2010-05-01
Science of Imagination (a Képzelet Tudománya)
SCI-FI körséta az idő másik oldalán ...
A Ludwig Múzeum új kiállítása "Science of Imagination" (A Képzelet Tudománya) címmel nem csupán alapul egy témán, hanem szinte a téma maga a kiállítás tárgya, ez a gondolat, és mindaz, amit jelent, beleértve a Sci-fi érát. E kiállítás a Science Fiction-ről önmagában is egy expresszió, egy nonverbális, 3 dimenziós multimédia esszé, egy komplex installáció ...
:::::: böngészd e cikket fejezetenként
::::: jelen hívja a múltat, múlt hívja a jelent
A Ludwig Múzeum szinonim a kortárs művészettel, eléggé meglepő hát belegondolni, hogy ezúttal hagyományos múzeumként funkcionál, hiszen bemutat valamit a múltból, amit az emberek körbejárhatnak és kedvükre tanulmányozhatnak, a Sci-Fi-t. Van persze egy csavar az egészben, éspedig azt, hogy a SCI-FI-t nem korabeli minták, nem történelmi leletek, hanem mai kortárs művészek mai munkáin keresztül szemléljük. Igen, ez egy kortárs SCI-FI kiállítás, amely feltárja e paradox kifejezésben rejlő óriási mélységeket.
A kiállító művészek visszatekintenek arra az időre, amelyben a művészek és tudósok a jövőt fürkészték. Művészek egy alagút két végén, mondhatni. Az idő egyik és másik oldalán. A kiállítás kurátora, Somogyi Hajnalka e különös szituációt azzal emelte ki, hogy berendeztek egy termet Chris Marker La Jetée c. filmjének, 1962-ből, amely film a 12 Majom eredetije.
(E film egy küldetésről szól, amelyben egy ügynököt kell visszaküldeni a múltba, a küldetéshez pedig egy olyan személyt kell használni, akinek van valami erős emlék-képe a múltból, amely révén vissza lehet oda küldeni - a történetben persze van egy csavar, az erős emlékkép ugyanis nem a véletlen műve, s végül egy loop-ot, egy "végtelen tükröződés" effektust kapunk a két idősík között).
A sci-fi a jövő iránti kíváncsiságon alapult, kíváncsiságon az iránt, ami majd annak a fejlődésnek az eredménye lesz, ami akkoriban zajlott. A jövő tehát megoldás, a rejtvény megoldása, amire akkoriban mindenki kíváncsi volt, mint Merilyn és Kennedy Elnökék gyilkosainak kilétére. Lehetett volna úgy is, hogy e kiállítás aktuális jelenünket tekinti úgy, mint a jövőt, amit akkoriban kutattak, de nem (!), amit látunk, messze túl megy ezen, és pont ez a lényege a kiállítás által megfogalmazott gondolatnak.
A mi jelenünk nem a sci-fi jövő, azon már túl vagyunk. Nem lehet nem figyelembe venni a számok mágiáját, gondoljunk a Space 1999-re, a 2001 Ûrodüsszeiára, valamint a Y2K problémára, és megértjük, 2000 akkoriban mint a normál időszámítás vége jelenik meg, amely után már teljesen új korszak, egy űrkorszak, a megálmodott "sci-fi kor" következik, az ígéret földje. Ahogyan fontos volt ez az időszámítási határ akkoriban, ugyanúgy fontos ma is - amikorra már múlttá vált, amikor mint múltat, már magunk mögött hagytuk. Gyakorlatilag egy olyan korban élünk, amikor a történelem során a legnagyobb várakozással övezett jövő egy olcsó, lejárt szavatosságú múlt-konzervvé vált.
Kicsit becsapva érezhetjük magunkat, hogy a jövő helyén csak magunkat találjuk, erre utal Kokesch
Ádám Untitled c. installációja, amely éppenséggel nyitatlan konzervdobozokat, valamint nyitottakat is alkalmaz, az egyikből kinőtt egy fej hagyma. Az ablaküvegre (plexire) karcolt, valamilyen egykor talán értelmes rend alapján elrendezett ábrák, a kilátást jelentik a jövőre, mint barlangrajzok, amelyek a jövőről álmodoznak (zseniális, roppant megrázó Kokesch művében, hogy e rajzokat olyan karcolós technikával hozta létre, mintha valakik egy börtönben valami hegyes eszközzel karcolták volna bele - kiemelve a makacs vágyakozás, a jövővárás motívumát). A műben az elburjánzott, indokolatlanul nagy "dexion salgó" szürke fémállványzat és egy fej hagyma egyszerűsége feszülnek egymásnak - a konzervdoboz által kiemelt időkapszula-jellegű, rejtély és lelepleződés alapú kontextusban.
