információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
A tegnapi napon - melyet örökkön a gyalázat napjaként emlegetnek majd - az Egyesült Államokat elõre megfontolt szándéktól vezérelve, rajtaütésszerûen megtámadta a Japán birodalom tengeri és légiflottája.
Franklin D. Roosevelt
(1941. december 8.)
Egy decemberi álmos vasárnap reggelen a japán légierõ harci repülõi felszántották az eget a Hawaii-szigetek felett...
A szigetektõl 250 mérföldre állomásozó japán repülõgép-anyahajókról reggel 6 és ¼8 között - két hullámban - 353 repülõgép indult támadásra Pearl Harbor ellen.
Pearl Harbor szigetét - mely Tokiótól dél-keletre 3430, San Franciscótól dél-nyugatra pedig 2000 tengeri mérföldre található - 1940 májusában jelölték ki az amerikai tengeri hajóhad bázisának. Az Egyesült Államoknak szüksége volt egy állomásra a Csendes-óceán középsõ partjain, hogy elháríthassa a Panama-csatornát keletrõl fenyegetõ esetleges támadásokat. Ez az elképzelés azonban, mindenekelõtt az amerikai technikai személyzet hanyagságából, füstbe ment.
Az elsõ hullám december 7-én, 7 óra 55 perckor teljesen váratlanul érte õket. A japánok megkezdték a kikötõben állomásozó amerikai hajók bombázását.
Bár a repülõket kísérõ japán tengeralattjárók szinte semmiféle kárt nem okoztak, a légierõ szörnyû pusztítást végzett, s a katasztrófa az egész amerikai népet sokkolta. Öt amerikai csatahajó elsüllyedt, három megrongálódott, megsemmisült továbbá öt cirkáló, négy romboló és közel kétszáz repülõgép. A csendes-óceáni amerikai hajóhad jó idõre harcképtelenné vált, hiszen a gyakorlatozó két repülõgép-anyahajón kívül nehezebb egységei nem maradtak. A japán haditerv vakmerõ volt és kockázatos. A japán flotta legnagyobb részét összpontosították erre a támadásra, amelyhez több mint kétszáz mérföldet kellett az egységeknek befutnia úgy, hogy az amerikaiak a több órán át tartó út során bármikor felfedezhették volna õket. Abban, hogy ez végül is nem következett be, egyrészt az amerikai felderítés vészes hanyagsága játszott szerepet, másrészt az a tény, hogy a japánok technikailag a legapróbb részletekig kidolgozták az akciót. Így történt, hogy alig két óra alatt (és mindössze harminc repülõgép elvesztése árán) a csendes-óceáni tengeri fölény a japánok oldalára került. Már a Pearl Harbor-i támadás hírére s azóta is újból és újból felmerül a kérdés, bármennyire is merész és jól kidolgozott volt a japán terv, hogyan sikerülhetett meglepni az amerikai flottát.
A támadás során elhunyt 2403 amerikai tengerészgyalogos, pilóta és szárazföldi katona, illetve civil, továbbá megsebesült 1178 fõ.
Az Egyesült Államok a megrázkódtatásból magához térve másnap - 1941. december 8-án - hadat üzent Japánnak, és ezzel belépett a második világháborúba.
HÉTKÖZNAPI HÕSÖK
A PEARL HARBOR - ÉGI HÁBORÚ cselekménye az 1941. december 7-i események körül bonyolódik, a háború hatását mutatja be két bátor pilóta (Ben Affleck és Josh Harnett) és egy gyönyörû, elhivatott ápolónõ (Kate Beckinsale) életén keresztül. Jerry Bruckheimer producer és Michael Bay rendezõ - akik mindketten megszállottjai a történelemnek - küldetésnek érezték Pearl Harbor történetének megfilmesítését. Elszántan küzdöttek azért, hogy a film forgatására a lehetõ legkedvezõbb anyagi és technikai kondíciók mellett kerülhessen sor. Az Oscar-díjra jelölt Randall Wallace segítségét vették igénybe ahhoz, hogy összehozzanak egy fiktív sztorit hétköznapi emberekrõl, akik egy valóság szülte, nem hétköznapi szituációban hõssé válnak. A film készítõi fontosnak tartják leszögezni, hogy nem dokumentum jellegû mozit csináltak, csupán tisztelegni kívántak azok elõtt az emberek elõtt, akik átélték a második világháború szörnyûségeit.
