nem vagy belépve:
microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: hírek
    / /  

2012-08-28

Pussy Riot - a fellebbezés

A világ megmozdult, a Pussy Riot ügyből világ-lázadás bontakozott ki, az orosz szisztéma, amely a kínos, politikai ügyekkel kapcsolatban az elhallgatáson alapul, zátonyra futott. A világ nem engedi, hogy ez tényleg megtörténjen - ráadásul, az ítélethirdetés végén ott volt az a kis mondatocska, hogy 10 napon belül lehet fellebbezni. Ez a hét a fellebbezés hete !!

A fellebbezést három bírósághoz tervezik benyújtani, a Legfelsőbb Bírósághoz, az Emberi Jogi Bírósághoz, és az Alkotmány Bírósághoz, és a Moszkvai Városi Bírósághoz is, amire a külügyminiszter, Szergej Lavrov jelezte, hogy nem lehet interferencia a különböző bíróságok között.

A fellebbezéssel kapcsolatban két darab nagyon fontos momentumra hívnánk fel a figyelmet, amit a lányokat védő csapat egyik ügyvédje, Nyikoláj Polozov mesélt el. Az egyik az, hogy az 5 hónapnyi tárgyalás előtti fogvatartás az orosz jog szerint 10 hónap börtönnek felel meg, azaz az ítélet máris törvénybe ütközik, hiszen az 5 hónapot 5 hónapként számolták be a kiszabott büntetési tételbe.

A másik izgalmas körülmény az, hogy a bűncselekménnyel kapcsolatban, amely címén elítélték őket, a törvény kimondja, hogy 2 hónapon belül kell ítéletet hozni. Ez ugyancsak nem aprócska hiba, és nem kis ütközés a törvénnyel. Az ügyvédek mindenesetre darabokra szedik az ítéletet (ami rengeteg nyomtatott oldal), és elképesztően látványos fellebbezésre lehet számítani - a felajzott nemzetközi érdeklődésnek, felháborodásnak köszönhetően.

A Human Rights Watch munkatársa, aki ott volt az ítélethirdetésnél, elmondta, hogy 20 éve dolgozik Moszkvában, ilyet, de még ehhez hasonlót sem látott soha. Óriási az érdeklődés, a sajtósok számára 2 órát vett igénybe, hogy egyesével lefotózzák a kirakatüveg mögé zárt lányokat. A lépcsőház tömve volt, és ahogyan mi is láthattuk a videókat, odakint is tüntettek (lásd Kaszparov kommandósok által félbeszakított interjúját).

 

Az ítéletet a védő csapatnak a törvény értelmében 5 napon belül kell megkapniuk, innentől számítva lesz 10 napjuk a fellebbezésre. Az ítéletet (a nyomtatott anyagot) a védőügyvédek augusztus 21-én kapták meg. A fellebbezés benyújtása ezen a héten várható. A lányokat az előzetes börtönben 3 különböző emeleten tartják fogva, egymással nem érintkezhetnek, ezzel együtt arról számolnak be, hogy most már normalizálódtak a viszonyok, nincs külön okuk a panaszra, mármint viszonylagosan.

 

Az ügynek nincs vége, az ügy nincs lezárva, a harc még csak most kezdődik!

FREE PUSSY RIOT !!!!!




legutóbbi hírek:

-------------------------------------
beomlott a Fővám tér - a klímaváltozás klímarealitás beomlott a Fővám tér - a klímaváltozás klímarealitás
Kedd reggel, a vásárcsarnok előtt bazi nagy gödör keletkezett az úttesten. A kár nemcsak anya ...

-------------------------------------
Ferenc Pápa elítélte a GMO-kat Ferenc Pápa elítélte a GMO-kat
A Pápa nyakában egy barikával fotóztatta magát - a klasszikus jó pásztor beállításban, eze ...

-------------------------------------
kritika érte London főpolgármesterét, mert bringája csomagtartóján vitte a feleségét kritika érte London főpolgármesterét, mert bringája csomagtartóján vitte a feleségét
Boris Johnson-nak elnézést kellett kérnie, amiért a bringája csomagtartóján vitte feleségét ...

-------------------------------------
ma 30 éve jelent meg a mozikban a Vissza Jövőbe :) ma 30 éve jelent meg a mozikban a Vissza Jövőbe :)
Minden idők egyik legklasszikusabb időutazós filmje immár maga is idő-trippé vált. 30 évesek ...

-------------------------------------
Fipresci-díjat kapott Cannes-ban a Saul fia Fipresci-díjat kapott Cannes-ban a Saul fia
Ma Nemes Jeles László filmje, a Saul fia Fipresci-díjat kapott Cannes-ban. ...

-------------------------------------
"remek" hír a Föld Napján: Norvégia a fjordba önti a hulladékot
Az aktivisták nagyon kemény ellenállást ígérnek, polgári engedetlenséget ideértve, ha zöld ...

-------------------------------------
Spock - Leonard Nimoy - elhunyt, 83 éves korában Spock - Leonard Nimoy - elhunyt, 83 éves korában
Leonard Nimoy hosszan tartó tüdőbetegség végső stádiumában 83 évesen elhunyt Los Angeles-i ...

-------------------------------------
Frankofón Fesztivál - február 27. és március 27 Frankofón Fesztivál - február 27. és március 27
A tizenötödik Frankofón Fesztivál keretében február 27. és március 27. között több mint à ...

-------------------------------------

korábbi hírek