microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: kult -> művészet, pop, vizuális kultúra, kultúr-stratégia

2013-04-14

Király Tamás fashion factory-je

Különös szövet a kultúra, amelyben élünk. Egy organizmus, amelyet emberek alkotnak s a köztük létrejött kommunikációs csatornák, kapcsolatok, s a kommunikációk árama – meg az, ahogyan az egyik ember a másikat jegyzi a saját világában, illetve ahogyan mindez közösség szintjén kölcsönösen és sokszorosan is megvalósul. A kultúra egy lélegző áramkör, egy áramlás, az emberek pedig csomópontok benne, mint amilyen egy parkban egy gyönyörű platánfa. Hatalmas lombja, óriás törzse, ágai mind bejáratott, manifesztálódott kommunikációs útvonalak – rajta keresztül lélegzik, ünnepel az egész környék, egy médium ő, aki csodálatosan rendezi magában az anyagot és bonyolítja az áramlást … Egy óriási varázslat ő … Egy platánfa, egy fantasztikus kulturális csomópont elvesztése óriási seb a kultúrában …

:::::: böngészd e cikket fejezetenként

::::: valami rendkívülivel van dolgunk ...

Király Tamás elvesztése olyan, mintha kivágták volna az óriási platánfát, aki ő volt, mi pedig, a vegetáció a környezetében (bokrok, fűszálak, katicabogarak, földigiliszták, virágok, madarak, mindenki), túl a személyes fájdalmon is, egy torzult, sérült világban lennénk kárhoztatva élni mostantól … Ez a kép azonban, hálistennek, nem teljesen felel meg a valóságnak … mert ha majd a sokkhatás után először felpillantunk, látni fogjuk, hogy a platánfa, az ő élet-műve (élet=műve) ott áll …



Király Tamás rendkívüli személyiség volt, aki rendkívüli művet hozott létre, éppen ezért roppant fontos, hogy most szerfölött óvatosan tekintsünk körbe, nehogy a képbe, amit most szükségszerűen létrehozunk arról, ami Ő volt, és amit létrehozott, sablonok keveredjenek …

(az alábbi gondolatok kísérleti jellegűek, és nem is a céljuk, hogy valami vágányra terelje a gondolkodást, hanem éppen ellenkezőleg, az, hogy bármilyen vágányra-terelődést kivédjen)

 

Király Tamás élete és művészete nem pontosan az, aminek látszik – sokkal nagyobb és komplexebb jelenség annál. Gondoljunk bele, egy avantgárd divattervező, egy divatművész, akinek ezer interjúban kellett elmagyaráznia, a '80-as években ugyanúgy, mint az azt követő érában, hogy miért nem eladásra tervez ruhákat – közben azonban mégis képes volt művészetére ráirányítani a művészeti közeg (hadd ne nevezzük szakmának azt, ami művészet) figyelmét. Hogyan csinálta? S egyáltalán mi az, amit csinált?

Már akkor rossz vágányon vagyunk, amikor például azt kimondjuk, hogy „ruhákat tervezett”, hiszen nyomban korrigálnunk kell, újragondolni, újrafogalmazni: „ruhákat álmodott” – aztán újra, „jelmezeket” ? – nem … Ruha szobrokat? mozgó ruha-költeményeket? Ez sem az igazi… ráadásul, legelsősorban is előadásokat csinált, amelyeknek a ruhák szereplői voltak … Miről beszélünk tehát? Performance? Demonstráció? Előadás? Színház? Hipnotikus show? Gondban van az ember, ha Király Tamás művészetéről akar beszélni … ez azonban nem valódi gond, hanem annak a jele, hogy valami rendkívülivel van dolgunk … Valami olyasmivel, amiről csak úgy tudunk beszélni, ha közben új fogalmakat fedezünk fel ...