Pawel Althamer önportréja, "Sorcerer" címmel (kb. varázserővel bíró csodabogár, esetleg sámán) ugyanezt a becsapottságot jeleníti meg. Megrázó erejű alkotás, a SCI-FI utópiák elégikus tagadása. Minta azt mondaná: a jövőt kutatod? a jövőre vagy kíváncsi? hát akkor tudd meg, a jövő múlt, a jövőnek az a definíciója, hogy ami most van, az már nem lesz, az már múlt lesz - ennyit a jövőről. Különleges lényeket akarsz látni, harmadik típusú találkozás formájában, hát itt van egy fura szerzet, egy ember, akinek a vázát egy villanymotor kultúrantropológiai leletként forgatja most körbe, hogy mindenki jól lássa. Városi ember, fiatal művész. Fura szerzet, ilyen telefonokat használt, pontosabban ezeket a telefonokat használta, ezeket a ruhákat viselte, íme egy cipő, amiben mászkált. Akarsz még tudni valamit? Fura szerzet, idegen lény, idegen az idegeneknek.
A mű a személyes ruhák és különösen a cipő révén Van Gogh cipős festményeinek modern (illetve modernen túli) verziója.
::::: a misszió - a sci-fi küldetése
Túlzás azonban becsapottságról, csalódottságról beszélni, meg a sci-fi ígéret földjének elmaradásáról. Dekadenciáról szó sincs, hiszen a sci-fi jövő eléggé gyakran volt összefüggésben világégéssel,
így a sci-fi jövőn túli jövő minden, csak nem dekadens. A sci-fi (tudományos fantasztikus) fikciók, bár Jules Verne is már sci-fi szerző volt, sőt, Leonardo is, a hidegháború korszakában váltak azzá, amikét ma is gondolunk rá. A történetekben alapmotívum (volt) a világégés, illetve az emberiség önpusztító mivolta (e hagyománnyal nemhogy az Ötödik elem, de az Age of Stupid sem szakított).
De ugyan ki nevezné a sci-fi írók által túlreagáltnak az emberi természet destruktivitását egy Holokauszt után (Leeloo-t ez borzasztja el), illetve egy olyan érában, amikor a pusztító fegyverarzenál sokkal nagyobb mértékben növekedett, mint az ember kontrollja felette, lásd a Disznóöböl válságot, amelynek valószínűleg az vetett véget, hogy Hruscsov a kemény patthelyzetben végig tudatában kellett, legyen, hogy technikailag akár egy berúgott orosz katona is elindíthatja az atomháborút, mert nem volt megfelelő kontrollja a saját atomrakétáik felett.
E kiállítás a nagy égés utáni időkben "játszódik", de másképp, hisz nem a világ égett el, hanem a futurisztikus sci-fi jövő az, ami elolvadt, mint a tavalyi hó. Ma már mind a sci-fi, mind a jövő, amire a sci-fi mutatott, egyszerű múlt. A jövőkutatás, a futurizmus egészen mást jelent. Az emberek még mindig a földön járnak, nincsenek űrjárgányok a garázsban.
A sic-fi ezzel együtt nem egy kudarc, sokkal inkább úgy tűnik, mint egy gyönyörű virág, ami egy ronda dologból (a globális önpusztítás fenyegetéséből) nőtt ki, mint valami gyönyörű hipnózis, amelyet művészek és tudósok hoztak létre, hogy megakadályozzák azt, ami felé a világ rohant. Amíg a sci-fi sztorikban az
emberi természet pusztító és önpusztító, addig maga a sci-fi éppenséggel segített az embernek túlélni egy korszakot, amelyben nem volt elég kontrollja a pusztító erők felett, sem elég józansága. A sci-fi éppenséggel egy plusz, külön kontrollt hozott létre, amely végig hidegen tartotta a háborút, és amely mindenkit bevont a nagy küldetésbe - a jövő megmentésébe. A sci-fi az emberiség jó oldala volt, amely felülkerekedett a rossz oldala felett. A sci-fi megmentette a Földet. Történetek százai tették csodálat tárgyává az intelligenciát, a humánumot, a békét, a békés fejlődést és a természet tiszteletét, miközben a pusztítást a leggyalázatosabb dologként jelenítették meg - és ez globálisan is megtette a hatását.
