információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Egy volt cipészinas Európa legstabilabb diktatúráját hozta létre, és huszonöt éven át fenn is tudta tartani.
Ma már a román emberek is inkább nevetnek, mint sírnak a Ceauºescu korszak emlékein. A film is errõl szól, a nevetésrõl, amelyhez a korszak sok-sok alapanyagot szolgáltatott. A Ceauºescu házaspár és Nicu fiuk, környezetük és az istenadta nép elevenedik meg a filmben, melynek mottója lehetne: "bolond korokat csak bolondozva szabad emlegetni".
A diktátor beszédeit, kõbe vésett kijelentéseit, utasításait követik a filmben a végrehajtásukról szóló jelenetek. Kontrasztba állítva látjuk az elnöki pár fényûzõ életét és a népi család mindennapjait.
Feltûnnek még a demokráciáról és az emberi jogokról kérdezõsködõ amerikaiak, de õket az elnök lehengerli érveivel. Kijelenti, minden megvonás csak az ország és lakóinak érdekeit szolgálja. Nem ad benzint, persze szigorúan csak környezetvédelmi okokból, nem engedélyez két óránál hosszabb tv-adást naponta, persze csak azért, hogy ne romoljanak a szemek.
Van az elnöknek más korszakos újítása is, a munkásbuszok nem kapnak üzemanyagot, a dolgozóknak kell tolniuk azokat a gyárakig, és vissza a garázsba. Az elnök érvelése szerint azért, hogy meglegyen a napi bemelegítés és levezetés, elkerülendõ az üzemi baleseteket.
Megelevenedik, amint parancsba adják: a tejelõ tehénállományt ötszáz százalékkal kell növelni és Ceauºescu elvtárs ezt személyesen fogja ellenõrizni. Sajátosan oldják meg a feladatot: száz meglévõ tehén létszámát papíron ötszázra növelik, a szemlére érkezõ diktátor elõtt pedig mindig újabb üres istállókba terelik az állatokat, amíg a delegációt valahol folyton "spontán" éljenzõk, versmondók, Monti csárdással köszöntõk (Princess) állítják meg.
Háromszor teremnek évente az almafák is, ha a fõtitkár úgy parancsolja, igaz, az elsõ termést áprilisban nehéz leszedni, merthogy dróttal van a fához kötözve. Ceausescu attól tart, a nép nem veszi észre, mi mindent köszönhet neki, ezért semmit nem bíz a véletlenre, lépten- nyomon reklámozza saját zsenialitását. Úgy gondolja, nem lehet elég portréja, szobra, saját szájából származó jelmondata az utcákon, mindig több és több kell, hogy az emberek mindig közel érezhessék magukat szeretett vezetõjükhöz.
Az egyetlen tévécsatornán a napi két órás mûsorból, több mint másfél óra szintén "a nép legnagyszerûbb fiáról" és feleségérõl szól, de ez kevés, az emberek leveleket küldenek, töltse ki a teljes adásidõt az elnöki pár!
Ritka a történelemben az olyan vezetõ, aki mindenhez ért, egy igazi lángelme! És milyen szerencséje van egy népnek, ha talál egy ilyen vezetõt, aki a haltenyésztéstõl az üveggyártáson át az atomreaktor építésig mindenhez ért.
A legjobb építészek tudása is eltörpül az övé mellett, van bátorsága környezettanulmány nélkül kijelölni lakótelepek helyét, vagy településeket földig rombolni.
A nép megtesz mindent, a diktátor mégis elégedetlen. Magának béke-, feleségének pedig - aki elemi végzettségével a Tudományos Akadémia elnöke - kémiai Nobel-díjat szeretne. Ezt azonban már nem olyan egyszerû elintézni. Más baja is van: zseniális ötleteit a bárgyú nép nem tudja átültetni a gyakorlatba. Az elnök monológban fejti ki szeretett feleségének, ez a nép nem érdemli meg õt, ezt a népet le kell váltani!
Végül mégsem a népet váltják le. Egyesek tudni vélik, a diktátor nem halt meg, ma is él, cipészként próbálja megkeresni a betevõt.
Felesége, az egykori zseniális kutató-kémikus kétbalkezes háziasszony mellette. Nicu fiuk, az egykori aranyifjú pedig ma hatgyerekes családapa, papucsférj.
Így múlna el a világ dicsõssége? Vagy másként? A film erre több lehetõséget is kínál, több kérdést is nyitva hagy. A végére talán kiderül: az emberi ostobaság nem népekhez, eszmékhez vagy korokhoz kötött...
"time is not money"
