Vadászpilóták
Chevaliers du Ciel, Les 2005.
Dögös macák a levegőben
Gérard Pirés az 1998-as Taxi-val futott be, amiben volt valami újszerű könnyedség, és ami a francia stílussal és az amerikai típusú akciókkal együtt megtette a hatását. A Taxi sikerén felbuzdulva megírta és megrendezte a Sporttolvajokat, ami egy egyszer használatos, fiataloknak szóló akciófilm volt, majd a nézhetetlen Kémek Krémjét. A Vadászpilóták sajnos ezt a (negatív) vonalat folytatja.
Ezeknek a Pirés-filmeknek éppen annyira nem erősségük a forgatókönyv, mint a Taxi-producer Besson legújabb produceri műveinek (Yamakasi, Szállító 1-2, Wasabi, Bíbor Folyók 2), a 
Vadászpilóták például tényleg semmiről sem szól, csakis arról a látványról, amit egy nagy magasságban, felhők közt suhanó vadászgép vezetőüléséből láthatunk. Biztosan sokan vannak, akiknek megéri egy mozijegy árát az, hogy hosszú perceken keresztül hófehér felhők, és a gép alatt elterülő gyönyörű kanyonok, folyók látványában gyönyörködhessen, de talán többen vannak ezzel úgy, hogy ha már egy játékfilmre ültek be, szívesen látnának valamiféle cselekményt, dramaturgiát is a filmvásznon, ha ez nem túl nagy kérés.
Itt annyira minimál sztorit kapunk, amennyira az csak lehetséges. Ráadásul jó előre kiszámítható minden fordulat, beleértve itt a történetbeli áruló(k) személyét, illetve identitását. A
forgatókönyv nem is akar többnek látszani, mint amilyen, úgyhogy szemünk sem rebben, amikor egy pilóta-tanoncokat bemutató jelenet úgy végződik, hogy a két vadászgépből két bombázó csaj száll ki, hajukat meglobogtatva, és a férfi pilóták hosszas füttyeitől kísérve. Ezt a színvonalat nehéz lenne alábbmúlni, de a film alkotói láthatóan kiegyeztek magukkal (illetve látatlanban a nézőkkel), hogy ez a film nem kíván “igazi” film lenni, megelégszik azzal, hogy valamiféle, pár perc alatt kitalált konfliktus mentén jól elszórakoztassa azokat, akik izgalmasnak találják általában a repülést, illetve szeretik nézni a levegőben való száguldást és manőverezést. Ezzel nincs is baj, itt jó sokszor érezhetjük magunkat egy vadászrepülő-szimulátorban, annyira jól megszerkesztettek ezek a filmbeli klipszerű repülés-betétek.
A történet pedig összefoglalható pár szóban is: két vadászrepülős békeidőben lelő egy
harmadik vadászrepülőst, mert az megtámadja őket. Kiderül, hogy valami huncutság van ekörül, ami a titkosszolgálatokat is érinti, összefüggésben van szeptember 11-el, sőt, az amerikai és francia vetékelkedéssel is egy nagy értékű repülő-közbeszerzést illetően. Érdektelen sztori, amit már néhány perc után fásultan követünk, arról nem is beszélve, hogy ebben az érzelemmentes, tartalom-mentes filmben azért sem tudunk izgulni, hogy vajon meghal-e a főszereplőnk (Benoit Magimel, ezúttal totál béna bajusszal), vagy sem, lebombázzák-e a G8-as csúcson éppen Párizsban tartózkodó politikusokat, vagy sem, a bénább főszereplőnk összejön-e a barna bombázópilótával, vagy sem, és amúgy felfüggesztik-e Magimelt örökre, vagy mégis repülhet még később vadászgépekkel.
Látható, hogy nem sok ötletet és energiát feccöltek a forgatókönyvbe, ami, ne felejtsük el, egy képregény alapján
készült! Ennek fényében nem csodálkozhatunk rajta, hogy többször kifejezetten unalmas lesz a film, egy idő után már a látvány sem tart ébren minket (átvitt értelemben, persze), mert hiába helyesek a felhők, meg a többi, ha közben olyan direkt jeleneteket kapunk ki, mint amikor a főszereplő fickó és az egyik főszereplő lány egy gyors megázást követően egy szobába keverednek, és két-három mondat után, minden felvezetést mellőzve elkezdenek szerelmeskedni.
A végefelé még jobban ellaposodik a történet, úgyhogy az utolsó jeleneteket szinte végkimerülésben töltjük mi, nézők, és a film is, és igazán nem hisszük el, hogy erről tényleg készítettek egy filmet. Az is mulatságos, ahogy a francia filmben folyamatosan beszólnak az amerikaiaknak, akik agresszívak, nem fair játékosok, és folyton keresztbe tesznek a “jófej” franciáknak. Ez vicces, de nem annyira, hogy feldobja az érdektelen történetet.
Amellett, hogy még a könnyed akcióvígjátékokat is szívesen vesszük a franciáktól, a Vadászpilótáknál sajnos túlságosan kilóg a lóláb. Nulla történettel, semmilyen színészi részvétellel, csupán csak látványeffektekkel nem lehet egy rendes filmet elkészíteni, egyébként még egy videóklipet sem. Bár elvileg még mindig a 14 és 24 év közötti srácok járnak a legtöbbet moziba, túlzás csak arra építeni egy filmet, hogy hátha annyira lenyűgözi a célközönséget a látvány, a felhők, a vadászgépek manőverei, ode-odafordulása és egymás kicselezése, hogy nem veszik észre a sztori hiányát. Azt gondoljuk, több kell egy normál filmhez annál, minthogy élőben felvegyék a vadászgépek repülését, mert ez az élmény inkább hasonlít a komputerjátékok világára (bár tudjuk, hogy éles felvételek voltak a filmben, nem CGI-trükkök), mint egy dramatizált filmre. Mi viszont az igazi filmeket bírjuk.
-olasz-
2006-09-08