Kollektíve csodáltuk a tökéltes lényeket, mint a jövő üzenethozóit, s közben folyamatosan szívtuk magunkba a jövő, a magasabb szintű tudat kultúráját. Ma már látszik, hogy egy "ismerd meg önmagad" játék volt ez (nosce te ipsum), amely lényege, hogy az ember azt az "önmagát" ismeri meg, akivé majd az út, e megismerés révén válik. Bódy Gábor, aki maga is írt egy élvonalbeli, káprázatos sci-fi történetet, a Pszichotechnikum-ot, amelyben a La Jetée-hez hasonló, és mellesleg az "ismerd meg önmagad"-nak megfelelő "loop", "végtelen tükröződés" alakul ki, egy ízben ezt mondta a saját életéről: "Én vagyok az életem álma". Az "ismerd meg önmagad"-út során az ember jövőbeli énjéről álmodik, azt hívja elő. Ha úgy vesszük, a sci-fi is valami ilyesmi volt. A jövőt kutattuk, az UFO-k, az idegen lények iránt rajongtunk, és közben saját magunkat hívtuk elő, mint egy fotót. Végén kiderült, hogy mi voltunk azok a titokzatos, idegen lények.
A sci-fi Leonardo-, Verne és a 19. század óta, de a '60-as évektől felfelé is egyre rövidebb távolságra vetítette ki jövő-vízióit. Ma már a sci-fi technikailag a jelenünkre vonatkozik, jelenünket a jövőnktől pedig csupán annyi választja el, mint Achilleusz-t a teknősbékától: egyetlen fázis.
A Holnapután (2004) például megdöbbentő volt mind a Golf-áramlat teóriával, mind az óriási jéghegy leválását ábrázoló drámai felvétellel - amely a film megjelenésének pillanatában már valóság is volt. Aztán itt van Franny Armstrong remek klímavédelmi agitációs filmje tavalyról, az Age of Stupid, amely teljes mértékben a jelenünkre vonatkozik, ám formailag ugyancsak a sci-fi műfaját ölti magára, és jelenünket egy sötét jövőből visszatekintve ábrázolja, úgy, mint azt a múltat, amikor a Föld még megmenthető "lett volna".
A sci-fi tehát, bár a sci-fi jövő már nagyon közel esik az aktuális jelenhez, ma is tradicionálisan és kifogástalanul működik (lásd a 2010-es év legnagyobb sikerét, az Avatar-t, amelyben az élet,a természet tisztelete és a pusztítás elítélése minden eddiginél drámaibb és a 3D révn hatásosabb módon lett megjelenítve).
Mondjuk úgy, a sci-fi révén az ember megőrizte jövőkutató (előkép gyártó, döntés-előkészítő, hatástanulmány-készítő) szellemi aktivitását. Ezzel együtt valami gyökeresen megváltozott, ez pedig a modernitáshoz, a modernhez való viszonyunk.
A sci-fi a modern kor csúcspontján vált azzá, ami, de ennél jóval többről is szó van, hiszen a sci-fi már Leonardo óta a modern-et kutatta, vizionálta, a majdani vadiújat, a futurisztikusat, magát a futurát. A sci-fi az ember, pontosabban a civilizáció fejlődésének katalizátora, felügyelője, kalauza, védnöke, hírnöke és hirdetője volt. Az idő minden fázisában, minden aktuális jelenben odavetítette a jövőt, a jövő ezer elképzelhető verzióját, és tette ezt úgy, hogy az intelligencia, az élet, a természet tisztelete, a pusztítás elítélése, az embernek és a humanitásnak a technikai fejlődéshez képest felsőbbrendű mivolta itatta át e víziókat.
