, de az enyémet is mondta. Állandóan figyelmeztetni kellett, hogy képben van és mindig újra fel kellett venni.
Milyen Benigni rendezõként? Engedi az improvizációt?
Csak akkor rendez, ha szükségét érzi, viszont a dialógusokban semmilyen improvizáció nincsen. Ami pedig a játékot illeti, annak ritmusát, intenzitását a színészekre bízza.
Nem túl nehéz együtt játszani a film rendezõjével és producernõjével?
Nem, mert van szívük. A filmet együtt csináltuk, minden nap láttuk egymást és nem volt az az érzésem, hogy dolgozom! Ha olyan emberekkel forgat, akik nagyon hisznek abban, amit csinálnak, akkor nincs semmi rossz mellékíze a dolognak. Csak a munka számít és az együtt megélt tapasztalat. Három hónapot töltöttem Robertoval és ezalatt soha egyetlen negatív szó sem hagyta el a száját. Tanúim is vannak rá!
Hagyott nyomott önben ez a közös munka?
Abszolút! Itt nem is egy filmrõl van szó, hanem egy találkozásról. Roberto egy egyedülálló figura a filmvilágban, nagyon ritkán lehet ilyen különleges emberi tulajdonságokkal rendelkezõ emberekkel találkozni.
"time is not money"
