információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Kolcsak admirális tehetséges katona, aki teljes szívvel a monarchiának szenteli életét. 1917-ben részt vesz a bolsevik forradalom elleni küzdelemben, miközben szívében is valódi háború dúl: nõs emberként titkolt szerelme, Anna - egy másik katonatiszt fiatal felesége - iránti érzéseit kell magában leküzdenie, elnyomnia. A 2008-ban készült epikus szerelmi dráma hátteréül Oroszország történelmének egyik legszignifikánsabb korszaka szolgál, a mese középpontjában azonban a két szerelmes éveken át húzódó küzdelme áll.
Történelmi alapok
1916-ban az Orosz Birodalom Németország ellen harcol az I. világháborúban. A háború tragikus eseményei, a katonai összeomlás kapujában a nép kimerült és éhezik, katonák egyre elégedetlenebbek. Az ország a forradalom elõszelét érzi. 1917 februárjában kitör a polgári demokratikus forradalom, megdöntik a cári rendszert s a fõvárosban, Szentpéterváron ideiglenes kormány alakul. Októberre a Lenin vezette bolsevikok veszik át a hatalmat.
II. Miklós cár hû katonái - a "fehérek" - azonban szervezkedni kezdenek. A szovjethatalom leverésére Önkéntes Hadsereg szervezõdik, melynek tagjai tisztek, kadétok, gimnazisták, apródiskolások. A "vörösek" külföldi erõk által támogatott ellenfelei mindenre elszántak. Az ellenséges csapatok kegyetlen küzdelemben csapnak össze, melynek során három front áll fel: délen Gyenyikin tábornok hadserege, északnyugaton Jugyenyics katonái, s Nyugat-Szibériában Kolcsak admirális emberei cseh támogatottsággal.
A lakosság elleni kihágások gyakoriak s a harcok egyre jobban elharapóznak. 1919 áprilisában a Vörös Hadsereg vereséget mér Kolcsak csapataira, az Urálig szorítja vissza, majd Szibériába számûzi õket. A cserbenhagyott s elszigetelõdött Kolcsak admirálist itt fogják el 1920-ban. Alig semlegesítik Kolcsakot, Gyenyikin támadásba lendül, elfoglalja Ukrajnát, és közvetlenül Moszkvát fenyegeti. Gyenyikintõl függetlenül Jugyenyics Pétervár ellen indít offenzívát. Trockij azonban megszervezi a város védelmét, Jugyenyics hadserege pedig felbomlik. 1919 õszén a Vörös Hadsereg gyõzelme már egyik fronton sem kétséges. Sokan a "fehér" oroszok közül kivándorolnak, s Európa-szerte kezdtek új életet. De ez már egy másik történet.
Történet
A film a Háború és Béke 1964-es forgatásakor indul, a Mosfilm Stúdióban. Egy nemesi származású, idõsödõ orosz nõ kerül a film extrastatisztériájába - amíg múltjára fény nem derül. Bár a film politikai komisszárja elbocsátását követeli, a rendezõ Szergej Bondarcsuk ragaszkodik hozzá, hogy szüksége van az övéhez hasonló arcokra a produkciójában.
A film visszatekint a Balti-tengeren zajló 1915-ös eseményekre. Alexander Kolcsak admirális épp tengeri aknákat helyez el a német fennhatóságú vizeken, amikor egy masszív német birodalmi hadihajó állja útját. Amint a káosz eluralkodik a hajóján, Kolcsaknak sikerül az egyik épen maradt ágyúval komoly kárt okoznia a német hajó hídján. Ám ezzel mindössze rövid haladékot nyer.
Amint ráeszmél, hogy az ellenséges hajó elzárja menekülési útvonalát, az admirális közli az embereivel, hogy a biztonságos visszatérés egyetlen módja az, ha rácsalják a németeket az egyik aknára. Amint hajójuk gõzerõvel halad az általuk felfektetett aknák felé, az admirális ortodox orosz imára hívja össze embereit, hogy Isten segítségét kérjék útjukon. S noha épp elkerülik, hogy saját aknáik által leljék halálukat, a németek már korántsem ilyen szerencsések: hajójuk hullámsírba süllyed.
Késõbb a tengeri támaszponton Kolcsaknak bemutatják Anna Timirevát (Elizaveta Bojarszkaja), elsõ tisztje és jóbarátja, Szergej Timirev feleségét. Egymás iránti erõs vonzalmuk azonnal nyilvánvaló. Bár Szergej emlékezteti feleségét Isten elõtt tett esküjükre, Annát ez nem hatja meg, s innentõl kezdve semmi mást nem akar - csak az admirális közelében lenni.
