Innen, kívülrõl csak annyit lehetett látni, hogy Koltai Lajos a kezdetektõl fogva egyes szám elsõ személyben beszél a "filmjérõl", mintha nem is az egész ország, maga Kertész Imre, sõt az egész Holocaust állna mögötte, illetve a film mögött. Aggodalomra persze az adott okot elsõsorban, hogy Kertész Imre regénye egy nem mindennapi alkotás, és bármilyen kevésbé kitûnõ regénybõl nagyobb eséllyel lehetne jó filmet készíteni, mint ebbõl. További aggodalom forrása volt a tény, hogy az állami támogatás léptéke presztízs-szerûen magas lett, és megfigyeléseink szerint azok a filmek, melyekben az állam komoly szerepet vállalt, a lehetõ legrosszabb módon sültek el.
Az természetesen nyilvánvaló volt, hogy Koltai Lajos nemcsak remek mûvész, de nagyon komoly filmes szakember is, mégis nagyon könnyû volt elképzelni egy olyan verziót, hogy a film nem lesz az igazi, de nagyjából senki nem meri majd megmondani, hiszen a téma, a könyv, a mögötte álló mûvészek túl komolyak ahhoz, hogy bárki egy negatív hangot is szólhatna a végeredményrõl.

A film ehhez képest mesterien lett elkészítve, külön öröm, hogy a képi világa anélkül lett lélegzetelállító és abszolút egyedi, hogy a rendezõ magánál tartotta volna a fényképezés marsallbotját, illetve anélkül, hogy a filmben önmagukban véve sokkoló jelenetek szerepelnének. Minél késõbb születik egy film egy témában, annál drámaibban kell "fogalmaznia" ahhoz, hogy a figyelmet ismét felkeltse, legalábbis nagyobb az esély rá, hogy ez elõfordul. Szerencsére azonban Koltai filmje nem extenzív módon fokozta a Holocaust-ábrázolását, tehát nem még többet, és még durvábbat nyújtott, mint elõdei, hanem mélységében, intenzitásában, eredetiségében alkotott valami nagyon újat.

Örülünk, hogy sikerült, örülünk, hogy kedvenc külföldi-magyar producerünk, Hámori András fõszerepet kapott a film létrehozásában, örülünk, hogy a regény, amire minden okunk megvan, hogy szeressük, most valóban méltó módon születhetett újjá film formájában, és nem utolsósorban örülünk Koltai Lajos sikerének, hogy sikerült egy ilyen remek filmet létrehoznia mindazokkal, akikkel létrehozta. Mindenképp felnézünk rá, hogy noha személyes ügyeként vitte végig a filmet, végül még az ujjlenyomatát sem hagyta rajta, olyan tisztán adta át a mûvet, mintha csak közvetített volna Kertész Imre mûve és a mozivászon között.