Jurassic Park 3.

Mi tagadás bármikor maga alá temet, illetve bocs, magával ragad egy olyan film, amiben életre keltik a dínókat, akik közé bedobnak néhány ember példányt, hogy kiderüljön róluk, tényleg megérdemlik-e az evolúció nevű slágerlistán betöltött kedvező helyüket. Izgisnek mindez eléggé izgis, és amúgy sem rosszak azok a helyzetek, amikor azt mondják nekünk, hogy csak dőlj hátra, és figyelj, mi történik. Cool, álluk elébe.

Egy kiskölyök és az apja motorcsónak vontatású ejtőernyővel tesznek sétarepülést egy sziget körül, amely mintegy 270 mérföldre van Costa Rica-tól Észak-nyugatra. Izgis. A gyerek puszta látványa azt az érzést kelti bennünk, mintha mi is kicsik lennénk, és semmi dolgunk nem volna, mint hogy ezt a filmet nézzük, és utána megvásároljuk a filmmel kapcsolatos termékeket, plusz évente egyszer megfogalmazunk egy fenyeget hangú levelet a mikulásnak. A relaxáció teljes, és nem tagadjuk, élvezni lehet ezt a helyzetet. Nem szép dolog ugyanis, ha valaki végigélvez egy filmet, majd utána azt mondja, "eléggé gyenge volt ..". Lehet, hogy az volt, de ne ilyenkor nem ezt az oldalát kell mondani, hanem azt, hogy az ember jól szórakozott, vagy legalább is nem illik elhallgatni, nem igaz? Nem szégyen, ha valami örömet okoz, annál inkább az, ha valami örömet okoz, és az ember tagadni próbálja.

Aztán a gyerek és az apja (akiről még mindig nem tudjuk, hogy nem is ő az apja, hanem a későbbiekben felbukkanó William H. Macy) kénytelenek a szigeten landolni. Az előző két főszereplője és fő túlélője, Dr. Alan Grant (Sam Neill) jelenleg éppen professzor, paleontológus, mint Ross a Jóbarátokból, és a világ minden pénzéért nem menne vissza arra a szigetre. De aztán kezd elfogyni a pénz, amiből a kutatásokat fizetik, és szükség volna valami jókora szponzorra, és ekkor jelentkezik William H. Macy és Téa Leoni, hogy szeretnének egy túrát tenni az éppen aktuális Jurassic szigetre, és cserébe bármenyi pénzt megadnak, ha Dr. Grant velük tart.

Grantnek pár percébe kerül csupán, hogy igent mondjon, az útra magával viszi kollégáját, Laura Dern ex főszereplő filmbéli férjét is, mert ő volt az, aki rábeszélte az ajánlat elfogadására.

Az első félórában csupa vicces dolog történik, tényleg minden jel arra utal, hogy egy elsőosztályú kalandfilmet fogunk látni, és még humorok is vannak benne. A humorok csúcspontja az, amikor Macy-ről kiderül, hogy nem is járt feleségével a Himaláján, és azon belül is a K2-n, mert azt elszólta magát, hogy 9000m méter. Ezzel együtt az is kiderül, hogy csempével és vízvezetékkel kereskedik, és hogy alig van pénze, de meg fogja hálálni a dokinak, a segítséget, ha vízvezetékre vagy csempére volna szüksége. Ezen a ponton a dolog nagyon vicces, jó, hogy a fegyveres fickók, akiket szintén ő bérelt fel, eddigre már a dínó-kajává váltak, mert ők biztos nem vették volna ennyire tréfára a megbízó szerény anyagi teljesítő képességét.

A film lehetett volna jó is, mármint természetesen a saját korlátjain belül, de nem lett jó. Az volt a baj, hogy nagyon kevés dolog történt benne. Ott vannak a sziget közepén, elkezdik keresni a gyereket, megtalálják, és elindulnak a sziget partjához, ahol van valami hajó, ami ellentétben a sziget összes technikai berendezésével, működik, annyira működik, hogy a doki távcsövön keresztül is látta ezt.

Okés, a bé kategóriájú akciófilmekben sincs egy grammal sem több anyag, de nem is vált rájuk jegyet az egész család.