"Pearl Harbor meghatározó esemény a történelemben. Az egyik legnagyobb csapás volt, mely Amerikát érte, ugyanakkor ékes példája annak, hogy képesek vagyunk felállni a porból, és gyõztesként kikeveredni a bajból - mondja Bruckheimer. - Ennek szellemében készítettük el a filmet. Pearl Harbor felrázta az amerikaiakat csipkerózsika-álmukból. Váratlanul ért bennünket a támadás, egyetlen éjszaka alatt fel kellet nõnünk gyermekbõl férfivá, szempillantás alatt be kellett kapcsolódnunk a világháborúba. Persze nem szabad elfeledni, hogy a japánok, éppúgy, mint mi, hazájuk megmentéséért harcoltak - folytatja a producer. - Akkoriban olajembargó volt életben Japán ellen, és õk úgy érezték, lépniük kell. Ahogyan a legtöbb hadmûvelet szürke eminenciásai, a japán hadsereg közkatonái sem voltak pontosan tisztában az offenzíva kimenetelével és céljával: csupán parancsot teljesítettek."
1941. november 26-án két csatahajóból, három cirkálóból, tizenegy rombolóból, hat hordozóból, nyolc tankból és négyszázhuszonhárom repülõbõl álló flotta hagyta el Japán partjait, nyomában húsz tengeralattjáróval és öt törpe tengeralattjáróval. Kelet felé tartó útjuk során maga a parancsnok sem tudta, mi is az akció végleges célja. Csak mikor már az Egyesült Államok vizeire érkeztek, nyithatta fel Nagumo admirális azt a szigorúan titkos borítékot, melynek tartalmából kiderült, hogy nemcsak az USA-t, hanem Nagy-Britanniát és Hollandiát is meg kell támadniuk.
Michael Bay minden igyekezetét arra fordította, hogy emberi motivációk szemszögébõl láttassa a történteket. A PEARL HARBOR - ÉGI HÁBORÚ éppúgy emléket állít a japánok dicsõségének, mint az amerikaiak hõsiességének. Hogy ezt elérje, a rendezõ beleásta magát a japán történelembe is. Rájött, a japánok támadásának egyik oka az volt, hogy szerették volna elfoglalni Borneót, Malájföldet és Holland Kelet-Kínát, de tudták, hogy ezt az Egyesült Államok nem nézi majd karba tett kézzel. "A másik oka a status quo megkérdõjelezésének az lehetett - mondja Bay -, hogy az 1920-1930-as évek rasszista és elõítéletektõl terhelt világában a japánokat a Nyugat »kis sárga emberekként« tartotta számon. Így született meg a döntés: el kell pusztítani az USA nyugat-csendes-óceáni katonai bázisait."
Csakis a Pearl Harbor-i, malájföldi és Fülöp-szigeteki támadáskor derült ki, mennyire ostoba az a sablon, mely szerint a japánok rövidlátó, satnya, technikai érzék nélküli emberek. A japán tengerészet keményen felkészült a nappali, illetve éjszakai harcokra, attaséi folyamatosan szállították az információkat a tokiói tervezõknek és hajókonstruktõröknek. Mind a hadsereg, mind a tengerészeti légierõ jól képzett volt, s hozzáértõ pilótákkal és mindenre elszánt legénységi állománnyal rendelkezett.
