információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
AZ ALKOTÓK ÉS A SZÍNÉSZEK A FILMRÕL ÉS A FORGATÁSRÓL:
HERENDI GÁBOR
R: Miért most, miért 6 év után jön ki a Valami Amerika 2?
Herendi Gábor: Nagyon sokáig ellenálltam a kísértésnek, mert azt gondoltam, hogy az akkor és ott jó volt, de sok mindent szeretnék még csinálni, sok mûfajt szeretnék még kipróbálni.
Egyrészt nagyon nagy volt a nyomás. Borzasztó nosztalgiával emlékeztem vissza az elsõ rész forgatási körülményeire, a filmre, a film utáni sikerre.
Nagyon féltem egy második résztõl, de egyszerûen az évek során kiérlelõdött egy olyan forgatókönyv, amire egyszer csak azt mondtam, hogy ennek lehet zöld utat adni. Azt éreztem, hogy a könyv jobb lett, mint az elsõ filmnek a forgatókönyve. Az egy olyan nagyon elsõ film volt, ez abszolút tovább lépett, ez egy nagyon erõs könyv.
És akkor felhívtam az összes színészt, mert fogalmam nem volt, hogy õk hogy viszonyulnak ehhez, és annyira egyöntetûen lelkesen rábólintottak a dologra, hogy ez beindította a rakétákat és elkezdtük a filmet elõkészíteni.
R: Mennyire tudtad a fanyalgásokat kizárni és csak a feladatra koncentrálva dolgozni?
Herendi Gábor: Nyomasztó, hogy ekkora az elvárás, de segített abban, hogy jobban összekaptuk magunkat és minden erõfeszítésünkkel azon voltunk, hogy ez a film megálljon a saját lábán és megfeleljen azoknak a fantasztikus elvárásoknak, amik a filmmel kapcsolatban vannak.
Azt gondolom, egy kicsit megszépítõ a messzeség és valószínûleg az az elsõ film nem is volt olyan jó, mint amennyire jónak gondolják, vagy jóra emlékeznek. Az egy hiánygazdálkodásba érkezett meg, jó idõben, jó helyen, jó stílusjegyekkel készülõ film volt, borzasztóan ráharapott a közönség.
Ez a szituáció ma nagyon nincsen meg. Egyrészt nagy az elvárás, rengeteg vígjáték készült azóta Magyarországon, az amerikai filmek dömpingje hasonló stílusban, szóval a helyzet messze nem ugyanaz. Mindig az volt az érzésem, hogy ennek a filmnek valahogy még jobbnak kell lennie, mint az elsõnek. Annak volt egy amatõr bája, egy fésületlensége, - ma már látom azt a sok-sok hibát -, de mégis az a sárm benne volt.
R: A sztorit illetõen mik az alapvetõ különbségek a két film között, mik az elõrelépések a második részben?
Herendi Gábor: A történet, meg a dramaturgia sokkal biztosabb lábakon áll, sokkal csavarosabb a történet.
Itt a karakterek adottak voltak, nagyobb meglepetést nem tudtunk volna okozni. Ezt kellett úgy csûrni-csavarni, hogy mégis tudjunk bizonyos meglepetéseket okozni, és érdeme a filmnek, hogy több csavar is sikeredett bele.
Nem egyszerû a történet, sokszor probléma volt, hogy mennyire lesz érthetõ.
Most már egy tesztvetítésen túl vagyunk és megnyugodtam, hogy lejön a sztori.
R: Beszéljünk errõl a tesztvetítésrõl. Milyen félelmeid voltak vagy vannak még a filmeddel kapcsolatban és milyen visszajelzéseket kaptál?
Herendi Gábor: A félelmek azok, amik minden vígjátékkészítésnél vannak, hiszen az alkotók olyan szinten ismerik az anyagot, annyiszor látjuk, hogy egy poén azért nem tud 150 alkalommal elcsattanni. Egyszerûen már mi magunk nem tudjuk megítélni, hogy vicces vagy nem, ezért egy vígjátéknál a tesztvetítés egyszerûen elengedhetetlen.
Bizonyos jeleneteknél gondolkoztunk, hogy esetleg kimaradjanak a filmbõl. Most örülök, mert a tesztvetítésen kiderült, hogy jól mûködiknek, és benne maradhatnak.
R: Mennyire volt más együtt dolgozni a régi karakterekkel, hiszen eltelt 7 év és azért eléggé beértek és egyesek sztárokká váltak. Más volt?
Herendi Gábor: Volt jó része, meg kevésbé jó része. Az biztos, hogy mindenki valamilyen szinten profivá vált, tudja a helyét, menedzserük van. Ez 7 évvel ezelõtt ez még nem volt jellemzõ Magyarországon, de úgy gondolom, ez normális folyamat és sokkal jobb nem a színészt utálni, hanem a menedzserét, vagy az ügynökét.
Együtt dolgozni velük fantasztikus volt , mert ahogy elindult a forgatás, varázsütésszerûen visszakerültünk abba a 7 évvel ezelõtti állapotba, amit akkor megéltünk.
Nagyon meg is segítette, hogy - bár nagyon sok minden rakódott az õ személyiségükre - vissza tudtak helyezkedni abba a karakterbe.
R: Beszéljünk egy kicsit az új karakterekrõl, elsõsorban Kátyára és Csuja Imrére gondolok. Milyen szempontok alapján választottad ki õket?
Herendi Gábor: Az új szereplõk szerintem fantasztikusak, abszolút egyenértékû partnerek lettek a filmben. Hálás is a szerepük, és jót is tett a filmnek, kicsit felfrissítette, hogy jöttek új arcok, új karakterek.
Tompos Kátya egy nagyon-nagy felfedezés, elképesztõen tehetséges, nagyon-nagyon jó színészi kvalitásokkal rendelkezik, az ahogyan énekel, az meg ámulat. Mindig azt beszéltük, hogy nem fogják elhinni, hogy õ énekelte azokat a dalokat, amik a filmben elhangzanak, de bizony õ. Szóval szerintem nagyon nagy felfedezés és elképesztõen jó a szerepében.
Csuja Imrénél majdnem megcsúsztam azon, hogy elkezdtem gondolkozni, hogy szabad-e õt használni, hiszen tényleg most ügyeletes sztár és minden filmben szerepel. És nagyon-nagyon örülök, hogy nem mondtam le róla emiatt, mert azt gondolom, hogy ez nem fontos. A fontos az, hogy egy fénypontja a filmnek, egész elképesztõen alakít egy maffiózót. Ez az a karakter, ami nagyon elcsúszhatott volna, és nagyon elvihette volna bohózatba.
Nekem egy hús-vér magyar maffiózó kellet, akirõl abszolút elhihetõ, hogy õ létezik, van, köztünk van és nagyon árnyaltan meg tudta ezt a figurát alkotni. Nagyon sokrétû a szerepe, egyik oldalon egy kemény maffiózó, a másik oldalon egy érzõ apa, és brilliánsan hozta ezt a szerepet.
R: Mennyire felel meg az igazságnak, hogy Tamás a te filmbéli alteregód?
Herendi Gábor: Igen, Pindroch Csabival borzasztóan hasonló a karakterünk. Fizimiskára nagyon-nagyon különbözünk, de nagyon egyformán gondolkodunk dolgokról és a habitusunk nagyon hasonló.
Az elsõ filmben nagyon sok volt belõlem Tamás karakterében, a második rész sokkal fikciósabb, ez már nem az én élettörténetem, de szinte vállalom minden tettét és mozdulatát. Nagyon sokszor úgy döntenék, úgy cselekednék, ahogy õ cselekszik.
R: A fiú testvéri kapcsolatnak a megmutatása, kielemzése már-már visszatérõ motívum nálad. Miért ennyire fontos, hogy ezt megmutasd?
Herendi Gábor: Azt gondolom, egy testvéri kapcsolat nagyon jó tud lenni, pláne, ha ez elmegy a barátság felé. Nekem borzasztó jó kapcsolatom van a testvéremmel, nagyon sokat kaptam tõle, és lehet, hogy ezt visszatükrözöm a filmjeimben. Nincs ennek nagyon tudatos háttere.
R: Természetesen nagyon bájosan, de ebben a filmben sokkal inkább lúzer mindenki, mint az elsõben. Nem féltél ettõl a gyengeségtõl, amit közvetítenek ezek a férfiak vagy pontosan az az ereje, hogy mindenki vállalja a gyengeségét?
Herendi Gábor: Azt gondolom, hogy ez a recept mindig mûködik, hogy a közönség mindig a vesztes mellé, a kis ember mellé áll.
Õk nagyon kedvesen lúzerek és erkölcsileg mindenképpen nagyon pozitívan jönnek ki ezekbõl a dolgokból. Ez a lúzerség a film mozgatórugója, és ez egy picit cél is volt, hogy a történet megint el tudjon indulni. Mert ugye mit szeret igazából a nézõ? Ha szurkol valakinek. Nagyon lentrõl kell elindulni és elérni valami célt, hogy a nézõ vele menjen és együtt érezzen. Tehát nekünk valahogy mindenképpen meg kellett oldanunk, hogy megint padlón legyenek, és megint fel kelljen kelniük onnan.
R: A filmjeid zenei vonala is elég erõs. Amikor zenében gondolkodsz, akkor milyen szempontokat vettél figyelembe?