Azt érdemes észrevennünk, hogy a sci-fi nem valamiféle hóbortos divat volt, ami mára meghaladottá vált, hanem egy létfontosságú alternatív csatorna, közvetítő közeg, amelyen keresztül a központi médiának kiszolgáltatott társadalom felett a válságos időkben is megmaradt a pozitív értelem befolyása.
A sci-fi egyáltalán nem lejárt lemez - ami lejárt, az a modern, a modern kor, a modernitás. A modern vége már a '80-as években nyilvánvaló volt, Godfrey Reggio Kizökkent Világ c. filmje (bár nem sci-fi, mégis mérföldkő, egy gigantikus filozófiai "klip") már 1982-ben jelezi számunkra, hogy "a fejlődés", abban a formában, ahogyan addig zajlott az ipari forradalom óta - katasztrófába vezet, nem fenntartható, és még az iránya sem jó.
Maximálisan figyelemreméltó, hogy a sci-fi, bár eredetileg a technika, a fejlődés iránti rajongás hatotta át, egy ponton túl látványosan levált a modern-vonalról, s a hangsúly a túlélés, az emberiség, pontosabban a humánum túlélése irányába tolódott el. Ez a leválás ezzel együtt nem egy pillant műve volt, született például már 1957-ben is történet, amelyben a jövőből azért küldenek vissza egy robot-katonát, hogy a sötét jövőre figyelmeztessen (Soldier From Tomorrow, Harlan Ellison műve, akinek két másik tévés alkotása közvetlenül is a Terminátor 1. alapjául szolgált).
Jelentékeny film a Day After c. tévéfilm 1983-ból, amely az atomháborút mutatta be. Semmi különös nem volt benne, "csak" az atomháború, nem is igazi film volt, inkább szemléltető anyag, egy látványos demonstráció - de százmilliókhoz jutott el világszerte, és meggyőző erejével aktívan módosította a tudatunkat, befolyásolta a gondolkodásunkat az élet védelmének irányában egy olyan korszakban, amikor Reagan egy válság-szimulációs komputer program javaslatára rohanta le Granadát, és csillagháborús programba rángatta bele az USA-t.
A posztmodern (akkor ezt még nem lehetett tudni), egy nagy hátraarc volt, amely során fokozatosan világosodtunk meg kollektíve, hogy miről szól(t) a modern, illetve a modern-re jellemző fejlődés, és hogy ez egy hibás irány illetve aspektus. A Terminátor 1., mint kult sci-fi 1984-ben még csak sima időutazásos akciófilm, 1991-ben azonban a Terminátor 2. már szembefordul a technikai fejlődéssel, megfogalmazva, hogy a primitív mesterséges intelligencia, a gépek világa organikusan fejlődik, és mi (akik évente cseréltük le a PC-inket, hogy az újabb játékokkal játszadozhassunk, és ezáltal, ha úgy tetszik, hadiipari fejlesztéseket szponzoráltunk) uraiból szolgáivá válhatunk e fejlődésnek, amely fejlődés nem is az ember érdekeit követi, hanem idegen érdekeket (a gépekét, pénzét). Forradalmi gondolat, fordulópont, mérföldkő.
M. Night Shyamalan 2008-s filmje, a Happening már egy konkrét környezetvédelmi figyelmeztetés, felhívja a figyelmet arra, hogy a
Föld és a természet túlélése érdekütközésbe került az ember túlélésével. Különösen fontos motívum e filmben, hogy a fenyegetést, a horrort zöld növények képviselik, azok az élőlények, akik társaságában az ember eredetileg a legjobban érzi magát. Ehhez hasonlatos a Music Television képernyőjén keresztül a világot bejárt videóklip, Uwe Flade műve a Depeche Mode Enjoy the Silence c. zenéjére (Linkin Park remix), amelyben a rendszer teljes összeomlását egy növény offenzív elburjánzása idézi elő - egy horror történet, amiben nem az embernek drukkolunk.
A posztmodern, definíciója és funkciója szerint addig tart(ott), amíg meg nem jelenik (jelent) végre a következő korszak. Korábban egyszerűbb volt a következő korszak felismerése, hiszen egyenes vonalban haladtunk, mintha ugyanannak az autógyárnak az újabb és újabb modelljeiről lett volna szó. A posztmodern azonban más, hiszen ezúttal a régi, hagyományos vonalat elhagyva, egy új vonalra szálltunk át, példánknak megfelelően az új modell többé nem autó, hanem bicikli (és ez már nem is az autógyár terméke, hanem emberek készítették, egy ingyenes és nyitott, open source projekt formájában).