A PEARL HARBOR - ÉGI HÁBORÚ nem elsõsorban politikai szemszögbõl vizsgálja a történteket, sokkal inkább emberi sorsokra, barátságra és szerelemre fókuszál. "Ha ez a mozi a washingtoni politikusok rendelésére íródott volna, semmiképpen sem vállaltam volna a közremûködést - jegyzi meg Randall Wallace, aki a forgatókönyv megírásakor nemcsak történelmi forrásokra hagyatkozott, hanem szülei elbeszéléseit is alapul vette. - Édesapám és édesanyám sokszor emlegették azokat az idõket, és tudom, hogy a háború mennyire megváltoztatta a sorsukat. Õszintén szólva azonban nem hiszem, hogy a történelem alakítja az egyes emberek életét. Szerintem ez fordítva igaz: mi magunk - e bolygó valamennyi lakója - formáljuk sorsunkat és az emberiség történetét. Tolsztoj mondta, hogy ha egyetlen ember feladja a harcot, és eldobva fegyverét azt kiabálja, hogy »végünk van, elvesztünk«, akkor egy egész hadsereg hitét képes lerombolni. Ha azonban egyvalaki, magasba tartva a zászlót, bátran szembefordul az ellenséggel, akkor egy regiment fogja követni."
Számos egykori katona megtekintette a PEARL HARBOR - ÉGI HÁBORÚ monumentális díszleteit. Közülük csak nagyon kevesen beszéltek korábban saját élményeikrõl. Sokan elhozták a gyerekeiket és az unokáikat is. A megrendítõ díszletek között azután sorra felelevenedtek emlékeik, és ki-ki mesélni kezdett. Felnõtt fiaik szájtátva hallgatták a szülõk visszaemlékezését. Az alkotók már ekkor úgy érezték, hogy erõfeszítéseik nem voltak hiábavalók.
"Mindannyian olvastunk Pearl Harborról, de az iskolai tankönyvek csak érintõlegesen tárgyalták - mondja Michael Bay rendezõ. - Ezért is foglalkoztatott a gondolat, hogy egyszer filmet készítsek Pearl Harborról. Akkor kaptam igazán megerõsítést, amikor San Diegóban találkoztam egy csoport veteránnal. Belenéztem ezeknek a nyolcvan esztendõs férfiaknak a szemébe, és láttam, hogy rengeteget tanulhatnánk tõlük. Amikor elmesélték, hogyan élték meg a támadást, lassan megértettem, miért mondják, hogy Pearl Harborral Amerika elveszítette az ártatlanságát. Minden férfi és nõ, aki részt vett a háborúban, valóságos hõs volt."
Wallace elkísérte a rendezõt San Diegóba, és a veteránok visszaemlékezéseit beépítette a forgatókönyvbe. "Pearl Harbor ettõl kezdve nem homályos, múltbéli történet volt számomra, hanem hús-vér emberek máig ható tragédiája, súlyos valóság... A filmezésben az a csodálatos, hogy teremtõ hatalmat ad a kezedbe, ugyanakkor roppant felelõsséget ró rád. Persze fölcifrázhatod a valóságot, ki is fordíthatod, létrehozhatsz új világokat, mégsem szabad hazudnod - folytatja Wallace. - Egy megtörtént esemény feldolgozásakor ez a felelõsség megsokszorozódik. Csak akkor kreálhatsz fiktív sztorit valóságos eseményt alapul véve, ha a lehetõ legtöbb információt beszerezted. Beszélned kell mindazokkal, akik átélték azokat a napokat, el kell olvasnod a létezõ összes dokumentumot, korabeli rádiós híradókat kell hallgatnod, és nem utolsó sorban ismerned kell valamennyi filmet, amely akár csak érinti is a témát."