Herendi Gábor: Az elsõ filmnek a zenéje nagyon híres lett, és tudható volt , hogy nagyon oda fognak figyelni ennek a filmnek a zenéjére is. Kapóra jött, hogy van a filmen belül van egy musical betét. Ennek a zenéjét kellett összerakni. Ez a film a nagyközönségnek szól, tehát olyan fogyasztható zenét szerettünk volna mindenképpen, ami a nagy tömegekhez elér. Szerencsésnek mondhatom magam, mert amikor felröppent a hír, hogy készül a Valami Amerika 2, szinte nálam kopogtattak zenészek és hozták a jobbnál-jobb zenéket, szinte egy válogatási munka eredményeképpen állt össze a zenei paletta. Elég eklektikus, de én ezt így is akartam, az elsõ filmnek is eléggé eklektikus volt a zenéje.
R: Mivel lennél elégedett, milyen típusú visszajelzésekkel, számokkal?
Herendi Gábor: Borzasztóan csökken a moziba járók száma, ezért nézõszámot nem akarok tippelni. Megjelent a szélessávú internet, sajnos azt is tudom, hogy ha a mozikba kikerül, nagyon hamar megtalálható az interneten.
Annyit szeretnék, hogy ne legyen nagy fanyalgás a film körül, azt az elvárást, amit a második résszel kapcsolatban visszahallok, azt teljesíteni tudjuk, és szeressék a filmet. Ha megint egy nagyon jó hangulatú filmet tudtunk készíteni, ami két órára kikapcsolja az embereket a napi gondokból, én már boldog leszek.
R: Úgy tartod, hogy ez a legnehezebb filmed. Ez miért van?
Herendi Gábor: Egyrészt mert borzasztó sok szereplõs a film. Minden jelenetben 6-7 színész van jelen, ami annyira megnehezíti a kamera-beállításokat, az anyag mennyiségét, hogy sokkalta több nyersanyagot használtunk el, mint az elõzõ filmhez, pedig hosszában kb hasonló.
Bonyolultabb a története, sok volt a helyszín, nehezebb a gyártást megszervezni. Az ember nem forgathat kronológiában egyszerûen gazdaságilag okokból kifolyólag, és átlátni, hogy hol tartunk eseményekben, ki milyen hõfokon van az adott jelenetben, ez borzasztóan megnehezítette a rendezést, az egész gyártását és hogy a film valóban úgy összeálljon, hogy sok hiba ne legyen benne.
PINDROCH CSABA
R: Mit gondoltál elõször, amikor kiderült számodra, hogy lesz folytatása a Valami Amerikának?
Pindroch Csaba: Elõször valahonnan azt hallottam, hogy valóban lesz folytatása, de az elõzménye lesz leforgatva az egész filmnek. Tehát nem velünk, hanem 18 éves pályakezdõkkel. Ez egy hülye pletyka volt, nem tudom, honnan jött.
Fel is hívott a Gábor, hogy akkor lesz a folytatás, hogy áldásom adom-e rá. Hát én meg nagy szomorúan mondom: hát persze Gábor, hogyne. Nem értette, hogy mi van. "De hát hogy ráérsz-e?" Miért, mondom, én is lennék benne? Még mindig azt hitte, hogy hülyéskedek, úgyhogy mondtam neki: "De hát fiatalokkal forgatod“. Erre õ: "Már hogy veletek.“ - jót röhögtünk és akkor már nagyon boldog voltam és nagyon szerettem õt ezért.
R: Semmiféle olyan ellenérzés nem volt benned, ami sokakban van: a második rész nem szokott ugyanúgy sikerülni, nem kéne erõltetni... Semmi ilyesmi nem merült fel benned?
Pindroch Csaba: Ez a Gáborban volt annak idején, amikor azt mondtuk, hogy akkor második részt azonnal csináljuk. És õ azt mondja: ne húzzunk le még egy bõrt róla. Tehát nem tettük meg azt, amit nagyon sok film megtesz, hol sikerrel, hol sajnos kevésbé sikerülten, - mert ugye nagyon veszélyes második részt csinálni -, hogy rögtön leforgatják a második részt.
Mi vártunk vele 7 évet. És 7 év alatt nagyon sok minden történt. És míg az elsõ rész Gábor lelkébõl született, mert ez az õ története volt, amit tulajdonképpen évekig írt, itt ezt 7 évig írta, vagy írta a sors. Tehát tudtuk, hogy igazából lélek lesz az egész történetben. Úgyhogy ilyen félelmem nem volt.
R.: Mesélj valamit a forgatásról, milyen volt találkozni a többiekkel?
Pindroch Csaba: Én mindig azt mondtam, hogy mi 3 hónapig testvérek voltunk és ez most már így marad, még ha nem találkozunk 7 évig, akkor sem.
És tényleg, ahogy bementünk az elsõ forgatási nap a szettbe, akkor azt mondta a stáb, hogy pontosan úgy viselkedünk, mint 7 évvel ezelõtt, pedig mindenki nagyon sokat változott.
Legnehezebb dolga szerintem a lúzert játszó Hujber Ferinek volt, aki bebizonyította magáról, hogy egyáltalán nem lúzer, mert bejárta a világot, a csúcson hagyta abba és elment pincérnek, visszajött és még magasabban folytatta. Tehát neki volt egy nagyon komoly története.
Gyõzõvel nagyon sokat forgattam, 6 vagy 7 filmet, most is van 2 projekt, ami a mi kettõnk fõszereplésével indul. Tehát vele volt kapcsolatom.
R.: Mit tudhatunk a történetrõl?
Pindroch Csaba: Ott folytatjuk a filmet, ahol abbahagytuk. Ott egy másfél év telt el. Az életben 7 év, de tényleg olyan, mintha csak másfél lett volna.
Tehát a filmben megkapom azt, amire vágytam, hogy megrendezhetem a filmemet, a Bûnös várost. Meg is csinálok egy iszonyatos mûvészfilmet, mert irtózatosan vágyom a szakmai elismerésre, nagyon mûvész akarok lenni és hát akkorát bukom, mint ide Lacháza. Mert ahhoz nem értek. És amihez értek az hozza meg a filmben a sikert, egy musicalt, amit én rendezek meg. És ugyanúgy mint az elsõ részben, megint valaki rám mászik, de õ nekem nem kell, mert én Eszter szeretem, és a végén persze... de nem folytathatom.
R: Sokan úgy vélik, hogy Herendi Gábor alteregója vagy rendezõként a filmben. Mit gondolsz errõl, hogyan érint, egyáltalán inspirál ez?
Elõtted csináltunk interjút Gáborral, aki azt gondolja, hogy ugyan nem vagytok hasonlóak küsõre, ellenben habitusra igen.
Pindroch Csaba: Én is azt gondolom. Elhívott egy castingra, mert a környezetébõl 3-4 ember ajánlott 3-4 nevet erre a Tamás szerepre és azt hiszem én mind a 4 embernél benne voltam. Tehát azt gondolta, nézzük meg ezt a gyereket. Bementem és azt hiszem azért tetszettem neki, mert én ugyanolyan iszonyatos vággyal akartam ezt a szerepet, mint amilyen vággyal õ ragaszkodott ahhoz, hogy megrendezze ezt a filmet.
Tehát már itt volt valami közös. Valami nagyon nagy akarat.
Eleinte még szõkére akarta a hajamat is festetni, mivel õ is az.
Ott már éreztem, hogy szeretné, ha hasonlítanék rá, de hát egészen más a korpuszunk is. Viszont ahogy elkezdtünk beszélgetni, meg létezni egymással, kiderült, hogy tényleg nagyon nagy hasonlóság van belül. Tehát amennyire nem passzolunk külsõre, annyira belül.
Ott van például a Vágy villamosában Mitch szerepe. Eredetileg az sem egy ilyen külsejû figura, hanem egy nagyon robosztus, alacsony ember. Viszont olyan szinten passzolok belül ahhoz a szerephez, hogy máig a legnagyobb sikerem.
R.: Mennyire változott õ az elmúlt 7 évben? Másképp rendezett, mint az elsõ részben?
Pindroch Csaba: Nagyon nyugodt volt és ijesztõen jó volt a hangulat, mert azt mondják, ahol nagyon jó a hangulat, pozitív a történet, az hatalmasat fog bukni. Ez persze nem mindig így van, de emlékszem, hogy... bár elcsépelt, de a szeretet legszebb szó erre, ami ott volt végig. És a magas fokú profizmus.
R.: Van-e valami sztorid, ami megmaradt benned a forgatás során, amit nem láthatunk a vásznon vagy valamilyen vicces történet, vagy bármi, ami érdekes?
Pindroch Csaba: Szinte mindenkinél a pálmát ez a New York viszi el, ami egy csoda volt. Két nap alatt térkép nélkül bejárni Manhattant és látni azokat a helyszíneket ahol nagy filmek készülnek - elképesztõ volt.
Amikor a Time Sqaueren forgattuk a taxis jelenetet, a hihetetlen tömeg két oldalt, fények, bámultak be a kíváncsiskodók a taxi ablakán, akkor egy 2 percre bizony elkapott ez a "15 percre hírnév" vagy "amerikai álom" érzés. Az leírhatatlan volt.
Ezt nagyon köszönjük Gábornak.
HUJBER FERENC
Riporter: Menjünk vissza egy kicsit 7 évvel ezelõttre. Azt tartják az elsõ Valami Amerikáról, hogy jó néhány színészt befuttatott, többek között téged. Mit gondolsz errõl?
