információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
David Frost angol mûsorvezetõ 1977 nyarán televíziós interjúkat készített Richard Nixon volt amerikai elnökkel. A felvételek az Egyesült Államok tévétörténelmének legnézettebb mûsorai lettek. Több mint 45 millió nézõ figyelte négy estén át a képernyõhöz szegezve Nixon és Frost élénk szópárbaját, hogy megismerkedhessenek lemondott elnökük gondolkodásmódjával, miközben izgatottan várták, hogy elismeri: visszaélt hatalmával. A két férfi tudta, hogy csak egyikük kerülhet ki gyõztesen a csatából. Legendás összeütközésük a kamerák elõtt forradalmasította a tényfeltáró interjúk mûvészetét, megváltoztatta a politika arculatát, és alkalmat adott arra, hogy Nixon olyan vallomást tegyen, amely az egész világot megdöbbentette... talán még magát a bukott elnököt is. Ron Howard Oscar-díjas rendezõ Frost/Nixon címû filmjében, amelyhez Peter MorgaN írt forgatókönyvet saját színdarabja alapján, FRANK Langella alakítja a kegyvesztett korábbi elnököt és MICHAEL SHEEN a legendás televíziós személyiséget.
Nixon három éven át hallgatásba burkolózott azután, hogy lemondásra kényszerült. 1977-ben azonban beleegyezett, hogy mindenre kiterjedõ interjút készítsenek vele, amelyben számot vet tetteivel, és választ ad az elnöksége végét jelentõ Watergate-botránnyal kapcsolatos megválaszolatlan kérdésekre. Nixon mindenkit meglepett, amikor Frostot választotta televíziós gyóntatójának. Arra számított, hogy gond nélkül legyûri majd a könnyed természetû brit showmant, ezzel visszalopja magát az amerikaiak szívébe, és újra megbecsült államférfi lesz. Frost stábja is kételkedett abban, hogy a mûsorvezetõ képes lesz helytállni Nixonnal szemben.
Ahogy a kamerák elindultak, megkezdõdött az éles elmék harca. Sikerül-e Nixonnak kikerülnie a kérdéseket, amelyek szerepét firtatják a nemzet legszégyenletesebb ügyeiben? Vagy Frost meglepi kritikusait, és merészen szembesíti tetteivel nemzedékének legképzettebb politikusát? Az összeütközés fényt derített mindkét férfi gyengéire és erõsségeire, míg végül mindketten felhagytak a pózolással, hogy helyette felfedjék a kendõzetlen igazságot.
A FORGATÁS ELÕZMÉNYEI
Az interjúktól a színdarabig
Peter Morgan dráma- és forgatókönyvíró 1992-ben ismerte meg a David Frost által készített Richard Nixon-interjúkat. Látott egy Frostról szóló tévémûsort, és lenyûgözve hallgatta, hogy a riporter mit volt képes elérni hírhedten agyafúrt interjúalanyánál az 1977-es David Frost Interviews Richard Nixon címû beszélgetések alatt. Mivel régóta foglalkoztatta a közéleti szereplõk személyiségének vizsgálata, Morgan alaposan utánanézett nemcsak a korábbi elnökrõl szóló anyagoknak, hanem egyik legjelentõsebb ellenfele életrajzának is. Megtudta, hogy David Frost a brit televízió "playboya" volt, akinek egész karrierje múlott azon, hogy képes lesz-e õszinte vallomást kicsikarni interjúalanyából.
A két férfi életének tanulmányozása közben Morgan olyasmit fedezett fel, ami drámaíróként kifejezetten hasznosnak bizonyult számára: a politikus és a tévésztár személyisége gyökeresen ellentétes volt. - Ha szétválasztjuk Nixont, az embert és Nixont, a politikust, nem lehet nem sajnálni, hiszen annyira nehéznek találta az életet, a kommunikációt, a barátkozást - magyarázza a forgatókönyvíró. - Aztán ott van Frost, akinek az élet nagyon könnyû; természet adta tehetsége van az emberekkel való kommunikációhoz, a barátkozáshoz, önmaga megszerettetéséhez. Nixon ennek teljesen az ellenkezõje volt. Gyanakvó az emberekkel szemben, sérült, valószínûleg nem sok közeli barátja volt, boldogtalan a házassága - egyszóval nagyon magányos ember volt.
Az író arra jutott, hogy a leginkább hízelgõ riportjairól elhíresült showmant is félreismerték az emberek... kollégái pedig alábecsülték. - Frost intellektuális bizonytalanságban szenvedett. Nem vették komolyan - folytatja Morgan, majd a riporter interjúalanyáról szólva hozzáteszi: - Egy dologgal sosem lehetett volna vádolni Nixont, hogy ostoba lett volna - lenyûgözõen éles elméjû ember volt.
