Pánikszoba

Meg Altman (Jody Foster) és kislánya Sarah (Kristen Stewart) egy jó kis kiszolgáltatott párost alkotnak egy hatalmas házban. Ezen a ponton egyébként a film lakásválasztási, életkörnyezet-kialakítási tanácsadóként funkcionál, hiszen bemutatja nekünk, mennyire képtelenség belakni egy hatalmas házat két embernek. Aztán, ha ez nem volna eléggé meggyőző, azt is bemutatja, hogy ha valaki mégis ráfanyalodna egy óriási lakásba való költözéshez, milyen kellemetlen helyzetben találhatná magát pl. egy betörés esetén. Erre bárki azt mondaná, hogy "de a drága házakba sokkal nehezebb betörni, mint az egyszerű halandók kéglijeibe", amire a film azt mondja, "azért, mert drága, nem feltörhetetlen, ráadásul a sok-sok nyílászáró megsokszorozza a betörők esélyeit". Erre a képzeletbeli néző (akit, most már tisztán látszik, a film pedagógiai céllal büntet) azt mondhatná, hogy de a drága házakhoz méregdrága riasztók tartoznak, meg minden, amire a film azt mondja, hogy "már megbocsáss, de egy igazi betörő simán elbánik egy tetszőlegesen komoly riasztóval is, sőt, legegyszerűbb esetben egy olyan szakembert visznek magukkal, aki a riasztót bekötötte". Erre a néző, mintegy végső elkeseredettségében azt felelhetné, "jó, de hallottál-e már a pánikszobákról? Ezek páncélozott, feltörhetetlen kis szobák a lakók biztonságának szavatolása érdekében, arra az esetre, ha valaki betörne". A film erre azt feleli, hogy "jól van, magadnak csináltad, most akkor megmutatom neked, mi történhet, ha valakinek van pánikszobája".

Furcsa, de tényleg úgy tűnik, mintha a nagy lakások haszontalanságának bizonyításától indult volna a forgatókönyv. Aztán, csak hogy a maga igazát bebiztosítsa, egy meglehetősen kiélezett alaphelyzetet hozott létre, ami a film alapját képezi. Törékeny nő és lánya, akik így együtt mindenkinél törékenyebbek, otthon alszanak békésen, amikor mindenre elszánt betörők betörnek hozzájuk. Szerencsére a két nő berohan a pánikszobába, ám, mit ad isten, ott nincs telefon, így el vannak vágva a külvilágtól. Hoppá! Tehát mégsem a pánikszobával van baj, hanem azzal, hogy ott véletlenül még nincs bekötve a telefon, se semmilyen riasztókészülék, amely a rendőrségre csatlakozik be. Ez azért talán túl könnyű és átlátszó módja a tétel bebizonyításának, hogy a nagy lakások haszontalanok. Azt is mondhatnánk, hogy "ne má!", de késő, ezt a történetet már megírták, nincs mit tenni.

Az anya-lánya törékeny kettősét tovább gyengítették azzal, hogy a kis Sarah cukorbeteg. Ez már a film ellenszenves vonásait gyarapítja, hiszen Leontól megtanultuk: "Nőket és Gyerekeket soha". De most komolyan, miért kell csak úgy, mintegy fűszerként még rádobni egy cukorbetegséget is egy primitív thrillerre? Ez ugyanolyan agyatlan, primitív megoldás, mint film végkifejlete, amikor Jodie Fostert az a veszély fenyegeti, hogy a negatív hős egy hatalmas falbontó kalapáccsal -a nő mellkasán ülve- egyetlen ütéssel szét akarja verni az arcát. Bravó! Ha eddig négy pontot adtunk a filmre, akkor most ez lement háromra.

Már csak egy dolog van a filmben, ami nem az, hogy érdemes megemlíteni, hanem amit egyáltalán meg lehet említeni, és ez Forest Whitaker. Whitaker a Síró Játékban magára vette a lágyszívű túszejtő szerepet, ami ebben a filmben sem kopott le róla. Tehát, amikor úgy nézett ki, hogy bántani fogja a kislányt, lehetett sejteni, hogy nem, Whitaker erre nem lesz képes. Whitaker szerepe a filmben a jóindulatú fekete fickóé, aki a gyerekeit szeretné egyetemre járatni. A költségeket ebből a rablásból szeretné fedezni, ezért adja fel a biztonsági cégnél a biztonságos állását, ami -tekintve, hogy ilyen zsíros ügyfeleik voltak, pánikszobával, meg minden- csak nem jövedelmezhetett annyira rosszul, hogy esetleg ösztöndíjjal együtt ne járhassanak egyetemre a lurkói, de hát ő tudja. Lényeg, hogy ő az, aki "jó fej", azzal együtt, hogy nélküle az egész rablás nem jöhetett volna létre. És az is ő, akinek köszönhetően Jodie Foster arca elkerüli a kalapácsot, és itt most nem valami arcképre és aukcióra gondolunk, hanem az imént említett gusztustalan jelenetre. Hinnénk-e, hogy cserébe ezért a jótettért semmiféle együttérzést nem kap majd Jodie Foster-től? Hinnénk-e, hogy azon felül, hogy a nagy lakás haszontalan, a film egy plusz tanulsággal is meglep minket, miszerint, mindig a feketéket verik át, akik okosabban tennék, ha nem kockáztatnák az életüket a fehérekért? Akár hinnénk, akár nem, ez a film már csak ilyen. Ja, és még egy adalék, Jodie Foster az egész forgatást terhesen csinálta végig, ami miatt (tekintve, hogy nem ezzel a gázsival fogja megalapozni gyermeke jövőjét) teljes mértékben elítéljük, akár ad a véleményünkre, akár nem.

-jepe-