Király Tamás fashion factory-je (2. rész / 6)
::::: pop – avagy kezdetben vala az olló
Király Tamás – nehéz nem észrevenni a párhuzamot – Warhol-hoz hasonlóan pop-ban utazott, pop jelenség volt, maga magát definiálta, önmagát szülte meg. Vindikálta magának a jogkört, hogy ő egy kreátor, művész, divattervező – s hogy amit csinál, az egy egyenrangú alternatív kultúra a hivatalos, ipari-kereskedelmi kultúra mellett. Vegyük észre, nem arról van szó, hogy tehetséges volt, imádott ruhákkal dolgozni, és be akart futni, majd egyszer csak felfedezték, és sikerült neki … Ehelyett: maga magát szülte meg, maga magát fedezte fel – „alkotok, tehát vagyok” - alapon … Kezdetben vala az olló :)
Egy fiatal művészről van szó, aki ott él társaival a „hullámban”, a '80-as évek budapesti avantgárdjában … és támad egy víziója, megpillantja saját magát, saját leendő művészetét, s hozzálát, hogy kibontakoztassa, materializálja azt …
Amíg Warhol művészete a kép eladások révén végül befutott, bekerült a rendszerbe (amit a kezdetektől ostromolt), addig Király Tamás, aki időben ott kezdte, ahol Warhol abbahagyta, már egy más generáció volt, más küldetéssel. A párhuzam persze döbbenetes, Warhol meghackelte a képzőművészetet, s azt mondta, egy kép attól értékes (érdekes: being of interest), hogy aki készítette, érdekes, ő pedig azért érdekes, mert a képei érdekesek, és ennél az öngerjesztő ciklusnál elég az alkotó érdekességi faktorát növelni, mondjuk médiaszereplésekkel … Az alkotó maga válik a gyár fő termékévé, az image-dzsé, amely minden művének jelentést, jelentőséget és értéket ad konnotáció nyomán …
Warhol a művészetbe termékekként juttatta be a műveit, a művészetet pragmatikusan kezelte, felfedezte és kihasználta a művészet kereskedelmiségre való hajlamát – és itt tört be a rendszerbe.
Király Tamás hasonló módon hackelte meg a divatbemutató műfaját, az ipart költőien kezelte, felfedezte és kihasználta az ipar (és a társadalom) művészetre való hajlamát, az ipar (és az emberek oldalán az öltözködés) művészeten, önkifejezésen alapuló mivoltát – és itt tört be a rendszerbe.
Neki nem az iparba kellett beolvadnia, hanem pont az iparba való beolvadást kellett elkerülnie. Neki nem árucikké kellett változtatnia a műveit és önmagát, hanem ki kellet szabadítania a ruha és divattervezést az ipar fennhatósága alól, s megalapítania az ipartól független divatművészetet, az 'öltözködést' pedig (amely fogalmat a kezdetektől tudatos és forradalmi módon alkalmazta – a Király Factory első számú filozófiai termékeként) az önkifejezés művészetévé emelnie.
Király művészete véletlenül sem volt elvont, sőt, baromi direkt konfrontáció volt, a kezdetektől a valóság talaján, a társadalmat, az embereket vette célba, a kultúrát, a tudatot akarta módosítani, kikiáltva, hogy az „öltözködés művészet!”, kikiáltva, hogy a pokolba a hétköznapokkal, bocsánat, a pokolba a hétköznapisággal! A pokolba azzal, hogy nem artikuláljuk magunkat, a pokolba a késztermékekkel! A pokolba a készen kapott önmagunkkal! Ismerd meg magad! Öltözködj!
Király Tamásnak egyszerűen nem volt hova betörnie. A divatot a rendszer szigorúan ipari / kereskedelmi és hétköznapi műfajként értelmezte. Ahhoz tehát, hogy önmagává válhasson, utat kellett törnie saját magának. Meg kellett alapítania a divat művészetet. Mindez az avantgárd hullámain csodálatosan sikerült is neki, megcsinálta, létrehozott egy új műfajt, s benne egy új művészt, saját magát. Vénusz születése – Király Tamás születése – a divatművészet születése. Ez persze nemcsak elhatározás és ambíció kérdése volt, nyugaton az ipar fel tudta venni a tehetségeket, nálunk ez divattervezőként (az S-modell világában) totális lehetetlenség volt, ezért, ha így vesszük, totál szerencsések vagyunk, hogy Király Tamás nem Párizsban született …
következő fejezet: a '80-as évek után: 1990-2009
a cikk fejezetei: