információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
A FILM KÉSZÍTÉSÉRÕL
1972 szeptemberében egy addig példa nélküli terrorista támadás tanújává válik 900 millió tévénézõ szerte a világon. A müncheni nyári olimpiai játékok második hetében, teljesen váratlanul, a Fekete Szeptember nevû szélsõséges palesztin csoport behatol az olimpiai faluba, ahol meggyilkol két izraeli sportolót, és túszul ejt további kilencet. Míg a Münchenben lezajlott terrort az egész világ végignézte és átérezte, a következményei nagyrészt titokban maradtak. Steven Spielberg legújabb filmjében, a München (Munich) címû thillerben az 1972-es müncheni eseményeket, és az azokat követõ megtorlást mutatja be, amely a modern történelem egyik legkegyetlenebb bosszúhadjárata.
A történet középpontjában Avner (ERIC BANA), a fiatal izraeli titkosügynök áll. A müncheni mészárlástól felbõszült hazafit felkeresi egy Moszad ügynök, Ephraim (GEOFFREY RUSH), és felkéri, hogy vegyen részt a példa nélkül álló küldetésben; hagyja el állapotos feleségét, mondjon le addigi életérõl, és segítsen kézre keríteni a müncheni gyilkosságokkal vádolt tizenegy férfit.
Steven Spielberg visszarepít a történelem egy meghatározó pillanatához
"A leginkább rettegett félelmeink igazolódtak be ma este." Ezekkel a szavakkal jelentette Jim McKay sport kommentátor 1972. szeptember 6-án, hogy a palesztinok által fogva tartott tizenegy izraeli túsz, köztük sportolók, edzõk és sport-tisztségviselõk, mindannyian halottak. Legtöbbjük a fürstenfeldbrucki repülõtér kifutópályáján vesztette életét a német hatóságok sikertelen mentési akciója során kibontakozott tûzharcban.
A világ nemsokára megtudta, hogy az olimpiai faluba kalasnyikovokkal és kézigránátokkal betört férfiak úgynevezett fedayeen-ek (a szó jelentése "önmagukat feláldozó emberek"). Sokukat jordán, szíriai és libanoni menekülttáborokból gyûjtötték össze; céljuk az volt, hogy a világ figyelmét a palesztin ügyre irányítsák, és a túszokért cserébe elérjék 234 palesztin fogoly, valamint két hírhedt német terrorista vezér, Andreas Baader és Ulrike Meinhof szabadon bocsátását.
A Golda Meir-vezette izraeli kormány kezedetektõl fogva teljesen elzárkózott a tárgyalásoktól, Németország pedig nem volt hajlandó megengedni, hogy egy izraeli különleges alakulat tevékenykedjen Münchenben. Ehelyett a német rendõrség egy tragikus véget ért túszmentõ akciót szervezett. Szeptember 5-én hajnalban kezdõdött, és 21 órán át tartott, majd káoszba és lövöldözésbe torkollt a repülõtéren, ahol a túszok, öt túszejtõ és egy német rendõr vesztette életét. A német rendõrség a maradék három túszejtõt élve elfogta. Néhány héttel késõbb, egy Lufthansa járat eltérítõinek követelésére a három túlélõ fedayeen-t kiengedték a német börtönbõl. Sokak szerint ez a palesztinok és a német kormány által elõre megkoreografált színjáték volt.
Az olimpiai játékok egy megemlékezést követõen folytatódtak, bár a hangulat komor és gyászos maradt. A világ igyekezett visszatérni a megszokott kerékvágásba.
Ami ezután történt, az soha nem került bele a híradókba. Golda Meir miniszterelnöknõ jóváhagyásával Izrael olyan akciót szervezett, amelyrõl senki nem beszélt. Szupertitkos csoport szervezõdött azzal a küldetéssel, hogy minden Izraelt fenyegetõ terroristát megfélemlítsen; hogy a Fekete Szeptember tizenegy vezetõjét bármi áron megsemmisítse.
Eme hadmûvelet létjogosultsága, amely számos dokumentum szerint végül tizenhárom személy ítélet, vagy tárgyalás nélküli kivégzéséhez vezetett, máig vitatott. Bár sem az izraeli kormány, sem az izraeli titkosszolgálat, a Moszad nem vallotta be hivatalosan, hogy létezett egy névtelen, de képzett merénylõkbõl álló nemzetközi csoport, több könyv és dokumentum tanúskodik róla. Két izraeli tábornok, Aharon Jariv és Zvi Zamir pedig a televízióban is beszélt róla.
