2013-04-14

Király Tamás fashion factory-je (1. rész / 6)

Különös szövet a kultúra, amelyben élünk. Egy organizmus, amelyet emberek alkotnak s a köztük létrejött kommunikációs csatornák, kapcsolatok, s a kommunikációk árama – meg az, ahogyan az egyik ember a másikat jegyzi a saját világában, illetve ahogyan mindez közösség szintjén kölcsönösen és sokszorosan is megvalósul. A kultúra egy lélegző áramkör, egy áramlás, az emberek pedig csomópontok benne, mint amilyen egy parkban egy gyönyörű platánfa. Hatalmas lombja, óriás törzse, ágai mind bejáratott, manifesztálódott kommunikációs útvonalak – rajta keresztül lélegzik, ünnepel az egész környék, egy médium ő, aki csodálatosan rendezi magában az anyagot és bonyolítja az áramlást … Egy óriási varázslat ő … Egy platánfa, egy fantasztikus kulturális csomópont elvesztése óriási seb a kultúrában …

a cikk fejezetei:

:::::: a teljes cikk egyben

::::: valami rendkívülivel van dolgunk ...

Király Tamás elvesztése olyan, mintha kivágták volna az óriási platánfát, aki ő volt, mi pedig, a vegetáció a környezetében (bokrok, fűszálak, katicabogarak, földigiliszták, virágok, madarak, mindenki), túl a személyes fájdalmon is, egy torzult, sérült világban lennénk kárhoztatva élni mostantól … Ez a kép azonban, hálistennek, nem teljesen felel meg a valóságnak … mert ha majd a sokkhatás után először felpillantunk, látni fogjuk, hogy a platánfa, az ő élet-műve (élet=műve) ott áll …

Király Tamás rendkívüli személyiség volt, aki rendkívüli művet hozott létre, éppen ezért roppant fontos, hogy most szerfölött óvatosan tekintsünk körbe, nehogy a képbe, amit most szükségszerűen létrehozunk arról, ami Ő volt, és amit létrehozott, sablonok keveredjenek …

(az alábbi gondolatok kísérleti jellegűek, és nem is a céljuk, hogy valami vágányra terelje a gondolkodást, hanem éppen ellenkezőleg, az, hogy bármilyen vágányra-terelődést kivédjen)

Király Tamás élete és művészete nem pontosan az, aminek látszik – sokkal nagyobb és komplexebb jelenség annál. Gondoljunk bele, egy avantgárd divattervező, egy divatművész, akinek ezer interjúban kellett elmagyaráznia, a '80-as években ugyanúgy, mint az azt követő érában, hogy miért nem eladásra tervez ruhákat – közben azonban mégis képes volt művészetére ráirányítani a művészeti közeg (hadd ne nevezzük szakmának azt, ami művészet) figyelmét. Hogyan csinálta? S egyáltalán mi az, amit csinált?

Már akkor rossz vágányon vagyunk, amikor például azt kimondjuk, hogy „ruhákat tervezett”, hiszen nyomban korrigálnunk kell, újragondolni, újrafogalmazni: „ruhákat álmodott” – aztán újra, „jelmezeket” ? – nem … Ruha szobrokat? mozgó ruha-költeményeket? Ez sem az igazi… ráadásul, legelsősorban is előadásokat csinált, amelyeknek a ruhák szereplői voltak … Miről beszélünk tehát? Performance? Demonstráció? Előadás? Színház? Hipnotikus show? Gondban van az ember, ha Király Tamás művészetéről akar beszélni … ez azonban nem valódi gond, hanem annak a jele, hogy valami rendkívülivel van dolgunk … Valami olyasmivel, amiről csak úgy tudunk beszélni, ha közben új fogalmakat fedezünk fel ...

következő fejezet: pop – avagy kezdetben vala az olló
a cikk fejezetei:

-JP-

2013-04-14