::::: pop – avagy kezdetben vala az olló

Király Tamás – nehéz nem észrevenni a párhuzamot – Warhol-hoz hasonlóan pop-ban utazott, pop jelenség volt, maga magát definiálta, önmagát szülte meg. Vindikálta magának a jogkört, hogy ő egy kreátor, művész, divattervező – s hogy amit csinál, az egy egyenrangú alternatív kultúra a hivatalos, ipari-kereskedelmi kultúra mellett. Vegyük észre, nem arról van szó, hogy tehetséges volt, imádott ruhákkal dolgozni, és be akart futni, majd egyszer csak felfedezték, és sikerült neki … Ehelyett: maga magát szülte meg, maga magát fedezte fel – „alkotok, tehát vagyok” - alapon … Kezdetben vala az olló :)

Egy fiatal művészről van szó, aki ott él társaival a „hullámban”, a '80-as évek budapesti avantgárdjában … és támad egy víziója, megpillantja saját magát, saját leendő művészetét, s hozzálát, hogy kibontakoztassa, materializálja azt …

 

Amíg Warhol művészete a kép eladások révén végül befutott, bekerült a rendszerbe (amit a kezdetektől ostromolt), addig Király Tamás, aki időben ott kezdte, ahol Warhol abbahagyta, már egy más generáció volt, más küldetéssel. A párhuzam persze döbbenetes, Warhol meghackelte a képzőművészetet, s azt mondta, egy kép attól értékes (érdekes: being of interest), hogy aki készítette, érdekes, ő pedig azért érdekes, mert a képei érdekesek, és ennél az öngerjesztő ciklusnál elég az alkotó érdekességi faktorát növelni, mondjuk médiaszereplésekkel … Az alkotó maga válik a gyár fő termékévé, az image-dzsé, amely minden művének jelentést, jelentőséget és értéket ad konnotáció nyomán …

Warhol a művészetbe termékekként juttatta be a műveit, a művészetet pragmatikusan kezelte, felfedezte és kihasználta a művészet kereskedelmiségre való hajlamát – és itt tört be a rendszerbe.

 

Király Tamás hasonló módon hackelte meg a divatbemutató műfaját, az ipart költőien kezelte, felfedezte és kihasználta az ipar (és a társadalom) művészetre való hajlamát, az ipar (és az emberek oldalán az öltözködés) művészeten, önkifejezésen alapuló mivoltát – és itt tört be a rendszerbe.

 

Neki nem az iparba kellett beolvadnia, hanem pont az iparba való beolvadást kellett elkerülnie. Neki nem árucikké kellett változtatnia a műveit és önmagát, hanem ki kellet szabadítania a ruha és divattervezést az ipar fennhatósága alól, s megalapítania az ipartól független divatművészetet, az 'öltözködést' pedig (amely fogalmat a kezdetektől tudatos és forradalmi módon alkalmazta – a Király Factory első számú filozófiai termékeként) az önkifejezés művészetévé emelnie.

 

Király művészete véletlenül sem volt elvont, sőt, baromi direkt konfrontáció volt, a kezdetektől a valóság talaján, a társadalmat, az embereket vette célba, a kultúrát, a tudatot akarta módosítani, kikiáltva, hogy az „öltözködés művészet!”, kikiáltva, hogy a pokolba a hétköznapokkal, bocsánat, a pokolba a hétköznapisággal! A pokolba azzal, hogy nem artikuláljuk magunkat, a pokolba a késztermékekkel! A pokolba a készen kapott önmagunkkal! Ismerd meg magad! Öltözködj!


Király Tamásnak egyszerűen nem volt hova betörnie. A divatot a rendszer szigorúan ipari / kereskedelmi és hétköznapi műfajként értelmezte. Ahhoz tehát, hogy önmagává válhasson, utat kellett törnie saját magának. Meg kellett alapítania a divat művészetet. Mindez az avantgárd hullámain csodálatosan sikerült is neki, megcsinálta, létrehozott egy új műfajt, s benne egy új művészt, saját magát. Vénusz születése – Király Tamás születése – a divatművészet születése. Ez persze nemcsak elhatározás és ambíció kérdése volt, nyugaton az ipar fel tudta venni a tehetségeket, nálunk ez divattervezőként (az S-modell világában) totális lehetetlenség volt, ezért, ha így vesszük, totál szerencsések vagyunk, hogy Király Tamás nem Párizsban született …


