keresés



  home   | szocio |  hírek   |  filmekről   |  kult   |  urban/enviro   | 

  fehér
\"tartalom\"
hrek


























  -0001-11-30

Pearl Harbor - Égi Háború
 Pearl Harbor 2001.
A Pearl Harbor nagy film, legalábbis a szó monumentális értelmében: 182 perces alkotás, ami a szerelemtől, a barátságon keresztül, a hazafiasságig minden érzelmet feldolgoz, nagyon sok pénzből készült, lehengerlő reklámkampánnyal futott be a mozikba, tele van látványos képekkel, remek hangeffektekkel, ezernyi statisztával, hősies képekkel: szóval úgy tűnik, ez a film biztosra akar menni, és szeretne minden leendő nézőjének megfelelni.


Az európai, pontosabban a magyar nézők mindig jól tudták kezelni a Pearl Harbor-hoz hasonló "nagy amerikai filmeposzokat", és mindig a minőségre szavaztak a mennyiséggel szemben, gondolunk itt a Gladiátor, a Titanic, vagy a Ryan Közlegény Megmentése c. filmekre, amelyek a bemutatójuk után még sokáig produkáltak kedvező nézőszámokat, az általános megítélés szerint nagyon jó filmek voltak, és nem feltétlenül amiatt, mert 3 órásak voltak. A Pearl Harbor kicsit más kategóriába tartozik, átesik a "túl sokat akar - keveset fog" szekcióba, és már most lehet tudni, hogy sokkal kevesebben fognak róla olyan elragadottsággal beszélni, mint például Spielberg "Ryan Közlegény"-éről.

A film első percei megadják az egész estét betöltő alaphangulatot: egy meleg színekben gazdag mezőn két kisfiú játszik egy repülőgéppel, véletlenül felszállnak vele, visítoznak a gyönyörűségtől, kicsit megijesztenek minket, hogy nem tudnak leszállni, aztán mégis sikerül nekik. Körülbelül ezt fogjuk látni később is: látvány-és hatásvadász fényképezést (ami leginkább a hősök alulról való felvételében, és az égbolt felhőinek rohanásában nyilvánul meg), és a két fiú, később férfi egymással és az ellenfelekkel való vetélkedését. A két srácból persze repülőpilóta lesz, és vakmerő páros repülőgép-mutatványokkal fogják elképeszteni társaikat. Rafe (Ben Affleck) és Danny (Josh Hartnett) ősbarátsága majdnem teljesen kitart a film végéig, mindössze egy gyönyörű ápolónő lesz az, aki egy ideig közéjük tud állni.

A film cselekménye egyébként erre a szerelmi háromszögre koncentrálódik, és ennek lesz kiemelt háttéreseménye a Pearl Harbor-i bombázás, illetve az ezzel járó politikai fordulatok. A történetet a női főszereplő, Evelyn (Kate Beckinsale) narrációja kíséri, vagyis tőle tudjuk meg azokat az alapvető információkat, amiket amúgy nem biztos, hogy levennénk a látottakból, mint például azt, hogy az amerikaiak a Pearl Harbor-i bombázással "veszítették el az ártatlanságukat", és azután jöttek rá, hogy képesek lehetnek győzni is (kvázi, ettől kaptak egy tömeg-önbizalmat). A film alkotói erősen törekedtek a politikai korrektségre, tehát, ha már egy amerikai film arról szól, hogy '41. novemberében orvul lebombázták a védtelen amerikai ifjakat (akik hősiesen visszavágtak erre), akkor a politikai korrektség keretében be kell mutatni azt is, hogy a japánok miként kényszerültek erre a csapásra, és, hogy a japán bombázópilóták tudták, hogy egy öngyilkos akcióban vesznek részt. A Pearl Harbor legnagyobb hibája - amin, sajnos, hajlamos elbukni a nem-amerikai nézőközönség szemében-, hogy nem tud visszafogottságot mutatni, ha "az amerikai hősiességről" van szó. Hatalmas totálképeket látunk, amelyekben az amerikai pilóták egy emberként lépnek ki, ha egy életveszélyes küldetésről van szó a hazájuk szolgálatában, a Jon Voight-féle Roosevelt elnök még a tolószékéből is képes felállni egy percre, csak hogy bebizonyítsa, hogy az USA-nak nem létezik lehetetlen, Alec Baldwin (James H. Doolittle ezredes) pedig élete legsematikusabb szerepét játssza el a filmben, a Tokió elleni viszonttámadás irányítóját, a profi pilótaoktatót, aki nem ismer akadályokat, és ő is a fiaival tart a veszélyes küldetésbe. Ezek a túlzott hősi-effektek fárasztják kicsit a nézőt, ezt finomítandó, időről időre előkerül Rafe, Evelyn és Danny magánéletének bonyodalmai.