A színdarab megírása elõtt Morgan hosszan beszélgetett azokkal, akik részesei voltak az interjúk elkészítésének, köztük Sir David Frosttal is.
A televízió szerepe
A televízió szerepe a közvélemény formálásában ugyanolyan idõszerû kérdés ma is, mint a Watergate utáni korszakban, amikor a Frost/Nixon interjúk készültek. A politikusok mindig is igyekeztek irányítani a médiát azáltal, hogy a számukra leghízelgõbb üzenetet adták át, a televízió gyors elterjedésével pedig új módszert nyertek a közvélemény megváltoztatására. Ez a jelenség Morgan számára elegendõ drámai alapanyagot szolgáltatott.
Míg a televízió sokszor vált Nixon ellenségévé karrierje során, hatalomra emelkedéséhez mégis elengedhetetlen szövetséges volt. 1952 szeptemberében mesterien kihasználta a média által nyújtott lehetõségeket, amikor elmondta a híres Checkers beszédet. Ez érzelmes könyörgés volt az amerikai néphez egy olyan etikai botrány közepette, amely veszélyt jelentett republikánus alelnöki jelölésére. 1954 márciusában pedig alelnökként briliáns módon manipulálta a médiát emlékezetes beszédével a hadsereg-McCarthy meghallgatások során.
A televízió azonban nem maradt örökké Nixon barátja. Az 1960-as tévévita közte és Kennedy között annak a korszaknak a kezdetét jelentette, amikor a szakértõk a politikusok minden kimondott üzenetét lázasan kielemezhették. Nixonról csorgott az izzadtság és a smink, míg a sármos JFK nyugodt és összeszedett maradt. Az elnökjelölteket ezután már nem csak az alapján ítélték meg, hogy van-e kellõ tapasztalatuk a munka elvégzéséhez, hanem az alapján is, mennyire mutatnak jól a tévében.
Nixon késõbb képes volt visszatérni az élvonalba és elnyerni az elnökséget. Hivatala elsõ éveiben keményen dolgozott azon, hogy javítsa tévébeli megjelenését. Aztán jött a Watergate-botrány. A televízió olyan erõvel sulykolta az emberek fejébe Nixon bûnösségét, hogy teljesen elfeledtette velük az elnök eredményeit. Aztán amikor a botrány részletei már kellõen feledésbe merültek, a lemondásra kényszerült elnök megkísérelte újra az erényeire irányítani az amerikaiak figyelmét. Nixon még egy esélyt adott a befolyásos médiának, hogy szolgálja vagy cserbenhagyja õt. A csata szabályait azonban õ szabta meg, és a vélt leggyengébb ellenfelet választotta ki magának.
David Frost fiatal parodistaként kezdte tévés karrierjét, és elõször a vicces álhíreket tálaló That Was the Week That Was címû mûsorral vált ismertté. A program aztán valószínûleg azon kormánytagok áldozata lett, akiket kifigurázott, és a BBC egy választási évben levette mûsoráról, nehogy "nem megfelelõen befolyásolja" a közvéleményt. Frost ezután a mûsor amerikai változatához került, amelyet 1964 és 1965 között sugároztak. Ekkor kóstolt bele elõször a hírnévbe Amerikában, és még többet akart belõle.
Az 1960-as évek végén Frost a The Frost Programme címû mûsort vezette a brit ITV-ben, amely a "bírósági reality" mûfaj elõdje volt. A mûsor jelentõs fordulatot hozott a parodista karrierjében, hiszen elõször vették komolyan riporterként. Az amerikai hírnév lehetõsége azonban visszacsábította Frostot a szórakoztatóiparba. 1969 és 1972 között a The David Frost Show címû beszélgetõs mûsort vezette, amelyben olyan hírességeket interjúvolt meg, mint Richard Burton vagy a Rolling Stones. Aztán a mûsor megszûnt, Frost pedig sikertelenül próbált elhelyezkedni egy másik amerikai tévétársaságnál.
Ausztráliában is vezetett egy hírességeket megszólaltató mûsort, de leginkább arra vágyott, hogy visszatérhessen az amerikai tévébe, és elismerjék riporteri képességeit. Amikor ráharapott az ötletre, hogy interjúkat készítsen Richard Nixonnal, sok embert kellett meggyõznie arról, hogy alkalmas a feladatra. Pont az segített magához csalogatni kinézett interjúalanyát, hogy "könnyûsúlyú" riporter hírében állt.
Amikor az interjúk mûsorra kerültek, a politikusoknál senki sem ismerte fel jobban, milyen rossz hatással voltak Nixon megítélésére a róla készült közelképek, és hogyan vezetett ez a nyomás a vallomásához. Attól a perctõl kezdve a televíziót már nem annyira üzenetek közvetítésére használták, mint inkább "személyiségcsomagjuk" átadására - amely gyakran minden tartalmat nélkülözött.
