Videók

Christopher Walken nem Angelina Jolie édesapja. Angelina apukája Jon Voight, nem biztos, hogy bárki (más is) keveri ezt a két férfit, csak gondoltam, megjegyzem. A minimalizmus és a művészet gyakran találkoznak, mégpedig úgy, hogy egy nagyon erős ötlet, szinte rögtön, ahogy kitalálták, és szinte majdnem magától megvalósul, kihagyva a többi ötletre jellemző nehézkes és homályos előhívási stádiumokat. Mintha az lene a cél, hogy egy kört rajzoljon az ember, valamilyen úton-módon, és a gyors és egyszerű (minimál) ötleteknél ez a kör szinte már az első másodpercben látható, hogy hol és hogyan fog bezárulni, és kész is. Ja, lehet azt is mondani, hogy valami frappáns, de most már mindegy.

Ez a videó frappáns egyszerű és minimál és nagyszerű. Christopher Walken egy hotel lobbijában ücsörög, öregúr formájában, majd, egyszercsak felpattan és elkezd táncolni a zenére, és hihetetlenül jól csinálja. Itt, ezen a ponton bárki felteheti magának a kérdést, hogy vajon ha Walken helyett például egy ismeretlen lengyel férfi táncolta volna el ugyanezt, akkor is ugyanennyire tetszett volna-e? A válasz egyszerű: nem. Persze, hogy nem, mert ha nem lett volna rá szükség, hogy egy ilyen népszerű (és drága) színészt használjon, biztos nem költött volna rá, bár azt sem zárhatjuk ki, hogy Walken ingyen táncolt Fatboy-nak, mint ahogy topmodellek, Christie Turlington, Naomi Campbell, Linda Evangelista és Cindy Crowford ingyen szerepeltek George Michael Freedom c. klipjében. Akárhogyan is, mivel a klip reklámfilm, mindenképp kijár a pénz a résztvevőknek, nem is említve, hogy a szakszervezet mit szólna.

Walken amolyan "Sinatra" stílusban táncol, ami újabban úgy tűnik, eléggé népszerű, mi több, egyre népszerűbb, legutóbb Mel Gibson táncolta ki jól magát ugyanebben a stílusban a Mi Kel a Nőnek-ben. Korábban Björk hozta be az "It's all so quiet" kezdetű számával, még korábban pedig David Linch, Laura Palmer apukája, Leland Palmer, azon az estén, amikor Laura meghal, megőszült, és elkezdett "dzsiggelni", ami Cooper ügynök számára jó kis jel volt. Ettől a tánctól most mindenesetre végképp stílussá vált ez a módi, valami konkrét 2001-ben. Nagyon jó kis akrobatikus részek vannak benne, hordárkocsira ráugrás, majd egy kézen átfordulás, tök jó, de a csúcs, egy remekül felépített emelkedő tetején következik be. Amikor már megszoktuk, hogy Walkenre ugyanúgy érvényesek a gravitáció törvényei, mint másra, akkor egyszercsak kiugrik a szálloda emeleti erkélyéről. Ez az, ami miatt ez a klip jó. Teljesen meglepően hat, és ezért olyan, mint egy álom, mintha így kiugrani tényleg lehetséges lenne. Aztán tesz néhány kört a hall felett, majd a kezdeti foteljában landol. Egyszerű és jó klip, ráadásul tökre emlékezetes, "tudod, amelyikben Christopher Walken dzsiggel... ".

Az Avalanches klip is táncot vet be eszközül, csak kicsit romantikusabb kontextusban. Két férfi táncol két nővel. Ez idáig még semmi különös, oké. Akkor adjuk hozzá azt, hogy a férfiak, különösen az egyikük, aki a legtöbbet táncolja, mintegy 110-130 kilósnak van (elképesztő profin) megcsinálva. Ott táncolnak egy balettes vizsgabizottság előtt. Ez azonban még mindig mind semmi, mert a lényeg az, ahogyan odakerültek, és itt jelentkezik a klip "koncepciója" (története). Arról van szó, hogy "amióta elhagytalak", erre találták ki a történetet, de ki hagyott el kit?