Az új korszak immár egész másról szól, amiből jelenleg kb. annyi látszik, hogy a modern ellentettje, non-modern. Az ellentét, az ellentétes irány az "ember vs. környezet" - problematika mentén jön létre. Amíg eddig a terjeszkedés volt a meghatározó (a környezet rovására), addig immár a fenntarthatóság a rendező-elv, a kollektív eszmény és cél (a környezet javára). Amíg eddig a kényelem, a luxus, a természetes viszonyok felülírása (fűtött teraszok télen, jégkocka nyáron, légkondi) volt a cél, és az élvezetek habzsolása, addig ma már az ergonómia (kezd lenni) a cél és vezérlőelv, az energiatakarékosság, az ivóvíz megbecsülése, és az egészséges életmód, miközben az elhízás nyomasztó teher. Ezer fronton zajlik ugyanaz a nagy GREEN fordulat, a dolog szépsége pedig az, hogy amire a természet, a túlélés rákényszerít bennünket, az az eddiginél milliószor egészségesebb, boldogabb, élvezetesebb, tartalmasabb életet eredményez. Konkrétan egy ergonomikus életstílust. Olyanok vagyunk, mint a szenvedélybetegek, akiknél egy rehabilitáció nem holmi szükséges rossz, nem holmi korlátozás, megszorítás, hanem egy értelmes emberi élet kezdete lehet. A fordulat révén mindenki jól jár, ezért is van rá esélyünk, hogy a gondolat (ami tettekké objektiválódik) forradalmi sebességgel fog terjedni.
A modern kor önleleplező, öndefiniáló csúcspontja az lett, amikor Bush jr. hovatovább verbalizálta, hogy az USA az amerikai életstílus (life-style) védelmében folytat háborút. Ennek ellenpontja lett Franny Armstrong filmjében a forradalmi gondolat, miszerint pontosan az életstílusunk ellen kell harcolnunk. E film mellesleg a 2009-es Koppenhágai klímacsúccsal a Zöld Fordulat nulladik másodperceként tekinthető - amellyel beléptünk a non-modern korába.
Franny Armstrong filmje és a COP 13 az új korszak egyik legnagyszerűbb adományára világít rá, az emberi kezdeményezés és civil szerveződések erejére, arra, hogy az ember többé nem tévénéző, akit 4 évente kiengednek szavazni, aztán visszaterelik a TV elé, hanem immár annak kell történnie a politika szintjén is, amit az emberek alulról diktálnak. A facebook kora ez, amikor a társadalom nem a központi médiára csatolt, celláikban éldegélő fogyasztókból áll, hanem horizontálisan szerveződő gondolkodó, vitatkozó, gondolataikat tovább-fejlesztő és tettekre váltó emberekből. E mozgalmak, és az alulról jövő kezdeményezések, horizontális szerveződések ma pontosan ugyanazt az intellektuális óvó-védő funkciót töltik be, mint eddig a sci-fi.
A sci-fi kora azonban nem járt le, sőt, reneszánszát élheti, a különbség csak annyi, hogy ez már nem a hidegháborús sci-fi, itt már nem az oroszok az ellenség, Kína az új barát, így az ellenség éppenséggel elfogyott (érdekes végignézni a James Bond filmekben az ellenségek sorát, az utolsó előttinél Észak-Korea játszotta e szerepet, de a legutóbbinál már alig lehet visszaemlékezni rá, kik voltak "a" rossz fiúk). Az ellenség elfogyott - és tegyük hozzá, hálistennek. Az Avatar-ban már az ember az ellenség (a túlélők pedig nem emberek).
A végeredmény az új sci-fi, a Zöld Fordulat utáni sci-fi, immár modernitás nélkül, a non-modern szellemében. A sci-fi, vegyük észre, kitartott eredeti küldetése mellett, a küldetést választotta a modernitás helyett....