Wallace elõször is feltette magának a kérdést: Hol kezdõdött valójában Pearl Harbor története? Mik voltak a japánok váratlan támadásának elõzményei? "Úgy döntöttem, hogy az európai események bemutatásával kezdem a forgatókönyvet, ott ugyanis már javában dúlt a háború, de Amerika még mindig szemellenzõt viselt. A Pearl Harbor-i attak után eszmélt csak rá, hogy ez a háború nem csupán egy-két távoli birodalom csatározása. E körülmény kiemelése mellett nagy hangsúlyt fektettem az egyes karakterek ábrázolására. Hétköznapi hõsöket szerettem volna bemutatni. Embereket, akiket az európai vérontás híre cselekvésre ösztönzött, akik nem akarták tétlenül várni, hogy a háború a saját ajtajukon kopogtasson."
Wallace munkamódszere kissé szokatlannak tûnhet: "Már a forgatókönyv vázlatait is megmutattam Bay-nak és a többi producernek, illetve a Pearl Harbor-i veteránoknak, majd az anyag minden egyes állapotában újra meg újra kikértem a véleményüket. Ezzel a módszerrel ugyan sokkal lassabban haladtam, és egyesek szerint megfosztottam magam az írói szabadságtól, de így jóval precízebben rekonstruálhattam a valóságot."
"Wallace munkamódszere - teszi hozzá a rendezõ - nagyban segítette azt a tervünket, hogy a PEARL HARBOR - ÉGI HÁBORÚ némileg közelebb hozza az igazságot. Négy önkéntes sorsát követjük a filmben. Rafe, Danny, Evelyn és Dorie hazájuk szolgálatába állítják életüket. Számukra elsõ a haza, aztán jön a család és a munka."
A film egyik kulcsszereplõje, Jimmy Doolittle egy alkalommal azt nyilatkozza a rádióban a tokiói támadással kapcsolatban: "Nem tudom, hogyan sikerül majd ez a misszió. De azt tudom, hogy gyõzni fogunk a háborúban." Beszélgetõtársa megkérdezi tõle, honnan tudja ezt ennyire biztosan. Doolittle a következõket válaszolja: "Elég ránézni az önkénteseinkre. Nincs nagyobb hatalom az õ szívük erejénél."
SZERELMI TÖRTÉNET
A PEARL HARBOR - ÉGI HÁBORÚ szerelmi története akkor kezdõdik, amikor a nagyhatalmak fejest ugrottak a békébõl a világháborúba. Két fiatal pilóta, Rafe McCawley (Ben Affleck) és Danny Walker (Josh Hartnett) belép az Egyesült Államok légierejének pilótái közé. A két fiú együtt töltötte a gyermekkorát, és együtt szereztek repülõs gyakorlatot mezõgazdasági pilótaként. Õk képviselik a felelõsségtudatot, és az amerikai polgárok vágyát, hogy valami hasznosat cselekedjenek. "Danny és Rafe figuráját rengeteg emberbõl gyúrtuk össze - mondja Ben Affleck. - Az én szerepem jól példázza, mi minden történhet egy emberrel a háborúban. Rafe az Egyesült Államok pilótája lesz, majd átkerül a brit légierõhöz. Semleges országok katonáival gyakran megtörtént, hogy átvezényelték õket a háborút viselõ ország csapataihoz. Rafe és Danny rengeteg japán repülõgépet szétlõnek, ahogyan ezt a valóságban George Welch és Kenneth Taylor tették, akik a japánok 29 gépébõl hatot megsemmisítettek."
Ben Affleck eltöltött egy hetet az USA kommandós kiképzõtáborában és újraolvasta a második világháborús történelemkönyveket. Számtalan órát szánt rá, hogy alaposan kikérdezze a hadászati repülõpilóták oktatóit és a Pearl Harbor-i veteránokat.
"Nem vállaltam volna szerepet, ha a film nacionalista propaganda lett volna - mondja a színész. - Megpróbáltunk õszinték és korrektek lenni. A japánok tetteit éppúgy elfogulatlanul tárgyalja a film, mint az amerikaiakéit. A japánok fenyegetve érezték magukat az Egyesült Államoktól, és azt tették, amit jónak láttak. Az õ hõsiességüket és érdemeiket honfitársaink dicsõségével egyenrangúnak tekintettük."
