Az idei Filmszemle filmjei
A 2011-es Filmszemle eléggé másnak ígérkezik, mint az eddigiek, kezdve azzal, hogy idén nem lesz 160-200 millió forint a megszervezésére. ( Az előző 3 évben ennyi volt a Filmszemle költségvetése: 2008-ban 160 millió, 2009-ben 200, 2010-ben ismét 160 millió forint). Most a pénzhiánynak megfelelően rövidebb és puritánabb lesz a Szemle, május 5 és 8-a kerül megrendezésre, és bár még semmi nincs ez ügyben lerögzítve, azért úgy tűnik, a nemzetközi sajtó kisebb mértékben vesz részt rajta, mint eddig, már csak az akkor zajló Cannes-i filmfesztivál miatt is.
Április 20-án, szerdán tartják az idei Szemle sajtótájékoztatóját, ezúttal nem az eddigi Mammut mozi helyszínen, hanem az Urániában. A tájékoztatón a Szemle szervező bizottságának tagjai vesznek részt, Durst György, Bereczki Csaba, Kocsis Tibor, Sós Mária, Ulrich Gábor és Garami Gábor főszervező.

Ami pedig a filmeket illeti, összesen 410 filmalkotást neveztek be az idei Szemlére, ebből 28 játékfilm, 60 animációs film, 95 kisjátékfilm, 58 tudományos-ismeretterjesztő film, 147 (!) dokumentumfilm, és 22 tv-film.
A vetítések és programok az eddigi Mom Park helyett az Urániában, a Corvinban, a Puskinban és a Gödörben (pontosabban a teraszán) lesznek.
A játékfilmek között a verseny szekcióban 11 film szerepel, ebből 6 film már megjelent a mozikban idén (Kocsis Ágnes: Pál Adrienn, Miklauzic Bence: A zöld sárkány gyermekei), vagy tavaly (Mundruczó Kornél: Szelíd teremtés - A Frankenstein terv, Dézsy Zoltán: Az ügynökök a paradicsomba mennek, Pozsgai Zsolt: A föld szeretője és Rudolf Péter: Üvegtigris 3).
A további versenyfilmek:
- Bodzsár Márk, Bollók Csaba, Hajdu Szabolcs, Török Ferenc: East Side Stories
- Dyga Zsombor: Utolér
- Hules Endre: A halálba táncoltatott lány
-Vécsei Márton: Diamond Club
-Vecsernyés János: Nyár utca, nem megy tovább

Az un. "bemutató szekció" így néz ki a játékfilmeknél:
Alberto Negrin: Emlékszem Anna Frankra
Arantza Ibarra, Alfonzo Arandia: A bosszúállók
Csupó Gábor: Holdhercegnő
Elek Judit: Visszatérés
Fliegauf Benedek: Womb-Méh
Jakab-Benke Nándor: Antigoné - avagy Erdélyben, filmet, együtt
Jasmin Durakovic: Ballada Karimért
Kasper Holten: Juan
Marian Crisan: Morgen
Walter Carvalho: Budapest
A verseny szekció ez a tv-filmeknél:
Babos Tamás: Fehérnyíl
Cserhalmi Sára: Hajónapló ’89-09 /Vadhuss
Dettre Gábor: Antigoné
Esztergályos Károly: Szégyen - töredékek a huszadik századból
Gothár Péter: Hangyatérkép
Horváth Lili: Hajónapló ’89-09 / Hazafelé
Mátyássy Áron: T.Ú.K. - Tanár úr kérem!
Miklauzic Bence: Éji séták és éji alakok
Sipos József: Titkos szám
Reisz Gábor: Judith Keith
Sára Júlia: Bulvár
Török Ferenc: Apacsok
Zsigmond Dezső: A botcsinálta doktor

A 42-ik Filmszemle az előjelek szerint a dokumentumfilmekre helyezi át a hangsúlyt, ezt az mondatja velünk, hogy 147 doksifilmet neveztek be a Szemlére, és a dokumentumfilmek szekcióján belül 25 film indul a versenyben, emellett pedig lesz sima információs szekció, kiemelt információs szekció, tematikus válogatás, illetve olyan, hogy "egyetemisták filmjei".
A Szemlének egyelőre nincs még aktív honlapja, és facebook oldala sem, de várhatóan a sajtótájékoztatón többet tudunk meg erről is.
Frissítés: A szemle hivatalos honlapja ez: http://magyarfilmszemle.hu/, Facebook-os oldala pedig ez: http://www.facebook.com/Szemle