nem vagy belépve:
microcspv    "peace is precious"
logo Marilyn


::: hírek
    / /  

2014-06-15

Gondolj Rám - Kern András legújabb filmje

Első hallásra izgalmas drámának ígérkezik Kern András következő filmje, a Gondolj Rám. Kern társ-forgatókönyvíróként, rendezőként és főszereplőként vesz részt a projektben. A film forgatása a napokban indul, a kész mű jövő februárjában lesz látható.

Egy igazán jó hangulatú sajtótájékoztató keretében mutatkozott be a Gondolj Rám-stábja a budapesti Művész Kávéházban: Szekeres Dénes producer, Vámos Miklós forgatókönyvíró, Kern András rendező, Eszenyi Enikő és Liptai Klaudia színésznők és Ragályi Elemér operatőr beszélt a készülő filmről.


 Eszenyi Enikő és Kern András      fotó: Wermes Kata

A sztori, vagyis amennyit elárultak belőle az alkotók, egy elismert orvosprofesszorról szól, aki egyik nap megtudja, hogy halálos beteg. A dr. Borlai-nak nevezett karakter (Kern András megformálásában) elhatározza, hogy az összes hozzá közel álló embert maga ellen haragítja, hogy így könnyítse meg majd számukra az elválást. A kisebbfajta ámokfutás után, amit művel, végül magára marad, de ekkor még mindig él, az orvosi előrejelzés ellenére is. És ekkor Borlai megpróbálja helyrehozni a kapcsolatait...

A történetet hallgatva, és látva a főszereplőket, meg ismerve a stáb többi tagjának képességeit, kifejezetten jó filmnek ígérkezik a Gondolj Rám. Kern András és Eszenyi Enikő egy remek párost fog alkotni a filmvásznon, mint egy értelmiségi, felső-középosztálybeli házaspár, akiknek - a sémák szerint - megvan mindenük, csak az egymással való kapcsolatukban nem tudnak tisztán látni. Eszenyi amúgy egy bírónőt játszik, és elmondása szerint már elkezdte a felkészülést a bírói karakter megformálására.
A film a Gondolj rám Kft. gyártásában, a Tivoli Filminvestments Kft. és az Inzert44 Kft produkciójában készül, kb. 100 percesre tervezik, és jövő februárban lesz látható. A költségvetése 355 millió forint, ennek több, mint a felét a Magyar Nemzeti Filmalap állja.

A filmnek mindenesetre már van facebook oldala: https://www.facebook.com/gondoljram?fref=ts




legutóbbi hírek:

-------------------------------------
beomlott a Fővám tér - a klímaváltozás klímarealitás beomlott a Fővám tér - a klímaváltozás klímarealitás
Kedd reggel, a vásárcsarnok előtt bazi nagy gödör keletkezett az úttesten. A kár nemcsak anya ...

-------------------------------------
Ferenc Pápa elítélte a GMO-kat Ferenc Pápa elítélte a GMO-kat
A Pápa nyakában egy barikával fotóztatta magát - a klasszikus jó pásztor beállításban, eze ...

-------------------------------------
kritika érte London főpolgármesterét, mert bringája csomagtartóján vitte a feleségét kritika érte London főpolgármesterét, mert bringája csomagtartóján vitte a feleségét
Boris Johnson-nak elnézést kellett kérnie, amiért a bringája csomagtartóján vitte feleségét ...

-------------------------------------
ma 30 éve jelent meg a mozikban a Vissza Jövőbe :) ma 30 éve jelent meg a mozikban a Vissza Jövőbe :)
Minden idők egyik legklasszikusabb időutazós filmje immár maga is idő-trippé vált. 30 évesek ...

-------------------------------------
Fipresci-díjat kapott Cannes-ban a Saul fia Fipresci-díjat kapott Cannes-ban a Saul fia
Ma Nemes Jeles László filmje, a Saul fia Fipresci-díjat kapott Cannes-ban. ...

-------------------------------------
"remek" hír a Föld Napján: Norvégia a fjordba önti a hulladékot
Az aktivisták nagyon kemény ellenállást ígérnek, polgári engedetlenséget ideértve, ha zöld ...

-------------------------------------
Spock - Leonard Nimoy - elhunyt, 83 éves korában Spock - Leonard Nimoy - elhunyt, 83 éves korában
Leonard Nimoy hosszan tartó tüdőbetegség végső stádiumában 83 évesen elhunyt Los Angeles-i ...

-------------------------------------
Frankofón Fesztivál - február 27. és március 27 Frankofón Fesztivál - február 27. és március 27
A tizenötödik Frankofón Fesztivál keretében február 27. és március 27. között több mint ...

-------------------------------------

korábbi hírek