"Ben nagyszerûen képes átélni a szerepeit, és mindig tökéletességre törekszik - mondja a rendezõ. - Alaposan felkészült Rafe McCawley pilóta figurájának megformálására is. Tanulmányozta a történelmet, rengeteg szakemberrel beszélgetett, tapasztalatait pedig megosztotta velünk. Ötleteivel gazdagította a forgatókönyvet, szíve és lelke volt a stábnak."
Bruckheimer producer szintén nagyra becsüli Ben Affleck munkáját: "Idõrõl-idõre újabb sztárok kerülnek reflektorfénybe Hollywoodban. Ben az új generáció egyik legkiemelkedõbb egyénisége, most rajta a sor, hogy jobbnál jobb szerepekben tündököljön. Az emberek kíváncsian figyelik újabb alakításait, jobb reklám aligha kellhetett a filmnek."
Bay szerint, aki korábban már dolgozott Affleckkel az Armageddon címû sci-fiben, a színész eddigi legkiválóbb alakítását nyújtja a PEARL HARBOR - ÉGI HÁBORÚ-ban.
A másik pilótát, Rafe legjobb barátját, Danny Walkert egy viszonylag ismeretlen tehetség, Josh Hartnett játssza. A legénység kedvence, Hartnett megtestesíti a negyvenes évek lelkes önkénteseit. "Josh csendes és szelíd, de hatalmas erõ lakozik benne - mondja Bruckheimer. - Engem egyben s másban Gary Cooperre és Montgomery Cliftre emlékeztet. Ahogyan jár-kel közöttünk, egyéniségébõl valami megnyugtató erõ sugárzik. Tudtuk, hogy képes megbirkózni egy olyan fontos szereppel, mint amilyen az önfeláldozó, tiszta szívû Dannyé."
"Kissé különös érzés volt olyan figurát alakítani, aki ma már a saját nagyapám lehetne - meséli a huszonkét éves színész. - Édesapám nagybátyja tiszt volt a háborúban. Õ akkor nálam is fiatalabb volt. Eleinte fel sem fogtam, mi mindenen kellett keresztülmenniük ezeknek a katonáknak. A veteránokkal való beszélgetés után viszont gondolatban magam is átéltem rettenetes kalandjaikat."
"Danny apja harcolt az elsõ világháborúban, és Danny nem akarja maga is átélni apja pokoli emlékeit - magyarázza Wallace. - Így lehetett ez sok amerikaival: látszólagos közönyüket az Európában, Ázsiában és Afrikában zajló háborúval szemben nagyrészt a félelem és az elsõ világháború borzalmas emléke szülte."
Rafe szerelmes a bátor és szépséges ápolónõbe, Evelyn Johnsonba (Kate Beckinsale). Ám szerelmük nem teljesülhet, mert közéjük áll a háború: mindketten az amerikai hadsereget szolgálják.
Az Evelynt alakító brit színésznõ, Kate Beckinsale a többiekhez hasonlóan alapos kutatómunkával készült fel szerepére. Idõs asszonyokkal találkozott, akik ápolónõként dolgoztak a Pearl Harbor-i támadás idején. "A hawaii kórházban megengedték, hogy beadjak pár injekciót néhány önként vállalkozónak, persze nem gyógyszerrel, hanem infúziós oldattal teli fecskendõvel - meséli a színésznõ. - Ott álltam az »áldozatok« meztelen feneke elõtt, és sorra beadtam nekik az oltást. A jelenet végére egész magabiztos lettem, ám az utolsó döfést elszúrtam... szegény statiszta akkorát ugrott fájdalmában, hogy feldöntötte az asztalt. Azt hiszem, elveszítettem egy potenciális rajongót." Komolyra fordítva a szót Beckinsale elmondja, mennyire tiszteli azokat a nõket, akik akkoriban - hátat fordítva családnak, szépreményû jövõnek - a sebesültek gondozásának szentelték életüket. "A gyógyítás és fájdalomcsillapítás lehetõségei, eszközei korlátozottak voltak. Száz meg száz ember haldoklott a kórházak dolgozóinak keze között, és gyakran minden igyekezet hiábavaló volt."