Barry Mendel producerben 1972 müncheni eseményei élénk emlékként éltek, és minél többet tudott meg róluk, annál inkább kísértették. Ezért kezdett azon gondolkodni, hogy thrillert készít a felejthetetlen történet legkevésbé ismert és legvitatottabb részérõl.
Mendel négy év alatt dolgozta ki a projektet. Kathleen Kennedy producer a tervrõl Mendeltõl értesült, akivel korábban már a Hatodik érzék (The Sixth Sense) címû filmen közösen dolgozott. Kennedy ezután számolt be a projektrõl Steven Spielberg rendezõnek, aki úgy döntött, hogy a Világok harca (War of the Worlds) filmje után nekivág az új projektnek.
Spielberg korábban már filmre vitt történelmileg meghatározó eseményeket, A nap birodalma (Empire of the Sun), a Schindler listája (Schindler’s List) és a Ryan közlegény megmentése (Saving Private Ryan) címû filmjeiben. Ezekhez hasonlóan a München története is sürgetõ kérdéseket vet fel a világról, amelyben élünk, és amelyben élni fogunk. Spielberget részben ez indította arra, hogy a 33 éve történt eseményeket részletesen bemutassa emberi oldalukról, ahogyan eddig még nem láthattuk.
Spielberg is élénken emlékszik 1972-re. - Pontosan emlékszem rá, hogy hol voltam, milyen volt a tévé, amin néztem, és hogyan néztem, mint mindenki más, a Wide World of Sports-ot, amikor ez az incidens történt - mondja. - Kitörölhetetlen nyomot hagyott bennem, és azt hiszem, ez a nyom kétszer olyan mély lett, amikor évekkel késõbb megnéztem a One Day in September címû dokumentumfilmet.
Hogyan hatott a küldetés a férfiakra, akiket megbíztak a bosszúhadjárattal? Hogy ezt a kérdést megválaszolja, Spielberg és Kennedy a Pulitzer-díjas drámaírót, Tony Kushnert kérte fel a forgatókönyv megírására, miután Eric Roth (Forrest Gump) George Jonas magyar származású kanadai újságíró Megtorlás címû könyve alapján megírta annak vázlatát.
- Mindig szerettem a nehéz feladatokat - vallja be Kushner. - És a hatalmas nehézség ennek a történetnek a megírásában az volt, ami már a kezdetektõl látszott, hogy a drámai hõseink, a fõszereplõink, öt férfi, akik embereket végeznek ki. Hihetõnek kellett lenniük titkos ügynökként, de nem James Bond-értelemben, hanem hogy õk valódi, bevetésre küldött ügynökök, akik egy titkosszolgálatnak dolgoznak, miközben ott marad a kérdés: "Kik ezek a fickók valójában?" Tehát, ami számomra izgalmas volt, hogy hitelessé tegyem ezeket a karaktereket, fõleg Avnert.
- Avner a csapat vezetõje, bár nem a megszokott értelemben - folytatja a forgatókönyvíró. - Hogyan kezd felébredni a lelkiismerete? Hogyan kerül elõtérbe a saját, belsõ erkölcse és a túlélési ösztöne közötti összeütközés? A történet mindinkább egy olyan férfiról szól, akit a tisztességtudata nem hagy szabadulni.
Kétszáz színész a világ minden tájáról
A München címû film munkálatai úgy indultak, hogy a készítõk nemzetközi méretû toborzásba kezdtek, hiszen csaknem 200 fõs színészgárdára volt szükségük. A szereposztásért felelõs Jina Jay beutazta a világot új, érdekes arcok után kutatva, miközben csupán a film nagy vonalakban létezõ történetével és azzal az ígérettel szolgálhatott a leendõ szereplõknek, hogy Steven Spielberggel dolgozhatnak.
- Több beszélõ szerep van ebben a filmben, mint bármelyikben, amit eddig rendeztem, beleértve a Kapj el, ha tudsz-ot (Catch Me If You Can) is - mondja Spielberg. - Mivel ennyi karakterrõl van szó egy ennyire sokrétû történetben, amely pár évet és számos országot ível át, nagyon fontos volt számomra, hogy még a legkisebb karakter is annyira érdekes legyen, mint a legközpontibb szereplõ.