Hujber Ferenc: Hihetetlenül meglepõ volt, hogy engem kértek fel erre a szerepre. Négy évig a fõiskolai osztályomban én voltam az ügyeletes, gonosz, rossz fiú, rosszarcú, sötét figura. Egy idõ után én is rátettem egy lapáttal, elkezdtem úgy viselkedni, ahogy elvárták.
Ezután jött egy nagy meglepetésessel a Közel a szerelemhez, amiben pedig egy vidékrõl felkerült, ártatlan fiút játszottam, ami szakmailag elég nagy sikert aratott.
R: Mennyiben meghatározó karrieredben a Valami Amerika?
Hujber Ferenc: Maximálisan meghatározó, ezt bátran állíthatom, a Valami Amerika egy mérföldkõ volt. Akárhová mentem, akármit csináltam, teljes mértékig meghatározta az utána következõ éveket.
R: Milyen érzéssel töltött el, amikor felröppent a hír a második rész forgatásáról?
Hujber Ferenc: Elmondom, hogy hogyan történt. Nem fölröppent a hír, hanem a Sztárok a jégen próbáján megjelent Gábor, odahívott magához és halkan megkérdezte, mit szólnék ahhoz, ha lenne egy második rész? Nagyon meglepõdtem, mert amikor az elsõ rész után mentünk közönségtalálkozókra, akkor Gábor kategorikusan kijelentette, hogy nem gondolkozik a második részben, és nem hisz a folytatásokban.
Szóval nagyon-nagyon megdöbbentem.
Akkor összetettem a kezem, és mondtam: de Gábor, de akkor ne rontsuk el! Akkor legyen egy jó forgatókönyv. És akkor mondta, hogy megígéri, hogy az lesz.
R: És mit szóltál a forgatókönyvhöz?
Hujber Ferenc: Sokkal jobban szerettem, mint az elsõ rész forgatókönyvét. A második részen szétröhögtem magam az olvasópróbán is, és amikor otthon olvastam egyedül, akkor is.
Én nagyon-nagyon félek attól, amikor jó hangulat van egy forgatáson, egymás poénjain nevetgélünk, hazamegyünk, mesélünk, hogy ez hû de vicces volt. És amikor ott ül az ember a bemutatón és nézi, akkor egyik poén cikibb, mint a másik. Õszintén remélem, hogy ez nem így lesz.
R: Azon túlmenõen, hogy viccesebbnek érzed a sztorit, mi más még a második részben, mint az elsõben? Mit tapasztaltál a forgatások során?
Hujber Ferenc: Nagyon furcsa volt, hogy mindenki azonnal visszatalált a figurájába...
Azt kérdezted, miben más. Az biztos, hogy nagyon pörgõs, eszméletlen sok szál bonyolódik benne, sokkal bonyolultabb szerintem.
R: András mennyiben változik, és neked mennyiben volt egyszerû, avagy bonyolult visszatalálni András karakterébe?
Hujber Ferenc: Nagyon nehéz volt, azt kell, hogy mondjam, mert valahol megszûnt az a szerethetõ bája, ami volt annak idején. Eltûnt az a fajta életveszélyes viselkedése, ami miatt azt mondtam róla, hogy az ilyenekbõl lesznek vagy a zsenik, vagy a sorozatgyilkosok. Például mikor az elsõ rész végén lehajítom Gyõzõt a vízbe, ez nekem teljesen természetes problémamegoldás volt.
Na most ilyen nincs. Azon kívül, hogy beleszeret a maffiafõnök lányába, nem csinál már olyan veszélyes dolgokat.
Ugyanakkor valamitõl megint visszament a lúzerebb korszakába. A srácot tényleg megviseli, hogy egyik pillanatról a másikra elveszt rengeteg pénzt, és az örök életig tartó gazdagság helyett, egyszer csak a testvérei megint visszateszik õt arra a helyre, ahol azelõtt volt.
Próbáltam bizonyos jelenetekben egy kicsit jobban dominálni. Borzasztó nehéz volt ezt az új Andrást úgy megformálni, hogy ne legyen színtelen.
R: Az egész filmnek legerõteljesebb mozgatórugója a testvérek közti viszony, annak a változása, alakulása. Miért megnyerõ ez a trió, miért mûködõképes, és miért tetszik a nézõ számára?
Hujber Ferenc: Mert homlokegyenest különbözõ karakterek, és mindenki játssza a saját maga életét. Pindroch Csabi belemenekül az önsajnálatba, Gyõzõ folytatja ezt a folyamatos "nõket szedek fel és küzdök, hogy megtartsam a vezérbika státuszomat", de ugyanakkor én még mindig megmaradjak a legkisebb fiúnak, aki néha hülyeségeket mond, de alapjában véve szerethetõ. És hogy három ennyire különbözõ karakter és mégis ennyire összetart, azt nem lehet, nem szeretni.
Ezért is örültem nagyon a Kátyás vonalnak, hogy õ, az esetlen beleszeret úgy egy lányba, és gyakorlatilag nem fogja fel, hogy az életével játszik.
R: Ha már említetted Kátyát, az új szereplõt, akkor beszéljünk róla egy picit többet. Milyen hatást gyakorolt rád, mit gondolsz róla, hogy szerepelt?
Hujber Ferenc: Elképesztõ volt! Egy másodperc alatt képes aranyos, nagy szemû kislányból villantani valami olyasmit, hogy kapaszkodj utána.
Aztán amikor elõször meghallottam énekelni, akkor komolyan aggódtam azért, hogy nem fogják elhinni a nézõk, hogy õ énekel. Ezt a Cserháti Zsuzsa szintû hangot nem lehet párosítani ehhez a kis vékony, nádszál kislányhoz.
Benne még megvan az a fajta természetesség és ártatlanság, ami már belõlünk "profikból" kiveszett. Mi már eladtuk a lelkünket, õ még nem...
R: Kicsit visszatérve rád. Az elmúlt 6-7 évben milyen irányt vettél te, meg a színészeted?
Hujber Ferenc: Nagyon nehéz volt 4 év tudatos elvonulás és nem színészettel foglalkozás után visszatalálni a színészetbe. Azt hittem ez olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. De sokszor azt éreztem, hogy nem tudom a lépést tartani a többiekkel. Jöttek-mentek és zsigerbõl megcsináltak bármi olyat, amihez nekem meg kellett erõltetnem magam.
R: Miért választottad ezt a tudatos 4 év elvonulást?
Hujber Ferenc: Mert elpusztítottam magam szépen, lassan, azért.
Aztán kint Angliában a 3 év alatt rájöttem arra, hogy nem az a feladatom, hogy ott kint világhírû színész legyek. Nem. Az volt a feladatom, hogy a családommal tudjak maradni, hogy megõrizzük egymást, ugyanakkor meg életben maradni, és kitisztulni.
Utána játszani a Valami Amerikában olyan volt, mint amikor oázist találsz a sivatagban.
R: Beszéljünk arról, hogy a régi kollégákkal milyen volt újra forgatni, illetve milyen volt a rendezõvel újra dolgozni 7 év után? Mennyiben volt hasonló vagy más a munka?
Hujber Ferenc: Nagyon ismertek lettek az emberek és ez ugye magával hoz bizonyos viselkedésformát, ami nem feltétlenül pozitív.
Amikor mindenki jön valami egyéni igénnyel, ahhoz kell egy ember, hogy megfogja. Ilyen tekintetben olyan kemény volt Gábor, hogy azt el se tudom mondani. Engem kõkeményen kellett fogni 4 év kihagyás után. Lusta voltam, tiszteletlen, nem alázatos, jelenetben beszélgetõs - hát azért ott volt egy-két ordítás. Le a kalappal, velem nagyon jót tett.
R: Mennyire könnyû visszarázódni egy szerepbe, aminek 7 évvel ezelõtt vége lett?
Hujber Ferenc: Varázslatos volt. Az volt az elsõ jelenetünk, hogy be kell sétálni a színbe hárman együtt, és meglátjuk a hangárt. Gyõzõ lazán, Csaba összehúzott cuccal, én meg leengedett vállal, osonok mögöttük.
Utána valaki a stábból odajött és azt mondta, hogy félelmetes, hogy mind a hárman ugyanabban a karakterben sétáltatok be, mint 7 évvel ezelõtt.
De iszonyú hálás dolog, hogy nem kellett csak azt csinálni, amit az elsõ részben.
OROSZLÁN SZONJA
Riporter: Amikor befejeztétek az elsõ részt, felmerült benned, hogy valaha lesz ennek folytatása?
Oroszlán Szonja: Nem. Bár nyitva hagytuk az elsõ rész végét, de nem volt az az érzésünk, hogy ennek lesz második része. Mindenki eljátszott a gondolattal, de nagyon-nagyon sokáig nem gondoltunk rá komolyan.
Talán 1-2 évvel ezelõtt kérdezgettük Gábort, hogy nem szeretné-e folytatni.
R: Te nem izgultál, semmi szkepszis nem volt benned azzal kapcsolatban, hogy a második rész nem szokott úgy sikerülni?
Oroszlán Szonja: De, izgultam természetesen. Volt a forgatókönyvnek jó pár verziója, Gábor két éven keresztül készült erre a második részre.
Az elsõ könyv nem nagyon tetszett, aztán még egy könyv, ami már jobb volt. Így mentek a könyvek, olvasta mindenki, hozzátette, amit akart, mondta a véleményét.
Azt gondolom, hogy Gábor nem is hagyta volna ezt az egész produkciót elindulni, ha nem bólint rá mindenki.