Evelynt a film szerint mindenki szereti, nõk és férfiak egyaránt, ezért a szerepre egy érzékeny, meleg szívû színésznõt kerestek, akinek szépsége nem irigységgel, hanem rokonszenvvel tölti el a nõk szívét. "Kate hatalmas akaraterõvel megáldott, finom lelkû teremtés - mondja Michael Bay. - Elsõsorban ezért esett rá a választás, és nem azért, mert roppant csinos. Fontos volt, hogy mindenkiben bizalmat ébresszen."
Evelyn elsõ pillantásra megigézi Rafe-t, ám eleinte nem viszonozza rajongását. "Rafe megpróbál Evelyn bizalmába férkõzni - meséli Kate Beckinsale -, de ez nem megy olyan simán. A férfi kezdetben - a többiekhez hasonlóan - évõdik Evelynnel, aki megszokta már betegeitõl ezt a viselkedést, és tapasztalatból tudja, hogy a nõvéreknek nem árt némi távolságot tartania. Rafe azonban csakhamar felkelti az érdeklõdését, és egymásba szeretnek."
Hamar el kell búcsúzniuk: a merész és idealista Rafe csatlakozik az amerikai, kanadai, ausztrál, svéd és más semleges országok pilótáiból verbuválódott csapathoz, mely Nagy-Britannia megtámadásának hírére az angolok segítségére igyekszik.
Evelynnek el kell engednie Rafe-t. "Az egyik legkedvesebb egyetemi tanárom - meséli Bay rendezõ -, egy neves professzorasszony, aki elveszítette a férjét a II. világháborúban, mindig mondta, hogy egy nõ életében csak egyetlen igaz szerelem létezik. Hozzátette, hogy egyeseknek azt a legnagyobb szerelmet is el kell engednie. Ez engem akkoriban is nagyon meghatott, s ezt meg szerettem volna jeleníteni a filmben."
A nagyszerû Cuba Gooding Jr. játssza Doris Millert, a katonai szakácsot, akit a haditengerészet két japán repülõgép kilövéséért, és felettese életének megmentéséért poszthumusz érdemrenddel tüntet ki. Õ volt az elsõ színesbõrû, akinek hõsiességét az Egyesült Államok hivatalosan is elismerte. Miller nem sokkal hõstettét követõen kötelességteljesítés közben hunyt el egy újabb támadás során. Miller és a hozzá hasonló fekete katonák hazaszeretete, önfeláldozása nagyban hozzájárult a rasszizmus fokozatos enyhüléséhez a második világháborút követõen.
Alec Baldwin Doolitle ezredes szerepében élete egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtja. Õ az egyik irányítója a Tokió ellen intézett meglehetõsen kockázatos viszonttámadásnak. Doolittle és legénységének küldetése az volt, hogy 670 mérföldre Ázsia partjaitól támadást hajtson végre Japán ellen. A japán halászhajók természetesen azonnal észrevették a Hornet nevû hajót és kíséretét. Doolittle-ék a fedélzeten 16 B-25-ös bombázóval, közel 50 km/órás ellenszélben haladtak rendületlenül céljuk felé a háborgó tengeren. "Errõl az akcióról nagyon kevesen hallottak, holott rendkívüli morális értéke volt - mondja Randall Wallace. - Jimmy Dooltittle a bátorság mintaképe lett az amerikai katonák elõtt."
Doolittle ezredest a sikeres akcióért és a hõsiességért Roosevelt elnök kitüntette.
