Norvég Filmfesztivál-hétvége az Örökmozgóban
Február 27 és március 2 között egy norvég filmes hétvégét szervez a budapesti Örökmozgó Filmmúzeum, aminek a keretében az elmúlt 5 év norvég filmjeiből láthatunk 7 játékfilmet.
A filmek közül néhányat már korábban bemutattak a hazai forgalmazók (Oslo, Augusztus, a Fejvadászok, vagy a King Curling, Pasiból Lett Férfi), néhányat viszont még nem láthattunk (Vegas, Nagykutya, stb..). Négy drámát, két vígjátékot, egy dokumentumfilmet, egy útifilmet és egy gyerekfilmet nézhetünk meg a norvég filmhétvégén.
(Oslo, Augusztus. Rendezte: Joachim Trier)
A fesztiválhoz egy irodalmi esemény is kapcsolódik. Március 1-jén, szombaton a 17 órától látható, Kjell Askildsen norvég íróról szóló portréfilm után a MŰÚT irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat itt mutatja be 2014. téli számát, amelyben jelentős szerepet kap a kortárs norvég rövidpróza. Az antológia áttekintést nyújt a norvég irodalom jelenlegi vonulatairól, a hagyományoktól a friss hangokig, a nagy öregektől az egykötetes fiatal írókig.
A Norvég Filmfesztivál a Budapesti Norvég Nagykövetség, a Norvég Filmintézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.
A fesztivál programja ez:
FEBRUÁR 27., CSÜTÖRTÖK:
18.00: LIMBO (norvég filmdráma, 2010, 105 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)
Rendező, forgatókönyvíró: Maria Sødahl
Fényképezte: Manuel Claro Alberto
Szereplők: Line Verndal, Lena Endre, Bryan Brown, Henrik Rafaelsen
Trinidad kőolajiparral foglalkozó nemzetközi köreibe a 70-es évek elején egy fiatal norvég család érkezik. Az idealista feleségnek hamarosan rá kell döbbennie, hogy ez egy másik világ: a férfiak szeretőket tartanak, a gyerekeket háztartási alkalmazottak nevelik, miközben a közönybe süllyedt feleségek a medence partján gin-tonikkal ütik el az időt. A Limbo az szeretet, kísértések és árulások filmje.
Montréali Nemzetközi Filmfesztivál, 2010, Legjobb Rendezés Díja
20.00: OSLO, AUGUSZTUS (norvég filmdráma, 2011, 95 perc, magyar felirattal)
Rendező: Joachim Trier
Forgatókönyvíró: Joachim Trier, Eskil Vogt
Fényképezte: Jakob Ihre
Szereplők: Anders Danielsen Lie, Andreas Braaten, Hans Olav Brenner, Ingrid Olava
Anders hamarosan kikerül egy drog-rehabilitációs intézetből. Egy nap engedélyt kap arra, hogy ellátogasson a városba egy állásinterjúra. Az interjú után felkeresi rég nem látott barátait és kedves helyeit. A 34 éves Anders okos, jóképű és biztos családi háttérrel rendelkezik, de makacsul kísértik az elvesztegetett lehetőségek, és tettei, melyekkel fájdalmat okozott. Ezen a napon ismét a múlt hibáival birkózik. Az új élet lehetősége és a jövő reménye elhalványul, mire beköszönt a reggel.