Tényleg az utolsó szóig ki lett csiszolva a történet. Onnantól már nem izgultunk, mikor a kész, teljes könyvet kaptuk kézhez, mert onnantól kezdve elég biztos volt, hogy ez jó lesz.
R: Mi volt számodra a legmeggyõzõbb a forgatókönyvbõl?
Oroszlán Szonja: Nekem az tetszett a legjobban a könyvben, hogy sokkal több minden derül ki a karakterekrõl, sokkal mélyebbre látunk be mindenkinek a problémájába, a kis lelkivilágába.
Nagyon örültem annak, hogy belekerült a történetbe egy új szál a Baláék révén. Ez, hogy bejön pár új ember és színt visz a mi életünkbe is, ez egy nagyon-nagyon jó ötlet volt. A második rész szerintem önállóan is megállna a lábán, akár az elsõ rész nélkül is különálló filmként.
R: A két évvel idõsebb Timirõl mit tudsz elmondani, õ mennyiben változott vagy változik a második rész során?
Oroszlán Szonja: A két évvel idõsebb Timi... Nagyon sok minden történik a Timivel a két év alatt.
Úgy gondolom, hogy ez a két év elég erõsen megégette ezt a lányt. Nyilván ezt nem fogja kívülrõl mutatni, de amikor nem úgy alakulnak a dolgok ahogy õ szeretné - Ákos hihetetlenül szemtelenül viselkedik végig a film alatt vele, bizonygatja, hogy õ mekkora férfi -, ettõl szépen lassan hámozódnak le azok a rétegek a lányról, amik ezek a külsõséges, felvett vislkedésformák.
Szeretem, hogy lebomlik, mint a banánhéj és szegény Timit a végén nagyon megsajnálunk, mert alapvetõen van szíve.
R: Gyõzõvel mennyivel volt más együtt dolgozni, mint 7 évvel ezelõtt?
Oroszlán Szonja: Gyõzõvel mi az elmúlt 7 évet gyakorlatilag összenõve töltöttük. Több filmet forgattunk, sorozatot, és nyilvánvalóan a barátom. Mi emberileg is sok mindent tudunk egymásról, ami megkönnyíti a munkát, és színészileg is nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Volt egy jelenet, amit a Gábor ki akart húzni, és mi Gyõzõvel felhívtuk és mondtuk, hogy ne szedje ki, mert ez a legfontosabb jelenet mindkettõnknek.
Azután, hogy végigbohóckodtunk együtt 7 évet és játszottuk a hülye párost, emberileg is megértünk arra, hogy ezzel a nagyon lírai, romantikus, komoly jelenettel meggyõzzük Gábort, hogy az kell oda.
R: Mesélj egy kicsit az amerikai élményeidrõl a forgatás során.
Oroszlán Szonja: Az nagyon-nagyon jó volt. Azt kell mondjam, hogy egy tréleren ülni egy kabrióban Szervét Tibor kollegámmal, és a Manhattan hídon kabriózni, az azért egy elég jó érzés. Illetve a másik, a Time Square-en forgatni úgy, hogy egész New York minket néz, és mi vagyunk a sztárok aznap a Broadway-n, egy kicsit hollywoodi sztárnak érezte magát az ember pár napra.
R: Melyik volt a legnehezebb jelenet?
Az elsõ forgatási napok egyikén volt egy sok szereplõs jelenet a gyárban, amikor elkezdjük a próbákat. Ezt Eszterrel valamiért a "mumusnak“ hívtuk, nem estek jól a mondatok. Arra konkrétan emlékszem és mondta Gábor is, hogy nem érti, hogy az egész filmben miért az volt a mumus.
De ami tényleg nehézség volt Timi karakternél, hogy megfelelõ fokozata legyen annak, ahogy levetkõzi ezeket a felszínes, kifelé zajló színjátékait, ráadásul úgy, hogy a forgatási napok össze-vissza vannak keverve, nem idõrendben vesszük fel a történetet, de Gábor nagyon jó tükör volt, hogy tényleg helyén legyen minden, a féltékenység fokozatai, ahogy egyre rosszabbul esik neki Ákos viselkedése.
Na jó, mondok még egy nehezet. A sztriptíz bár, az nehéz volt abból a szempontból, hogy egy nagyon fontos monológot kellett elmondanom, amibõl kiderül, hogy mi történt az elmúlt két évben, mindezt egy szál tangabugyiban táncolva. Szóval az egy nagyon kemény nap volt.
R: Más volt 7 év után Gáborral dolgozni, miket tapasztaltál?
Oroszlán Szonja: Nem, teljesen ugyanolyan vele dolgozni, akárhányszor dolgozom vele. Azt gondolom, hogy nagyon hasonló elképzelésünk van Timirõl, és õ is szeret mindent tövirõl hegyire tisztán látni és kidolgozni, mint én. Nekem nincs olyan szó egy mondatban, hogy az ne legyen kitalálva, hogy annak mi a helye, hogy ne tudjam, miért mondom. Gáborról tudom, hogy bízik bennem, de akkor is mindennap szükségem van arra, hogy elmondja, hogy jó, amit csinálok. Ha vége a jelenetnek és elhangzik az, hogy "ennyi“, a hangsúlyából tudom, hogy ez jó volt, vagy nem.
R: Beszéljünk Tompos Kátyáról. Hogyan sikerült neki helytállni ebben a csapatban?
Oroszlán Szonja: Nagyon-nagyon ügyes volt, azt kell hogy mondjam. Szerintem mindannyian nagyon meg voltunk vele elégedve. Tehetséges csaj, nagyon jó színésznõ, rendkívül jól énekel, és nagyon mutatós a vásznon. És nagyon más szín, aranyosak Ferivel, örültem neki.
7 évvel ezelõtt én kezdtem táncolni és énekelni a filmben, én voltam a fiatal kiscsaj. Most Kátya személyében van egy teljesen más vonal, más karakter, nem hasonlít az enyémhez, picit alternatív, picit visszafogott, de közben nagyon erõteljes. Jó színes, fontos, hogy Eszter és Timi karaktere mellé egy újabb színt hoz.
R. Van még valami, amirõl szívesen beszélnél?
Oroszlán Szonja: A táncról, arról még beszéljünk. A tánc az különösen közel állt hozzám ebben a második részben ugyanis a koreográfus a Pap Tímea, aki amellett, hogy egy nagyon jó, lendületes koreográfus, nagyon jó ízléssel és tudással rendelkezõ lány. Lassan 10 éve dolgozom vele a Színmûvészeti Fõiskolától kezdve színházakon át, tévémûsorokban; nagyon nagy szerepe van az én színpadi mozgásomban, emellett a legjobb barátnõm is. Egy ilyen volumenû munka nyilván rontani is tud a barátságon, nehéz elválasztani, hogy este még együtt borozgatunk, vihorászunk, reggel meg a koreográfusnõ ostorral veri a hátamat, ha nem jól csinálom. Egyébként nem volt semmilyen gond, nagyon jól tudunk már együtt dolgozni. Õ tud engem kezelni, megszokta azt, hogy vannak pontjaim, amikor azt érzem, hogy nem tudom megcsinálni, és akkor Timi hagyja, hogy egy kicsit nyafogjak, és utána újult erõvel elkezdjük az egészet. Nagyon ismeri a testemet, tudja, hogy mi áll jól.
Visszanéztem és elképesztõen néznek ki a táncjelenetek, annyira dögös, annyira szexi.
R: Úgy tudom, van valami különleges sztorid a filmbeli balesettel kapcsolatban.
Oroszlán Szonja: A filmben eltörik a lábam, ami a forgatási napon konkrét 6 órás készülõdést jelentett. Elõször megcsinálták a hajamat, a sminket, aztán felkerült rám a tetoválás, végül a törött boka, mint speciális effekt. Ennek az elkészítése két - két és fél órát vett igénybe. Teljesen kivoltam, mire kamera elé jutottam, mert nem vagyok az a típus, aki egy helyben tud ülni 6 órát.
Annyira látványosan és gondosan csinálták meg a sérülést, hogy amikor bementem a táncos lányokhoz, konkrétan elhitték, hogy eltört a lábam. Szóval jókat lehetett ezzel szórakozni.
Ami ennél is borzasztóbb volt, az a gipsz. Valódi fekvõgipszbe tették a lábamat, emiatt tolószékben ültem 7-8 órán keresztül. Nem tudtam elmenni egyedül pisilni, csak úgy, hogy az édes öltöztetõm, Bea tartotta a lábamat. Mindenki elment ebédelni és ott ültem felpolcolt lábbal a tolószékben és vártam, hogy valaki vigye el a tálcát, hozzon inni, takarjon be, mert fázom. Ez egy nagyon kiszolgáltatott helyzet volt, rendesen kikészültem a nap végére.
ÓNODI ESZTER
Riporter: Felmerült benned bármikor is, hogy kéne egy folytatás az elsõ sikere után?
Ónodi Eszter: Nem, mert alapvetõen én egy elõrelátó és elõre gondolkodó ember vagyok és sosem a múlt, hanem a jelen és a jövõ érdekel. Úgy tekintettem rá, hogy megvolt, szuper volt, és akkor menjünk tovább. Másrészt nagyon szkeptikus vagyok a második részekkel kapcsolatban, fõleg a nagy sikerek esetében.
R: Aztán mégis jött a felkérés. Ez hogyan érintett, mit szóltál a forgatókönyvhöz?
