keresés



  home   | szocio |  hírek   |  filmekről   |  kult   |  urban/enviro   | 

  fehér
tartalom





















  -0001-11-30

Pad A Parkban
 Un banco en el pargue 1998.
Agustí Vila első (és azóta is utolsó) filmje ez, amelyben a főszereplő, Juan (Alex Brendemühl) csajozási kísérletein tekinthetünk végig a film mintegy összes 83 perce során.

Elsőre nem is hangzik durván, sőt, mikor a film elkezdődik, még határozottan sejtelmes is. Egy eléggé béna szakítási jelenetet látunk, egy darab sértődött csávóval, aki berágott, mert a lány két év járás után most elutazik Londonba egy félévre, hogy belehallgasson az egyik ottani egyetem óráiba. A másik oldalon pedig egy nem túl szép csajt látunk, aki most lekopik, két év (láthatóan unalmas) kapcsolat után, Londonba megy .., szóval, izgis volt találgatni, hogy a film vajon melyikük útját fogja követni. Értelemszerűen a csajnak drukkoltunk, bár, mivel nem nézett ki jól, a srácra lett volna okosabb szavazni, mert akkor még ő megismerkedhet jó csajokkal, és akkor lesznek női szereplők is a vásznon.

Mi mégis a lánynak drukkoltunk, ám a film azért is a fiút választotta ki egyfajta spanyol filmes darwinizmus nyomán. Így alakult, hogy hölgyeim és uraim, itt vagyunk a Pad a Parkban hatodik percénél, a hőmérséklet okés, kapcsolják be az öveiket, landolunk, és Juan sorsát fogjuk végigkövetni. Király! Gondolja a néző, de a film hamarosan elkezdi őt lebeszélni erről a korai örömről. Az van ugyanis, hogy Juan karaktere nem igazán tartozik a fantáziadúsan, vagy a minimálisan értelmesen megírt karakterek közé. Az összes dolog, amit a rendező-forgatókönyvíró össze bírt kaparni a számára, az annyi, hogy Juan elhatározza, hogy minden délutánját azzal tölti, hogy vagy egy padon ücsörög, vagy pedig egy presszóban, és közben arra vár, hogy valami nőnemű lény felszedje. Huh!

Persze mindent lehet, az ember nyitott az újfajta élményekre, minden film tök izgis tud lenni a maga helyén (amikor nézi az ember), de elég hamar bekövetkezik a nagy leleplezés, amikor a film leleplezi saját szellemi tunyaságát, vagy / és abszolút amatőrizmusát. Juan-t ugyanis meghívják egy vacsorára, és az a jellemző szitu alakul ki, hogy négyen beszélgetnek egy asztalnál. Ez még idáig rendicsek, csak ott jön a bibi, hogy úgy vették fel, hogy a kamera dolly nélkül, kézben tartva körbe megy az asztal körül, elképesztő. A kézi-kamera egy speciális "effekt", nem szokás csak úgy alkalmazni, például olyan alapon, hogy nincs kéznél egyéb kameramozgató eszköz. Másrészt egy asztali beszélgetést, mint bármely más jelenetet szokás megkomponálni, hogy hogyan lesz felvéve. Itt azonban kétségtelenül az történt, hogy a rendezőnek nem futotta erre az agyából, és egy hanyag gesztussal azt mondhatta, "á, vegyük csak fel így kézből ..". Erre pedig az lehetett az oka, hogy ez a beszélgetés nyilvánvalóan nem volt megírva, és így a színészek nem teljesíthették az első számú feladatukat, "a forgatókönyvben leírtak akárhányszor való megjelenítését". Láthatóan improvizáltak, és kétszer nyilván nem tudtak volna ugyanabba a snittbe belelépni, így történhetett az a szörnyűség, hogy a kamera két lábon sétál az asztal körül, mint egy rendes családi videó felvételen. Nem a színészi improvizációval van a gond, mert meg lehetett volna csinálni, hogy párszor eljátsszák, majd ennek alapján lefixálják a jelenetet, és azt rendesen előadják a kamerának, ahányszor csak kell.

Ezen a ponton már tudni lehetett, hogy ez a film nem jó film, és nem is egy igényes alkotás, és ez ekkor már nem előítélet volt, hanem utó.

Juan persze töretlenül ücsörög azon a padon, illetve abban a kocsmában, felváltva, megadott időpontokban, a fennmaradó időben pedig arról értekezik albérlő társával, hogy hogyan is akar ő becsajozni. Ez a gondolatmenet pedig nagy vonalakban a következőképpen hangzik. Véletlenül szeretne találkozni egy csajjal, hogy mintegy a végzet hatalma érvényesülhessen. Ezen felül azt várja még, hogy ez a csaj legyen számára az igazi, a nagy ő. Mármost van egy mondás: mielőtt a nagy őt keresnéd, találd meg először a kicsi énedet. Ez abszolút ráillik Juan-ra is, mert tényleg mit képzel? Ki ő egyáltalán, egy kretén, aki, miközben mindenki dolgozik, egy padon ücsörög? Igen. És mit akar ez a kretén, akit az egész világból saját magán és a becsajozásán, meg a saját gondolatain kívül (melyek mind szigorúan saját maga és a becsajozása körül forognak)? Egy nőt? Hú, de komoly!

Csak úgy, mint maga a film, aminek egyébként az a legnagyobb baja, hogy el van szállva magától, életében először nyúl kamerához, operatőrhöz, és azt gondolja, hogy ő egy spanyol filmművész, akinek feltétlenül kell nyilatkoznia arról is, hogy milyen rosszak az amerikai filmek, úgy an blokk.

Hát, eléggé kis-, ha nem éppen negatív teljesítményű filmmel állunk szemben, és ez a szembenállás nem annak köszönhető, hogy ez a film nem amerikai, vagy hogy kis költségvetésű (e két paraméter a Csapnivaló berkein belül nem jelentkezik hátrányként), hanem csak annak, hogy rossz. Aki nem hiszi, járjon utána!

-floyd-

-0001-11-30


 




oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19