2008-11-26
Nemsokára véget ér a Monk
A múlt héten derült ki, hogy a népszerû és sikeres tv-sorozat, a Monk még egy utolsó 16 epizódos évadot kap, amit jövõ nyáron forgatnak le, aztán véget érnek Adrian Monk tv-beli kalandjai.
A Monk az egész világon, Ãgy nálunk is nagyon népszerû tv-sorozat, amit többek
közt az ötletes történeteinek, csavaros megoldásainak, és a fõszereplõ jól kitalált karakterének köszönhet (azt azért tegyük hozzá, hogy nagyon brutális gyilkosságokat is láthatunk egy-egy Monk-ban). A USA Network sorozata 2002-ben indult, Tony Shalhoub-bal a cÃmszerepben, és azóta már a 7-ik évfolyamánál tart.
Adrian Monk egy negyvenes magánnyomozó, aki régebben rendõr volt, de már nem az, és mióta egy autóbombával
megölték mindennél jobban szeretett feleségét, Trudy-t, azóta egész életét a bûntények kinyomozásának szenteli, amellett, hogy kitartóan keresi Trudy gyilkosát/gyilkosait. Monk pengeagyú, kitûnõ megfigyelõ és memóriájú, és egyben tisztaságmániás, illetve a valóságtól teljesen elrugaszkodott.
Az õ világában csakis egyféle ásványvÃz létezik (a Sierra Springs), ami ha nem elérhetõ (mondjuk, Mexikóban), akkor inkább semmit sem iszik, a hûtõjében ABC-sorrendben és szÃnkód szerint vannak elhelyezve az ételek, hajnalonként felporszÃvózza
a lakását, és bárkinek a lakásán rendet rak, ha lehetõsége van rá - szóval egy kényszeres és tisztaságmániás beteggel állunk szemben, aki ezzel együtt sohasem téved a bûnügyeket, és a nyomozást illetõen, és mindig elkapja a valódi gyilkosokat.
Monk karaktere annyira eredeti, és olyan árnyaltan van megÃrva, plusz Tony Shalhoub annyira meggyõzõ benne, hogy a sorozat indulása óta minden tv-nézõ megszerette "a Monkot", és azóta divattá vált az általa mûködtetett tisztaságmánia is.
Monk-nak mindig akadnak segÃtõi, õk a sorozat állandó szereplõi: az asszisztense, eleinte Sharona (Bitty Schram), majd a harmadik évfolyam közepétõl Natalie ( Traylor Howard ),
Stottlemeyer százados (Ted Levine), illetve az õ kollégája, a fiatal Randy Disher (Jason Gray-Stanford). Õk négyen az alaptagok, de ott van még Natalie lánya, Julie is (Emmy Clarke), illetve a legutóbbi ideig ott volt még Charles Kroger pszichológus szerepében Stanley Kamel is, de õ sajnos idén áprilisban váratlanul meghalt.
Tony Shalhoub már 3-szor kapta meg a tv-produkciók legnagyobb elismerését, az Emmy-dÃjat
Monk szerepéért, de epizódszereplõként Stanley Tucci és John Turturro is kapott egy-egy Emmy-t a Monk-beli tevékenységükért. (Tucci fantasztikusan jól játszotta a szÃnészt, akinek Monk-ot kellett eljátsszania, de aztán túlságosan beleélte magát a szerepébe, és ebbõl bonyodalmak lettek, Turturro pedig Monk Ambrose nevû testvérét alakÃtotta több részben is, aki szintén kényszeres és hiper jó memóriával és megfigyelõképességgel rendelkezik. )
Most az USA Network döntése alapján
még egy utolsó évadot kap a Monk (ami Ãgy összesen 8-at jelent), és a jövõ nyáron leforgatandó végkifejlet a tervek szerint elárulja a sorozat "nagy titkát", hogy ki ölte meg Trudy Monk-ot.
Nálunk a TV2 kezdte el sugározni a Monk-ot, hétköznap délutáni idõpontban, majd késõbb a Viasat 3 vette át a kultikussá vált sorozat sugárzását, és jelen pillanatban is ez a csatorna jegyzi nálunk a Monk-ot.
A Magyarországon
vetÃtett Monk-ok a 7-ik évfolyamig jutottak el, vagyis a 7-ik évfolyam epizódjait még nem láthattuk. (A 7-ik évfolyam elsõ epizódjában Dr. Kroger meghal, vagyis a sorozat Ãrói szomorúan "lekövették" az életet, Stanley Kamel tragikus hirtelenségû halálát).
A jelen állás szerint tehát még 32 db Monk-epizód várat magára, amit nem láttunk, ebbõl 16 már elkészült, 16 pedig jövõre fog elkészülni.