A Frost/Nixon interjúsorozat a mai napig a televíziós történelem legnézettebb közéleti mûsora, egyúttal Richard Nixon utolsó jelentõs tévészereplése 1994 áprilisában bekövetkezett halála elõtt.
A FILM KÉSZÍTÉSÉRÕL
A színdarab vászonra ültetése
Morgan színdarabja 2006. augusztus 10-én debütált a londoni Donmar Warehouse-ban, Michael Grandage rendezésében. Richard Nixon és David Frost szerepét Frank Langella és Michael Sheen alakították. A két színész a londoni West Endtõl a Broadwayig nagy sikerrel játszott darabban egyre jobban megismerte az általuk alakított történelmi figurák személyiségét és rövid, de annál intenzívebb konfrontációjuk alatt kialakult kapcsolatukat.
A színdarab filmvászonig tartó útja akkor kezdõdött, amikor két amerikai filmkészítõ megtekintette Morgan munkáját a West Enden. Morgan elõször úgy gondolta, a Frost/Nixon soha nem lehetne egy forgatókönyv alapja. - Írtam már forgatókönyveket korábban, és ezt a darabot úgy írtam meg, hogy lehetõleg soha ne lehessen adaptálni. Olyan részleteket írtam bele, amelyek annyira színpadiasak, hogy úgy gondoltam, örökre a színházban maradt, és ez is volt a célom.
A szerzõ minden igyekezete ellenére ilyen irányú tervei nem valósultak meg.
A producerek, akik felajánlották Morgannek a darab megfilmesítését, Ron Howard és Brian Grazer voltak az Imagine Entertainmenttõl, partnereik pedig Tim Bevan és Eric Fellner a Working Title Filmstõl. Howard nem aggódott amiatt, hogy a dráma színpadra íródott, mert tudta, hogyan lehet Morgan darabját adaptálni egy másik médium számára. Miközben folytak a megbeszélések a filmkészítõk és a drámaíró között, a Frost/Nixon - londoni sikerének köszönhetõen - 2007 áprilisában bemutatkozott a Bernard B. Jacobs Theatre-ben a Broadwayn, ahol teltházas elõadásokkal játszották.
Morgannek a forgatókönyv megírása elõtt valamivel több kutatómunkára volt szüksége, mint amennyit a darab papírra vetése elõtt elvégzett, ezért az Egyesült Államok nyugati partjára utazott. - Azelõtt sosem jártam nyugati parti helyszíneken. Soha nem jártam ott, ahol mindez megtörtént, a kaliforniai Narancsvidéken.
A végeredmény olyan forgatókönyv lett, amelyrõl Morgan korábban nem hitte volna, hogy el lehet készíteni.
Szereplõválogatás
A filmkészítõkben sosem merült fel, hogy a két fõszerepet bárki más alakítsa, mint Frank Langella és Michael Sheen. - Egyértelmû volt, hogy Michael és Frank maradnak ezekben a szerepekben - mondja Ron Howard rendezõ. - Lehetetlen lenne elképzelni két másik színészrõl, hogy ugyanennyire beletanulnának és felkészülnének a szerepekre, hiszen õk két éve Frostként és Nixonként élnek.
Langella célja nem Nixon utánzása volt, hanem egy gyarló ember hiteles ábrázolása. Számára az jelentette a kihívást, hogy a Sheen által alakított személlyel ellentétben Nixon már nincs életben. - Azt kerestem benne, amit minden általam alakított karakterben - mondja Langella. - Mi van a lelkében, a szívében és az elméjében? Igazából nem lehet sem "politikust", sem "zenészt", sem "sorozatgyilkost" alakítani, mert mindenki emberi lény; van lelke, szíve és elméje.
- Richard Nixon talán a leglenyûgözõbb ember, akit valaha szerencsém volt alakítani - folytatja a színész. - Rabja lettem a személyének, és a benne lakozó démonoknak. Tetszett benne, hogy nem volt átlagos ember, mint ahogy korának minden jelentõs politikusában ezt szeretem. Lobbanékony, nehezen kezelhetõ, vicces külsejû, bizarr figurák voltak, akik sokkal többet felfedtek a személyiségükbõl, mint a maiak.
- Valódi személyt alakítani nyilvánvalóan kétféle felelõsséggel jár - veszi át a szót Sheen. - Egyrészt meg kell felelnünk az írónak és a történetnek, ahogyan ez minden karakternél igaz, másrészt viszont meg kell felelni a valódi személynek is. Elkerülhetetlen módon azonban a valódi személy bizonyos tulajdonságai jobban segítik a történet elmesélését, mint mások. Ha Frostot túlzottan profinak mutatjuk be, akkor az a feszültség, hogy nem tudjuk, mi fog történni az interjúk alatt, elveszik. Elkerülhetetlen, hogy bizonyos dolgokat hangsúlyozzunk, amivel a valódi személy esetleg nem értene egyet.
"time is not money"
