nem vagy belépve:
microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: hírek
    / /  

2005-11-05

Venezuelai Filmhét az Örökmozgóban

A budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban (Bp. VII. Erzsébet krt. 39.) november 15 és 20-a között Venezuelai Filmhét lesz, aminek keretében 3 venezuelai filmet nézhetünk meg.

A fõként szappanoperáiról ismert venezuelai filmgyártásban az az alkotó, vagy színész számít sztárnak, aki tévés produkcióban vesz részt. Ettõl függetlenül a Filmhét rendezõi, Luis Alberto Lamata és Luis Manzo, mindketten a játékfilm készítést tartják igazi hivatásuknak.

Venezuelában 1975-ben készült el a filmtörvény, melynek révén a privát tõkét is bevonták a filmgyártásba. Ez akkoriban komoly reményeket ébresztett a filmkészítõkben, hiszen az elsõsorban olajkitermelésre épülõ venezuelai gazdaságban sok tõkeerõs cég volt. Ám éppen az olaj volt az, mely miatt destabilizálódott Venezuela politikai élete. Egyre kevesebb figyelem jutott a kultúrára, így a filmkészítésre is. Venezuelában nem beszélhetünk olyasfajta filmes reneszánszról, mely a 90-es évek közepén megindult Brazíliában, Mexikóban, vagy éppen Argentínában. Ugyanakkor nem is csökkent az évi filmtermés oly radikálisan, mint Ecuadorban, vagy Peruban.

A Természet Ereje címû film rendezõje, Luis Armando Roche a venezuelai film nagy öregje. Õ volt az egyik alapítója évtizedekkel ezelõtt a venezuelai filmintézetnek is.
Mindhárom most vetítésre kerülõ film hangsúlyozottan a dél-amerika miliõt tárja elénk, és mindhárom felhasználja a sajátos helyi mítoszokat.

Az Arkangyal Tolla c. film (2002) (látható: nov. 15. és 18-án, 20:30-tól) egy Isten háta mögötti, hegyekkel körülzárt latin-amerikai faluba kalauzol, valamikor a 30-as években. Egy lelkes, fiatal távírász elhatározza, hogy kommunikációs eszközével bekapcsolja a települést a külvilág vérkeringésébe, és ezzel véget vet a helyi ezredes diktátorságának, és azoknak a megaláztatásoknak, melyeket a falu asszonyainak kell elszenvedniük az ezredes fiától.

A Meztelenül Narancsokkal c. film (1994) (látható: nov. 16-án, 18:30, és nov. 19-én, 20:30-tól) az 1800-as években játszódik, a venezuelai szövetségi forradalom alatt. A szövetségi hadsereg egyik indián származású századosa egy elhagyott településre érkezik a katonáival. Az éjszakára berendezkedõ katonák egyike egy néma, fehér asszonyra bukkan. Természetesen azonnal megerõszakolná, de a százados megállítja. Másnap egy kemény ütközet után csak a százados marad életben. Ahogy visszafelé botorkál, észreveszi, hogy a néma nõ követi. Margarita egy arisztokrata család leszármazottja, és egy trauma következtében vesztette el a hangját. Ez a két ember most egymásra marad.

A harmadik film, a Természet Ereje (1996) (látható: nov. 17 és 20-án, 20:30-tól) a 18-19. század fordulóján játszódik. A film egy megtörtént utazást dolgoz fel. Két fiatal európai természetkutató járja a dél-amerikai dzsungelt. A mítikus Casiquiare folyót keresik. Tele vannak idealista elképzelésekkel a modern ökológiáról, korabeli haladó eszméket vallanak. Ám a természet, amit megismernek, másmilyen. Gyönyörû és kegyetlen. A fiatal tudósok, akik a racionalitás hívei, döbbenten csodálkoznak rá a misztikus és szürreális természetre. A film ugyanakkor szembeszáll a Dél-Amerika egzotikumát övezõ romantikus idealizmussal is.
A benne szereplõ Christian Vadim Catherine Deneuve és Roger Vadim fia.

A Filmhétre jegyet az alábbi számon lehet rendelni: 342-2167, vagy pedig személyesen lehet vásárolni az Erzsébet krt. 39 szám alatt, az Örökmozgó Filmmúzeum pénztárában.




legutóbbi hírek:

-------------------------------------
beomlott a Fővám tér - a klímaváltozás klímarealitás beomlott a Fővám tér - a klímaváltozás klímarealitás
Kedd reggel, a vásárcsarnok előtt bazi nagy gödör keletkezett az úttesten. A kár nemcsak anya ...

-------------------------------------
Ferenc Pápa elítélte a GMO-kat Ferenc Pápa elítélte a GMO-kat
A Pápa nyakában egy barikával fotóztatta magát - a klasszikus jó pásztor beállításban, eze ...

-------------------------------------
kritika érte London főpolgármesterét, mert bringája csomagtartóján vitte a feleségét kritika érte London főpolgármesterét, mert bringája csomagtartóján vitte a feleségét
Boris Johnson-nak elnézést kellett kérnie, amiért a bringája csomagtartóján vitte feleségét ...

-------------------------------------
ma 30 éve jelent meg a mozikban a Vissza Jövőbe :) ma 30 éve jelent meg a mozikban a Vissza Jövőbe :)
Minden idők egyik legklasszikusabb időutazós filmje immár maga is idő-trippé vált. 30 évesek ...

-------------------------------------
Fipresci-díjat kapott Cannes-ban a Saul fia Fipresci-díjat kapott Cannes-ban a Saul fia
Ma Nemes Jeles László filmje, a Saul fia Fipresci-díjat kapott Cannes-ban. ...

-------------------------------------
"remek" hír a Föld Napján: Norvégia a fjordba önti a hulladékot
Az aktivisták nagyon kemény ellenállást ígérnek, polgári engedetlenséget ideértve, ha zöld ...

-------------------------------------
Spock - Leonard Nimoy - elhunyt, 83 éves korában Spock - Leonard Nimoy - elhunyt, 83 éves korában
Leonard Nimoy hosszan tartó tüdőbetegség végső stádiumában 83 évesen elhunyt Los Angeles-i ...

-------------------------------------
Frankofón Fesztivál - február 27. és március 27 Frankofón Fesztivál - február 27. és március 27
A tizenötödik Frankofón Fesztivál keretében február 27. és március 27. között több mint ...

-------------------------------------

korábbi hírek