Stockholmi Filmfesztivál, 2011, Bronz Ló és a Legjobb Operatőr Díja
(Oslo, Augusztus. Rendezte: Joachim Trier)
FEBR. 28., PÉNTEK:
18.00: KING CURLING (magyarul beszélő norvég vígjáték, 2011, 75 perc)
Rendező: Ole Endresen
Forgatókönyvíró: Atle Antonsen, Ole Endresen
Fényképezte: Askild Edvardsen
Szereplők: Atle Antonsen, Linn Skåber, Ane Dahl Torp, Harald Eia, Bård Tufte Johansen
Truls Paulsen, az egykori curling-bajnok valóságos megszállottja volt a játéknak. Ez odáig vezetett, hogy mentális problémái adódtak. Tíz éve, hogy basáskodó feleségére van utalva. Az orvosai eltiltották attól, hogy találkozzon a korábbi csapattársaival, szerintük ez újabb összeomláshoz vezetne. Ám Truls megtudja, hogy egykori edzője tüdőrákban haldoklik, és csak költséges operáció mentheti meg az életét. Véletlenül éppen most rendezik a pénzdíjas nemzeti curling-bajnokságot. A kockázatot vállalva Truls újra jégre lép…
19.30: FEJVADÁSZOK (norvég-német thriller, 2011, 100 perc, magyar felirattal)
Rendező: Morten Tyldum
Forgatókönyvíró: Lars Gudmestad, Ulf Ryberg
Fényképezte: John Andreas Andersen
Szereplők: Aksel Hennie, Synnøve Macody Lund, Nikolaj Coster-Waldau
Roger Brown Norvégia legsikeresebb fejvadásza, aki hivatása mellett titokban műkincs-tolvajként tevékenykedik, nem kevés hatékonysággal. Ám amikor eddigi legmerészebb betörését készíti elő, rá kell jönnie, vadászból ezúttal üldözötté vált. Méltó ellenfélre talál, akinek nemcsak műkincsekre fáj a foga, de célja elérése érdekében az emberéletet sem kíméli. Kezdetét veszi az országos hajtóvadászat.
Academy of Science Fiction, Fantasy & Horror Films, USA, 2013, Legjobb Külföldi Film Díja
Empire Awards, Egyesült Királyság, 2013, Legjobb Thriller Díja
MÁRCIUS 1., SZOMBAT:
15.30: GYEREKKLUB: BARÁTOM, KNERTEN (magyarul beszélő, norvég családi vígjáték, 2009, 72 perc)
Rendező: Åsleik Engmark
Forgatókönyvíró: Birgitte Bratseth (Anne-Cath Vestly regénye alapján)
Fényképezte: Ari Willey
Szereplők: Adrian Grønnevik Smith, Åsleik Engmark, Pernille Sørensen, Jan Gunnar Røise, Petrus A. Christensen
A csintalan, bátor és gyors észjárású fiú, Lillebror vidékre költözött családjával, még nem ismer senkit, és egyetlen barátja az életre kelt gallyacska, Knerten lesz. A szülők elfoglaltak, de Lillebror nem bánja, mert a két kis barát minden huncutságra és kalandra készen áll. Knerten bevezeti Lillebrort a fenyves erdő rejtelmeibe, figyelmezteti a telhetetlen hangyákra, igazi pénzkereseti lehetőséget talál neki... és ez csak a kezdet. Egy ilyen barát nem terem ám minden fán!
Amanda Awards, Norvégia, 2010, Legjobb Gyerekfilm Díja
17.00: "TÚL SOK SZÓ FOROG A VILÁGBAN"- KJELL ASKILDSEN PORTRÉJA (magyar portréfilm, 2010, 35 perc)
Pap Vera-Ágnes és Buglya Sándor filmje
Kjell Askildsent, a minimálpróza norvég mesterét ma a világirodalom egyik legfontosabb szereplőjének tartják. Az 1929-ben született író számos európai és skandináv díjat elnyert, 2009-ben megkapta a legrangosabb skandináv irodalmi elismerést, a Svéd Akadémia Északi Díját és jelölték a Nobel-díjra. A szűkszavú író, aki nagyon ritkán állt kamerák elé, most életéről, írásairól mesél a portréfilmben.
17.40-18.40: MŰÚT- NORVÉG KORTÁRS RÖVIDPRÓZA
A rangos Műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 2014. téli számában jelentős szerepet kap a kortárs norvég rövidpróza. Az antológia áttekintést nyújt a norvég irodalom jelenlegi vonulatairól, a hagyományoktól a friss hangokig, a nagy öregektől az egykötetes fiatal írókig.
A beszélgetés résztvevői: Zemlényi Attila főszerkesztő, kabai lóránt szépirodalmi szerkesztő,
Kishonthy Zsolt felelős kiadó, Bujdos Attila művészeti szerkesztő, A. Dobos Éva műfordító és Pap Vera-Ágnes műfordító, vendégszerkesztő
18.00: VEGAS (norvég filmdráma, 2009, 118 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)
Rendező: Gunnar Vikene
Forgatókönyvíró: Gunnar Vikene, Torun Lian
Fényképezte: Marius Septimus Wieser
Szereplők: Karoline Stemre, Jørgen Hausberg Nilsen, Sindre Kvalvåg Jacobsen
A Vegas három tinédzser megrázó története, akiknek sem otthonuk, sem reményük bármiféle átlagos életre. A zűrös családból származó Thomas intézetbe kerül, itt találkozik Mariannéval, aki mindig mindent felrúg maga körül és a kis Terjével, aki mintha egy másik bolygón élne. Mindhármuknak ugyanaz az álma, így nekivágnak a közös útnak, hogy megtapasztalják a szeretet, gyűlölet és bizalom erejét. S bár nem a tervek szerint érnek révbe, de mindhárman megtalálnak valamit, ami nagyon fontos.