Nincs olyan fordulata hármójuk kapcsolatának, amit már legalább félórával előtte ne találna ki minden néző, de ez kevésbé rossz, mint a meglehetősen természetellenes párbeszédeik. Mintha az örökkévalóságnak küldenék a szavaikat, minden tele van érzelemmel, és általában erős töltéssel, és még a konfliktus-helyzetek is képesek áthajlani szentimentális beállításba, hogy a felhőtlen szerelmes napokról ne is beszéljünk.

Ben Affleck (Rafe) nagyon rákészült a szerepére, egy hétig képezték az USA kommandós kiképző-táborában, repülőpilóta-oktatókkal és Pearl Harbor-i veteránokkal beszélgetett, és a II. világháborúval kapcsolatos könyveket olvasott. Látszik az alakításán, hogy komolyan vette a feladatot, és lehet, hogy emiatt van, hogy egyetlen spontánnak tűnő, nem-kiszámított gesztusa vagy mozdulata nem volt a filmben.

Josh Hartnett (Danny) egy kicsit más tészta, neki a karaktere is természetesebb kicsit, és ő maga is lazábban játszik, mint Affleck. A 23 éves színészt eddig olyan filmalkotásokban láthattuk, mint a Faculty-Az Invázium, vagy a Hallowen-20 Évvel Később-ben, de a Pearl Harbor akkora népszerűséget hozott számára, hogy már most ő a tinilányok egyik kedvence.

Kate Beckinsale (Evelyn) szerepét eredetileg Gwyneth Paltrow-nak szánták, ő azonban kevesellte a felkínált gázsit (200 ezer dollár), úgyhogy helyette ugrott be a 28 éves angol színésznő. Beckinsale-t a Börtönpalota c. filmben kedveltük meg, amiben Claire Danes-szel együtt nagyon finoman és érzékletesen mutatta be, hogy milyen érzés egy Thaiföld-i börtönben sínylődni ártatlanul, csak azért, mert egy jóképű fiú lépre csalta a két lányt. Beckinsale tehetséges színésznő, bár Evelyn szerepében főként a törékeny szépségét és a finomságát tudta kamatoztatni. Evelyn önkéntes ápolónő a Pearl Harbor-i támadás idején, aki erőteljes és komoly személyiség, és mellesleg mindkét fiú szerelmének tárgya. Romantikus karakter az övé, persze közben az is bemutatásra kerül, ahogy a felhőtlen ápolónői állásból egyszercsak egy véres munka lesz, az addig bikiniben napozó lányból pedig egy borzalmakat látott felnőtt nő. Tehát Evelyn átmegy egy kisebb "személyiség-fejlődésen", ami legalább egy kis időre le tudja kötni a figyelmünket.