Franklin D. Roosevelt elnököt a kiváló John Voight játssza, akinek arcát a felismerhetetlenségig elmaszkírozták a szerephez. A színész így hát fel sem fedezhetõ Roosevelt elnök kifogástalanra sikerült arcmása mögött. John Voight azonban rengeteget dolgozott ezért a szerepért, az elnök hangját tökéletesen utánozta, mozdulatait, gesztusait a legapróbb részletekig kidolgozta.
A Japán Birodalom hadseregének parancsnokát, Isoroku Yamamotót az Oscar-díjra jelölt Mako játssza, aki kisgyermekként maga is átélte a második világháborút Japánban. "A Pearl Harbor-i reggelen iskolába igyekeztünk, és mindenkinek a reggeli hírek járt a fejében. Az emberek megdöbbenve és ijedten suttogták mindenfelé: megtámadtuk Amerikát. Valójában akkor még fogalmam sem volt, mi is az a háború, de a különös szorongató érzésre máig emlékszem."
AZ ELSÕ SOKK
A forgatás 2000. április 2-án kezdõdött egy megható emlékünnepséggel. A másnapi legelsõ felvételek nem kevésbé szívbemarkolóak voltak: "Tucatnyi kõvé dermedt katona bámult a fejük felett elzúgó japán repülõkre - meséli Ben Affleck. - Az elsõ sokk átélése mindannyiunkat visszahelyezett a háborús évekbe. Bay nagyon ügyesen csinálta: azzal kezdte a forgatást, amivel az amerikaiak számára a háború kezdõdött."
A film elõkészületi munkáihoz tartozott a forgatókönyv rajzos, technikai ábrázolása. Valójában e precíz rajzok alapján készült el a szövegkönyv. Michael Buy és Robert Consing szorosan együttmûködtek a storyboardok elkészítésében. "Több száz szkeccset készítettünk, azonkívül mûanyag repülõgép-modellekkel imitáltuk az akciókat, hogy jobban átlássuk az eseményeket. Bay nem volt hajlandó olyan akciójeleneteket csinálni, amik nem történhettek meg a valóságban. Szenzációs James Bond-manõverek helyett mindig hitelességre törekedett - mondja Crossing. - Nagyra becsülöm azért, hogy minden technikai trükköt, látványosságot alárendelt az emberi szempontoknak."
A filmben számos víz alatti felvétel látható, többek között arról a hatalmas hajóroncsról, amely mind a mai napig a Csendes-óceán fenekén nyugszik, 1178 embernek szolgálva sírhelyül. "Az Arizona nevû hajó, mely hatalmasabb a Titanicnál, csupán egy a december 7-én kilõtt amerikai hadihajók közül. Többségüket sikerült felszínre hozni - mondja a rendezõ, aki élete egyik legmegrázóbb élményeként emlékszik vissza a napra, amikor elõször alámerült, hogy megtekintse az elsüllyedt hajót. - Az Arizona algával benõtt óriás teste 12 méterre a felszín alatt megrendítõ szobra az emlékezetnek."
Az Arizonát csak kevesen láthatják, helyette Michael Bay filmje tölti be a mementó szerepét. Már csak azért is, mert a PEARL HARBOR - ÉGI HÁBORÚ kétségtelenül a legek mozija. Több szempontból is: a világ egyik legdrágább produkciója (Jerry Bruckheimer 135 millió dollárt szedett rá össze), és a bemutatót a világ egyik leghatalmasabb vízi jármûvén tartották, sosem látott méretû mozivászonra vetítve a filmet. Az exkluzív premier helyszínéül szolgáló USS John C. Stennis nukleáris repülõgép-hordozó természetesen Pearl Harbor kikötõjében állomásozott május 21-én, és a ceremónia nem kevesebb, mint négy napon keresztül tartott. Nem sikerült azonban megdönteni a Jurrasic Park rekordját: a bevétel "csupán" 75 millió dollár volt e hosszú hétvégén.
"time is not money"