Lübecki Északi Filmnapok, 2009, a Zsűri Különdíja
Római Nemzetközi Filmfesztivál, 2009, Alice in the City Díj
Tallini "Fekete Éjszakák" Fesztivál (Tallinn Black Nights Film Festival), 2009, a Zsűri Különdíja
20.00: NAGYKUTYA (norvég filmdráma, 2009, 100 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)
Rendező-forgatókönyvíró: Sara Johnsen
Fényképezte: John Andreas Andersen
Szereplők: Hermann Sabado, Agnieszka Grochowska, Mads Sjøgård Pettersen, Bang Chau
Axelt és Yannét kisgyerekként adoptálták Norvégiába. A fiút egy tehetős család vette magához Oslo nyugati részében, a lány a keleti részre került. Yanne emlékszik útjukra, de fogalma sincs, merre lehet öccse. Minden megváltozik, amikor lengyel barátnője Axel szüleinél kezd takarítani, és meglátja a testvérek közös fotóját. Jól teszi Maria, hogy a család újraegyesítésén töri a fejét? És mit akar a háborúból hazatért katona?
Roueni Skandináv Filmfesztivál, 2010, a Zsűri Nagydíja
Amanda Awards, Norvégia, 2010, Legjobb Női Főszereplő díja
MÁRCIUS 2., VASÁRNAP
17.00: VÁLTOZATOK ÉSZAKI FÉNYRE- NORVÉGIA KÉT TÉTELBEN (magyar dokumentumfilm, 2008, 41 perc)
Pap Vera-Ágnes és Horváth Tamás filmje
Az útifilm varázslatos tájakra kalauzol. A forgatócsoport ellátogatott az Északi Sarkkör felett fekvő halász-településekre a híres Lofoten-szigeteken, megnézte, hogyan tenyésztik a rénszarvast lappföldi rokonaink. Most megtudhatják, mennyi zsebpénzt keres egy tőkehal-nyelvet vágó kisfiú, hogyan kell rénszarvascsordát hajtani, és mivel foglalkozik a Számi Parlament.
18.00: ANYÁM TITKA (norvég dokumentumfilm, 2009, 52 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)
Rendező, forgatókönyvíró: Ellen-Astri Lundby
Fényképezte: Runar Jarle Wiik
Az Anyám titka személyes hangvételű dokumentumfilm a nemzeti identitásról. A rendező a norvég fővárosban, Oslóban nőtt fel, és felnőttként tudta meg, hogy anyja az Északi Sarkkör felett élő számi (lapp) közösségből származik. Miért volt ez titok? Ellen A. Lundby személyesen indul el északra kideríteni, hogy anyja miért hallgatott egész életében származásáról. S közben a norvégiai számik 20. századi története is kirajzolódik a néző előtt.
Tromsø International Film Festival (TIFF), 2009, különdíj
Sami Film Festival, Guovdageaidnu, 2009, The Corvoš Award
Nepal International Indigenous Film Festival, 2009, Bronze Dru
19.00: PASIBÓL LETT FÉRFI (norvég vígjáték, 2012, 80 perc, magyar felirattal)
Rendező: Martin Lund
Forgatókönyvíró: Martin Lund
Fényképezte: Morten Halfstad Forsberg
Szereplők: Henrik Rafaelsen, Solvei Grimen Fosse, Janne Heltberg
A harmincas éveiben járó Henrik még mindig a középiskolai osztálytársaival bulizik. Még mindig az anyukája gondoskodik róla, akárcsak gyerekkorában. De most, hogy a barátnője gyereket vár, Henriknek rendes munka után kell néznie és visszavenni a szórakozásból, el kell kezdenie felnőttként viselkedni. A változtatás azonban előre nem látható problémákat okoz.
Karlovy Vary Filmfesztivál, 2012, Legjobb Filmnek járó Kristály Glóbusz Díj és
Legjobb Férfi Főszereplő Díj