A legfontosabb öt szerep a filmben azé az öt, egészen különbözõ férfié, akik a túszok lemészárlása után, mindenüket hátrahagyva felteszik az életüket egy küldetésre Izraelért.
Spielbergnek kész elképzelése volt arról, hogy milyen színészeket keres erre az öt szerepre. - Úgy gondoltam, igen fontos, hogy ne csak öt különbözõ kinézetû férfit találjunk, hanem öt különbözõ színészi stílust, öt különbözõ akcentust, és öt teljesen egyedi személyiséget - mondja a rendezõ.
A csapat vezetõje, Avner egyben a legfiatalabb is, és az egyetlen született izraeli. Avner hûen szereti hazáját, de a küldetés elõtt még soha nem kellett embert ölnie. Avner szerepére Spielberg mindig is Eric Bana-t szerette volna megnyerni, akit Ang Lee Hulk (The Hulk) címû filmjébõl ismert. - Amikor láttam a Hulk-ban, láttam melegséget és erõt, sõt, egy aprócska félelmet is a szemében, ami szerintem nagyon emberivé tette. Elhatároztam, hogy emberivé teszem Avner karakterét ebben a történetben, ezért Eric volt az elsõ választásom a kezdetektõl - állítja Spielberg.
Bár Bana Ausztráliában született, és ott is nõtt fel, a szereplõk és a filmkészítõk nagy részéhez hasonlóan neki is vannak saját emlékei a müncheni olimpiáról. - Csak négy vagy öt éves voltam akkor, de most is emlékszem néhány képre, és a történetet az évek során alaposan megismertem. Olyan esemény ez, amely mindig újra felbukkan az életedben, mert még mindig mostaninak tûnik.
Steven Spielberg és Janusz Kaminski 70-es évek-beli thrillerje
A München története három helyszínen bontakozik ki: a müncheni olimpián, amelyet a nemzetközi média bemutatott, a Moszad szupertitkos alvilágában, és az öt férfi belsõ világában, akiknek feladata a bosszú volt.
Hogy mindezt vizuálisan megjelenítse, Steven Spielberg egyik régi munkatársához, a kétszeres Oscar-díjas Janusz Kaminski operatõrhöz fordult, akivel korábban már kilenc filmen dolgozott együtt. Kaminski 1972-ben lengyel kamaszként egészen másképp látta a müncheni eseményeket: a Vasfüggönyön keresztül. - Legyelországban természetesen tragikus eseményként látták, ahogyan mindenütt a világon - mondja. - Ám a híreket, amiket a hivatalos forrásokból kaptunk, némileg áthatotta egy bizonyos elõítélet.
Kaminski a korábbi közös munkáik során már bevált módszert követve egy sor fényképet készített, hogy Spielberg kiválaszthassa azt, amely szerinte a film feszült, intenzív hangulatához illik. Azt remélték, hogy a film végül némileg hasonlítani fog egy 70-es évek-beli klasszikus thrillerhez.
- Steven és én ott tartunk a kapcsolatunkban, hogy elég nagyon röviden megbeszélnünk a dolgokat - mondja Kaminski. - Ismeri és megbízik a véleményemben, én pedig jól ismerem az esztétikai érzékét. Egy keveset beszélgetünk, fõleg arról, hogy mit ne tegyünk, de a vizuális elemekrõl én döntök. Így hát elmentem Párizsba 2004-ben, és elkezdtem kísérletezni különféle színsémákkal, filterekkel, lencsékkel, sokféle világítással és kémiai eljárásokkal.
- Nyolc különbözõ ország szerepel a filmben, és eldöntöttem, hogy mindegyiknek külön megjelenést adok, nagyon finoman, egy kicsit más színpalettát - folytatja az operatõr. - Így minden országnak saját egyénisége van, holott majdnem az egészet Máltán és Magyarországon forgattuk.
A színészek és a filmesek, köztük Kaminski számára az egyik legnagyobb kihívás az olimpián történt túszejtés hiteles és érzékletes bemutatása volt. A film a müncheni olimpia képeivel indul, de késõbb nagyobb részletességel is bemutatásra kerül visszatekintések által, amelyekben rekreált események és eredeti felvételek váltják egymást.
