Tigris a Hóban
Tigre e la Neve, La 2005.
Iraki requiem
Roberto Benigni, alias Bob egyike azoknak, akiket a lehető legszívesebben látunk a vásznon (a legendás Törvénytől Sújtva óta), és nagyon el kell rontani egy filmet ahhoz, hogy ne élvezhessük, ha ő szerepel benne. Ez most nem is sikerült, mármint annyira elrontani - s így végül egy a maga nemében abszolút élvezhető alkotást kaptunk - néhány szeplővel.
A film rendes polgári szórakozást kínálva egy rendes álom-jelenettel kezdődik. Roberto (a filmben Giovanni-nak hívják, de mi azért maradunk a Roberto-nál) és felesége éppen most házasodnak össze - természetesen álomszerű módon. Ez az álomszerűség leginkább azért említésre méltó, mert a egész filmre rányomja a bélyegét. A film időben összevissza kalandozik, legalábbis látszólag - köszönhetően ennek az álomszerűségnek.
Hogy értsük, miről is van szó, a film legelején úgy tűnik, hogy Roberto nem is ismeri leendő feleségét, akiről minden éjjel álmodik. Úgy tűnik, Roberto-nak egy Rosa nevű nőtől vannak a gyermekei, és így, házas férfi formájában álmodozik minden éjjel szerelméről. Természetesen mindez szubjektív, lehet, hogy valaki, aki mondjuk direkt elolvasta, hogy miről akar szólni a film, sikeresebben tudta követni a történetet. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a film igenis csúsztatásokkal segített rá arra, hogy a néző így "félreértse" a történetet. A lényeg az, hogy ez az álomszerűség a film első harmadát gyakorlatilag csak alig élvezhetővé teszi. Adva van egy randi Roberto és Vittoria között, Roberto felviszi Vittoriát a lakására, ahol pár perccel azelőtt Roberto egy bombázó szőke kolleginája készített elő egy meglepetést, pezsgővel, gyertyával, meg ilyenek. Nézői agyunk ekkor azon van leakadva, hogy vajon ismerik-e már egymást, hogy mi lesz a jelenlegi családjával, és hogy vajon ez is nem egy álomjelenet-e. Ez azért viszonylag sok a koncentrált filmnézéshez.
A film akkor kezd el kialakulni, mederbe terelődni, amikor Vittoria végre leutazik Irakba (erről szól a film). Odalent egy támadás során megsebesül, és élet és halál határán leledzik, kómában, teljesen reménytelenül, a helyi orvosok már le is mondtak róla. A film, amire jegyet váltottunk, gyakorlatilag itt kezdődik. Adva van a kómás nő, Roberto szerelme, akit meg kell menteni, a lehető legabszurdabb próbák teljesítése révén.
A film innentől már abszolút összeáll, minden a helyére kerül, és amit eredményként kapunk, az egy érzelgős mese, amire ha ráhangolódunk, még élvezni is lehet. A meseszerűségét leginkább a "próbák" egymásutánja adja. Már odajutnia sem könnyű - lévén, hogy a légitársaságok háború miatt nem indítanak oda járatokat. Ekkor Roberto beáll a Vöröskereszthez, orvosnak adva ki magát, s így már aznap este Irakban landol. Nyilvánvaló, hogy ez a fejlemény több időt vett volna igénybe, legalább 3-4 napot, esetleg egy hetet, ha nem többet. A filmben azonban (pont úgy, mint egy népmesében) elegánsan átugrották ez az időszakadékot a történet továbbgörgetése érdekében. Ezt konkrétan úgy valósították meg, hogy egy enyhe Bunuel-i fordulattal a reptéri igazgató hazamegy a családjához, és otthon, vacsora előtt elkezd arról beszélni a feleségének, hogy képzeld,egy őrült ma Irakba akart repülni. Ekkor a tévéképernyőn ott látható Roberto, amint a Vöröskereszt kötelékében éppen megérkezett oda. Egyáltalán nem egy rossz megoldás.
Innentől kezdve színtiszta népmesét látunk: Roberto, az olasz ajkú, Charlie Chaplin-szerű kisember egyre másra azt kérdi az orvostól, hogy mit tehet Vittoria életének megmentése érdekében. Elsősorban gyógyszer-szerzésről van szó, de a történet lényege a folyamatos próbák kiállása, a feladatok teljesítése. Egy kedves és romantikus történetet látunk, aranyos geg-ekkel, melyek közt néha egészen idióta humorok is felbukkannak, mint amilyen az, hogy Roberto-t öngyilkos merénylőnek nézik az amerikaiak. Ez a geg nagyon gyenge - de Roberto fura észjárásának, különös történetmondási stílusának könnyedén elnézzük ezt. Az egész film, az összes jelenet olyan, mintha a Törvénytől Sújtva egyik hosszú jelenetében Roberto elmesélne egy sztorit, egy jó hosszú sztorit. Erre a Törvénytől Sújtva-érzetre a film direkt rá is tesz egy lapáttal, lévén, hogy Tom Waits (mint saját maga) szinte főszerepet kap a film legelső és legutolsó perceiben. Szóval furcsán kanyarognak ebben a filmben a dolgok, de Roberto nagyon jó arc, élvezetes a stílusa is, így akármilyen is ez a történet, végülis kedves, romantikus és megindító hatást gyakorol ránk.
Az a naivitás, hogy a film pont Iraknak akar emlékművet állítani, Afganisztánt, Iránt és Libanont feledve, abszolút bocsánatos, mert látszik, hogy Roberto a maga egyszerűen emberi módján az Usa, Izrael és a NATO összes, az arab világot sújtó katonai kalandja ellen lép fel. Roberto, mint a film írója és rendezője egy kisember, aki a maga egyszerű módján azt akarja átküldeni hozzánk, hogy a háború ronda dolog, és ne bántsuk már a szegény arabokat. Úgy próbálja ezt elmagyarázni nekünk, mint Picasso a Picasso kalandjaiban, amikor szomjas, és minden erejével próbálja elmagyarázni, hogy "aqua". Ez Roberto filmje, egy gyerekes módon szerelmi történetnek álcázott (a vak is látja, hogy mire megy ki a játék) kiáltvány az arab népeket sújtó háborúk ellen. Robertonak nemcsak isteni a stílusa, de nagyon jó ember is, és ez átsüt az egész filmen, egy kifejezetten kedves élményt adva nézőinek.
-zé-
2006-09-04