Ónodi Eszter: A felkérés nagyon érdekesen jött, ugyanis egy fatális véletlen folytán egy közösségi portálon derült ki, hogy ennek folytatása lesz. Ahol egy jó vagy inkább rosszakaróm tudtomon kívül egy lapot indított nekem és a filmnek a stábja ezt a lapot találta meg a sajátom helyett és tudtomon kívül ott egy illetõ a tudtomon kívül ezt majdhogynem letárgyalta helyettem. Szóval én onnan tudtam meg, hogy teljesen privát találkoztam a Gyõzõvel vagy a Szonjával és õ kérdezte, hogy mit szólok. Tök jó, de hát én errõl miért nem tudok. És olyan rémálmaim voltak, hogy engem kiírtak vagy annyira rossz voltam az elsõ részben vagy valami véletlen folytán én nem kerültem bele. Jó sokára hívott fel a Gábor és szinte leteremtõ módon, hogy miért teszek úgy, mintha én errõl az egészrõl nem tudnék semmit, miközben ezt le is beszéltük már. Így derült ki, milyen turpisság volt a háttérben.
Szóval az egésznek ilyen furcsán indultam neki, hogy ez egy kacsa, ez egy bulvárhír, ez egy rosszindulatú pletyka vagy tényleg valami csoda folytán lesz egy ilyen film. Aztán megkaptuk a forgatókönyvet, aminek az olvasó próbáján halálra röhögtük magunkat. És ebben tényleg meg kell említsük a Divinyi Rékát, aki tényleg egy fantasztikusan csodálatos, ügyes lány. Én még nem olvastam forgatókönyvét, de azt kell mondjam, a maga mûfajában õ teljesen profi.
R: Nagy vonalakban, anélkül, hogy részletekbe hatolnánk, mennyiben más a második rész, mint az elsõ?
Ónodi Eszter: Sokkal több szálon fut a cselekmény. Azt tudni kell, hogy amikor ezt a beszélgetést folytatjuk, én még nem láttam a filmet. Sokkal több szálon fut a cselekmény, ami miatt új szálak bekerültek, új szereplõkkel gazdagodott a csapat, én azt gondolom, hogy ez nagyon jót tett neki, sokkal pergõsebb vagy tempósabb a második rész, mint az elsõ. Szerencsére a figurák a maguk jellegzetes vonásaiból nem szegényedtek, sõt azt kell mondanom, hogy pár esetben még finomodtak vagy gazdagodtak is. Én nagyon optimista vagyok a második részt illetõen.
R: Eszter mennyiben változott, mennyiben fejlõdött a 6 évvel ezelõttihez képest?
Ónodi Eszter: Eszter figurája alapjaiban nem változott, tehát hasonlóképpen marakodós és szeret-nem szeret viszonyban maradt az õ párjával. Viszont okult az elõzõ kudarcból - ami Alex figuráját illeti - de ugyanakkor nem tud kitérni a végzete elõl, de ennél többet tényleg nem mondanék.
R: Te miben fejlõdtél az elmúlt 6 évben?
Ónodi Eszter: Remélem fejlõdtem. Nagyon sokat dolgoztam az elmúlt 6 évben úgy színpadon, mint filmben és nagyon sokféle szerepet eljátszottam, tehát remélem gazdagodott az eszköztáram. Aztán szültem egy gyereket, aki alapvetõen megváltoztatta az életemet, életvitelemet, életritmusomat, a fontossági sorrendeket. Azt hiszem, hogy civilben több mindenen mentem keresztül, mint a filmbéli alteregóm. De az én életemben valósan eltelt 6 vagy 7 év, míg Eszternél nem olyan sok. Ennyivel elõnyben vagyok Eszterhez képest.
R: Van valami kiugróan kellemes, vagy kellemetlen élményed a forgatással kapcsolatban?
Ónodi Eszter: A forgatás nekem borzasztóan kellemes élmény volt. Az egésznek volt egy osztálytalálkozó jellege. A stábon belül is, de elsõsorban a kollegákkal egészen máshonnan tudtuk a dolgokat nem kezdeni, hanem folytatni.
Volt egy nagyon nagy mumus, ez a bizonyos videoklip, ami engem nagyon hirtelen ért. Mert én nem vagyok egy videoklip színésznõ és nem gondoltam, hogy az élet során ez fog velem történni, hogy egy saját magam által énekelt slágerre én ott vonagoljak másik 3 gyönyörû színésznõ kollegámmal együtt hajnali 4 kor, mert azt tudni kell, hogy nem egy rápihenõs nap volt, hanem egy forgatási nap vége.
Ami szorosan a forgatókönyvhöz kapcsolódik, abban nekem semmi rossz érzésem nem volt.
Egyedüli kis csatolmány ez a videoklip. Hát majd meglátjuk, hogy ennyi idõs fejjel tudok-e még újat mutatni ebben a mûfajban.
R: Van kedvenc jeleneted ebbõl a második filmbõl?
Ónodi Eszter: Az én kedvenc jeleneteim azok voltak, amik az én lakásomban történtek Alexszel és Tamással. Valami miatt úgy alakult a gyártási terv, hogy azokat nagyon sûrûn, tehát 2 nap alatt forgattuk le - gyakorlatilag a szerepem a törzsét - emiatt nagyon intenzíven és nagyon koncentráltan kellett ott részt venni. És ezeket én mindig szeretem, és azt éreztem, hogy ezek most tényleg olyan igazi, komoly feladatok, hogy ezeket a nagy jeleneteket összegyúrjuk. Feladat. Én ezeket szerettem a legjobban.
R: Az elõzõ filmhez képest volt-e változás a Gáborral való kapcsolatban, vagy az õ munkastílusában, mit láttál, hogy áll õ hozzá, hogy második részt kell csinálni.
Ónodi Eszter: Nekem a Gábor az elsõ részben is nagyon profinak és felkészültnek tûnt. Dacára annak, hogy az volt az elsõ filmje és nem volt megijedve, hogy komoly színészekkel kellett forgatnia.
Õ mondta, hogy sokkal nyitottabb, oldottabb vagyok ebben a filmben, mint az elsõben.
R: Új szereplõk. Velük van-e valami korábbi kapcsolatod? Az új forgatókönyv hogy tetszett neked?
Ónodi Eszter: Az új forgatókönyv nekem borzasztóan tetszett, nagyon komoly munkának tartom úgy Gábor, mint Divinyi Réka részérõl. Úgy gondolom, hogy ez bármelyik hollywoodi stúdióban megállná a helyét, teljesen a mûfaj szabályai szerint dolgozik. Új szereplõk közül a Csuja Imrével mi 10 éve ismerjük egymást. Imre egy elképesztõ humorú figura és nagyon klassz ember tehát nagyon örültem, hogy az õ nevét bedobták a kalapba. A másik ilyen nagyon kedves kolléga, akivel nem dolgoztunk még együtt, de sokszor láttuk egymást, a Thuróczy Szabi. Kátyát nem ismertem egyáltalán, õ nemrég került ki a Fõiskoláról és nagyon le vagyok tõle nyûgözve. Gondolható az emberrõl, ha zenés osztályban végez, az a minimum, hogy tud énekelni, de hát hogy ilyen gyönyörûen, az fantasztikus. Az benne a csodálatos, hogy olyan, mint egy kis francia porcelánbaba elsõ blikkre és nagyon szép, szépen mozog, mégis hihetetlen bohóc vénával van megáldva.
SZERVÉT TIBOR
Riporter: 6 évvel ezelõtt, amikor kijött a Valami Amerika és hatalmas siker volt, felmerült benned, hogy lesz folytatása?
Szervét Tibor: Nem. Nem azt mondom, hogy sose gondoltam arra, hogy lesz folytatása, de a majdani realizálódás szintjén ez nem jelent meg. Az elsõ rész létrejötte is teljesen álomszerû volt számomra. Mindaz, hogy én játszottam el Alex Brubecket mindaz, hogy ilyen elképesztõ és minden várakozást felülmúló sikere lett. Ezek olyan elemei lettek az életemnek, ami picit a mesék világába helyezi át az egész Valami Amerika effektet. Hallatlan népszerûség jött utána, mindenféle helyes helyzetek alakultak ki.
Mivel ilyen nagyon mesebeli volt az elsõ rész, ezért igazából sose gondoltam, hogy lesz folytatása, másrészt meg Gábor nagyon ellenállt. Sokan kísértették, sokan noszogatták, hogy csináljon második részt, és többször is beszélgettünk róla, akik együtt dolgoztunk ebben a moziban, hogy nem szabad ezt kockáztatni, mert mindig ezen szokott elcsúszni és visszamenõleg is hajlamos a filmet megsérteni, megbántani. Az elsõ résznek a nagyon gazdag és egészséges nimbuszát is megpiszkálja, hogyha a második rész nem sikerül.
R: Mi szóltál, amikor biztossá vált, hogy lesz második rész?
Szervét Tibor: Nem tudom neked elmondani, hogy mennyire örültem neki. Sok szempontból örültem neki. Egyrészt azért, mert én nem vagyok benne a magyar filmszínészek csapatában és nagyon nagy boldogság, ha gyakorolhatom a saját szakmámnak ezt az egész misztikus és varázslatos filmes részét.
Rettentõen örültem neki, mert sok év eltelt az elsõ rész óta, és eltávolodtunk már annyira, hogy bármit árthatna a második rész az elsõnek.