Szóval nem sok történet van benne, de ugyanígy eléggé szerényen teljesít a dínós küzdelmek terén is.

A film elején még azon tűnődünk (egyébként azóta is), hogy hogy kaphat egy ilyen film PG-13-as kategóriát, (szülői felügyelettel 13 éves kortól megtekinthető), a felénél azonban kiderül, hogy egy 10 éves gyerek 8 héten keresztül simán életben tudott maradni, és amikor a legkeményebben bekerítik őket a legkeményebb ragadozó-dínók, a raptorok, rájövünk, hogy egy teljesen veszélytelen állatkerttel van dolgunk. Visszatérve azonban a korhatárra, a PG-13 furcsa, erre megnéztük, milyet kapott annak idején a Cápa 1, hát az is PG-13, mi történik odaát, mindenki meg van húzatva? Ere megnéztük a hasonló kaliberű Anacondát, és az is PG-13. Erről ennyit, az USA a gyermek-horror kontinense, nincs mese.

A film igazi baja azonban az, hogy az elején túl sok mindent vetnek be. Elmondják nekünk, hogy ezek a "raptorok" nagyon profin kommunikálnak, szinte beszélgetnek egymással, okosabbak, mint a delfinek, és csoportosan vadásznak, kötelékben. Ez azért nem kis infó, okkal gondolnánk, hogy nem merő időhúzásból vetik be, hanem lesz valami szerepe is. De ha ezt gondolnánk, tévednénk. A másik dolog, amit bevetnek, az egy elhagyatott labor, ahol korábban a dínókat hozták létre, látjuk a szétrepedt tojások maradványait, meg minden. Azt gondolnánk, hogy ezt sem csupán dekorációként dobták be, és hogy lesz valami szerepe a későbbiekben. Általában a lerobbant technikai berendezések bemutatása egy filmben mindig azzal jár, hogy később a megoldás során "még egyszer" beindítják őket, egy utolsó körre, ami pont elégnek is fog bizonyulni.

Itt hiába várunk arra, hogy valamit kieszelnek, hiába várjuk, hogy valami evolúciós csavart hoznak létre, például kifejlesztenek és gyorstalpalón előhívnak pár olyan ragadozót, ami majd legyőzi a raptorokat.

Vagy arra, hogy esetleg rájönnek, hogy mi a raptorok gyöngéje (ami miatt annak idején kihaltak), és előidézik ezeket a körülményeket. Vagyis elengedhetetlen a raptorokkal való cseles leszámolás és a labor használata, legalább is, ha a filmcselekmények törvényszerűségeit figyelembe vesszük, nem úgy, mint az alkotók.

Ebbe a filmbe nem pakoltak bel apait, anyait, sőt, éppenséggel úgy tűnik, a szükséges minimumot láthatjuk a vásznon, és egy grammal sem többet.

Mellesleg egy ilyen filmben is kellene, hogy legyen valami más is, mint az akciók és méginkább azok a jelenetek (mert ezekből van több), melyekben a szereplők sejtelmesen lépkednek a zöld környezetben, és a gyerekek és a szüleik a nézőtéren halálra izgulják magukat, hogy mikor ugrik már elő egy vad és éhes dínó. Bizony, kellene valami átélhető cselekmény, mármint azon kívül, hogy az elvált házaspár esetleg ismét összejön egy happy end kedvéért. Érzelmek, jellemfejlődések, megbocsátások, szerelmek, felfedezések, problémamegoldások. Ne is álmodjunk ilyenekről. A film gazdái teljesen kielégítve éreznek minket azáltal, hogy pár tucat dínót a vászonra animáltak nekünk. Állatkert és szellemvasút, ennyit tud ez a film. Rajzolt állatok, gyönyörködünk, hogy "wow!", nézelődünk, néha pedig megijedünk, hogy "auú!", és máris látjuk a fényt az alagút végén, és rá van írva, hogy exit, meg hogy köszönik a vásárlást.

Nem jó film, de nem úgy, hogy nem is lehetett volna jó, hanem úgy, hogy nem jött neki össze.