Az úgy volt, hogy volt két bányász, együtt ásták az alagutakat a föld alatt, mindketten lámpást viseltek a fejükön, szóval jóban rosszban együtt mozogtak. Aztán, egy szép napon ásás közben egy furcsa helyre bukkantak, volt ott valami felfelé nyíló ajtószerűség is, és felnyitották. A látvány, ami elébük tárult, nem semmi, bombázó női test, testhez simuló táncos-öltözékben. "Stan és Pann" álla egyből leesett. A nagyobbik bányász pedig mintha megbokrosodott volna, egyből beugrott a táncér közepére. Mindez a két vizsgázó táncos-lány, és a vizsgáztatók nézőpontjából úgy hatott, hogy felbukkan a padlóból két világítófejű bányász, egyikük pedig beront a táncparkettre.

A 130 kilósnak (egy dublőr segítségével) megcsinált bányász teljes erőbedobással küzd, rögtön az elején még egy spárgát is lenyom. Ez a spárga nagyon bejön a lánynak, megkedveli, és onnantól együtt táncolnak. De, hogy ne feledjük a lényeget, a klip végén a kisebbik bányászt látjuk, amint beszél. Öltönyben ül, és olyan, mintha 15-20 évvel később volna. Mellette egy régi fénykép, amin együtt vannak, lámpával a fejükön. Aztán elmondja, hogy nem tudja, hova tűnt a másik, akkor látta utoljára, de akárhol van, biztosan nagyon jó neki.

Vagyis a szám szövege, hogy "amióta elhagytalak" két ősrégi bányászbarát viszonyára vonatkozik a klipben, ami nem kis dolog, sőt, valójában az egyik legjobb kliptörténetként tartjuk számon "ever".

Nelly Furtado klipje, hasonlóan a Crazytown-éhoz buja növényzeten alapul. Nelly Furtado egy fa tövében énekel, és csak annyi van, hogy kamera "variál". Na jó, azt csinálja, hogy ki-zoomol, tehát távolít, miközben egy kocsi (dolly) segítségével közelítenek. Az eredmény, fura módon nem nulla, nem oltják ki egymást az ellentétes irányú mozgások, mert nem ugyanolyan természetűek. A zoomolástól a látószög tágul, ami azt okozza, hogy a célszemély és a háttere között a távolság nő (bárki kipróbálhatja egy videokamerával). Ha csak kizoomolnának, akor a kamera és a célszemély közötti távolság is nőne, de ehelyett, illetve a dolly miatt, ez a távolság változatlan marad. Így azt látjuk, hogy a háttér közelebb jön, csak úgy, eléggé látványos, filmekben már nem nagyon illik használni.

Szóval ezt történik a fatörzs előtt éneklő Nelly Furtado-vel, meg néha a fűben fekszik, ami egész jó effekt, mert tavasz van, és biztosan jól hat az agyunkra - lemezeladás szempontjából a fű zöldje, meg a fetrengés.

A Mátrix után nem a Tigris és Sárkány, nem is konkrétan az Öld Meg Rómeo-t, hanem annak a klipje alkalmazott drótos repkedést (amit Aalyah harc közben a filmen belül művelt, az még határon belül volt, nem lépte át, amit más akció filmekben rásegítenek a szereplők mozgására, nem lett még belőle repkedés). Egyébként 2000, azaz tavaly júniusában ezt a számot (Try Again) nyomták a legtöbbet az USA-ban rádión.

Nelly Furtado e klipjében a drótos repkedés már nem kunszt, mellesleg ugyanaz, mint amit Walkennel csinálnak, nem is mátrixos, egyszerűen csak repül, mint valami régi mesefilmben. A célnak azonban mindez tökéletesen megfelel, és egy középszerű, de azon belül egészen emlékezetes klip keletkezett az I am Like a Bird személyében, amire talán egy év múlva is (úgy) fogunk emlékezni, hogy 2001 tavasza.