És mindannyian úgy éltük meg, úgy is emlékezünk erre az elsõ rész forgatására, mint egy egész csuda happinessre. Nagyon szerencsésen összejött a színészgárda, nagyon szerencsésen összejött a gyártóstáb Gáborral az élen, és úgy mûködött, olyan olajozottan és olyan egészségesen, hogy ezt mindenki nagyon élvezte. És ennek a sok jó emléknek az életrekelésének a lehetõsége, hogy ezt meg lehet ismételni, és még egyszer ugyanúgy fogjuk magunkat érezni, ez önmagában már elég indukció volt.
És mondok egy érdekeset: én megszerettem Alex Brubecket. Azzal együtt, hogy nem szoktam annak örülni, ha látom magamat, mert csak hibákat veszek észre, jó érzés volt azt érezni az elsõ rész után, hogy a film általában sikeres lett, és sikerült olyan embert csinálni, aki önmagában is sikeres lett a filmben.
Ez a krapek ezzel a stílussal, amit valamennyire sikerült megteremteni, ezzel a kis különösségével, az angollal, az autójával, a leleplezõdésével volt valamilyen. Jó volt játszani és ez összetevõje volt annak, hogy ezt jó lesz játszani újra.
R: A második részben is szerethetõ számodra Alex?
Szervét Tibor: Gábor és késõbb az írásba bekapcsolódó Divinyi Réka számára is meglehetõsen hamar kiderül, hogy velem, illetve Alexszel lesz a legnehezebb dolguk. Sokkal nehezebb egy olyan embert visszaírni, akinek gyakorlatilag befejezõdött a története az elsõ részben, ki van pipálva, kiderül, hogy szélhámos, elvitte a lóvét és elment az országból.
Így aztán, amikor az elsõ énhozzám eljutott forgatókönyv verziót elolvastam, akkor megijedtem magamtól, mert az abban lévõ Alex nem hasonlított arra, amit az elsõ részbõl ott hagytunk. Felhívtam Gábort, aki azonnal beismerte, hogy bizony nehézségekkel küzd ez a része a forgatókönyvnek.
Papírforma szerint bõven lebonyolódhatott volna az a film nélkülem, de azt akarták, hogy ugyanaz a gang legyen. Így aztán több körön keresztül formálták Alexet, én is több körön keresztül mondtam a véleményemet, és ez végül is eredménnyel járt.
Én nem mondom, hogy nem mentem alkalmasint az idegeikre, de a jó ügy érdekében tettem. Azért tettem, hogy az én barátom és kollegám Alex Brubeck amennyire csak lehet, az összes farktollát ki tudja bontani és teljes pompájában tudjon újra csatába szállni a fiúk ellen... vagy mellett... vagy azt majd a történet kideríti, hogy milyen oldalon harcol.
R: Azt is hallottam, hogy a forgatás során is voltak ötleteid. Mennyire fogadta ezt be Herendi Gábor?
Szervét Tibor: Volt olyan, hogy összevesztünk, amikor hajnali ¾ 4-kor nekiálltam valamivel kapcsolatban türelmetlenül, feszülten, kialvatlanul és nagyon idegesen magyarázni.
És akkor volt egy 15 perces ordítozás, amit összességében egyáltalán nem bánok. Sokkal normálisabb, ha az ember megmondja, hogy valamit nem tud kezelni, és az is sokkal normálisabb, ha a rendezõ azt mondja, hogy jó, de én meg ezt nem tudom kezelni. Ritkán látok ilyen fajta konfliktust, pedig úgy gondolom, hogy nem árt.
Ezen túlmenõen nem veszekedtünk, nagyon jó ritmusban és egy hullámhosszon tudtunk együtt dolgozni. Olyan értelemben könnyebb volt a második, hogy volt valami tájékozódási pont, volt viszonyítási alap.
A második részben Alex nagyobb utat jár be, nagyobb lejjebbeket és följebbeket, és színészileg is feladatosabb, tennivalósabb.
Az elején rettenetes feszültségben dolgoztunk, mert teher volt mindannyiunkon az elsõ hatalmas sikere.
És aztán elérkezett olyan egy hét, 10 nap után az, amikor szinte egyöntetûen fellélegzett mindenki, hogy jó, lesz idõ, meg tudjuk csinálni. És onnantól mindannyian nyitottabbak lettünk, bátrabbak, Gábor pedig befogadóbb, és az egész jó érzésekkel kezdett megtelni.
R: Milyen élményeid voltak a New York-i forgatáson, mint álombeli amerikainak, Alexként? Van-e valami kiugrópontja?
Szervét Tibor: Az amerikai forgatásnak bõségesen vannak kiugrópontjai. A kínai negyed környékén laktunk egy nagyon kis helyre szállodában és 5 méterre a saroktól volt egy Alex Jewellery, egy Alex ékszerüzlet. Az hihetetlen volt.
A másik, amit nagyon élveztem, amikor elmentem futni. Volt három szabadnapom és ha csak 6 napig is vagyok valahol, szeretek egy kicsit jobban ott lakni. És ennek része az, hogy elvittem a cipõm, hátha...
És ott futottam a Brooklyn hídnak fa a járdáján, ahol a Dustin Hoffman futott a Marathon Man-ben. Tulajdonképpen a Brooklyn híd tetszett legjobban Amerikából. És ezzel talán a pozitív része véget is ér. Én is hanyatt estem New Yorktól, de az ellentétes oldalon estem hanyatt. Nem is annyira csalódás volt, hanem furcsa - egy kicsit inkább mulatságos volt, minthogy imponáljon. Egyel nevetségesebb volt, minthogy tetsszen.
Szonjával volt egy autós jelenetünk, amikor egy nyitott tetejû piros kabrióban a New York-i nagy totálban mi magyar színészek nyomatunk. És aznap elkezdett esni az esõ. Mindenféle ötletek hangzottak el, de mire elindultunk, elállt, csak nagyon felhõs volt. És akkor nekivágtunk. Az autót egy hatalmas utánfutóra rakták, mi pedig úgy teszünk, mintha vezetnénk. Egyszer sikerült átmentünk valamelyik hídon és lerobbant a tréler. Viszont kisütött a nap, de megint nem tudtunk forgatni. Újabb ötletelés, hogy vegyük le az autót a trélerrõl, vezessünk élõben, tegyük rá a kamerát az orrára.
Mire mindent lepakoltak a trélerrõl, rendbejött. Akkor vissza kellett tenni, de ment az idõ és mire kész lett minden, megfordították a forgalmat ahídnak ezen a sávján. Végül megfordultunk a trélerrel és sikerült felvenni a jelenetet. Igen, ez jó része volt ennek az Amerikának, tönkre röhögtük magunkat a Szonjával.
R: Itthoni forgatással kapcsolatban valami emlék, ami fontos számodra?
Szervét Tibor: Itthon, ami új volt, hogy a mi eredeti csapatunkhoz érkezett egy maffiózó, Csuja Imi személyében, valamint két testõre, Faragó Andris és Thuróczy Szabi személyében. Ennek a maffiózónak van egy lánya, akit Tompos Kátya játszik.
Velük sose találkoztam még, semmilyen munkában, és nagyon hamar kiderült, hogy mi nagyon élvezetesen tudjuk eltölteni a jeleneteken kívüli idõt, ami aztán visszahonorálja magát a jelenetekben is, tehát nagy szerelem volt velük együtt dolgozni. És ezt Kátyával együtt értem, mert amilyen szép, olyan édes humora van, ami ritkán jár együtt.
Nagy poén volt, amikor például szinkronparádét tartottunk, és valamelyik jelenetet a mai magyar televízióban hallható brazil sorozatok szinkron modorában eljátszottuk. Szerintem azt nem vettük fel, még magunknak se sajnos, pedig eszméletlen jó volt.
R: Mit gondolsz, ez is lehet olyan meseszerû élmény illetve siker, mint az elsõ rész volt?
Szervét Tibor: Tiszta szívembõl remélem, hogy ez is siker lesz. Hallottam, hogy a teszvetítésen nagyon tetszett a körönségnek, így megvan rá az esély, de annyira kiszámíthatatlan egy film fogadtatása, utóélete, és hogy hogyan alakul a nézõk lelkében a Valami Amerika 2 után az egész történet.
Mindenesetre mi nyitottak vagyunk arra, hogy még forgassunk Valami Amerika 3 uszkve 5-ig, bátran, a világ különbözõ pontjain, mi képesek vagyunk bármilyen nyelven játszani, bármilyen vonatra felülni vagy repülõgépre, és ezeket a sorsokat még és még... mert élvezetes.
CSUJA IMRE
R: Sokak szerint Bala az egyik legszerethetõbb figura. Szerinted miért?
Csuja Imre: Talán azért szerethetõ, mert Herendi Gáborral arra törekedtünk, hogy minél hétköznapibb figura legyen, mert annál megdöbbentõbb, hogyha ez az átlagos fickó a szeme villanásával irányítja az embereit. Minél váratlanabb egy dolog, annál hatásosabb.
R: Menjünk vissza a múltba, amikor kijött az elsõ rész. Emlékszel mikor, milyen körülmények közöt láttad, és milyen benyomást tett rád?
Csuja Imre: Igen, igyekszem megnézni azokat a filmeket is amikben nem játszom és nagyon szerettem azt a filmet. Elsõsorban a humora fogott meg Herendinek. Annyira finoman ábrázol, nem sok, nem kevés, pont amennyi kell. Minimalizálja és ettõl sokkal nagyobbat üt, mint egy klasszikus értelemben vett poentírozás, akár a színpadon, akár a filmben.
