Kémjátszma

Tony Scott persze remekül érti a szakmáját, ezt már az 1993-as Tiszta Románc-cal bebizonyította, és az iránta való bizalmunkat még a rosszul sikerült A Rajongó (Robert De Niro üldözi Wesley Snipes-ot) és a szintén szerencsétlen Közellenség (Will Smith menekül) sem tudta elvenni. A Kémjátszma magabiztosan vezeti a nézők figyelmét, ügyesen köti össze a főhős (Robert Redford) visszaemlékezéseit a jelenidős eseményekkel, és még az sem veszi el a történet izgalmát, hogy a film nagy része egy CIA-központon belül játszódik, ahonnan Robert Redford ki sem teszi a lábát. A hangulat a régi, "jóvágású" kémfilmekre emlékeztet, olyanokra, mint például a fiatalkori Redford-os A Keselyű Három Napja, vagy a Donald Sutherland-es Tű a Szénakazalban, mindez lefordítva a 2000-es évek stílusára, akció-és izgalomigényére.

A film elején mindig jól veszi ki magát egy felütésszerű akciójelenet, most is ez történik: Brad Pitt (később Tom Bishop) néhány haverjával egy rendkívül szigorúan őrzött kínai börtönbe jut be, ahonnan ügyes trükkök segítségével egy nőt próbál kiszabadítani, de ez végül nem sikerül, és ő is ott ragad. A dolgok állása szerint Bishop-ot 24 óra múlva ki fogják végezni, hacsak nem történik valami a CIA berkein belül. Történni fog, erről egy Nathan Muir (Robert Redford) nevű veterán kém gondoskodik, aki egyrészt a film jelenében (1991-ben) épp a nyugdíj előtti utolsó napját tölti a CIA-nál (ez az "utolsó nap" kedvelt fogás a rendőrös filmekben is, ilyen volt például a Halálos Fegyver 2-3-4, vagy a nálunk nemsokára megjelenő Az Ígéret Megszállottja c. Jack Nicholson-filmben is), másrészt ő volt Bishop kiképző tisztje is. A film erről a cool-férfias kapcsolatról szól, az idős profi kém és a fiatal, forrófejű kémtanonc éveken át tartó barátságáról, amibe persze nem fér bele, hogy Muir hagyja kivégezni Bishop-ot. Helyette inkább elkezd szervezkedni, nyomozni, tenni-venni a CIA-n belül, és házon belül bemutatja, milyen sok mindent kell tudnia egy igazi kémnek. Aktákat tüntet el, titkos telefonokat bonyolít, blöfföl és hazudik, mindezt olyan ügyesen és stílusosan, ahogy azt egy Robert Redfordtól elvárhatjuk. Attól lesz izgalmas a film, hogy jó ritmusban következnek egymás után a különböző helyszínek, időpontok és események, a CIA-központos történéseken kívül láthatjuk a kémpáros régi akcióit is, Bishop beszervezését és munkastílusát - vagyis egy sor érdekességet, amelyek megértetik velünk, miért annyira fontos kimenteni Bishop-ot a kínaiak fogságából. Redford nagyon jó, hűvös és kimért, de nem kommersz és szokványos módon, hanem tényleg a sokat próbált kém-mester sugárzik belőle. Brad Pitt a visszafogottság jegyében játszik: a szokásos minőségi munkájával egyszerre tudja bemutatni a tehetséges vidéki gyereket, aki belecsöppen a hírszerzésbe, és a stílusos ügynököt, akinek a vérében van a kémkedés. A harmadik főszereplő Catherine McCormack, aki egy Elizabeth Hadley nevű karitatív munkást alakít, az egyetlen női figurát ebben a férfi-világban, aki persze a fő konfliktusforrás lesz a történetben. Ezt a konfliktus nem annyira kiélezett a filmben, mint amennyire a forgatókönyv szerint lehetett volna, de ez nem olyan nagy baj, inkább csak McCormack szerepét kicsinyíti le. A 30 éves angol színésznőt eddig főként romantikus filmekben láthattuk, mint például A Velencei Kurtizán-ban, A Szerelem Forgandó-ban, vagy A Rettenthetetlen-ben. McCormack hiteles volt Hadley szerepében, bár nem volt sok tennivalója, azt jól el tudta hitetni velünk, hogy valóban egy bejrúti menekülttáborban tölti az életét. A szerepe körülbelül ennyire terjedt ki, a Bishop-hoz fűződő kapcsolatának egyáltalán nem jutott elég hely a filmben.

A 92 millió dolláros költségvetésből készült filmet több országban is forgatták: a vietnámi és bejrúti jeleneteket Marokkóban és Casablanca-ban vették fel, a németországi jeleneteknek Budapest adott otthont, a kínai börtönt pedig egy 16. századi oxfordi börtönben rendezték be. A film egyik leglátványosabb jelenetét Budapesten (az Astorián) vették fel, a film trailerében is szereplő tetőteraszos beszélgetés igazán jól és hangulatosra sikerült. "A két főszereplő egyik, háztetőn folytatott feszült légkörű párbeszédét helikopterről vettük föl" - meséli Tony Scott. "Az egyik kamerával körbejártuk a fiúkat elég szoros közelképben, majd rámentünk az egyik szemközt forgató helikopterre. Budapest nagyon mutatós, ez volt a megfelelő város. És ezt nem csak a látványra értem" - hangsúlyozta a rendező. "A jelenet lényege, hogy egy szokatlan hangulattal áthozzuk a szorongást a vászonra. Az ember mindig úgy próbálja láttatni a dolgokat, ahogy azt mások nem teszik, de ennek a másságnak a jelenetet kell szolgálnia, ez a jelenet pedig az árulásról szól."

A Kémjátszma nem egy látványvadász kaland-, vagy egy pörgős akciófilm, hanem annak az érdekes filmes műfajnak, amit egyszerűen "kémfilmnek" nevezhetünk, egy klasszikus képviselője. Persze vannak benne bőven akciók, de inkább a kis finomságok dobják fel. Olyan dolgok például - a remek színészeken kívül-, mint a pontos vágás, a hangulathű képek, vagy az érdekes dramaturgia. Mindezekből végül csak az fog megmaradni a nézők fejében, hogy kellemes időtöltés volt megnézni ezt a filmet, mert amellett, hogy izgultunk Tom Bishop életéért (ha rajtunk múlna, Brad Pittet egy filmben sem bántanák...), és hasznos infókat tudtunk meg a profi kémkedésről, közben még jól is szórakoztunk. És ezt sokra értékeljük manapság.

-lido-