A mellékszereplők között ott találjuk Jon Voight-ot, a katonai filmek kedvencét (Közellenség, Különösen Veszélyes), aki most felismerhetetlenségig elmaszkírozott arccal (lelógó pofazacskóval és összenyomott szájjal) Roosevelt elnököt mintázza, aki a film tanúsága szerint nem is volt teljesen béna... Makoto Iwamatsu (Mako) japán színész játssza a japán támadók főparancsnokát, akit eddig még negatív szerepben nemigen láttunk, mert annyira rokonszenves az arca, hogy leginkább a Filofax (A Sors Könyve) c. vígjáték Sakamoto karaktere illik hozzá, aki udvariasan bólogat, de közben nagyon figyel arra, hogy jól válassza ki az amerikai partnereit. Mako nagyon jó volt a Filofax-ban, és persze a Pearl Harbor-ban sem tud rossz lenni (bár sok jelenet nem kötődik hozzá), ráadásul a film megpróbálja finomítani a negatív figuráját, és így egy elgondolkodó parancsnok lesz belőle, aki "akkor lenne briliáns elme, ha meg tudná akadályozni a háborút"...

A Pearl Harbor alkotói stábjában ismerős és befutott nevekkel találkozhatunk, vegyük csak rögtön Jerry Bruckheimer-t, a producert, akit úgy emlegetnek Hollywoodban, mint minden idők legsikeresebb producerét. Az 56 éves Bruckheimer nevéhez fűződik többek közt a Flashdance, a Beverly Hills-i Zsaru I-II, a Top Gun, A Bad Boys, a Szikla, a Sakáltanya, vagy a Con Air c. filmek producelése. Sikerfilmekről van szó kivétel nélkül, ráadásul némelyik még kifejezetten jó film is lett, például a Bad Boys.

A Pearl Harbor rendezője, Michael Bay többször együtt dolgozott már Bruckheimer-rel, ő rendezte a Bad Boys, a Sziklát, és -sajnos- az Armageddon-t is. A fiatal rendező (36 éves) amúgy neves reklámfilmesnek is számít, és most a Pearl Harbor-ral megkapta élete egyik legnagyobb lehetőségét, már ami egy ekkora nagy költségvetésű film rendezésének a felelősségét jelenti. Bay nagyon igyekezett is, az már más kérdés, hogy ő sem - a látványtervezővel és az operatőrrel egyetemben- tudott szabadulni az érzelgős-hősies és megalomániás megoldásoktól, és sajnos az is nagyon átüt a filmen, hogy a rendező többször megnézte a Saving Private Ryan (Ryan Közlegény Megmentése) c. filmet, miközben készült a Pearl Harbor-ra. Mivel teljesen a biztos sikerre alapoztak az alkotók, ezért már más filmekben bevált technikákat, karaktereket, képi megoldásokat építettek be a Pearl Harbor-ba, és ezek a "kölcsön" képek annyira nyilvánvalóak, hogy szinte el sem hisszük, hogy ennyire egyszerűen megoldható egy ilyen filmes eposz. Kezdjük ott, hogy az a körülbelül háromnegyedórás bombázás, ami az 1941.november 7.-i, Pearl Harbor kikötőbeli eseményeket mutatja be, teljes mértékben a Ryan Közlegény csatajeleneteit idézi, ráadásul Tom Sizemore jelen van ebben a filmben is, csak, hogy még erősebb legyen a hatás. Aztán ott van Doris "Dorie" Miller (Cuba Gooding Jr.) alakja, aki a történetben egy kevésbé kidomborított szál, mindesetre a filmben ő az első fekete matróz, akinek hősiességét kitüntetéssel ismerte el az amerikai haditengerészet. Dorie, vagyis Cuba Gooding mintha egyenesen a Férfibecsület c. 2000-es filmből került volna át a Pearl Harbor kulisszái közé, ugyanaz a fekete matróz (valószínűleg ugyanaz az egyenruhája is), és ugyanúgy a konyhán kezdi a karrierjét, hogy aztán bebizonyítsa nem mindennapi bátorságát, és végül hősként távozzon. A főszereplők is egy bevált útvonalon érkeztek a Pearl Harborba: Ben Affleck az Armageddonban (a rendező-producer-páros közös filmjében) bemutatta, hogy tud rendes amerikai hős-fiút is játszani, nemcsak életszerű karaktereket (lásd Good Will Hunting, Brókerarcok), így egyértelműen csak ő kaphatta meg a szépfiú Rafe szerepét, Danny pedig -meglátásunk szerint- azért lett Josh Hartnett, mert a 23 éves fiatalember nagyon hasonlít Matt Damonra, aki Ben Affleck-kel igazán verhetetlen párost alkotott a Good Will Huntingban (ismeretes, hogy ennek a filmnek ők ketten írták a forgatókönyvét is, amiért megkapták az 1997-es Legjobb Forgatókönyvért járó Oscart), ráadásul Damon volt maga Ryan közlegény is.

