nem vagy belépve:
microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: hírek
    / /  

2007-02-05

Szemle-napok

Lassan a végéhez közeledik a mostani Filmszemle, ahol 8 nap alatt 17 játékfilmet, 39 dokumentumfilmet, és 30 kísérleti és kisjátékfilmet nézhetünk meg a versenyprogramban.

Az idei játékfilmes kínálat elég vegyes, de ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne elõre sejteni, ki fogja majd kapni a legjobb mûvész-illetve közönségfilmes díjat.

A Szemletanács egyébként legjobb szerzõi, illetve mûfaji filmdíjról beszél, egy kettõs fõdíjról, amit két film között fognak elosztani. Láttunk jó, kevésbé jó, és közepes filmeket, bár ez már megszokott felállás a szemle-programoknál.
Vecsernyés János Emelet címû filmje, amit már két hete játszanak a mozik, próbára tette a nulla-cselekmény-tûrõ képességünket, és valóban nehéz volt végigülnünk a film 94 percét. Kamondi Zoltán legújabb filmje, a Dolina, ami a szemle egyik ″nagy filmjeként″ fut (mármint nem hivatalosan, és összefüggésben a különlegesen nagy költségvetésével, ami 1 milliárd Ft), számunkra nem nyújtott sokat, sõt, egy-két érdekes képi beállítást leszámítva egyáltalán nem tartjuk jónak a filmet. Maár Gyula Töredék-e viszont egy igazi fekete-fehér mûvészfilm, amit a fõszereplõ Zsótér Sándor játékáért, illetve Simone Weil gondolataiért mindenképp érdemes megnézni.

Kellemes meglepetés Bollók Csaba Iszka Utazása c. filmje, amit az eddig látott filmek közül (nem láttuk még az Ópiumot, Szász János sikergyanús filmjét) a legjobbnak tartunk. Bollók Csaba olyan érzékenyen instruálta a 12-13 év körüli kis fõszereplõjét, ami átüt a filmvásznon, és amitõl nagyon drámai lesz a film.

A Szemlén megnézhezhetünk újra olyan filmeket is, amiket már vetítenek a mozik, így a Férfiakt-ot, Esztergályos Károly filmjét, vagy a Budakeszi Srácok-at Erdõss Páltól, vagy bepótolhatjuk a kihagyott filmeket, mint mi pl. a Mansfeld-et, ami jobban sikerült, mint ahogy vártuk, a fõszereplõ Fancsikai Péter játékát is beleértve.
Sas Tamás SOS Szerelem c. vígjátéka viszont vidám perceket szerzett nekünk, bár nem feltétlenül a szándékolt humorjaival. A közönségfilm-fõdíjért indulhat még Szõke András Hasutasok c. vígjátéka, és bár nem vagyunk benne biztosak, de gondoljuk, hogy a Konyec is ide tartozik (végül is road movie a mûfaja), és ebben sem vagyunk biztosak, de talán a Lora is, feltéve, ha Herendi Gábor is így gondolja.

A Szemle szervezõinek híradása szerint vasárnap estig összesen 38 ezer jegyet adtak el a Szemle filmjeire, és eddig már 40 pótelõadást kellett kitûzniük.
Szemle mellékletünk: /07/szemle/
Kapcsolódó hírünk: /nws/0701/filmszemle/



legutóbbi hírek:

-------------------------------------
beomlott a Fővám tér - a klímaváltozás klímarealitás beomlott a Fővám tér - a klímaváltozás klímarealitás
Kedd reggel, a vásárcsarnok előtt bazi nagy gödör keletkezett az úttesten. A kár nemcsak anya ...

-------------------------------------
Ferenc Pápa elítélte a GMO-kat Ferenc Pápa elítélte a GMO-kat
A Pápa nyakában egy barikával fotóztatta magát - a klasszikus jó pásztor beállításban, eze ...

-------------------------------------
kritika érte London főpolgármesterét, mert bringája csomagtartóján vitte a feleségét kritika érte London főpolgármesterét, mert bringája csomagtartóján vitte a feleségét
Boris Johnson-nak elnézést kellett kérnie, amiért a bringája csomagtartóján vitte feleségét ...

-------------------------------------
ma 30 éve jelent meg a mozikban a Vissza Jövőbe :) ma 30 éve jelent meg a mozikban a Vissza Jövőbe :)
Minden idők egyik legklasszikusabb időutazós filmje immár maga is idő-trippé vált. 30 évesek ...

-------------------------------------
Fipresci-díjat kapott Cannes-ban a Saul fia Fipresci-díjat kapott Cannes-ban a Saul fia
Ma Nemes Jeles László filmje, a Saul fia Fipresci-díjat kapott Cannes-ban. ...

-------------------------------------
"remek" hír a Föld Napján: Norvégia a fjordba önti a hulladékot
Az aktivisták nagyon kemény ellenállást ígérnek, polgári engedetlenséget ideértve, ha zöld ...

-------------------------------------
Spock - Leonard Nimoy - elhunyt, 83 éves korában Spock - Leonard Nimoy - elhunyt, 83 éves korában
Leonard Nimoy hosszan tartó tüdőbetegség végső stádiumában 83 évesen elhunyt Los Angeles-i ...

-------------------------------------
Frankofón Fesztivál - február 27. és március 27 Frankofón Fesztivál - február 27. és március 27
A tizenötödik Frankofón Fesztivál keretében február 27. és március 27. között több mint � ...

-------------------------------------

korábbi hírek