cspv logo
cspv szám: 49 / 03 tartalom
keresés

cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 04 00267
film info
PREVIOUS articleNEXT article
2003-03-12

Solaris

Solaris 2002.

Déja vu
Ha valaki véletlenül lecsúszott volna a '72-es Tarkovszkij-féle Solarisról (a Cirkó Gejzírben folyamatosan adják), most megnézheti akár a 2002-es verzióját is George Clooney-val. Ami ránézésre morbid tréfának tűnik, gyakorlatilag a filmtörténelem mérföldköve, ahogy Hollywood menni Moszkvába, vissza az USSR-be, vissza 1972-be.

Hogy rövidre fogjuk, Steven Soderbergh nagyon jó filmet csinált, figyelemreméltó film-, sőt pop-művészeti gesztusként tekinthetünk e filmjére. Kétkedve, viccelődve, komolytalanul-kíváncsian ültünk be rá, és nagyon kellemesen elvarázsolva léptünk ki a moziból.

Akár tudomásul vesszük, akár nem, Európában nagyban dúl egyfajta Hollywood-ellenesség. Ezt a "mozgalmat" leginkább a franciák táplálják, az EU legnagyobb filmgyártói. A Hollywood-ellenesség nagyon egyszerűen működik, egyszerűen megkülönböztetnek értékes európai filmeket, és gagyi, kasszasiker Hollywood-i akciófilmeket. Ez természetesen egy szemen-szedett torzítás, hiszen az összes, de tényleg és szó szerint, az összes Európában megtalálható filmes műfaj és minőség megtalálható mind az USA-ban, mind szűken nézve Hollywood-ban. Ugyanúgy vannak gagyi kaszasiker európai filmek, mint értékes, klasszikus amerikai, sőt Hollywood-i művészfilmek. Ez természetesen egy hosszabb taglalást megérdemlő téma, ami e jelen kis írás keretein túlmutat, de most elégedjünk meg azzal, hogy a filmek skálájának az egyik végpontja a hosszú, régi szovjet klasszikus sci-fi, a Stalker és a Solaris, a másik végpontot pedig természetesen a friss, idei, komoly sztárokat alkalmazó amerikai film jelenti. Egyszóval ugyancsak zavarbaejtő jelenséggel van most dolgunk, a kör bezárul, a kígyó beleharap a saját farkába, az ortodox filmkritikusok önellentmondásba keverednek és a saját hajukat tépik. Mi, nézők meg csak bámulunk, hogy mi a szösz van.

Hogy egy egész kérdést rövidre zárjunk, Tarkovszkij egy roppant komoly művész, gyakorlatilag "félisten", ugyanúgy, mint Dosztojevszkij, Thomas Mann, Schiller, Jean-Luc Godard, Mozart, Beethoven, Bódy Gábor, David Lynch, vagy Steven Soderbergh. A másik pont, ahol Soderbergh Solarisa komoly ellenállásba ütközhet, az az adaptáció kérdése, miszerint "van-e hozzá joga", hogy kezével illesse a komoly klasszikus filmjét. Itt azt érdemes figyelembe venni, hogy Tarkovszkij filmje ugyanúgy megmarad, bárki ugyanúgy megnézheti, mint eddig, Pesten pl. a Cirko Gejzír moziban, de videón is ki lehet venni. A Soderbergh-féle Solaris tehát nem árt a Tarkovszkijénak, sőt, éppenséggel jól ráirányítja mindenki figyelmét. Másrészt, ne feledjük, már a Tarkovszkij-féle Solaris is adaptáció, Lem világhírű könyvének a feldolgozása. Lem éppenséggel nem volt elragadtatva a filmtől, sőt, jól lehülyézte Tarkovszkijt, azt mondta neki, "Té Durák", mert szerinte semmi köze Tarkovszkij filmjének a könyvhöz. Mi persze már akkor is az adaptáló (Tarkovszkij) pártját fogtuk, mint ahogy most is azt gondoljuk, bárkinek joga van feldolgozni a "nagy művet", a kérdés, hogy hogyan nyúl hozzá, és hogy milyen lesz a végeredmény. Soderbergh nagyon finoman nyúlt hozzá, és nagyon jó lett a végeredmény is.