A Pearl Harbor nagyon sokat akart bemutatni egyszerre: érzelmeket -abból sokat-, akciót, látványt, hősiességet, egyéni sors-fordulatokat, szerelmet, kitartó barátságot....igazából az a kérdés, hogy mit nem akart?

Ezzel együtt olyan képi világgal állt elő, ami nem bíz semmit a véletlenre, és ettől meglehetősen kiszámítható - ha Evelyn van a fókuszban (esetleg más fiatal lány), vagy szerelmi jelenet készülődik, akkor elhomályosul kissé a kép, ha az amerikai harcosok lépnek elő, akkor lelassítva látjuk őket, és általában alulról indul a kamera (az Armageddon borzasztó ál-hősi beállításait idézve), az égbolt mindig jelentős, és pontosan illeszkedik a jelenet hangulatához, a pilóták akciói közben pedig sok közelit láthatunk, hogy érezhető legyen az arcokra kiülő feszültség...Minden nagyon egyszerű, és nagy tömegben (3 óra alatt) az ilyen képek kicsit lefárasztják az ember érzékeit. Ekkor még nem beszéltünk a hangokról, amik jól képzett hangeffektek módján a széksorok mögül (alól?) képesek előtörni, mondjuk, ez meg is teszi a kellő hatást ("miért pont a mi sorunkat bombázzák, drágám?").

Akik szeretik a történelmi filmeket, és/vagy a bombázópilótákat, a nagy csatákat és a sok lövöldözést, és ráadásul odavannak a hősi történetekért, azok biztosan élvezni fogják a Pearl Harbor-t, a romantikus alkatú nézők kihagyhatják a film közepét (a bombázást és a többit), és akkor egy hosszú szerelmi történetet kapnak, egyszóval rejlenek lehetőségek a film eladhatóságában és értékelhetőségében. Az USA-beli jegyeladási adatok ennél a filmnél nem jelentenek valós kiindulási alapot az európai terjesztés sikerét illetően, egyszerűen a film témája miatt. Mindesetre a 152 millió és 750 ezer dollárból készült film egy hónap után 193,660 millióval zárt csak az USA-ban, vagyis az amerikaiak imádták a Pearl Harbor-t.

A film gyártó és forgalmazó stúdiója, a Touchstone Pictures a politikai korrektség jegyében küldte szét a világba a Pearl Harbor-t, vagyis a német és japán nézők olyan kópiákat kaptak, amelyekben bizonyos kifejezések eltérnek az eredetitől. Így például a "japcsi suckers"-kifejezés helyett csak a "japcsi" jelent meg, Alec Baldwin eredeti mondatából ("Ölj meg annyit ezekből a szemetekből, amennyit csak tudsz") egy enyhébb formula lett: "Én magam kiválasztok egy finom célpontot". Még lehetne folytatni a sort, de a lényeg, hogy a Pearl Harbor az év "legnagyobb filmje" kíván lenni, a jövő évi Oscar-díj átadáson minél több kategóriában szeretne nyerni, és ezért minden hatásosnak tűnő eszközt bevetett, kár, hogy a nagy felhajtásban elveszett a gyerek....

- junior-


 




oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25