::::: a '80-as évek után: 1990-2009

Fontos kimondani, hogy amit csinált, az kezdetektől más volt, mint amiben a többi divattervező utazott (ebben nincs semmi sértő a többiekre nézve, egyszerűen konstatáljuk a tényt). Show-jai egy egészen más műfajt képviseltek, amit ő csinált, az eredendően művészet volt – szemben jóformán mindenki mással, akik akármilyen tehetséges alkotók is, mégis az az iparon belül hoztak létre ipari szépséget leginkább. Talán épp ez lehetett az, ami miatt Király Tamás művészete nyugaton óriási siker volt. Mert független volt az ipartól és a kommercialitástól … és a művészet számára főszerepet lobbizott ki a divatban, a kultúrában, az ipart második helyre degradálva …

a fotóért köszönet a Király Tamás stábnak és Judy-nak

Nem meglepő, hogy a '80-as években siker volt, 1990 után azonban el kellett volna tűnnie, így vagy úgy, akár úgy, hogy beolvad az iparba, akár úgy, hogy nem zavar többé vizet. Ehelyett azonban teljes intenzitással folytatta pályáját, pontosan abban a szellemben, azzal az önazonossággal, azzal az eredetiséggel, amellyel elkezdte. Be kellett volna olvadnia, fel kellett volna szívódnia, de nem tette.

Más nagyszerű művészek a '80-as évek avantgárdjából, mint például Xantus János vagy Jeles András, Víg Mihály vagy Menyhárt Jenő végül egyfajta passzivitásba vonultak az új korszakban. Tipikus, ahogyan a nagyszerű Xantus egyszer csak már nem készített több filmet, vagy ahogyan az Európa Kiadó a Love '92-vel lezártaa csodás tripet, ami a Love '82-vel kezdődött, s az is, ahogyan a zseniális Jeles még mindig nem készítette el a Mosoly Birodalmának második részét (pedig már ideje lenne!:)).

A rendszerváltás egy iszonyat durva kulturális kataklizma volt, amely során elidegenítettek bennünket a korábbi kultúránktól. Az amerikai életstílus és az amerikai szórakoztatóipar egyeduralkodóvá vált, az egykori avantgárdunkat pedig utólag olyan undergrounddá minősítették, amely (szerintük) azért harcolt, hogy az az euforikus happy end legyen, ami bekövetkezett, hozzáfűzve, hogy most már elő lehet jönni a föld alól, mert már béke van. Mostantól mindenki egy oldalon áll, ez már a Mosoly Birodalma!

a fotóért köszönet a Király Tamás stábnak és Judy-nak

Király Tamás és a művészete azonban állta a sarat, kiállta a nyugati „demokrácia” próbáját. Amíg a művészek zöme elveszítette a közönségét, és egyfajta vákuumba került, addig Király Tamás image-e csak még fényesebb lett, egy győztes ellenálló avantgárd művészként fogta be vitorlájába a változásokat (the changes), show-jai organikusan fejlődtek tovább, s ugyanolyan (óriási) nagy dobást jelentettek, mint korábban – sőt …

Pedig ez már a posztmodern volt, a gyilkos korszak, amely a '60-as évek avantgárd hullámai, '68-as forradalmak, s a '80-as évek avantgárd hullámai után, mintegy megtorlásként, közönyös szürke masszát gyúrt a társadalmainkból. A modernizmus és a technokrácia ámokfutása, a végső elidegenítés virágkora volt ez a 20 év (1989-2009) globalizációval. Hogy lehetett ezt túlélni?

 

A színpadon előadott show-jai sem holmi diszkrét és bájos, eladásserkentő előadások voltak, hanem pszichedelikus, dionüsszoszi események – tipikusan undergound kult koncertek közepette, de beindult, szépség- és valóságéhes, forradaloméhes fiatalokból álló érzékeny közönségnek.

Mit várunk ezek után? Azt, hogy majd megszokja a gazdag és sznob emberek tömegeinek és a „szakmának” a rideg és üres rajongását? Erre nem kerülhetett sor, mert a pályája kezdetén a közönsége elkényeztette őt (köszönhetően annak, hogy ő is elkényeztette a közönségét). A rendszerváltás után is mindig ilyen óriási, extatikus, katartikus élményt akart adni is, kapni is. Erről a szintről nem lehet visszalépni … különösen nem egy primitív, belépőszintű kapitalista kultúrába, ami nálunk 1990-ben létrejött.

Király egy pszichedelikus látomásszínházat hozott létre, amely leginkább az ókori athéniek misztérium ünnepségéhez (the mysteries) hasonlítható, vagy esetleg Goethe fantasztikus színházához a Faust II-ben (felvonulással és azon belül … egy elefánttal a színpadon, amikor a remény rabláncra verve vezette az értelemet és a jóságot), leszámítva, hogy Goethe csak papíron és képzeletben dolgozott, Király Tamásnak viszont megvolt a tehetsége és a lehetősége is, hogy valóra váltsa az imaginációt.