R: Hogy zajlott a felkérésed?
Csuja Imre: Mondta már ezt nekem egy fél évvel korábban, hogy leforgatja a 2. részt és hogy akarom-e. Mondtam persze és jött a felkérés, jött a forgatókönyv. Megeszéltük, hogy õ se akar egy sztereotípiát. Aztán a castingon játszottunk Kátyával és megnyugodott, hogy tudunk együtt játszani, korosztályban is passzolunk.
R: Ha már említetted Kátyát...
Csuja Imre: Az egy édes csaj, halálosan tehetséges színésznõ, én már ismertem korábban, mert játszottunk együtt az Örkény Színházban.
R: Milyen volt együtt játszani ezzel az összeszokott bandával?
Csuja Imre: Azt tudom mondani, amennyire Balának. Nem volt nekem ez különösebb trauma. Hiszen én nem közéjük tartozó figurát játszottam, hanem egy kívülrõl jött, vadidegen embert, tehát nem volt ebben semmi probléma. Egyébként külön-külön majdnem mindenkivel játszottam már.
R: Volt valami emlékezetesen vicces helyzet?
Kitaláltam Balának egy visszatérõ poént, ami nagyon tetszett Herendinek meg a többieknek is. Ennek a Balának gondjai vannak a ragozással, ami egyrészt egy szimpatikus dolog, hogy ennyire igyekszik, hogy helyesen beszéljen, miközben egy vérengzõ fenevad, aki a legmesszebbmenõkig gyöngéd a lányával.
Azon ment a vita, hogy melyik a helyes: Alexnak vagy Alexnek, de én ebben konzervatív vagyok, vegyeshangrendú szóhoz mély hangrendû rag kapcsolódik. Na ezen elkezdtem szórakozni és kitaláltam, hogy lehet ezt kivitelezni, hogy ne ripacskodás legyen. A slusszpoén az, amikor véletlenül helyesen kimondja és ennek kifejezetten megörül.
R: A Korda-zene már forgatás elõtt ki volt találva?
Csuja Imre: Én ezt a kész filmben láttam elõször, hát hanyatt vágtam magam. És következetesen a lakásban is, a kocsiban is ez szól -nagyon nagy találmány.
R: Beszéljünk Herendi Gáborról.
Csuja Imre: Én csak jót tudok mondani róla. Ez a harmadik film amibe meghívott. A magyar vándorban Batu kánt, a Lorában egy botcsinálta borászt alakítottam, az is egy jó figura volt. Vér profi és isteni humora van, ez magáért beszél.
R: Miben nyilvánul meg, hogy profi?
Csuja Imre: Nem görcsös, nagyon jó hangulatú, kifejezetten vidám, kõkemény 12 órát lehetett vele eltölteni. Nyilván ez azt jelenti, hogy nagyon tudja, hogy mit akar, kész volt a fejében a film, kiváló érzéke van arra, hogy mi a sok, mi a a kevés és mi az elég. Felkészült ember.
R: Fanyalogva fogadták, hogy 2. rész. Mit gondolsz errõl?
Csuja Imre: Tudja azt a pluszt ez a második rész, ami fölül tudja múlni az elsõ részt.
TOMPOS KÁTYA
R: Emlékszel-e, mikor láttad az elsõ részt, mi volt a véleményed róla?
Tompos Kátya: Körülbelül akkor vettek fel a Színmûvészetire, és talán egy osztálytársammal néztem meg. Egy zenés film gyönyörû képi világgal, pörgõs, különbözõ karakterek. Bírtam nagyon.
R: Ki volt szimpatikus a karakterek közül?
Tompos Kátya: Mindegyik. Az volt számomra szimpatikus, hogy mindegyik karakter különbözõ, és úgy voltak összeválogatva az emberek, hogy egyik se akart a másikra hasonlítani.
R: Említetted, hogy akkor kezdted el a Színmûvészetit. Errõl egy kicsit beszélgessünk, hogy ki Tompos Kátya és mit tanultál a Színmûvészetin?
Tompos Kátya: 2001-ben vettek fel, operett-musical szakra jártam Kerényi Imre osztályába.
Szerettem oda járni, nagyon jól összeválogatott közösség voltunk, kicsi-nagy, mélyhangú-magas hangú. Kialakult egy nagyon erõs mag, hasonlóan gondolkodtunk és a Színmûvészeti elvégzése után is együtt maradtunk, mindenféle darabokat hoztunk létre, ezeket azóta is játszuk.
R: Fõiskola elõtt volt valami zenei elõéleted?
Tompos Kátya: Zenei elõéletem nem volt, de Földessy Margit drámastúdiójába jártam, ahol belekóstoltam a színészkedés világába. Akkor még úgy éreztem, hogy nagyon más világ vagyok, valami nem úgy mûködik bennem, mint a környezetemben és teljesen alkalmatlan vagyok rá. A felvételinek is kétségekkel ugrottam neki, és nagyon meglepõdtem, hogy elsõre felvettek.
R: Térjünk át a Valami Amerika 2-re, mikor bukkant fel az életedben és beszéljünk egy kicsit a castingról is.
Tompos Kátya: Herendi Gábor már korábban is castingolt a Lora címû filmre. Elmondta, hogy Orosz Dénes Melletted címû filmjében látott és tetszett neki, ezért elhívott a Lora egyik szerepének a castingjára, amibõl végül nem lett semmi.
Aztán két évvel késõbb keresett meg a Valami Amerika második része miatt, hogy össze akar nézni Hujber Ferivel, hogyan mutatunk egymás mellett. Tulajdonképpen úgy tûnt, mintha már csak azért hívna, hogy mennyire passzol a két szereplõ egymáshoz.
R: Mikor derült ki, hogy megkapod a szerepet?
Tompos Kátya: Valahogy mindenki számára egyértelmû volt, csak én nem tudtam. Emlékszem, egy Sirály elõadás elõtt telefonáltam, hogy megkérdezzem, most ezt nekem szánják vagy nem? Mondták, hogy persze, igen, én vagyok Vivi.
A Sirály elõadásban Mását alakítom, aki feketében jár és gondjai vannak az élettel, de aznap este nagyon vidám Mása voltam.
R: Hogy tetszett Vivi karaktere?
Tompos Kátya: Nagyon tetszett, fõleg azért, mert háromféle tudást igényel, táncolni kell benne, énekelni és van egy szerep, amit meg kell csinálni.
R: Volt benned félelem? Nem nyomasztott, hogy a film összeszokott gárdájához kell csatlakoznod?
Tompos Kátya: Nagyon izgulós vagyok és félõs, de az a bizalom, amit kaptam a rendezõtõl, olyan szinten megnyugtatott, hogy nem féltem a társaságtól, nem féltem az összeszokott gárdától, hiszen maga a szerep, Vivi is új emberként vesz részt ebben a társaságban.
R: Milyen volt együtt dolgozni Hujber Ferivel? Bármi élmény, ami hozzá fûzõdik?
Tompos Kátya: Nagyon sokat beszélgettünk, õ is ilyen infantilis figura, mint én, tehát jól kijöttünk.
R: Többen is említették, hogy egy bohóc vagy. Szerinted miért mondják rád az emberek, hogy olyan vagy, mint egy bohóc?
Tompos Kátya: Talán azért, mert nem veszem magam komolyan. Ha komolyabb szerepet kell játszani, akkor is könnyebb elõször a humoros oldaláról megközelíteni a szerepet, abból könnyebb ellazulni és könnyebben kitárja magát az ember egy komolyabb szituációban is. Nekem ez a módszer elég gyakran bejön.
R: Herendi Gáborral hogyan alakult a kapcsolatotok a forgatás során és mennyire tudtatok együtt dolgozni?
Ó abszolút. A forgatás után elutaztam Moszkvába és akkor jött az igazi nyaralás, de most ahogy elkezdõdött az évad, valahogy mégis erre gondolok vissza, mint nyári emlék. Nagyon egyszerû volt együtt dolgozni vele. Olyan letisztult emberi gesztusai vannak, nem beszélt mellé, nem voltak hátsó szándékai, nem gondolt mást, mint amit beszélt és könnyû volt, nagyon könnyû volt vele. Jó volt az a bizalom, amit kaptam tõle, olyan jól esett, hogy azt éreztem, mûködöm.
R: Szerintem ezt tisztázzuk a közönség számára, hogy miért vagy te Kátya?
Tompos Kátya: Mert az édesanyám Moszkvából jött és õ hív Kátyának. Amúgy hivatalosan Katalin vagyok, de a Kátyát használom.
R: Azt tudom, hogy már voltak filmjeid, de ha szigorúan vesszük, ez volt az elsõ nagyszabású. Viszont színpadi tapasztalatod már van.
Tompos Kátya:
Forgattam már elõtte kisebb játékfilmekben, meg tévéfilmben és benne voltam az Ébrenjárókban egy pici mondattal. Akkor tudtam belenézni, hogyan folyik egy ilyen munka. Úgyhogy ezzel nem voltak problémáim.
R: Ennek a filmnek fontos része a musical, amiben végig táncolnak profi táncosok is. Mesélj egy picit errõl.