Bár retteg attól, hogy elveszíti a férjét, Szofia Kolcsak (Anna Kovalcsuk) felajánlja, hogy Petrográdba költözik, s hagyja, hogy a férfi Annával legyen, ha õ így szeretné. Az admirális gyengéden így felel: "Te vagy a feleségem, én pedig a te férjed. És ennek mindig így kell lennie."
Ám Kolcsak érzései Anna iránt közben egyre erõsödnek. Amikor a nõ közeledni próbál felé, Kolcsak tájékoztatja, hogy soha többé nem találkozhatnak. Amikor Anna tudni akarja a döntés okát, az admirális így válaszol: "Azért, mert szeretlek."
Késõbb Kolcsak tudomására jut, hogy a cár (Nyikolaj Burljajev) fõadmirálissá terjesztette õt, a szevasztopoli Fekete Tengeri flotta vezetésére diszponálva. Miután Annához egy utolsó pillanatban elküldött levél érkezik Kolcsaktól, a nõ a pályaudvarra rohan, hogy szerelmétõl elbúcsúzzon. Késve érkezik, sõt, Szofia rosszalló tekintetével is találkozni kényszerül.
Az 1917-es februári forradalom után a tiszteket lefegyverzik és lemészárolják a kronstadti tengeri bázison. Szergej is csak épp hogy megmenekül, s egy szigetre szökik Annával. Eközben egy csapat toborzott férfi érkezik Kolcsak szevasztopoli flottájára s azt követelik, hogy valamennyi tiszt tegye le a fegyverét. Hogy elkerülje a vérontást, Kolcsak megparancsolja katonáinak, hogy engedelmeskedjenek - bár saját kardját inkább a kikötõ vizébe dobja, minthogy átadja az ellenfélnek.
Késõbb Alekszandr Kerenszkij (Viktor Verzbitszkij) Petrográdba hivatja s felajánlja neki az ország védelmi miniszterének pozícióját. Ám Kolcsak élesen kritizálja Kerenszkijt, mivel szerinte mind az orosz katonaságnál, mind a tengerészetben a fegyelmezetlenséget erõsítette. Az admirális kijelenti, hogy csakis abban az esetben fogadja el a felajánlott posztot, ha szabad kezet kap a régi katonai gyakorlat visszaállításában. Kerenszkij azonban óriási haragra gerjed Kolcsak "ellenforradalmi szimpátiái" okán, s az Egyesült Államokba számûzi az admirálist.
Az októberi forradalom után Anna és Szergej Timiriov a Transz-szibériai vasútvonalon utaznak épp, amikor a nõ értesül Kolcsak visszatérésérõl s arról, hogy a férfi az antikommunista fehér hadsereg omszki részlegét vezeti. Szergejt, aki idõközben vörös komisszár lett, hatalmas sokként éri, amikor neje a kocsijukba visszatérve bejelenti, hogy elhagyja õt. Ám miután megjegyzéssel illeti a forradalmi közelmúltat, már segít is Annának összepakolni a holmiját.
Miután meghallgatta Kolcsak beszédét a bolsevikok leverésérõl s "Oroszország helyreállításáról", Anna mélyen megrendül. Nõvérként kezd el dolgozni, hogy a polgárháború sérültjein segítsen. Eközben Kolcsak megtudja, hogy a vörös hadsereg Omszkot célozza meg. Bár tanácsadói egytõl egyig azt javasolják, hogy a végsõkig próbálja megvédeni Omszkot, Kolcsak úgy rendelkezik, hogy inkább evakuálják a várost, s helyette Irkutszkot teszik meg az antikommunista Oroszország új fõvárosának.
Omszk kiürítése alatt Annát felfedezi egy fehér tiszt, aki továbbadja Kolcsaknak az információt. Az admirális meghatódva látogatja meg a nõt és kijelenti, hogy annak ellenére, hogy egyszer elkövette már ezt a hibát - soha többé nem hagyja el õt. Amint a vonat Irkutszk felé zötyög, Kolcsak elárulja Annának, hogy írt feleségének, az épp Párizsban élõ Szofiának, s hivatalosan válást kezdeményezett. S bár megkéri Anna kezét, a nõ ragaszkodik hozzá, hogy nincs szükség a házasságra - a lényeg az, hogy végre együtt vannak. Végül azonban megadja magát, s örök hûséget esküsznek egymásnak.
