Hegylakó 4.: A Játszma Vége

Hegylakó 4.: A Játszma Vége (Highlander:Endgame 2000.)

Megérkezett a mozikba a halhatatlanokról szóló Hegylakó-filmsorozat utolsó darabja, ami nemes egyszerűséggel a Játszma Vége címet kapta, csak hogy biztosan tudjuk, mostantól már hiába várjuk a további részeket, ez a történet ezzel a moziepizóddal ért véget. Ami nem is számít olyan nagy bajnak, tekintve, hogy ezt a filmet is csak a kifulladás előtti utolsó leheleteikkel hozták össze az alkotók.

Az eredeti Hegylakó-film (Highlander, A Hegylakó) 1986-ban született meg, Christopher Lamberttel és Sean Conneryvel a főszerepekben. Ebben a filmben az 1518-as születésű skót harcos, Connor MacLeod 1536-ban ráébred arra, hogy ő egy ún. "halhatatlan", aki (hacsak nem vágják le a fejét) évszázadokon keresztül képes élni, mindenféle öregedés nélkül. MacLeod-nak egy másik halhatatlan, Ramirez (Sean Connery) segít a folytonos túlélés megértésében, és mellesleg megtanítja őt nagy, súlyos kardokkal harcolni is, amire később, 1985-ben, New York-ban szüksége is lesz MacLeodnak, mert kiderül, hogy "csak egy maradhat", vagyis meg kell küzdenie a többi halhatatlannal, és le kell őket győznie. A fő halhatatlan ellenséget ebben a filmben Kurgannak hívták, aki meg akarja szerezni a The Prize nevű díjat, amivel az egész világon uralkodhat mindörökké, és ezért minden halhatatlant le akar fejezni. A lefejezés a hegylakó-mitológia alapeleme, egy halhatatlant csak karddal lehet lefejezni, és ha sikerül, akkor az ő testi-szellemi ereje a gyilkosába fog szállni.

Az első Hegylakó-film olyan sikeres lett, hogy 1991-ben kijött a második rész (Highlander II: The Quickening), 1994-ben pedig a harmadik rész is (Highlander III: The Sorcerer), és közben 1992-ben elkezdődött a Hegylakó nevű tv-sorozat is, Adrien Paullal (Duncan MacLeod) a főszerepben.

A Játszma Vége forgatókönyvírója, Joel Soisson úgy döntött, hogy az utolsó résznél már megengedhet magának egy kis lazaságot, és Gregory Widen Hegylakó-sztoriját annyira szabadon dolgozta fel, hogy a film története például nem illeszkedik az első rész végéhez, illetve a második elejéhez. Ezen a kis dramaturgiai hetykeségen már csak azért sem szabad fennakadnunk, mivel cserébe kapunk egy váratlan látványosságot: a Játszma Végében Conner MacLeod, a filmsorozatból együtt szerepel Duncan MacLeoddal, a tv-sorozatból. Ha már ilyen szépen összejöttek egy filmben, akkor kezdődhet a nagy halhatatlan-leszámolás.

A főgonosz ebben a filmben Jacob Kell névre hallgat (akit hol "Jakob"-nak hívnak a filmben, hol "dzsekob"-nak), és mostanra (2000-re) már 661 halhatatlant ölt meg, úgyhogy félelmetes ereje van. Az az újdonság, hogy most már meg lehet számolni, ki hány halhatatlant ölt meg (vagyis hány társának az erejét birtokolja), Conner MacLeodot is meglepi a filmben, de ez a tv-sorozatból átkerült "megfigyelők" (the watchers) újítása, úgyhogy MacLeod erről nem tudhatott, miközben a filmsorozatban öldöste a halhatatlanokat. Egy szó, mint száz, Conner úgy 400 körül tart, Duncan meg 200 körül, vagyis Kell esélyes a világuralkodói címre. A filmben egyébként úgy tűnik, hogy Conner és Duncan már ősidőktől fogva ismerik egymást, sőt jó barátok és harcostársak voltak évszázadokon keresztül. Conner a film elején veszíti el éppen a XX. századbeli feleségét, ami persze Kell műve. Duncannek egy halhatatlan felesége van, Faith, aki bosszút akar állni Duncanen egy 300 éves sérelemért, ezért ő is Kell csapatához szegődik. Faith szerepében Lisa Barbuscia 31 éves színésznőt láthatjuk, akinek ez a második filmje. A film nagy részében azt látjuk, hogy hogyan töltötte Connor és Duncan az elmúlt 500 évet, persze csak nagyobb időbeli ugrásokkal követjük a sorsukat, amíg el nem jutunk a máig, ahol nyilvánvalóvá válik a történet és a főszereplők küldetése: meg kell vívni Kell-lel, életre-halálra. Közben Kell azon igyekszik, hogy a 661-es számot feltornássza 666-ra, ezért megöl még 5 halhatatlant, mivel ez a szám mégiscsak jobban illik egy ilyen ördögi figurához, mint amilyen ő. A tv-sorozatbeli "figyelők" is feltűnnek néhány percre a filmben, behozzák a köztudatba a technikai újításaikat, biztosítják Duncant a segítőkészségükről, aztán többé nem látjuk őket. A film csúcsjelenetét (Connorék harca Kell ellen) nem sikerült látványosra és izgalmasra megcsinálniuk az alkotóknak, a halhatatlanok közti végső energiaátáramlások inkább humorosak lettek, mint félelmetesek.

A filmet Doug Aarionokoski rendezte, akinek a Játszma Vége az első rendezése, eddig első asszisztensként tevékenykedett egy sor filmben. Miután rendezett néhány marketing előzetest a Miramax/Dimension stúdióknak, a Dimension főnöke tehetségesnek találta, és rábízta az utolsó Hegylakó-film rendezését. A film mindössze 15 millió dollárból készült, ami egy megfelelő összeg ehhez a filmhez, amiben megszámlálhatóan kevés utcai jelenet, vagy egyáltalán külsős forgatási helyszín van, és statisztákra sem kellett túl sok pénzt költeniük a producereknek, mivel tömegjelenetek egyáltalán nincsenek az amúgy harcos filmben.

A Hegylakó-széria utolsó darabjában a film készítői nem fektettek túl nagy hangsúlyt arra, hogy a nézőkben, illetve a sorozat rajongóiban kellemes emlékeket hagyjanak az utolsó filmmel. A történet vérszegény, a Hegylakó-mítosz helyett egy "ki fejez le több halhatatlant?" hangulatú játékba csöppenünk, és nem érthető, hogy Christopher Lambertnek miért kell annyira öregnek és fáradtnak kinéznie, ha amúgy halhatatlan, vagyis elvileg nem öregszik.

A Játszma Vége nem lett egy igényes Hegylakó-film, nagyon úgy néz ki, mintha gyorsan, kevés gondolattal és kevés pénzből készült volna el, hogy a színészi játékokról ne is beszéljünk. Christopher Lambert egyetlen jelenetet sem játszott úgy el, mint ahogy azt elvárhattuk volna tőle a korábbi Hegylakó-teljesítményei alapján, Adrien Paul pedig az erőtlen hangjával és egyszerű gesztusaival végképp feledhető volt.

A legrosszabb a Hegylakó-rajongóknak lesz, mivel ha valaki rákészül erre a filmre, még nagyobbat csalódik, de nekünk, átlag mozinézőknek sem lett emlékezetes ez a film.

-acid burn-