Tompos Kátya: Amikor kiderült ez az egész rá is kérdeztem, mikor lesznek a próbák, mert akkor én elkezdem azonnal, mert annak a mozdulatnak benne kell lennie a testemben. Nem tudnék kiállni egy olyan dallal, aminek a koreográfiáját pár napja tanultam be. Papp Timihez kezdtem járni, összeeresztettek a sok táncossal, nagyon félelmetes volt eleinte, mint egy idegen a sok csimpánz között, mert tényleg úgy táncolnak, mint a moncsicsik a liánokon. Nagyon sok plusz órát kértem, mindeközben nagyon-nagyon figyeltem õket, hogy mozognak. És aztán rájöttem, hogy mi a technikája, ugyanis színész aggyal kezdtem táncossá válni én voltam a színésznõ, aki táncot játszik. Onnantól sokkal könnyebb volt. Igyekeztem, nehogy kilógjak, mégiscsak középen táncolok, én aki nem vagyok táncos, körülöttem meg a profik és aztán végül is sikerült.
R: Mesélj a filmbéli papádról és a kapcsolatotokról!
A filmbeli papámat Csuja Imre játszotta. Csodálatos volt vele forgatni, nagyon-nagyon jó szívû, olyan mint egy nagy medve.
Vivi apja egy maffiózó és van két testõre, aki Vivi testõrei is és nagyon vicces alakok , de ha jobban megnézzük õket olyanok, mint egy nagy család. Vivi az egyke, aki bár betöltötte a 18. életévét, de azért vigyázni kell rá. Õk hárman képezik a családját. A papa, aki kemény gengszter, de ha a lányáról van szó, kenyérre lehet kenni. És a két testõr, akikkel Vivi afféle nagybácsi-unokahúg viszonyban van. A papa és a két testõr mindig mögötte, õ meg szeretne már ebbõl egy kicsit kimászni, mert mégiscsak szeretne szerelmes lenni, egyedül intézni dolgait. Az apja benyomta ebbe a musicalbe és nincsen semmi színpadi tapasztalata, tudogat valamit, de önbizalma nulla, viszont mögötte áll a papa, aki gengszter és aki bármit megtehet. Ezzel a színészesdivel próbál meg kitörni ebbõl a túlságosan védelmezõ burokból.
SZABÓ GYÕZÕ
R. Az elsõ film elkészülte után felmerült benned, hogy valaha lehet folytatás?
Szabó Gyõzõ: Mindenkiben felmerül a folytatás lehetõsége, fõleg egy ilyen hihetetlen kirobbanó sikernél. Aztán az a pozitív megfontolás nyert, hogy nem érdemes még egy darabig folytatni az elsõ részt. Azt gondoltuk pár év után majd csillapodni fog az érdeklõdés, kicsit majd tán elfelejtik a szó pozitív értelmében a filmet vagy a sikerét. De azt tapasztaltam, hogy 4-5 év után is az utcán, boltban, bárhol, ahol megfordultam odajöttek hozzám, és érdeklõdtek a folytatásról. Nem akarom túlmisztifikálni, de egy nyilvánvaló közakarat, egy nyilvánvaló kíváncsiság a nézõkben szülte meg azt az elhatározást, hogy csinálni kell egy folytatást. Egészséges 7 év telt el az elsõ rész forgatása óta, ennél több már sok lett volna, ennél kevesebb, szerintem túl erõszakolt.
R: Hogy tetszett a forgatókönyv elsõ verziója?
Szabó Gyõzõ: Minden kezdetnek vannak gyerekbetegségei, nyilván nagyon ritkán fordul elõ, fõleg egy folytatás esetében, hogy elsõre egy fantasztikus könyv szülessen. Nagyon kíváncsiak voltunk rá, óhatatlanul mindenkiben megfogalmazódott, hogy hogyan lehet ezt egyáltalán folytatni, de Gábor, a rendezõnk, eleinte nem árult el semmit. Aztán mikor elolvastuk az elsõ verziót, akkor mindenki elmondta a véleményét, ötleteit, és ez alapján tovább csiszolgatták, rakosgatták az új szálakat. És aztán jött a következõ verzió, a következõ verzió, most nem tudom hányadik verzió volt a végleges, de a lényeg az, hogy a végére szépen lassan mindenki elégedett volt. Pörgõsebb, több szálat befuttató történet, szerintem nagyon jó.
R: Te karaktered mennyiben és hogyan változott az elsõhöz képest?
Szabó Gyõzõ: Változott, akartuk is hogy változzon. Már nem az a folyton öltönyben lévõ juppie-fiú, marketinges, hanem már egy picit sportosabb figura lett. Nem lehet tudni, hogy elõre vagy visszafelé lépett, de nem az az állandóan tüchtig úriember, hanem inkább lazább öltözékben jár. Hogy a társadalmi rétegébõl hova keveredett, följebb-lejjebb, ez majd legyen meglepetés.
R: Ákos emberi kapcsolatai hogyan alakultak testvéreivel és természetesen Timivel?
Szabó Gyõzõ: Miután Timi meglépett, Ákos teljes gõzzel beleveti magát a csajozásba, agglegényként hosszabb-rövidebb távú kapcsolatai vannak. A testvéreivel pedig ugyanolyan jó viszonyban van, mint az elsõ részben. Pindroch Csabával és Hujber Ferivel ezalatt a 7 év alatt is tartottuk a kollegiális és civil kapcsolatot. Azt kell mondjam, hogy a fiúkkal már elõtte is nagyon jóban voltunk, és a filmben - ez ki fog derülni - ugyanaz az egymást szeretõ 3 testvér vagyunk, mint az elsõ részben.
Újra felbukkan Timi, és nehezen alakul a viszonyunk, természetesen lesznek akadályok, amit vagy én, vagy õ gördít a kapcsolat rendezõdése elé. Végül a szerelem mindent legyõz és mi újra egymáséi leszünk. Persze ezt majd nem mutatja a kamera.
R: Beszéljünk egy kicsit az amerikai forgatásról. Milyen élményeid vannak, mire emlékszel szívesen?
Szabó Gyõzõ: Amerikában most voltam elõször, egy gyerekkori vágyam vált valóra. Nagyon sokfelé jártam már a világon Kínától Afrikáig, most készülök egy északi útra, de az Egyesült Államok mindig valami miatt várólistára került.
Nyilvánvalóan dolgozni, forgatni mentünk ki, másodlagos szempont volt, hogy milyen jól éreztem magam Amerikában, és hogy örülök, hogy végre eljuthattam. Egészen fura volt ott dolgozni, a Time Squaeren forgatni, nyüzsiben, kicsit folyamatos eufóriában New Yorktól, a várostól, a felhõkarcolóktól, a fényektõl. Az embereknek ez a szabad léte egymás között, a szabadsága nagyon tetszik. Ezt szeretem Amszterdamban is, évente többször kint voltam a barátaimnál, Berlinben éltem is egy rövid ideig. Ez a fajta nyitottság hatotta át a New York-i forgatást is, nagyon jó kapcsolatba kerültünk az ottani stábbal.
Amikor megérkeztünk a New York-i forgatásra, láttuk, hogy állnak a lakókocsik sorban és kerestük, hogy melyik a miénk, és akkor szóltak, hogy ez egy másik, nagyszabású amerikai film stábjának a részére van. Akkor elkezdtük lesni, hogy ki az a sztár, akivel összefuthatunk és végül találkoztunk is Harvey Keitellel. Én, mint egy jó magyar turista próbáltam lekapni fényképezõgéppel, de csak egy elmosódott paparazzifotó sikerült, ami megörökítette találkozásomat a sztárral.
Azért tudni kell, hogy világok mennyire különböznek egymástól. Bár a magyar forgatásokon lényegesen szerényebbek a lehetõségek, de már a Valami Amerika elsõ részének a forgatását is átlagon felüli profizmus, odafigyelés és gondos elõkészítés jellemezte. Herendi Gábor és az õ csapata, barátai révén a második rész forgatása is - ha alacsonyabb büdzsével - de azért valami amerika volt.
R. Van olyan jelenet, ami nehézséget okozott neked, akár fizikai vagy lelki szempontból?
Szabó Gyõzõ: Szonjával van egy jelenetem, amit nagyon finomra hangoltunk, szerintem a két filmben együttvéve ez a leglíraibb jelenet kettõnk között. Színházban játszom abszolút drámai szerepeket, tehát ilyen értelemben ez nem okoz nehézséget, de ebben a filmben, ahol tényleg röpködnek a poénok, folyamatosan szekálljuk egymást, egyszer csak van egy ilyen lírai, finom jelenet, és vigyázni kellett, hogy ne hangoljuk túl alá vagy fölé, hogy megtaláljuk az egyensúlyt. Nagyon sok múlik a századmásodperceket, az idõn, a ritmuson. Szóval ez volt egy nehezebb jelenet.
Nyilvánvalóan a humoros jelenetek ritmizálása is nagy pontosságot igényel, ez színpadon teljes mértékben rajtunk áll, a filmnél ezt még az utómunka során tudja finomítani a vágó.
R: Viccesebbnek érzed a második részt, mint az elsõt?
Szabó Gyõzõ: Ez olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy melyik gyereket szeretem jobban. Ahogy a világ is megváltozott körülöttünk, felgyorsult, több agresszió van, a két rész között is érzékelhetõ ez a különbség. A mai világ igényelte, hogy a második rész pörgõsebb legyen. Bekerültek újabb nagyon vicces szálak, nagyon jól szórakoztam mindenkin. Csuja Imi fantasztikus színész, amit ebben a filmben csinált, az õrület. Úgyanúgy nagyon jól szórakoztam Thuróczi Szabin, és a Mónikát játszó Faragó Andráson. Tehá
"time is not money"
