keresés



  home   | szocio |  hírek   |  filmekről   |  kult   |  urban/enviro   | 

  fehér
tartalom
hrek


























  2000-11-30

Az Ördögűző - Eredeti Változat
 The Exorcist 1973.
Egy klasszikus horrorfilm, az 1973-as Ördögűző rendezői változata kerül forgalmazásra a napokban az Intercom jóvoltából, ami azt jelenti, hogy mintegy húsz perccel többet láthatunk a filmből, az eredeti, vágott verzióhoz képest.


Azért hívhatjuk klasszikusnak az Ördögűzőt, mert a születése idejében ('73-ban) műfajteremtő volt, a misztikus horrorfilmek keresztanyja, amelynek a stílusa erősen hatott a későbbi, hasonló témájú filmekre, illetve azok képi világára. A megszállottság, a Gonosz jelenléte a Földön, a lélek és a test elválasztása - ezek olyan tematikus elemek, amelyek alapján létrejöhetett például a Stanley Kubrick-féle Ragyogás, az Ítéletnap (Arnold Schwarzeneggerrel a főszerepben), a Stigmata (Gabriel Byrne-nel), és még sok más film; ha pedig a képi hatást vesszük, akkor gondoljunk a szupersikeres Hatodik Érzékre, amiben a szellemek jelenlétében fagyos lett a levegő, és látni lehetett a leheleteket, és amiben egy halott kislány zöld folyadékot hány ki, épphogy nem eltalálva Haley Joel Osment-et, a főszereplő kisfiút. Ezeket az elemeket az Ördögűző vezette fel, és most a még idegesítőbb, még inkább felkavaró verzióját láthatjuk, úgy, ahogy azt a rendező, William Friedkin elképzelte.

A film William Peter Blatty 1971-es regénye alapján készült, amelyet egy 1949-ben valóban megtörtént ördögűzés ihletett, amikor egy 14 éves kisfiúból kellett elűzni a gonosz démont. Blatty még egyetemista éveiben olvasott az esetről, de csak '67-ben fogott hozzá, miután elindult az írói karrierje, és végül '71-ben jelent meg a könyv, hogy aztán 55 héten keresztül előkelő helyet foglaljon el a New York Times Bestseller Listáján. Bletty ezért a munkájáért számos díjat kapott, többek közt egy Oscart és egy Golden Globe-t. A történet egyszerűen kezdődik, van egy középkorú színésznő, Chris MacNeil (Ellen Burstyn), aki Washington egyik külvárosában él 12 éves kislányával, Regannel (Linda Blair).

A film elején nagyon szépen van ábrázolva a közös életük, olyan közvetlenség sugárzik a kapcsolatukból, mintha nem is egy forgatás során, hanem egy rejtett kamerával lettek volna rögzítve a képek. Aztán lassan jönnek az izgató, feszültséggel teli előjelek, mozaikszerű apróságok, amelyek kellőképpen felkészítik a nézőt a későbbi borzalmakra. Tehát az idill keveredik a balsejtelemmel, amíg bizonyossággá nem lesz: Regant megszállta egy gonosz szellem. Tudjuk, hogy a Sátán ez a szellem, bár a film nem siet a dolgok elébe, és inkább körbejárja ezt a megszállottságot. Chris, az anya sokáig nem hiszi el, hogy egy idegen lény lakik a lánya testében, és megpróbálja a hagyományos úton kezelni Regant: először egy orvoshoz, aztán egy pszichiáterhez viszi el. De közben egyre riasztóbb dolgok történnek, és ezen a ponton már a nézők sem tudnak nyugodtan a helyükön ülni - hiába egy '73-as filmről van szó, a pszicho-horror legerősebb eszközeivel találjuk szemben magunkat, és ez nagyon hat. Azokat a nézőket kivéve, akik esténként a legdurvább horror-videókkal térnek haza otthonukba, mindenki feszülten szegezi a tekintetét a vászonra, izgul és borzad: vagyis egy jó horrorfilmet látunk, amelynek a műfaji sajátosságai minőségi módon, és kellő adagolásban működnek. A cselekményszálba még a legelején bekapcsolódik egy pap, Damien Karras (Jason Miller), aki a pszichiáteri karrierjét adta fel a papi hivatás kedvéért, de papként is pszichikai problémákkal foglalkozik. Az ő alakja nagyon finoman kerül a látókörünkbe, láthatjuk, ahogy civil ruhában mászkál az utcákon, iszik és dohányzik, és közben érezzük, hogy ő lesz a történet kulcsa. Chrisnél ez -filmidőben számolva- 1 óra után esik le, azután már ő is csak Karras atyában bízik. Jót tesz a filmnek ez a fajta lassú, megfontolt haladás, enélkül nem lenne olyan súlya a történéseknek, és nem kellene még azon is izgulnunk, hogy egyáltalán találkozik-e Karras atya és Chris, illetve Regan a filmben. Találkoznak végül, sőt, Karrasnak akad még egy segítőtársa is az ördögűzésben, akit Merrin atyának hívnak, és akit Max von Sydow személyesít meg.