::::: Science of Imagination
Amit a Science of Imagination kiállításon látunk, az nem retro-futurizmus, hanem túl azon, immár az új sci-fi. A régi sci-fi-re reflektálnak a mai művészek, de nem a sci-fi-ben értelmezett jövőből, hanem azon túl, a non-modern korszakból, amikor a sci-fi már szakított a modernitás gondolatával, motívumával.Kaszás Tamás Kollapszista Emlékmű c. műve egy maximálisra felfokozott szervezettségű expresszió, amely közben az elemi indián kifejezések szintjén is (pl. amikor az erdőben valaki két gallyat keresztbe tesz, hogy jelezze ember járt ott) fantasztikusan működik. Komplex kifejezés - amely közben hallatlanul elemi is. Komplexitásával kapcsolatban maga a kiállítás is aktív szerepet játszik, hiszen nem az eredeti művet láthatjuk itt kiállítva, hanem egy pre-konstrukciót. Már a pre-konstrukció kifejezés is külön jelentéssel bír e kiállítás szövegkörnyezetében, ahol a La Jetée c. filmet is kiállították.
Ennél azonban többről is szó van. Az "eredeti" mű egy zöld gyepen elhelyezett bevásárlókocsi, amelyre görgős kerekek helyett szánkótalp van felszerelve. A gyep és a szánkótalpak kontrasztja önmagában is egy drasztikus klímaváltozásról mesél. Ismerve azonban a "történelmet", az e sci-fi történetben értelmezett múltat, tudhatjuk, hogy "annak idején" görgők voltak a bevásárlókocsikon, tehát már a szánkótalpak is egy külön drasztikus (és gyors) klímaváltozás történetét mesélik el. Maga a kiállítás egy plusz csavart visz ebbe a klímatörténeti nyomozati anyagba, hiszen nem szabad térben, és nem füvön láthatjuk a művet, hanem valahol máshol, egy kiállítóteremben, ahova odaszállították (erre konkrétan utal a mű "cargo" talapzata, ami az áruházi áru-bálák fa-szerkezete,a szállítás szinonimája).
Az elbeszélés módja is különleges - hiszen egy leletet látunk, és egy régész tekintetével vizsgálódunk, következtetünk egy elsüllyedt korból származó kiállított maradvány alapján. Igazi, eredeti sci-fi szituáció ez, volt egyszer egy katasztrófa, a kutatók a helyszínen pedig próbálják a nyomokból összerakni, hogy mi történhetett. Egy velejéig sci-fi történet, amiben mi vagyunk a kutatók - miközben a saját történetünket kutatjuk. Ha a vér vagy a vörös szín félelmetes, mert a halálhoz kapcsolódik, ha az elmúlás félelmetes, akkor egy gyepen kiállított szánkótalpú bevásárlókocsi a legfélelmetesebb tartalmat hordozó ikon. Különleges benne, hogy a fogyasztói kultúra pusztulásához a gyep, a zöld természet kapcsolódik. A zöld, a természet ugyebár elvileg happy-end - ám ebben a happy end-ben a fogyasztói kultúra, a fogyasztói "életstílus" partra vetett halként, partra vetett hal maradványaként jelenik meg.
(note: a műben a bevásárlókocsi fonott kosárból készült, ez egy picit szétszórja az iménti gondolatmenetet :)).
E bevásárlókocsi egyébiránt óhatatlanul is eszünkbe juttatja a Ludwig Gyűjtemény egy régebbi darabját, még a modern korból. Duane Hanson, Supermarket shopper (1970) - egy molett nő bevásárlókocsit tol. Nem festmény, hanem fizikai valóság, szuper-realista-életnagyágú szobor, panoptikumba illő módon kivitelezve. A nő ruházata eredeti, csak úgy, mint a kosarában lévő termékek. Igazi minta volt ez egy korból, a jövő számára, a fogyasztói életstílus lenyomata. Ha lett volna hely a Pioneer 10-ben, akkor a kozmosz- és jövőkutatás tudományos oldalának legjelesebb képviselője, Carl Sagan az aranyplakett mellett nyugodtan elhelyezhette volna ezt a művet is. Üzenet a földről, így néz ki az ember.
Csákány István Bernsteinzimmer (borostyánszoba) című műve I. Vilmos elveszett Borostyánszobájára alludál, ahol a falat teljes mértékben borostyánkőből készült faragások borították.