 

A divattervezők általában kristálypalotában élnek, nem úgy, mint Király Tamás, aki mindig az életben élt, a legelemibb szinten, nem járt limuzinnal, a Tilos az Á, aztán meg a Zanzibár volt (egyebek közt) a törzshelye. Ezt választotta magának a rendszerváltás után, mint világhírű divattervező. Aki kristálypalotában él, nem tud kapcsolatot teremteni a közönségével, s igaziból a saját művészetével sem. Király Tamás azonban mindig megőrizte direkt kapcsolatát, a gyökereit a valósághoz, egymillió gyökere volt a társdalomban, és mindenki szerette, csupa szív ember volt, a ragyogó kedvesség megtestesülése. Megőrizte eredeti viszonyát a városhoz, önmagához, mindenkihez, 1990 után is megmaradt annak a forradalmi művésznek, autonóm ellenkultúrának, ami volt.


a fotóért köszönet a Király Tamás stábnak és Judy-nak

Állandó örvénylés volt körülötte, mozgásban tartotta maga körül a társaságot. Nem egyszerű nyüzsgést, hanem egy kreatív kulturális örvénylést generált maga illetve a művészete körül, óriási energiákat szívott magába, fantasztikus áramlást hozott létre, kulturális csomópontként, pont mint egy gyönyörű platánfa.

 

Nem könnyű megmondani, hogy mitől volt olyan zseniális mondjuk az 1990-es dániai előadása Aarhus-ban (köszönet Vágó Krisztának és Keszának a szervezésért), egy varrógépekre írt divat-szimfóniával, de a közönség le volt nyűgözve. Mint mindig. Pályája pedig, ahelyett, hogy simán elkezdett volna felfelé ívelni, egyfajta kettős természetet vett fel. Egyszerre volt a csúcs, a legnagyobb, az európa-hírű, nagy formátumú művész, s a kispénzű budapesti underground rezidens. Mindez egyszerre adódott a természetéből, jelleméből s alkotói attitűdjéből, stílusából is.


::::: K mint kettősség

Egyrészt, a sikereire nagyon büszke volt (bár inkább úgy helyes mondani, hogy boldog volt a sikerei miatt, mindig boldogan beszélt róluk – sokkal inkább boldogan, mint büszkén), másrészt mindig megmaradt szerénynek, lámpalázasnak, izgulósnak, gyerekesnek – leszámítva azt, amikor alkotott, mert akkor a leghatározottabb (de nem erőszakos, hanem kedves) művészként működött, akként, aki volt.

Király Tamás show a Sziget fesztiválon - 2006

Aztán ott van az, hogy a nyugat továbbra is nyugat maradt, Budapest pedig továbbra is kelet, így ahhoz, hogy itthon olyan karriert csináljon, amilyet egy tehetséges tervező külföldön, továbbra sem merülhetett fel, itt egyszerűen nincs meg hozzá a kultúra. Plusz, a szocializmus Budapestje után (a skála Coop-pal, az Ez a Divattal, az S-modellel), a vadiúj kapitalizmus milliószor vállalhatatlanabb volt egy szofisztikált művész számára – a duna plázával, pata-cipőkkel, a nyugati reklámokkal, a média által fejekbe plántált műanyag élet-modellekkel. Az iparba való beilleszkedés veszélye így igazából nem fenyegette.

Ez persze az emberi stílusából is adódott, hogy nem lett belőle tévé-celebritás, egy arc, akit rendszeresen meghívnak mondjuk a heti hetesbe, vagy más licenc-műsorba valamely kereskedelmi csatornán. Ahogyan a szocializmusban megtalálta az FMK-t meg a Fekete Lyuk-at (? - ez nem biztos), az új rendszerben ott volt a Tilos az Á, az Ego Centrum, a Zanzibár – melynek újdonsült utódjában, a Pepita Oféliában napjainkban is törzsvendég. A Tilos-ban sokáig rendszeresen pezsgőket rendelt, egész társaságokat hívott meg, de ezt nem azért tette, mert rengeteg pénze volt, hanem mert rengeteg barátja, és amikor volt, erre költötte a pénzét, nem tartalékolta bármi másra. Élt és dolgozott – és a kettő ugyanaz volt. Élt és alkotott.