Max von Sydow 72 éves svéd színész, akinek felejthetetlen arca és színészi képességei vannak, ezt a hazai közönség leginkább David Lynch Düné-jéből tudhatja, amiben Sydow Doctor Kynes-t, a fremenek vezérét játszotta. Az összes filmjében méltóságteljes a jelenléte, még az olyan buta rossz filmekben is, mint például a Stallone-féle Dredd Bíróban. Az Ördögűzőben is nagyon jól alakítja az idős Merrint, ami már csak azért is figyelemreméltó, mert a film forgatása idején ('73) Sydow 44 éves volt, Merrin pedig minimum 70 éves. Persze a filmbeli "öregedéshez" Dick Smith maszkmester tudására is szükség volt, mindenesetre Sydow mozdulatai egy picit elfáradt 70 feletti pap mozdulatai voltak, és nélküle nem lett volna ennyire sikeres a film. Merthogy a maga idejében mozisiker volt az Ördögűző, az vitathatatlan. Los Angelesben ez a film lett a minden idők legnagyobb bevételét hozó mozipremierje, New Yorkban pedig plusz előadásokat kellett beiktatni a mozikban, akkora volt a potenciális nézőtömeg.

A rendezői változatban olyan jeleneteket láthatunk, amelyek hiányoztak a '73-as kiadásból, ilyen például Regan "Spider Walk" ("pókséta")-akciója. Amikor már mélyen belefészkelte magát az ördög Reganbe (és még a többiek nem tudták biztosan, hogy mennyire veszélyes a lány), Regan fogja magát, és úgy jön le a lépcsőn, hogy fekvő helyzetben a kezeivel és a lábaival veszi a lépcsőfokokat, a hasa felfelé néz, a feje pedig a kamera - néző- felé. Ez nem kis trükkfelvétel, és nagyon félelmetes látvány, úgy érzi az ember, hogy ezután már bármi megtörténhet ebben a filmben (azért nem fog). Ezt a pókséta annak idején azért nem volt benne a filmben, mert Friedkin túl korainak és túl soknak érezte a cselekmény adott pontján (ez még a film elején van). Egyébként horgászbotok és zsinórok segítségével rögzítették Linda Blair testét, és nagyon sokszor el kellett próbálniuk ezt a jelenetet, mivel pontos időzítés szerint kellett leoldani Linda testét a függő zsinórokról a lépcső végére érve, és ez nem ment könnyen.

Ezen kívül még egy sor nehéz kérdéssel kerültek szembe az alkotók: ilyen volt például a démon hangjának megalkotása. Eredetileg Linda Blair adta volna ki a filmbeli borzasztó hangokat magából, de aztán 150 óra munka, felvétel, keverés és próba után Friedkin lemondott erről. Egy régi rádióműsorból emlékezett egy hangra, ami megfelelőnek tűnt számára, úgyhogy meg is kereste Mercedes McCambridge-t, egy idősebb színésznőt, aki végül a sátáni hangokat létrehozta a filmben. Segítette a színésznő munkáját, hogy láncdohányos volt, ezenkívül lágytojásokat evett és whiskyzett a felvételek előtt, sőt, állítólag ki is köttette magát egy fotelhez, hogy élethűbb legyen a dühödt morgása a filmben. További nehézséget okozott a démon körüli fagyos levegő kialakítása, ahhoz, hogy a leheletek látszanak, mínusz fokokra kellett lehűteni a szobát, amit Linda Blair legtöbbször elég nehezen viselt el. Az anyát játszó színésznő (Ellen Burstyn, Rekviem Egy Álomért) megsérült az egyik verekedős felvétel során: amikor elrepült Regan ágyától, véletlenül túl messzire zuhant, és beütötte a gerincét. Sikoltott a fájdalomtól, amit persze felvettek, és felhasználtak a filmben.

Az Ördögűző most látható verziója még félelmetesebbnek tűnhet azoknak, akik látták az eredetit, akik pedig most találkoznak először Regan és a démon történetével, azoknak azt javasoljuk, hogy a mozidöntés előtt gondolják végig, hogy bírják-e az ilyen típusú horrort, amiben 180 fokkal csavarodik ki valakinek a feje, és folyamatosan zöld trutyit hány egy kislányszerű valami a környezetére, ha igen, akkor nem fognak csalódni, és amellett, hogy borzadni és izgulni fognak, még egy igényes, a kategóriájában elsőrangú filmet is fognak kapni cserébe.

-lidoc-

Intercom

 




oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25