Csákány Istvánnál a különleges anyag a fa. A mű jelentése, amit a befogadóban kivált, sok-rétegű.
Először is elcsodálkozunk az anyagon, illetve azon, hogy minden fából van. A látvány sci-fi katasztrófa benyomását kelti, mintha valami (egy rejtélyes okból, rejtélyes módon) fává változtatott volna mindent.
Izgalmas és sci-fi jellegű élmény, hogy amit spektákulumként bámulunk, az egy katasztrófa lenyomata. Mivel a fa színe fehér, ezért minden duo-tone, színek nélkül, a fehéres fa-színen megnyilvánuló fény-árnyék viszonyoknak megfelelően - ez hangulati szinten a Pompeii leletekre ugyanúgy emlékeztet, mint egy atomkatasztrófára. Ugyanerre erősít rá a tény, hogy a fafaragás eszközei ott hevernek, tehát a munka nem volt befejezve, éppen csinálhattak valamit, amikor kővé dermedt az egész - azaz fává kövült.
További filozofikus gondolatot hordoz a tény (a mű kulcsa), hogy a famegmunkáló helységben, a famegmunkáló tárgyak (is) fává kövültek. Mintha a fa-anyag bosszúja lett volna, cserébe azért, hogy erőszakos szerzetek, idegen anyagok segítségével megmunkálták. Most a fa munkálta meg az őt megmunkáló erőket. Az installáció zárt volta börtön-cella jelleget ad az egykori műhelynek, a benne egykor zajlott tevékenységre pedig az "önmagáért való" bélyeget süti, ha nem épp felesleges jelleget, hiszen a barkácsolás egész folyamatának semmiféle eredményét nem látjuk, csak a következményét, hogy végül minden fává kövült.
Persze tekinthetjük úgy is, hogy valaki mindent fából készített el, és minden, amit készített a készítést szolgálta (a műhely és berendezési tárgyai). Vonnegut erjesztő-baktériumai jutnak az eszünkbe, akik a mustban lubickolva az élet értelméről beszélgetnek, míg végül a keletkező alkoholban elpusztulnak - ami a pezsgő, tevékenységük visszamenőlegesen megállapítható eredeti értelme.
::::: Origami Space Race - papírrepülő űrverseny
A kiállítás főszereplője egy óriási léggömb, amelyhez egy roppant pici monitoron bemutatott nagyszabású projekt kapcsolódik. Ez az a pontja a kiállításnak, ahol a modern korral, a modernitás gyakorlatával és eszmeiségével való szakítás megerősítést nyer. Ez egy űrprogram, amit nem a társadalmak korábban értelmezett csúcsa, a hadsereg,a NASA hajtanak végre, hanem non-profit kutatók, szabad szerveződése, low-budget projekt keretében, amely ráadásul Open Source, ami ugyebár az űrfejlesztések, sőt, általában a technikai fejlesztések terén egyáltalán nem így néz ki.
A projekt révén papírrepülőket juttatnak fel az űrbe (!), 40 km magasra a sztratoszférába, e papírrepülők egy űrkutatási fejlesztés piciny főszereplői. A röpcsiket fentről indítják, egy mobil telefon segítségével, utána pedig azt figyelik, hogy melyik fejlesztés hogyan repül, a repülőket videóval kapják lencsevégre, és úgy örülnek nekik, mint a NASA-sok, amikor megpillantanak egy hazatérő űrsiklót.
Civil űrkutatás, minimál-eszközökkel, környezetbarát módon, barátságosan - egy open source workshop keretében. A barátságos verseny pedig a kis papírrepülők
köz zajlik, és nem egymást fenyegető nagyhatalmak között. Mondja valaki, hogy ez nem a hidegháború, illetve a modern utáni új korszak képe, amelyben a modernnel ellentétes felfogás uralkodik ...
A Science of Imagination kiállítás a kor szellemének megfelelően nem is mint látnivaló izgalmas, hanem mint gondolatok kiállítása. A kiállított művek mint megannyi gondolatébresztő trambulin, dobbantási lehetőségeket kínálnak, hogy végre elrugaszkodjunk a moderntől és a modernitástól, és különféle gondolatmeneteket bejárva elkezdjünk megismerkedni a következő (aktuális) vadiúj korszakkal ...
-Pilot Pirx-
2010-05-01