 
Király Tamás show a Sziget fesztiválon - 2006

A fura egzisztenciális kettősség nyomán néha óriási szülinapi partijai voltak, néha meg volt, hogy stábja (barátai és alkotótársai – mindenkire így tekintett, egy család voltak) a Margit híd alatt rittyentett neki partyt, gyakorlatilag a Dunában, mert a vízszint éppen alacsony volt. Lampionok, mécsesek, és kész volt az emlékezetes helyszín. Máskor meg egész romkocsma komplexumot foglaltak el, vagy a 'Király' utcát (oké, annak egy részét) :)) (Hihetetlen, hogy tudott örülni annak, hogy a Király utca Király utca :))

 

Aztán ott van az a kettősség is, hogy mindig voltak az óriási show-jai, tipikusan külföldön, plusz a szerény események Budapesten, például a sziget fesztiválon, akkor, amikor már nem is volt fashion színpad, csak úgy, az út szélén, szó szerint, mint a vándorszínészek, úgy adott elő kis társulatával, arra járó külföldi szigetlátogatóknak – nem akármit.)

2003-as Király Tamás show a Sziget fesztiválon

A modelljeivel is így volt, volt egy fura kettősség. Egyrészt a modelljei zseniálisak voltak, mindig is, de, bár igazán bombázó lányok és fiúk fordultak meg a színpadán, jellemző módon deviánsok voltak, nem megfelelő alakkal, kinézettel, stílussal, viselkedéssel, olyanok, akiket az un. szakma (az ipar) sosem alkalmazott volna. Az egészben persze az a legszebb (és itt jön a kettősség másik oldala), hogy Király Tamás nem dolgozott akárkivel, tehát annak ellenére, hogy egy éjszakai buszon vagy a megállóban összeszedett egy nagyon profi modell lányt, akinek éppen be volt gipszelve a lába, és mankóval ment a kifutóra, a fashion TV-n látható modellek 90%-ával tuti, hogy nem tudott volna együtt dolgozni, alkotni. Értsd, lehet, hogy az ő modelljei nem feleltek volna meg az iparnak, de az ipar modelljei pedig nem feletek meg neki, és innentől csupán nézőpont kérdése, hogy ki dolgozik elit modellekkel … :)

Eközben, jegyezzük meg, Jean-Paul Gaultier, aki például a '80-as évek óta barátja Király Tamásnak, totál különcnek számít, mert ipari szemmel nézve nem szép modelleket is alkalmaz, például kövér lányokat, vagy idősebb hölgyet, esetleg egy különleges régi kedvencét, akihez ragaszkodik, mert különleges, bár ipari szemmel nézve nem szép – de kit érdekel az ipar???


::::: a divat Dalai Lámája

Gaultier-t ünneplik a különcségéért – de az a szerencse, hogy Király Tamást is. Nem mondhatnánk, hogy meg nem értett művész, sőt, ellenkezőleg, a legjobban megértett művész, mert őt a művészek értik meg elsősorban. Király egy forradalmár, aki a barikádra vezette modelljeivel a művészetet. Minden egyes show-ja egy kiáltvány, amely kimondja, a divat nem ipar,hanem művészet, az öltözködés pedig nem anyagi szükséglet, vagy másokhoz való hasonulás médiuma, hanem önkifejezés, önmegvalósítás – mindenkinek! Király felszabadította a ruhákat, rabláncra vert, kirakatba áruként kirakott rabszolgákból szabad önálló egyéniségeket varázsolt! Nála a ruhák karakterek, úgy is mint a látomásos misztérium színházának önálló, saját akarattal rendelkező szereplői (akik ráveszik a modelljeiket, hogy engedelmeskedjenek nekik, hogy megjelenítsék, mozgassák őket), másrészt karakterek, mint egy nyelvi kifejezés egységei – akik maguk is képek, de leginkább egy nagyobb egység alkotóelemei, egy BIGGER PICTURE elemei.

 Király Tamás show a Sziget fesztiválon - 2005

A divat különös kultúrantropológiai jelenség, amely valahol a szépséghez, ideákhoz való viszonyunk ütőerénél helyezkedik el. Valami olyasmi, ami áthatja a világot, valami, ami ideából matériává lesz, megvalósul, valami, amelynek vonásai minden keletkező objektumon felfedezhetőek.

