2011-04-08
Elindul a Titanic
Péntek este kezdődik a 18-ik Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, sokunk kedvenc tavaszi fesztiválja. Bár most csak 8 napos lesz a program, és a tervezettnél kevesebb filmmel jelentkeznek a szervezők, azért, ahogy bizonyos helyeken mondani szokták: "nagyon erős a line-up".
Négy budapesti moziban (Kino, Uránia, Toldi és Örökmozgó) nézhetünk 8 napon keresztül válogatott filmeket, szám szerint 52-t, olyan szekciókba válogatva, mint a Francia Zátonyok, Zöld Sziget, vagy Extrém Ázsia.

Ekkora kínálatból mindenki talál magának érdekes filmet, és ne feledjük, a Titanic-on nagyon nagy százalékban olyan filmeket vetítenek, amelyeket később nem terveznek behozni a forgalmazók, és általában DVD-n se szoktak ezek eljutni a magyar közönséghez.
(Vannak persze kivételek, mint a nagy sikerű Amélie Csodálatos Élete, amit már a 2001-es Titanic-on láthattunk, a megjelenés évében, és ami később világszerte nagy siker lett, nálunk is, a Mokép forgalmazásában).

A mostani fesztivált a A Gyerekek Jól Vannak c. remek dráma nyitja meg, ami speciel a Budapest Film jóvoltából később a mozikban is szerepel. A Kino-ban 16.30-tól vetítik a Határfigyelők című amerikai dokumentumfilmet, amelynek a Titanicon lesz a nemzetközi premierje. Corey Wascinski 4 éven keresztül forgatott filmje azokat a lelkes és sokszor igen komikus amerikai honpolgárokat mutatja be, akik az amerikai-mexikói határon önkéntes határvédőként felsorakozva megfogadták, hogy megvédik hazájukat az országba özönlő illegális bevándorlóktól.
A Titanic élőben a 4 moziban, amúgy Facebook-on és a honlapon.
A Cspv Titanic melléklete ez.