A rekreált jelenetek felvétele érzelmileg kényes munka volt. - El lehet képzelni, mennyire nehéz volt - mondja az operatõr. - Arab színészeket alkalmaztam a palesztin szereplõk eljátszására és izraeli színészeket az izraeliek eljátszására... és nagyon komolyan vették. Nagyon erõs volt az érzelmi töltet, és nem is annyira a technikán gondolkodtam, mint azon, hogyan tartsam egybe a színészeket és a filmeseket, hogy mindenki egyensúlyban legyen. Volt pár rázós hetem.
Bepillantás egy titkos világba
A München igazán nemzetközi színtéren játszódik. A történet tizennégy európai és közel-keleti országon ível át Tel Avivtól Frankfurtig, Haifától Párizsig, és mindezt a 70-es évek elején. A filmhez több mint 120 díszletre volt szükség, ezért a filmeseknek alapvetõ fontosságú volt, hogy olyan helyszíneket találjanak, amelyek változatos külsõt és tájakat kínálnak.
Spielberg és Oscar-díjra jelölt produkciós tervezõje, Rick Carter, csaknem minden szükségeset megtaláltak Máltán és Magyarországon. Málta tökéletesen alakította a mediterrán és a közel-keleti helyszíneket, míg Magyarország nagyszerûen megfelelt több, mint féltucat észak-európai város szerepére.
Rómától Párizsig órákig tart az autóút, de Rick Carter ugyanezt az utat pár perc alatt megtehette Budapesten. - Az Andrássy út, rajta az Operaházzal, a legjobb Párizs-kinézetû helyszín, amit találhattunk volna. Az volt az érdekes, hogy szó szerint fél háztömbbel odébb volt Róma! - lelkendezik Carter.
Ez a két ország nem csupán változatos tájakat kínált, hanem ablakot is nyitott a múltra. - A történet a hetvenes években játszódik, ami még mindig a második világháború utáni korszak, amikor még sok kosz és por borította Párizs és London utcáit - magyarázza Carter. - Budapest jelenleg a poszt-kommunista korszakában tart, ezért van hasonlóság közte és a háború utáni, korai 70-es évek-beli Nyugat-Európa között. Budapesten megtaláltuk a 30 évvel ezelõtti látványt.
Bár Málta és Magyarország voltak a film fõ forgatási helyszínei, néhány jelenetet az utánozhatatlan Párizsban vettek fel. Ezenkívül még egy helyszín volt, amelynek Carter nem találta hasonmását: New York. A történet abban a városban ér véget; oda viszi Avner feleségét és újszülött gyermekét, hogy új életet kezdjen velük.
A stáb a helyszínek átalakításánál kisebb nehézségekbe ütközött. - Máltán négy különbözõ ország autóira volt szükségünk a jelenetekhez - mondja a jármûvekért felelõs Graham Kelly. - Máltának elég nagy készlete van 70-es évekbeli autókból, de mind jobbkormányos, mint az Egyesült Királyságban! És Ciprus kivételével, a többi három ország jobboldali közlekedésû volt! Amikor Magyarországra értünk, az ellenkezõje volt igaz. Magyarországon jobboldali közlekedés van, és néhány jelenethez Londonban kellett lennünk, ami baloldali közlekedésû.
A problémát Kelly és csapata végül kormány-utánzatokkal és minden autóban egy extra sofõrrel tudta megoldani.
- Rick Carter [produkciós tervezõ] és Joanna Johnston [jelmeztervezõ] igazán kiemelkedõ munkát végzett a filmben szereplõ korszak és helyszínek felelevenítése érdekében, - mondja Kennedy. - Munkájuk nagyon ízlésesen és hitelesen erõsíti fel a realizmust, amit Steven a filmbe akart vinni. Azt hiszem, hogy a Schindler listája és a Ryan közlegény megmentése címû filmjeihez hasonlóan Steven mindennél inkább azt akarta hangsúlyozni, hogy ez nem csak egy film, hanem valóban megtörtént történet. Ha a film szerte a világban arra készteti az embereket, hogy beszélgessenek róla, akkor sikerült elérnünk, amit szerettünk volna.
"time is not money"
