Jay És Néma Bob Visszavág
A zseniket az őrültektől csak a siker választja el, szokták mondani, ezek alapján Kevin Smith őrült, illetve gyagyás, mert nemcsak súlyos dolgot csinál, de hozzá még sikeres is. Nekünk, nézőknek egyre kellemetlenebb nézni, ahogy Csöndes Bobként produkálja magát, mivel egyáltalán nem vicces. Hát igen, rég volt már, amikor a Shop Stop (Clerks) megjelent, akkor még minden más volt, 1994-ben. Akkor még nem sejtettük, hányszor kell még fizetnünk azért az egy darab kellemes estéért. Shop Show (Mallrats, 1995), Képtelen Képregény (Chasing Amy,1997), Dogma (1999), és most, reméljük, tényleg az utolsó alkalommal: Jay és Néma Bob visszavág. Így, utólag nem tűnik elfuserált gondolatnak, visszaküldeni egy terminátort, hogy elsimítsa ezt az egész sorozatot, egyet veszítenénk, hármat nyernénk.
Ez a rész úgy kezdődik, hogy Jay és Néma Bob (eredeti nevén Csöndes Bob), ott árulják a füvet a régi jó bolt előtt, de összetűzésbe kerülnek a boltosokkal, amiért is azok kihívják a rendőröket, amire is Jay letolja a nadrágját és a gatyáját, és tekintet nélkül arra, hogy idén ez már kiment a divatból, elenged egy bél-szél poént. Ekkor már biztosak lehetünk, hogy egy kiagyalt, és nem egy agyból vidáman kipattant filmre ültünk be (reméljük, tényleg utoljára). Az van, hogy Jay és Bob végig gusztustalankodják a filmet, Bob borzasztóan idétlen és erőltetett (kábé, mint Piedone), Jay pedig suttyó, és ennyi. Egy ideje divat gusztustalanul viselkedni, mert az ugyanúgy nevetésre ingerli a nézőket, mint egy vicc. A gusztustalan poénokban az a mozgatóerő, hogy egy normális csávó megjátssza, hogy gusztustalan. Mármost Jay nem ilyen, iszonyat parasztul nyomja végig az egész filmet, de mindez tökéletes összhangban van az arcával, meg az egész lényével, önmagát adja.
Cselekmény persze egy szál sem, Jay és Bob elindulnak Hollywoodba, hogy megakadályozzák egy róluk mintázott film forgatását, mert nem akarják, hogy az internetes mozi-sajtó, meg az internetező fiatalok rosszakat mondhassanak róluk, mert ennek a veszélye valós, hiszen már most ezt teszik, amikor csak képregény formában létezik a "híres duó története". (A valóságban egyébként a Shop Stop-ból rajzfilm-sorozat is készült). Irány Hollywood, mint a legrosszabb vígjátékokban. Itt a nézők soraiban tornádószerű ásításrohamokra lehetne számítani, ám a sajtóvetítésen mégis mindenki harsányan kacagott, mintha tényleg valami vígjátékot néztek volna. Fura, vajon miért van ez? Talán azért, mert "nagyon sok utalást", "szakmai poént" lehet találni benne? Bizonyára. Egyik ilyen az, amikor arról beszélnek, hogy "de ki lenne olyan hülye, hogy jegyet vált két ilyen hülyének a történetére?", és hirtelen mindhárom karakter elkezd kibámulni a képből a nézőkre. Hát ez aztán isteni! Gratulálunk. Gyakorlatilag a filmes ipar manapság legócskább poénja (Belmondoval még jó volt).
Miért jön ez be valakinek is? Talán azért, mert az USA-ban ténylegesen létezik szabadverseny, és ezért a filmesek jobban félnek az újabb és újabb generációk humorától, hiszen sosem lehet tudni, miből lesz a cserebogár. Tehát, ha előjön egy Kevin Smith és kinéz a vászonról, hogy "ki fizetne ilyen ócskaságért", akkor azt a szakma és a filmesek úgy fogják tekinteni, hogy "lám, ez a fiú milyen merész", "igazi ironikus művészfilmes". Egyszerűbb zöld utat adni neki azzal, hogy mosolyognak a poénjain, mint az útjába állni, és azt mondani, hogy "súlyos arc" (mind kilóra, mind agyra).
A szakma tehát vevő. Ez abban is megnyilvánul, hogy a szokásos Ben Affleck-Matt Damon duón kívül mások is megjelennek a filmben, például Gus Van Sant, mint rendező, aki nem ér rá rendezni, mert pénzt számol. Vajon mi vehette rá, hogy részt vegyen egy ilyen jelenetben? Csakis az, hogy Kevin Smith kiadja magát egyfajta új generációnak, akivel jobb jóban lenni, mint rosszban, mert ő a jövőt képviseli. Olyan, mintha azt mondta volna az embereknek, hogy "figurázzuk ki Hollywood-ot, milyen nevetségesen működik", majd esetleg hozzátette volna, hogy "aki benne van a projektben, máris egy fokkal kevésbé tűnik majd nevetségesnek.".
Akárhogyan is volt, sikerült rávennie jópár embert, hogy megjelenjen a vásznán, köztük Chris Rock-ot, aki "odáig van Kevin Smith-ért", nyilván, mint a "független, tiszta és szennyezetlen filmes szellem" képviselőjéért, de Wes Craven is látható egy másodpercre, szóval, hogyha valaki látni szeretné, jobb, ha jegyet vált erre a másfél órára.
A történet ezzel a Hollywood-ba utazással majdnem teljesen ki is fújt, és tényleg már csak annyival egészül ki, hogy megjelenik a gyönyörű Shannon Elisabeth és három nőtársa. Egyikük pont úgy néz ki, mint Rose McGowan, alias Tatum a Sikoly 1.-ből, de nem ő az, hanem Jennifer Schwalbach Smith.
Jennifer Schwalbach Smith, Kevin Smith felesége és gyermekének az anyja, aki korábban a USA Today újságírónője volt, és egy interjú révén találkozott Smith rendezővel. A három csaj közül persze ő néz ki a legjobban, hála a gondos szereplőválogatásnak. Ezek a nők kavarják meg a nulla cselekményt azzal, hogy ráveszik az arcokat arra, hogy lopjanak el egy majmot, környezetbarátságból, "save the gorillas" (noha ez csimpánz). Amíg a fiúk majmot lopnak, a lányok gyémántot, és ezzel a a majomlopással álcázzák az egészet gyémánt-ügyet, és a végeredmény az, hogy az egész USA a két srácot üldözi majd, mint a "Csikló" nevű bandát, akik gyémántokat lopnak, plusz, szabadon engedik az útjukba kerülő állatokat.
Az egyetlen jó dolog a filmben Shannon Elizabeth, de őt a Pitében is látni (Nadja), szóval úgy okoskodik az ember, hogy inkább egy vígjáték és Shannon Elizabeth, mint egy ócska film és Shannon Elizabeth, és akkor még nem vettük a Pitének azt az előnyét, hogy abban nem szerepel semmiféle Kevin Smith, sem Néma Bob, sem a társa. Hát körülbelül ennyi - gondolja egy régi Shop-Stop rajongó.
-zé-
2001-12-20