Sofia Coppola Marie Antoinette-t rendez
Sofia Coppola, akinek legutóbbi filmje, az Elveszett Jelentés mind az Oscar-on, mind a közönség és kritikusok körében sikert aratott, most a francia történelem egyik emlékezetes királynõjérõl, Marie Antoinette-rõl készÃt filmet.
A 33 éves Coppola-lány ezúttal is a szokásos munkastÃlusát követi, vagyis nemcsak rendezni, hanem Ãrni is fogja a filmet.
Hõsnõje, Marie Antoinette 1755-ben született, Bécsben, I. Ferenc római király legfiatalabb lányaként. 15 évesen férjhez ment a francia trónörököshöz, majd 4 év múlva francia királyné lett, amikor a férjét XVI-ik Lajosként királlyá koronázták. Késõbb kivÃvta a francia forradalom radikálisainak gyûlöletét, és neki tulajdonÃtanak egy cinikus mondást is (az éhezõ, kenyér nélküli szegényekrõl azt mondta, "adjanak nekik süteményt"), amit valójában nem is mondott soha.
A királynõt Kirsten Dunst fogja játszani, férjét, Lajost pedig Jason Schwartzman, aki mellesleg Sofia unokatestvére. A film állÃtólag egy "stilizált" verzióját adja majd a Marie Antoinette életének, aki az életét 38 évesen a guillotine-on végezte. A produkció, amelyben Sofia producerként is közremûködik, februárban kezdõdik, francia helyszÃnen.