A történet. Az eredeti Solaris eléggé jó film, de nagyon unalmas, még ahhoz képest is az, hogy tudjuk, ezeket a filmeket akarni kell, itt nem elég hátradőlni és hagyni, hogy valami magától leperegjen a szemünk előtt, hanem "a közönségnek is aktívan részt kell vennie benne". Az eredeti Solaris még ehhez képest is unalmas volt, ami (számunkra) nem von le semmit az értékéből, csak megjegyezzük. A másik jellemzője az, hogy mindenki beszélt róla, hogy mennyire jó film, de senki sem látta, ahogyan a Most Jövök a Falvédőről c. filmben mindenki csak beszél az Amerikai Demokráciáról, de igaziból senki sem olvasta. És ha esetleg valaki mégis látta, egyáltalán nem biztos, hogy vissza tud emlékezni a történetre. E sorok írója is látta legalább kétszer, és végül az egészből egy hosszú autózás jelenet maradt meg, meg pár beállítás. Ami igazán megmaradt a filmből, és ami igazán jó benne (az eredetiben) az a hangulata. Az varázslatos, nagyon jól van kikeverve. Mellesleg a Solaris-t mindig úgy tekintettük, mint a Stalker előtanulmányát.

Az "Új Solaris" abszolút megőrzött mindent az eredetijéből, gyönyörű zenével gyönyörű képekkel, amik nem is puszta képek, hanem beállítások, sci-fi élethelyzetek. Szóval, nagyon "baba". Ezen felül a kép kitisztult, és a történet kristálytisztán érthető, követhető, átélhető, így mindenképp érdemes pár szóban ezt is érinteni.

A mennyország foglyai. A Solaris űrállomáson nagyon furcsa dolgok történnek, látogatók jelennek meg, mindenkihez látogatók érkeznek, mégpedig olyan személyek, akik már nem élnek. Az űrállomás foglyai nem mernek hazatérni, mert nem tudhatják, hogy ez az ismeretlen jelenség milyen veszélyeket jelenthet a földre. Másrészt senki sem válik meg szívesen a látogatójától. A látogatód az életed, minden, amit az élet számodra jelent. A legkeményebb drog, lemondhatatlan. Küzdhetsz ellene, mert tudod, hogy "csak másolat", "nem az igazi", de előbb-utóbb úgyis teljesen rabul ejt. Ez egy nagy-finomságú történet, és hálistennek a jelenleg elérhető (élő) művészfilmesek egyik legjobbika találta ki, hogy elkészíti a Solaris másolatát. Pont úgy, mint a másolat-látogatók a filmben, maga a film sem "az igazi", hanem csak "másolat", de nagyon szép, jó érzés engedni a csábításnak és belezúgni.

A finom történet aztán úgy bonyolódik, hogy maguk a látogatók, mint Kelvin (Clooney) szerelme, illetve halott felesége, Rheya (Natascha McElhone) is elkezdenek ráébredni arra, hogy ők nem valódiak (ez a legjobb a filmben, a legscifibb dolog). A lány emlékszik rá, hogy ezt, meg azt csinált, de nem emlékszik arra, hogy ott volt, arra, hogy milyen érzés volt ott lenni, amikor az adott dolgot csinálta. Emiatt elkezd vágyódni a halál utáni halálra, a teljes megsemmisülésre, amit egy speciális fegyverrel lehet előidézni.

Nagyon szép film, majd másfél órával rövidebb, mint az eredeti, és kicsit sem unalmas, amúgy mindent tud, amit elődje, sőt többet is. Igazi művészfilm ez, Soderbergh nemcsak rendezte, hanem szokásos operatőri álnevén (Peter Andrews) ő maga fényképezte is, de még a vágóasztalon is ő dédelgette ezt a csodás "másolatot". Nem annyira jó, mint a Gattaca, de azért rendesen ott van, csak jókat lehet róla mondani. Ha valakiben van affinitás egy szép és romantikus sci-fi iránt, akkor ez a Solaris mindenképp a listája élén fog szerepelni a megtekintendő filmek közt, vagy ha már látta, az emlékezetes élmények sorában.

-jepe-
2003-03-12
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20