A divat küldetése, hogy ezt a valamit megjelenítse. Amíg mások csak felhasználtak egy s mást, hangulatokat, foszlányokat, motívumokat 'a divatból', addig Király Tamás ezt a divatot jelenítette meg direktben. Általában egy fashion fesztiválra kell elmennünk, sok-sok tervező teljes kollekcióját végigbámulnunk, hogy kirajzolódjon egy bigger picture arról, amiben élünk. Király Tamás viszont direktben ezt a BIGGER PICTURE-t jelenítette meg. Egy Király show maga volt a fashion fesztivál. Nem ruhákat, hanem a divatot vonultatta fel. Nem palackozott forrás vizet, árult, mint a többiek, hanem felvitte a forrást a színpadra, és megosztotta a közönséggel, árcímkék nélkül, szabadon, mintegy kinyilatkoztatásként.

 

Divat-látomásokat, divat-tripeket vonultatott fel, divat demonstrációkat tartott. Show-jai, divat-projekciói nem visszatükröztek valamit a divatból (mint a hold a Nap fényéből), hanem magukból sugározták azt.


Király Tamás show a Sziget fesztiválon - 2003

Király valahogy mindig meg tudta jeleníteni azt a forrást, ahonnan a divat fakad, azt a pontot, ahonnan a forrás ered. Ide küldött minket mindig „vissza” (előre), a szépség születésének momentumához. Projekcióival hipnotikus álmot bocsátott ránk, amelyben átéltük a formák születését a divatból, s a divat születését gondolatokból. Átéltük a vágyakozást, a szépségéhséget, s a katarzist, amikor a csodásan bontakozó nyüzsgésben egy-egy forma megcsillant, megszületett. Király művészete egyszerűen olyan, már műfajilag is, hogy egy-egy Király show után mindenki más bemutatója értelemszerűen utánérzés – mint a műanyag, a benzin vagy a gázolaj látványa azok után, hogy élőben láttad a kőolaj feltörését.

Király és barátai, munkatársai alkotótársai tündérországban éltek, fillérekből a felhők felett, valódi félistenekként. Király deklarálta, hogy a divat művészet, s ezzel egy nemlétező birodalmat alapított meg. A divatművészet birodalmát, melyet nemzetközileg mindenki elismert – de odahaza egy nélkülöző művész életét élte. A Divat Pápájának nevezték, pedig a divatművészet Dalai Lámája volt – avantgárd művész …


::::: Király sans Tamás – utóélete

 

PS:

Amit Király Tamás létrehozott, azok nem a ruhái – azok csak olyan hátramaradt tárgyak, mint Heléna fátyla, amelyet a szomorú Faust gyászában markol. Nem is a show-jai, a demonstrációi – hanem az, amit a show-jai bemutattak, demonstráltak. Egy látásmód, egy attitűd, egy hozzáállás, egy viszony a valósághoz, szépséghez, az 'öltözködéshez', a ruhákhoz, a világhoz. Ez a látásmód megvan, és megmarad. És ez ő. Ez Király Tamás.

Király Tamás "logó" - az utóbbi évek fejlesztése ... letisztult a kép
látogasd meg a Király Tamás facebook oldalt


Király Tamás meglehetősen forradalmi művész volt, a stílust, ami ő volt, nemcsak az életében, nemcsak a művészetében, de az alkotói munkamenetében is uralkodó volt. Másképp alkotott, mint a divatművészek zöme. Másképp is élt. Közösségben élt, egy alkotó-családot hozott létre maga körül, és ami a legkülönlegesebb: kollektív alkotást folytatott a társaival. Közösségi alkotást. Ötleteket dobtak be kalapba. Közösen. Szemben Warhol Factory-jával, a Király Factory egy barátságos, szeretetteljes és bázis-demokratikus hely volt. Együtt éltek, együtt gondolkodtak, együtt alkottak. Mindezt azért említjük így fel … mert szinte adja magát, hogy a stáb, a factory, a társulat tovább működjön. Király sans Tamás – Király, Tamás nélkül. A stáb, amelyet létrehozott, amely létrejött az élete és alkotói folyamata körül, még él – és ha nyilvánvalóvá teszik, hogy ez nem egy név-elbitorlás, vagy nem egy brand tovább-vitele, hanem egy működő közösség, a Király Tamás alkotói közösség tovább-működése, új korszakban, immár Tamás nélkül, akkor abban holtbiztos hogy van ráció …

Ő biztosan örülne neki … Nyugodjék szépségben …



-JP-
2013-04-14

Címkék: Király Tamás, fashion