Eközben Irkutszk a francia generális, Maurice Janin és a cseh hadtest névleges felügyelete alá tartozik. Miután megsemmisítette a védelmüket, a Vörös Hadsereg egyetlen kiút-lehetõséget hagy nekik. Ennek eredményeképpen Janin tábornok beleegyezik, hogy a területet átadják Kolcsak admirálisnak.
Amint egy óriási, fehér oroszokból álló hadtest indul meg Irkutszk felé, Kolcsakot letartóztatják a csehek s a vörösök kezére adják. Annak ellenére, hogy az admirális megpróbálja elrejteni a nõt, Anna ragaszkodik hozzá, hogy feleségeként õ is letartóztatás alá kerüljön.
Kolcsakot felületes tárgyalási procedúra alá vetik az irkutszki szovjet bíróságon, majd golyó általi halálra ítélik s a befagyott Angara folyó partján kivégzik. Testét egy gödörbe dobják, melyet a helyi ortodox baptisták klérusa fúrt a jégbe. Anna több mint harminc évvel élte túl a Gulágon, s csak a hruscsovi olvadás idején engedték szabadon.
Eközben 1964-ben Anna Timiorova az egyik bálterem-jelenetet figyeli a Háború és békébõl. A film képzeletébe röpíti a nézõt: már egy táncot lát, melyet a valóságban végül soha nem élhetett át szerelmével.
A forgatásról
Az admirális egyike a legfontosabb produkcióknak, melyek az utóbbi 25 év során Oroszországban készültek.
A film költségvetése csaknem húszmillió dollár - a forgatás 241 napig tartott, 1500-an dolgoztak a produkcióban és 1700 kosztümöt használtak fel. A forgatás az oroszországi Vyburgtól Szibéria széléig terjedõ területeken zajlott. A forgatókönyv legelsõ változatától a film megjelenéséig öt év telt el.
"Történelmi szemszögbõl nézve a film egy olyan kritikus pillanatban játszódik, melyben minden egyes szó és minden tett meghatározza Oroszország ez után következõ évszázadának eseményeit. Miért vagyunk ilyenek? Miért élünk így, ahogy élünk? Minderre s még más kérdésekre is választ ad a film a nézõnek. A Szovjetunió kultúrája egész generációkra volt hatással - céljai és sorsa szintúgy. Azon a napon, amikor ez a kultúra semmivé lett, a vele élõ elképzelések, vágyképek is eltûntek. Kik vagyunk mi? Honnan jövünk? Ezek a kérdések roppant idõszerûek maradtak Oroszország mai embere számára is."
(Anatoly Maximov, producer)
Az admirális Szergej Bondarcsuk monumentális vállalkozása, a Háború és béke óta (ez volt a Szovjetunió leghatalmasabb filmes produkciója) a legelsõ nagyarányú orosz történelmi opusz, amely természetesen az ország történelmének az említettõl teljesen különbözõ vetületét világítja meg. A két film közötti párhuzam az emberi dráma, a szerethetõ hõsök, az orosz lelkület - hiszen szereplõik hányatott sorsának szûrõjén keresztül ábrázolják a hasonlóan viharos történelmi eseményeket, fordulatokat. Az individuum és a történelem ilyenfajta összekapcsolását számos sikeres történelmi film világhíre igazolja.
"A film legfontosabb feladata nem az volt, hogy a lehetõ legpontosabban reprodukáljon egy történelmi szituációt, hanem hogy egy szenvedélyes szerelem történetét mesélje el, amely egy, a polgárháborúban hõssé váló férfi és egy fiatal nõ között bontakozik ki. Ez egy olyan mese a szerelemrõl, amely legyõzi a halált és az idõt is."
(Andrej Kravcsuk, rendezõ)
A film forgatása nagyon nehéznek bizonyult. A fõbb szerepeket játszó színészek kiválasztása egy egész évig eltartott. Konstantin Kabenszkij, a címadó Kolcsak admirálist játszó színész csaknem több mint egy hónapot töltött a Nagy Péter névre hallgató csatacirkálón. A földi harcjeleneteket intenzív hidegben rögzítették (-30°-on!). A "Szibériai Lövész" nevû csatacirkálót eredeti méretben építették újjá, majd a tengerre vitték, hogy hiteles helyszínen forgathassanak le egy tizenkét perces csatajelenetet. Az Aurora, az akkori harcias napok utolsó épségben fennmaradt hajója sem kerülhette el, hogy a filmesek újra használják.
"time is not money"
